Ilyen a, ilyen a box

Talán emlékszik még az olvasó, hogy egy korábbi bejegyzésben említettem egy lehetőséget, mely egy régi álmommal kapcsolatos, mégpedig az ökölvívással egészen konkrétan. Nos, ezúttal nem gyarapodott a padlás felelőtlen ígéretekkel, hanem edzőink valóban elgondolkodtak, és néhányunkat elvállaltak rendszeres edzésre. Július eleje óta járunk edzésekre, de ezen az alkalmon éreztem rá a box igazi ízére. Már az sikerélményként hatott, hogy Lucky-val minden segítség nélkül megtaláltuk a Box akadémiát, tehát ez az útvonal is kipipálva részünkről, enyém az önállóság egy újabb darabkája. A nap persze koránt sem zárult le ezzel, de alább olvasható a lényeg.

Luckyt letettem megszokott helyére helyben maradásba, majd gyors átöltözés az öltözőben, és kezdhettük is az edzést. Rövid bemelegítés után zsákoltunk, de rengeteget. Az ütéseket gyakoroltuk, azok pontos végrehajtását. Edzőnk instrukcióit követve mindenki belejött a mókába. Arról volt szó, hogy ez az edzés lazább lesz, ehhez képest bő kétésfél órás edzés lett belőle, ami nagyon jól esett.

A zsákolás után volt, aki ringben gyakorolt idősebb edzőnkkel Laci bácsival, engem még a zsáknál marasztalt edzőnk. Mikor ő nem velem foglalkozott, egy segédet küldött mellém, aki egy hölgy volt, Fanninak hívják. Bevallom, szkeptikus voltam az első pár percben, hogy boxban mit is tud segíteni egy kedves hangú hölgy, de arra kellett rádöbbennem, hogy jobb, ha elvetem szkepticizmusomat vele kapcsolatban. Sokat segített az ütések pontosításában, így mehettem a ringbe más szintéren gyakorolni az egyeneseket, és horgokat. Alapvetően azt mondták edzőink, hogy fejlődő tendenciát mutat a teljesítményem, amit meg is koronáztam főedzőnk orcáján két horoggal.
segítettek még nekünk az edzés alatt Laci bácsi látó tanítványai is, akik szintén elismerően szóltak teljesítményemről. Többen kiemelték ütőerőmet, ami kicsit meglepett, de jól esett.

Az edzés után hamar átöltöztem utcaiba, feloldottam Luckyt a helyben maradásból, és siettünk haza, mert találkoznom kellett egy jó barátommal, és már késésben voltam.

Ezúton szeretném megköszönni a Nem Adom Fel Alapítványnak, edzőinknek, a Box akadémia vezetésének, és a lelkes sporttársaknak, hogy lehetővé tették számomra is az edzés lehetőségét. Eddig csak álom volt számomra a box, mára valósággá vált. Közben kiderült, hogy főedzőnk szintén zenél, tehát újabb közös pontot találtunk egymáshoz. Az edzés okozta kellemes fáradtság érzése mellett pedig már várom a jövőheti alkalmat.

Katarzis

Amit pénteken megélhettem, arra nincs kifejezőbb szó, mint a katarzis. A bejegyzés végére érteni fogja az olvasó, hogy miért éppen ez a szó a legkifejezőb erre az élményre.

Izgatottan kezdtem készülődni péntek délelőtt, hiszen a négy muskétás következő előadására voltam hivatalos, mint a darab egyik zeneszerzője. Előző este a próbán már hallottam, hogy mire képesek a beugró színészek, de a pénteki előadáson azt az élményt is képesek voltak felülmúlni.

