Búcsút int 2015

Észre sem vettük talán, és ismét elrepült egy év. Azt reméltük, jobb lesz ez az év, és bizonyára sokan talán így is élték meg, de nekem gyötrelmes volt a 2015. Panaszkodni persze nem szeretnék, de a tények makacs dolgok, és ezt igazolják. Ez a második Szilveszter, amit kutyámmal töltök, a Karácsonyom sem volt sokkal jobb, és egy kialakulóban lévő párkapcsolatom, már az elején befulladt. Abba már nem is mennék bele, hogy miért kellett egyedül töltenem a Karácsonyt. Ha ez nem lett volna elég, a munkahelyemről is elküldtek.

Miért írom le ezt? Azért, hogy ebben a helyzetben is érthetővé váljon az olvasó számára az a kegyelem, melyet isten ad, a Szentlélek által. Úgy tűnhet ugyanis, hogy egyedül vagyok, ami a szó legszorosabb értelmében igaz is, de vannak mellettem emberek, akik őszintén imádságban hordoznak, és lehetőségeikhez mérten törődnek is velem. Az ember persze gyakran elégedetlen, és töbre vágyna, de van, aki sokkal jobban tudja, hogy mi válik a javunkra, mint mi. Itt vagyok közel harminchat évesen, és szomjazom a jó élményeket, mindazt, amiből igazán töltekezni lehet.

Mit várok 2016-tól? Terheim enyhülését, édesanyám gyógyulását, ha kész vagyok rá, akkor egy igazi párkapcsolatot. Nyilván terveim is vannak a jövőt illetően. Szeretnék munkába állni mihamarabb, lehetőleg egyházunkon belül, továbbá szeretnék jobban beilleszkedni a Budapest-Zuglói Református Egyházkösségbe. Eddig nem volt bátorságom nyitni a gyülekezet felé, de látom, hogy ezen változtatnom kell. Nyilván nem csak ebben kell változnom, de törekszem, mert csak akkor tud az Úr formálni, ha nem ellenkezem, minél kevesebbet lázadok ellene. Nem véletlen, hogy nem azt írtam, hogy én alázatos vagyok, mert hazudnék. Az emberi természet része, hogy lázad isten ellen olykor, amit remekül ki is használ a Sátán, a felforgató. Gondolhatná az olvasó, hogy mentségeket keresek, de nem erről van szó. Noha ahogy említettem is, a tények makacs dolgok, ám ez nem azt jelenti, hogy ne kellene törekednünk a változásra. Az új év érkezése, egy új időszakot tár elénk, mely a félelem mellett reményt is ad, hogy talán jobb lesz, mint az elmúlt évben volt. Álmok, és remény nélkül pedig élni nem lehet, ezért érdemes megkapaszkodni bennük, de elfelejteni nem szabad, hogy a reményünk is elsősorban Istenben van. Ez persze abban az esetben igaz, ha az olvasó hívő, de a blog szellemiségét már ismerheti az olvasó. Ha tehát istenben bízom, akkor ad olyan dolgokat az életemben, és olyan embereket is, melyekből erőt meríthetek, és lesz kitartásom megjárni ezt a rögös utat.

Bízva abban, hogy sokan hasonló reménységben élnek, kívánok minden kedves olvasómnak áldott, kegyelemben gazdag új évet. Találkozzunk 2016-ban is!

Különös Karácsony

Elteltek Advent hetei, elérkezett Megváltónk születésének ünnepe, a Karácsony. Alapvetően minden évben vártam ezt az ünnepet, hiszen öröm, hogy beteljesedett Isten ígérete, és megszületett az igazi ajándék számunkra. A legfőbb lényeg mellett azért fontos volt számomra az is, hogy a családdal együtt ünnepelhessek, vagy legalább Édesanyámmal. Isten valamiért megengedte azonban, hogy az idei Karácsonyt egyedül ünnepeljem, mert Édesanyám kórházba került. Amikor szembesültem a ténnyel, hogy ezúttal Lucky-val kell ünnepelnem, mert a családból senki sem lesz velem, elfogot a rettegés. Rettegtem attól, hogy rámzuhan a magány, ami ünnepek táján erősebben marcangolja a lelket, és nem tagadom, hogy sírva is fakadtam.

Elérkezett aztán Karácsony ünnepe, és én egyedül vagyok, ám rájöttem, hogy ez bizony nézőpont kérdése. Bajban derül ki ugyanis, hogy kire számíthat az ember igazán. Van olyan ember, aki elfordult tőlem, pedig azt hittem, hogy rá számíthatok, ám olyan valakitől is kaptam üzenetet, aki egy ideje látszólag eltűnt az életemből, de most bíztató szavakat írt nekem. Nem kell fenkölt szóáradatra gondolni, de olykor néhány szó is erőt ad. Mellettem vannak a barátaim, egyikük meg is hívott magához egy kis karácsonyozásra, és beszélgetésre, és volt főnököm is a segítségemre van. Kétségtelen tény, hogy nem lehetnek itt velem mindig, tehát alapvetően egyedül vagyunk Lucky-val, de azt is tudom, hogy az Úr tudtán, és akaratán kívül, egyetlen hajszál sem eshet le a fejemről, mert számon vagyok tartva.

