Életem lemeze

Gyakran csak akkor szembesülünk a ténnyel, hogy bizony repül az idő, mikor elérkezik a születésnapunk. Nem is olyan régen írtam tavaly ilyenkor, és lám, 39 éves lettem. Sokan azt mondják, hogy 40 éves kortól, életünk lemezének második oldala következik, de egy ismerősöm elgondolkodtatott, és már nem is vagyok ebben ennyire biztos. Miért ne lehetne még több is abból a bizonyos első, vagy A oldalból, mint egy év? Nem tudhatom, hogy mennyi időt szánt nekem itt, e földi létben az Úr, de ha csak arra gondolok, hogy a születésem körül tevékenykedő orvosok szerint életben sem kellett volna maradnom, valami terve velem is van Istennek, ahogy mindenkivel. Az már persze más kérdés, hogy felismerjük-e ezt a tervet, vagy csak sodródunk az árral, majd egyszer csak lemegy a függöny? Értelmet kaptunk, és szabad akaratot, tehát jó lenne ehhez méltóan sáfárkodni velük.

Eltelt egy év, újabb számomra fontos ember távozott a földi létből, de gyarapodtam tapasztalatokkal, és bizony a második temetést intéztem el három év alatt, és a második hagyatéki tárgyaláson vagyok túl úgy, hogy egyedül csináltam végig a családból, mert így kellett lennie. Ezek a hatások kellettek ahhoz, hogy felnőtt emberré váljak igazán, és felelősséggel tudjak gondolkodni a dolgaim felől. Egészen biztos, hogy a mai eszemmel másképp csinálnék sok dolgot, mit elhibáztam a múltban, de ez a lemez nem hallgatható újra az elejétől, hanem csak pörög megállíthatatlanul. Ha pedig így van, akkor igyekszem figyelni minden egyes barázdára, és a karcolt részekből is próbálok értékelhető hangot kicsikarni. Kaptam barátokat, akik mellettem vannak, és van egy olyan érzésem, hogy ezen a hétvégén még folytatódik a születésnapom, mert némelyek titkolóznak körülöttem.

A lényeg tehát, hogy itt vagyok, igyekszem jól sáfárkodni képességeimmel, tisztában lenni hibáimmal, és bár 39 éves lettem, nem akarok félni a B oldaltól, hiszen csak Isten tudja, hogy milyen hosszú aza lemez, melyen életünk pereg. Nem lehetek mindenki számára szerethető, de míg vannak emberek, akik számára az vagyok, akkora baj nem lehet. Csak remélni tudom, hogy ugyanolyan szerethető maradok számukra, mint amilyen szerethetők ők nekem, mert az élet folyamának sodrásában ők maradtak velem, és az Isten.

Egy új esztendő küszöbén

eIsmét eltelt egy év, és egy új előtt állunk most. Sajnos nem írhatom azt, hogy jó kedvvel várnám az eljövendő esztendőt, de ennek komoly okai vannak, melyekről már írtam előzőleg, tehát nem ismételném magam. Így év végén ideje számot vetni, hogy mit is tettem jól, vagy rosszul, avagy milyen pozitív, és negatív dolgok történtek az elköszönő évben.

Az első negyedév kemény dolgokat hozott az életembe, hiszen nagymamám elhunyt, majd megszűnt munkaviszonyom az Eu-fire Kft-nél. Úgy éreztem, összecsapnak a hullámok a fejem felett. Egyszerre kellett temetést intéznem, erősnek mutatkoznom, és munkát keresnem. Isten kegyelméből állást kaptam az Mvgyosz berkein belül, ügyfélszolgálatos, telefonközpontosként, és technikusként a hangoskönyvek területén. Muszáj gondoskodnom magamról, így ez az állás fontos tényező az életemben. Igyekszem szolgálatként felfogni ezt a munkakört is, hiszen sorstársaimnak segítek közvetlenül, és közvetetten. Isten tudja csak, hogy mi a célja velem egészen pontosan.

Akadnak rendezni való dolgok az egyházammal, és gyülekezetemmel kapcsolatban, melyek erre az évre tolódtak, de ez kizárólag az én bátortalanságomnak köszönhető. Az elmúlt három évben megszoktam, hogy amit csak lehet, egyedül kell megoldanom, és ezáltal nehezen illeszkedek be új közösségekbe, de akiket régen ismerek, az életem részei, és kötődöm hozzájuk. Van egy kiváló, és hűséges vakvezető kutyám, vannak jó barátaim, van testvérem, de ideje, hogy gyülekezetem is legyen igazán. A Vakmissziós idők óta nem találtam magamra a gyülekezeti életemet illetően.

Az Archive szépen alakulgat, de ez az év döntő részében nem volt így. Nem mintha nem lett volna fontos nekünk a zenekar jövője, de időre volt szükségünk talán ahhoz, hogy rádöbbenjünk mindannyian, milyen fontos is számunkra ez a közösség, és a zenekar, a zenélés. Ennek a felismerésnek köszönhető, hogy a legutóbbi próbán sikerült megalkotnunk a megfelelő hangképet, ahogy szólnunk kell a próbákon, és a koncerteken egyaránt.

Nem vagyok tehát hálátlan, mert rengeteg próbatétel után vagyok, de mindig kaptam embereket, akik mellettem álltak akkor is, mikor a legsebezhetőbb voltam. Gyakran lázadok magam is a kialakult helyzetek ellen, de muszáj belátnom, hogy Istennek célja van mindennel, ami történik velem.

Mit várok hát 2019-től? Azt, hogy méltósággal tudjam viselni mindazt, amit viselnem kell, de legyen lehetőségem a feltöltődésre is, hiszen nélküle összeroskadunk mindannyian. Békességet várok a környezetemben, és nyugalmat végre. A zenében szeretnék eredményeket elérni végre, melyre most vannak is lehetőségeim, és persze a tanítást is szeretném a tőlem telhető legjobban végezni, ahogy a Szövis munkámat is. Azt kívánom, hogy mindenkinek jobb, boldogabb, építőbb éve legyen! Más lenne ez a világ, ha megnyugodnánk kicsit, és az égre tekintenénk a megoldásokat kutatva ahelyett, hogy a magunk erejében bíznánk kizárólag. Akinek családja van, becsülje meg! Fontos ez, mert gyakran csak akkor kezdjük igazán becsülni mindazt, amink volt, mikor már nincs, mert elvétetett.