Ricsoszékkal félnégykor találkoztunk a Szél Kálmán téren, ami szerintem sokunknak Moszkva tér marad még akkor is, ha fel is újították az elmúlt évek során. Lucky remekül vezetett a könnyűnek nem mondható terepen. Ismét éreztem azt a szabadságot, amit egy vakvezető kutya nyújthat gazdájának akkor, ha igazán jólképzett. A 21-es busszal haladtunk tovább Csillebércig, majd a megállótól már csak néhány percet kellett sétálnunk a szabadtéri színházig.

mikor odaértünk, a színésznők már lázasan sminkeltek, miközben a férfiak a vívást gyakorolták néhány méterrel hátrébb. Noha olyan színészekről írok, akik több színpadon játszanak, mégis bennük volt az az alázat, és megmosolyogtató izgalom, ami talán vizsgaelőadáson lehet egy frissen végző színészben. Nem ragadta még el szívüket az önteltség, talán ezért is sikerült úgy ez az előadás, ahogyan aztán sikeredett.

A készülődések ideje aztán lejárt, elkezdődött az előadás. Bevallom, büszkeséggel szívemben hallgattam a művet, hiszen részese voltam azon álom megformálásának, melyet megvalósulni láthattunk a színpadon. Ahogy haladtunk a mű folyamán, úgy bontakozott ki a katarzis. A beugrók olyan természetességgel játszottak, mintha sokadjára adnák elő szerepüket, hihetetlen volt. Talán nem túlzok, ha azt írom, az ehhez hasonló nyári estékért érdemes élni. A Constance Dartagnan duett úgy szólalt meg, ahogy elképzeltem, még egy előadáson sem sikerült így, a meghaltál pedig hátborzongató volt. Bízom benne, hogy elterjed majd annyira ez a musical, hogy e dalcímek nem lesznek ismeretlenek az olvasó számára.

Az előadás után még kicsit beszélgettünk, és akinek csak tudtam, gratuláltam a helyszínen. Mivel későre járt az idő, többen taxival jutottunk haza, de ez mit sem változtatott az élményen. Napokig az este hatása alatt voltam. Vannak érzések, emlékek, melyeket nem lehet, és nem is szabad soha elfelejteni, mert erőt, és önbecsülést adnak akkor is, ha a világ látszólag legyint ránk. Bízom benne, hogy látom még ezeket a fantasztikus embereket, és büszke vagyok, hogy ismerhetem őket, ha még csak felszínesen is.

Építő tanulságok

Az utóbbi időkben ismét nehéz terheket kaptam Istentől, de mégis több szempontból is tanulságos mindaz, ami ma velem történt. Bízom benne, hogy több olvasó is okul majd belőle.

Édesanyám elvesztése után, most egy újabb kedves hozzátartozóm került kórházba, mégpedig a fogadott nagypapám. Nem vagyunk vérszerinti rokonságban, de a szeretet, ami összeköt minket, erősebb minden vérségi kapcsolatnál. Egy elesés következtében combnyaktörést szenvedett, amit általános állapotának gyengesége miatt nem műtenek meg az orvosok, így a folytatás sejthető mindenki számára feltételezésem szerint. Még a múlthét folyamán Ági, és főnöke segítségével feltérképeztem elméletben az utat a kórházhoz, majd ma neki is vágtunk Lucky-val az ismeretlennek. Egészen pontosan csak részben volt ismeretlen az útvonal, hiszen a Keletiig simán eljutottunk, csak onnan volt újdonság eljutni a Fiumei úton lévő kórházba, mely a Péterfi Sándor utcai kórház kihelyezett telephelye. Isten kegyelméből Lucky is szépen dolgozott, és segítségeket is kaptam járókelőktől, ha elbizonytalanodtam volna.