Ha már úgy alakult, hogy egyedül töltöm a Karácsonyt hű vakvezető kutyámmal, kihasználom az időt az elmélkedésre, elmélyülésre. Hiszem, hogy Isten mindent okkal enged meg az életemben, ahogy azt is megengedte, hogy elbocsássanak a munkahelyemről, pont Karácsony előtt. Nagyon élesen megfogalmazódott bennem a gondolat ezekben a napokban: ha Isten velem, ki ellenem? A szolgálatot, amit végeztem, igyekeztem lelkiismeretesen ellátni, ami nem azt jelenti, hogy ne követtem volna el hibákat, de a célom mindig Isten szolgálata volt, és lesz is, bárhová is kerülök dogozni. Ha az Úr alkalmasnak ítél a további egyházi szolgálatra, akkor lesz is szolgálatom. Örömmel tölt el, hogy a hittanosaimat nem vehetik el tőlem, ez fontos számomra is, és a rámbízott gyermekek számára is.

A Karácsony tehát nem az okostelefonok, a reszkessetek betörők, és a bejgli ünnepe, hanem ennél jóval több. A szeretet ünnepe, de nem abban az értelemben, mint ahogy a világ felfogja manapság. Isten úgy szerette ezt a világot, hogy fiát adta, hogy aki igazán hisz benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Milyen drága ajándék ér fel ezzel a csodálatos ajándékkal, melyet Isten ad nekünk? Biztosan hiszem, hogy semmi sem ér fel ezzel.

Folytathatnám még a prédikációt, de a szavak helyett maradjon meg az érzés, a karácsony hangulata, az öröm, és a reménység! Áldott, békés Karácsonyt kívánok mindenkinek!

Szolgálatok, Advent, nosztalgia

A múlt hónapban, két lehetőséget is kaptam a szolgálatra, hiszen meghívást kaptam a Rákospalotai Evangélikus gyülekezetbe, hogy tartsak egy rövid igehirdetést, majd következő héten, a fehérvári Református gyülekezetben volt jelenésünk kollégáimmal, ahol is én tartottam áhítatot, majd az Mvgyosz Vakvezető Kutya-kiképző Iskolája munkatársai tartottak egy rövid bemutatót, három, még kiképzésben lévő kutyával. A bemutatót követően, érzékenyítő programsorozatot tartottunk azoknak a testvéreknek, akik eljöttek a gyülekezetből közénk. Nem jöttek el sokan, ám az érdeklődés annál nagyob volt, mert akik eljöttek, azokat valóban érdekelte minden programunk, és előadásunk. Természetesen népszerűek voltak a bemutatón szereplő kutyusok, és a már rutinosnak számító Lucky is. Igyekeztünk változatosra tervezni ezt a programot is, így a megjelentek kipróbálhatták az ülőröplabdát kerekesszékkel, beszélgethettek velem a vakságról, és kipróbálhattak néhány segédeszközt, de nem maradhatott el a jelnyelv oktatása, népszerűsítése sem.

A hetek pedig csak telnek, és a maga csendességével, elérkezett Advent. A múltheti Istentiszteleten többbek közt arról hallhattunk, hogy ez az időszak az elcsendesedés, bűnbánat, és várakozás ideje. Isten pedig nem hagy minket magunkra, bár mindannyian törött nádszálak, megtört mécsesek vagyunk. Mostanság a saját bőrömön is érzem, hogy bizony törékeny nádszál vagyok, akit tépáz a szél, de még talpon vagyok, mert az Úr nem hagy el. Ad olyan embereket, akik igazán szeretnek, és, ha némelyekben csalatkoznék is, Ő velem van mindenkor. Kaptam egy olyan kutyát is, aki szintén mellettem van, és szemem helyett szemem, de ennél sokkal több, hogy ő itt van nekem. Gyakran kilátástalannak tűnik minden, de az Úr hűséges marad mindenkor.

decemberben az adventi időszak mellett, más dolgok is befolyásolják hangulatomat. Az egyik ilyen tényező nem más, mint a kutyázás, hiszen tizenöt éve, decemberben tettük le első kutyámmal a második, immár sikeres vizsgánkat. Rengeteg bukdácsolás, botladozás után, elindult a kutyás életem is, ám ekkor még nem tudtam, hogy idő előtt kutyát kell váltanom, hiszen Báró beteg lett.

Egészen pontosan 2002-ben vehettem át második kutyámat Dont, akiről rengeteget írtam a régi blogomban. Nem rég került birtokomba az a kis film, melyet azon az átadótanfolyamon rögzített egy stáb. Nem titok, megkönnyeztem ezt a filmet, mert rengeteg emlék tódult fel bennem. Tudom, hogy közel 36 évesen még furcsa így nosztalgiázni, de mostanában vonzanak a régi emlékek, és úgy érzem, nagy kár, hogy ma másképpen van. Az persze törvényszerű, hogy az évek repülnek, a hajam lassanként őszülni kezd, és az Úr folyamatosan edz, farag mindenkit. Mai fejjel bizonyára másképpen csinálnék bizonyos dolgokat az életemben, de a film pereg, és nincs mód visszatekerni egy már elmúlt jelenethez. Arra viszont van lehetőség, hogy méltósággal emlékezzünk, leszűrjük a tanulságokat, és haladjunk tovább ezen a gyakran göröngyös úton, mely felkínálja nekünk a széles járható út lehetőségét is, melynek minden következményét viselnünk kell, de elénk tárul a keskeny út is. Rajtunk áll, hogy melyiket választjuk. Amikor pedig jól esik, és senki sem látja, nem szégyen sírni a régi emlékek hatására, hiszen megkönnyebbül a lélek, és végezhetjük tovább futásunkat.