Húsvét reménysége

Advent után ismét olyan időszak vette kezdetét, mikor lehetőségünk van elmélyíteni kapcsolatunkat Istennel. A Nagyböjt időszakában a Kereszténység, Keresztyénség legnagyobb ünnepére készülünk. Hamarosan persze meggjelennek majd a legkülönbözőbb reklámok, melyek arra csábítanak minket, hogy csokinyuszikát vegyünk, mert az cuki, és persze arra is ösztönzést kapunk, hogy néhány nap alatt, bepakoljuk bendőnkbe az éves főtt sonka adagunk döntő részét. Nem hagyhatjuk ki persze a szórásból a húsvéti locsolkodást sem, amely népszokásnak indult, ám mára inkább arról szól, hogy kisgyermekek idő előtt pénzhez juthassanak, vagy más jutalomhoz. Ez nem veszélytelen, hiszen azt sugallhatja a gyerkkőcök számára, hogy a szeretet, vagy egyéb kedvesség átnyújtásáért, várniuk kell valamit cserébe. A locsolkodás ugyanis elméletileg abból fakadt, hogy termékenységet, áldást kívánunk annak a hölgynek, akit megöntözünk akár vízzel, akár kölnivel. Ha én jót kívánok valakinek, hogyan tehetem azt önös érdekből, vagy számításból? Véleményem szerint, kifacsaródik ezzel a torzítással az önzetlenség lényege, ami elkeserítő, mert olyan nemzedék felnövését segíti elő, mely eltorzult értékeket tekinthet majd alapvető értékeknek, ami beláthatatlan következményekkel járhat.

Nagyhét eseményei pedig arra emlékeztethetnek minket, hogy Isten annyira szeretett minket, hogy fiát adta értünk, akik hiszünk benne, hogy örök életünk legyen. Ez komoly reménységünk lehet ebben a nehéz időszakban, mikor egy láthatatlan ellenség tart minket megkötözve, korlátoz minket szabadságunkban. Ez a Húsvét más, mint a többi, de a lényeg ugyanaz maradt, a feltámadás reménysége. Arra bíztatnak minket, hogy maradjunk otthon, de bizony vannak emberek, akik ha azokkal töltenék az ünnepet, akikkel laknak, egyedül maradnának. Éppen ezért jöttem le Annához én is, hogy legalább Húsvétkor ne legyek egyedül. Anna egy barátnője hozott le kocsival, teljesen fertőtlenített körülmények közt, és a szabályokat itt is tartjuk. Ha majd letelik az ünnep ideje, ismét otthon leszek, mert felelős vagyok az otthonomért, de azt senki sem kívánhatja, hogy teljesen egyedül legyenek azok, akikkel amúgy nem lakik senki. Lucky nyilván velem van mindig. Noha nagyon szeretem, az emberi társaságot nem tudja pótolni. Hiányoznak a barátaim, az önfeledt zenélések, és már új kollégáim is hiányoznak. Egyáltalán nem üres frázis az, hogy az ember alapvetően társas lény. Ez nem kizárólag a párkapcsolatot jelenti, hanem más egyéb társas kapcsolatunkat is jelentheti.

A reménység ünnepén különösen is vallom, hogy minden megpróbáltatásunk véget ér egyszer. Komoly intést kaptunk ezzel a vírussal, hogy hatalmunk, és tudásunk nem korlátlan, de van valaki, aki mérhetetlen szeretetével most is minket vár, és segíteni szeretne rajtunk. Ha lecseng a járvány, másképp kell folytatnunk tovább, hogy értelmet nyerjen az a szorongattatás, amiben most része van az egész emberiségnek. Ha nem is mi kapjuk el közvetlenül ezt a kórt, akkor elkaphatja egy közeli hozzátartozónk, barátunk, és mivel konkrét gyógymód nincs, Istenre és az immunrendszerre van bízva az, hogy merre tovább. Vannak ugyan már próbálkozások gyógyszerekkel, de mint bizonyára több olvasóm is tudja, próbálkozni a kiskutya szokott, és bizony akarni is máshol kell. Ideje akaratunkat alázatra váltani, és végre tényleg Isten kezébe tenni sorsunkat! Cserébe kapunk majd bölcsességet, és türelmet ahhoz, hogy átvészeljük ezt az egészet. Ha mindez sokunk életében megtörténik, akkor ez a Húsvét jelentőségteljesebb lesz, mint talán életünk bármely ünnepi időszaka.

A Corona fogságában 2.

Még a fogság idejét éljük. Nap telik nap után, és a hurok csak szorul a nyakunkon. A nagyra tartott civilizációnk gúsba van kötve, és látszólag nincs menekvés. Az idő vánszorog, és nem tudni, mikor lesz minden olyan, mint akár két, vagy három hete volt. Míg párok önként válalják a távolságtartást, családok kénytelenek darabokra szakadni, mások nem veszik komolyan a helyzetet. Féltjük az időseket, a tisztifőorvos Asszony szinte könyörög, hogy maradjanak otthon, mert még csak most jön a java, de látszólag mindez hatástalan. Eközben Kína lassan magához tér, máshol a delfinek ismét magukra találnak. Amíg az emberiség vergődik, a természet kezd magához térni. Magunkba kell szállni, át kell értékelnünk a dolgokat, mert csak így élhetjük túl. Bármennyire őrítő ez az időszak, Húsvét reménysége erőt adhat nekünk a küzdelemben.

Lesz még ragyogó nyár, mikor mindennlé jobban fog esni egy hűsítő ital. Lesznek még katartikus próbák a zenekaraimmal, és beérik majd a gyakorlásom a basszusgitáromon, amit azoktól az emberektől kaptam, akik igazán szeretnek. Ha sikerül ledobnunk emberi egónkat, és őszintén Isten felé tudunk fordulni, akkor mindaz, amit leírtam, megvalósul majd. Beköszönt majd egy új élet, melyben minden beteljesülhet, amit szeretnénk, és ami a javunkra válik. Kifacsart gondolat, de jelenleg ez a megkötözött állapot válik a javunkra. Megtanulhatunk felelősséget vállalni embertársainkért, megtanulhatunk értékelni olyan dolgokat, melyek mellett simán elsuhantunk a nagy rohanásban.

Közben nekem is hiányzik Anna, a barátaim, a testvérem, az együtt zenélés élménye, de rajtam is múlik, hogy megélhetem-e ismét a beteljesedést, vagy hiú ábránd marad minden. Közben kijárási korlátozást vezetett be kormányunk, ami csak erősíti az elszigetelődést. A lakóhely elhagyása csak nagyon indokolt esetekben engedélyezett, és persze ezek az indokok noha érthetőknek tűnnek, beszűkítik a lehetőségeket. Marad tehát az üldögélés itthon, és a számomra fontos emberek hiánya. Luckyt próbálom szinten tartani, időnként boltba, és gyógyszertárba megyünk, majd marad a négy fal, néhány telefonbeszélgetés.

Még a fogság idejét éljük. Látszólag egy parányi vírus tart megkötözve minket, de ennél jóval többről van szó. Saját egoizmusunk, bűnös természetünk vezetett el ezekig a napokig minket. Isten engedi, hogy ízelítőt kapjunk mindabból, ami a legfájóbb nekünk. Elvétetik most tőlünk az is, amink van, hogy értékelni tudjuk majd igazán, ha ismét a miénk lehet.