A kórházban mindenki segítőkész volt, és jóindulatú, ugyanolyan hozzátartozónak tekintettek, mint bármely más látogatót, Lucky pedig a kórterembe is bejöhetett velem. Fontos, és az igazsághoz tartozik, hogy Lucky mindvégig fegyelmezetten viselkedett, szépen vezetett, és ápolt volt, tehát nem okozott gondot környezetének. Nem véletlen, hogy minden nap engedelmességizem is vele, mert kérhették volna például, hogy hagyjam kutyámat helyben maradásban valahol, tőlem távolabb, de most a feladata az volt a kórteremben, hogy fegyelmezetten feküdjön lábamnál órákon keresztül. A tanulság mellett pedig szeretném kiemelni az említett kórház munkatársainak jóindulatát, és empatikus hozzáállását, melyet velem szemben tanusítottak. Lassacskán elfogadottá válik hazánkban is, hogy a segítő kutyák az őket alkalmazó személyek részei, így megfelelő viselkedés, és képzettség, ápoltság esetén nem utasíthatók ki sehonnan, ahová közember bemehet. ÉN ezúttal elfogadást tapasztaltam, ami kifejezetten jól is esett ebben a könnyűnek nem mondható helyzetben.

Kutyavilág Iv. Az önfegyelem stabilizálása, fejlesztése 1. rész

Kutyás sorozatom ezen részében azt kívánom fejtegetni, hogy miért fontos, és hogyan tartható szinten, esetleg fejleszthető a vakvezető kutyák önfegyelme, helybenmaradásának megbízhatósága. Lucky csütörtöki hosszantartó helybenmaradása, valamint vacak szombati szintén sokáig tartó helybenmaradása, melyet Ágitól nem messze, de mégis távolabb teljesített, miközben Ági talpmasszázst végzett kliensein esetek sarkalltak e téma bővebb kifejtésére. Témánk fontosságát jelzi az a tény is, hogy noha a kiképzésen remekül megtanulják a kutyák az önfegyelmet, és stabil helybenmaradással kerülnek a vak gazdákhoz, idővel romlik a kiadott kutyák teljesítménye, a kivételeknek persze tisztelet. A kulcsszó itt is a szintentartás, és a már meglévő, és szerzett képességek fejlesztése a kutyában. Egy a kutyájával rendszeresen közlekedő, aktív életet élő vak gazda nem engedheti meg, hogy kutyája fegyelmezetlen, munkájában pontatlan legyen. Ha megengedi, azzal veszélyezteti a saját, és kutyájának életét is, valamint rossz hírét kelti a vakvezető kutyásoknak a többségi társadalomban.

E rövid bevezetés után, következzék a téma hosszabb boncolgatása! A leendő vakvezető kutyák már kölyök korukban hordják a tanulóhámot, és megtanulják a nevelőcsaládoknál szakmai segítséggel, hogy hámban komolyság, fegyelem van. Fontos természetesen ebben az esetben is, ahogy a kutyázásban alapvetően a fokozatosság elve. Elsajátítják továbbá a kölykök a szobatisztaságot, a behívhatóságot alap szinten, és persze azt, hogy csak akkor végezhetik el dolgukat, ha pórázon vezetve kiértek a futtatóra, vagy parkba, ahol szabad üríteniük. Fontos, hogy az elengedő helyig pórázon vezessék őket nevelőik, hogy megtanulják, csak szabadon végezhetik el szükségüket, pórázon nem, ahogy később majd hámban sem.

Nagyjából tíz hónapos, egy éves koruk körül visszakerülnek az iskolára a tanoncok, ám ekkor még nem biztos, hogy mindegyikük vakvezető lesz. Olyan sokrétű követelményrendszernek kell megfelelniük, aminek nehéz eleget tenniük, így sok kutya kiszóródik a tesztek során a képzésből.

A teztek, orvosi vizsgálatok után, elkezdődik az engedelmességi képzés, amely 4-6 hétig tart. Itt alapozzák meg a kiképzők azt az önfegyelmet, mely egy vakvezető kutya munkájának egyik legfőbb pillére. Megtanulnak lábnál, laza pórázon közlekedni, megtanulják, hogy szabadon engedve bármilyen inger is érje őket, a nevük hallatára, és a gyere, vagy ide hozzám vezényszóra haladéktalanul gazdájukhoz rohanjanak, megtanulják az áll, ül, fekszik vezényszavakat, valamint a helybenmaradást. Az irányítóparancsokat pórázon is teljesíteniük kell, valamint ekkor már nézik a kutya húzását is, hiszen hámban folyamatos húzást kell produkálniuk a vak gazda mellett később. A behívásra a kutyának a gazdával szembe kell leülnie, és orrával a gazda kezét megbökve jeleznie kell, hogy megérkezett. A lábhoz vezényszóra a kutya egy kisívű mozdulattal beül a gazdája lábához, hozzá is ér, hogy a vak gazda érezze, hol van kutyája. Alapvetően megszokják ezek a kutyák, hogy szemkontaktus helyett testjeleket használjanak, érintéssel, ritka esetben hanggal kommunikáljanak gazdájukkal. Mikor ezeket a leendő vakvezető kutya már biztosan, megbízhatóan tudja, vizsgát tesz kiképzőjével a tanultakból.

Ezt követően a konkrét vezetőmunka tanítása következik, de ebbe nem mennék bele mélyebben ebben a bejegyzésben, mert témánk továbbra is az önfegyelem, és az atomstabil helybenmaradás meggtartása, fejlesztése. Célunk tehát, hogy kutyánk helybenmaradása olyan stabil legyen, hogy bármilyen inger is érje, ne moccanjon onnan, ahová vak gazdája letette. Ha lehetséges, testhelyzetet se változtasson, hiszen a gazda a földhöz közel fogja keresni a helybenmaradásban hagyott kutyáját. Vizsgán ugyan szokták stabilizálni a kutyát kikötéssel még plusszban, de én személy szerint elvárom Luckytól, hogy minden kikötés, odaláncolás nélkül is atomstabilan maradjon a kijelölt helyen, amíg érte nem megyek. Helybenmaradásban hagyott kutyát behívni tilos!

Alapvető igazság, hogy tökéletes kutya nincs, de mindig van hová fejlődni. Az alább olvasható módszer nálunk bevált, így bizton ajánlhatom minden kutyásnak, aki problémásnak érzi kutyájánál a helybenmaradást. Lefektetjük helybenmaradásba a kutyát, fekszik parancs után kiadjuk a marad parancsot, és elsétálunk a szokott módon tőle. Amikor visszamegyünk hozzá, hogy feloldjuk, nem ültetjük fel rögtön, hanem még fekvő helyzetében adunk neki tiedre egy jutalomfalatot, majd ellépünk tőle fél percre. A falat adásakor megdicsérjük, ha nem moccant meg. A félperc eltelte után visszamegyünk a kutyához, felültetjük, és feloldjuk újabb falattal, és dicsérettel. Az első falattal leokézzuk, hogy ott maradt stabilan, de stabilizáljuk is egyúttal abban a helyzetben, a feloldás pedig egyértelmű.

A helybenmaradás stabilizálása csak egy szegmense az önfegyelem megkövetelésének, de igen fontos része. Következő kutyás bejegyzésemben más oldalról közelítem majd meg az önfegyelem kérdéskörét. A fentebb említett stabilizáló módszer jóváhagyását, és megerősítését köszönöm Lucky kiképzőjének ezúton is.

Jó kutyázást, szép nyarat, fegyelmezett kutyákat kívánok mindenkinek!

Egy hamisítatlan nyári zenés est margójára

Ezen a héten újabb bizonyságot kaphattam arról, hogy ez a nyár valóban jó dolgokat rejt számomra. Történt ugyanis, hogy a régebben már megalakult, de mostanra megújult akusztikus projektünkkel felléptünk a Szép Ernő színház pódiumán. Facebookon hirdettük az eseményt, mely 22-én, csütörtökön vált valóra. Együttesünk afféle bulizenekar, a 70-es 80-as 90-es évek népszerű, és elfeledett slágereit dolgozzuk fel. Hárman vagyunk a zenekarban: Szőke Tímea ének, Szepesi Richárd gitár, ének, vokál, és szerény személyem zongora, ének, vokál. A koncerteken vendégeket is hívunk a színpadra, de az együttes maga mi vagyunk.

csütörtök reggel izgatottan ébredtem, hiszen tudtam, hogy ezen a fellépésen múlik a zenekar jövője. Ha veszik az emberek a műfajt, és az átdolgozásaink stílusát, akkor csináljuk, de ha mégsem, akkor lezárjuk a dolgot, mint egy aféle tanulságos történetet. Ágit is érdekelte a buli, ezért feljöttek hozzánk Vacakkal, és együtt mentünk a koncert helyszínére. Az út során mindkét kutya szépen dolgozott, a hőség ellenére is.

Mikor odaértünk, a technikus kollégák már azon munkálkodtak, hogy minél szebb hangzást nyújthassunk a közönségnek. Noha csak egy szintetizátort, egy gitárt, és három mikrofont kellett beállítani, mégis volt vele dolog, mert a cél a legjobb hangzás előcsalogatása volt. Bátran állíthatom, nem volt okunk panaszra, és a közönségtől is pozitív visszajelzéseket kaptunk. Luckyt egy hűvös, elfüggönyözött helységben helybenmaradásban hagytam, majd mehettem is a színpadra, mert kezdődött az est.

A bulit két blokkra osztottuk, melyeket egy rövid szünet választott el egymástól, hogy mi is levegőhöz, és folyadékhoz juthassunk, hiszen két kétésfél órás zenélés során sok energia elvész, vagy inkább átalakul izzadtsággá. Sok régi sláger előkerült, nagyon élvezte a közönség előadásunkat. Részleteket talál az érdeklődő olvasó az archive Company zenekar facebookoldalán.

A buli után pedig nem maradt más, mint az őszinte, vidám, megkönnyebbült ünneplés. A büfénél jókedvűen beszélgettünk egymással, és a közönséggel, ekkor már Luckyt feloldottam a helybenmaradásból, és a lábamnál feküdt.

Reménység szerint lesz még lehetőségünk zenélni a nyáron, de máris egy újabb szép emlékkel gazdagodhattam magam is, ahogy remélhetőleg mindenki, aki megtisztelt minket jelenlétével.

Egy ígéretes nyár kezdete

Mielőtt belekezdenék bejegyzésem lényegébe, szeretném megköszönni minden kedves olvasónak, aki támogatásáról biztosított a bíztatást, így látom értelmét folytatni.

Olyan álmom valósult meg tegnap, ami kisgyermek korom óta fontos volt nekem. Ahogy bizonyára sokan, magam is a Rockin nőttem fel, és a kedvenc sportágam volt az ökölvívás. Szerettem volna kipróbálni, de elhessegettem magamtól a gondolatot azzal a kreált ténnyel, hogy vakon nem lehet komoly körülmények között boxolni, és egy edző sem vállalná be egy vak edzését, tanítását. Nos, ez a kreálmányom a tegnapi nap során megdőlt, mert volt szerencsém részt venni a Nem Adom Fel alapítvány sports for all rendezvénysorozatán belül egy rendezvényen, mely megvalósította a fentebb említett álmomat, és lehet, hogy lesz folytatás. A Zuglóban található Box akadémián volt lehetőségünk többünknek kipróbálni a boxot, részt venni egy integrált edzésen. Én még boxoltam is ringben egy vak sráccal, és egy edzővel, élmény volt. Az edzők tehetségesnek gondolnak, így felmerült, hogy vállalnák az edzésemet, ahogy Gyuláét a másik srácét is, nagyon nyitottan álltak hozzánk.

Amikor beléptem az öltözőbe, már beszűrődtek a Rocki, és egyéb boxolós filmekből ismert hangok, a zsák puffanása, stb. Ahogy meghallottam ezeket a hangokat, méginkább felvillanyozott a dolog, és vártam, hogy kezdődjön az edzés. Gyorsan átöltöztem az edzéshez szánt ruhámba, és mentem is a terem ajtaja felé.

Ahogy beléptem az edzőterembe, máris kezelésbe vettek az edzők. Először bemelegítettünk különböző ugrálós gyakorlatokkal, majd megmutatták pontosan, hogy melyik ütést hogy kell bevinni, aztán már ütéskombinációkat is gyakorolhattam. Az egyik idős edző a lábmunkát is megmutatta, és gyakoroltuk ezt is. Amikor már rögzültek az előbb említett dolgok, a zsákozás következett. Zsákon kellett bemutatnom az ütéseket, és a végén jött a ringgel való ismerkedés, és zárásként maga a box, élő ellenféllel. Hihetetlen, hogy mikre képes az adrenalin. Alig éreztem ellenfelem ütéseit, és inkább az motivált, hogy bevihessem a következő ütést. Az edzők figyelték küzdelmünket, és egy-egy szép ütésnek jobban örültek, mint talán mi magunk. Olyan szeretettel, és elfogadással fordultak felénk, ami jó példa lehetne sokak számára, és ezt minden túlzás nélkül írhatom.

Az edzés után beültünk az edzőkkel, és a jelenlévő érdeklődőkkel egy helyre, jó hangulatban beszélgettünk, majd mindenki hazatért. Azzal az ígérettel váltunk el edzőinktől, hogy találkozunk hamarosan.

Fantasztikus élmény volt ez az este. Már ténylegesen eltudom képzelni, hogy milyen érzés lehet a ringben, és alapvetően jól esett az edzés. Ebből az estéből kiindulva csak remélni tudom, hogy sok jót hozhat még ez a nyár. Nem szeretnék sokat, csak kellemes nyári estéket azokkal az emberekkel, akik fontosak számomra, és örökre megbecsülni minden őszinte, szép pillanatot.

Most lett elég

Eltelt egy újabb tanév, őszig nem lépek katedrára. Isten tudja, hogy valóban eleget tettem-e a szolgálatomnak, de a harcot megharcoltam. Az élet más területein még vannak harcaim, de úgy érzem, elfáradtam. Nem nyitok panaszládát blogomon, de több dolog egybeesése idézte elő nálam a jelenlegi állapotomat. A lényeg, hogy számos dologban döntésre jutottam, melyek közül van, ami leírható itt a blogomon is, de vannak nem publikus részei is. Ami a blogot érinti közvetlenül döntéseim közt az annyiban áll, hogy szüneteltetem, talán meg is szüntetem teljesen ezt a naplót. Úgy érzem, okafogyottá vált szélmalomharcom a többi sablonos bloggal szemben. A vakvezető kutyás témát is elcsépelték, a saját kutyájuk nevében író bloggertársak, facebookon postolgatók mese tárgyává tették mindazt, ami a kőkemény valóság. Ha jószándékkal próbáltam kutyásként segíteni bárhol, bármilyen fórumon, ledorongolás lett a vége, így a kutyás bejegyzéseket, cikkeket is hanyagolni fogom a továbbiakban. Mivel nem kaptam igazán visszajelzéseket a blogot illetően, így fogalmam sincs arról, mekkora olvasó tábort hagyok most magára. Nehéz úgy közvetíteni bármit is, ha nincs visszajelzés, befogadás. Egyelőre nem szűnik meg a blog, de ha jelenlegi álláspontom nem változik, rövid időn belül törlődni fognak a bejegyzések. Egy darabig fent hagyok mindent, hogy az esetleges érdeklődők olvashassák még.

Kívánok élményekkel teli, pihentető nyarat minden kedves olvasónak! Hogy találkozunk-e még e blog hasábjain, a jövő zenéje.