Mert van még ami érték, és igaz

Ezen a vasárnapon olyan élmény ért az Istentiszteleten, amiért szívesen visszatekerném az időt, mert olyan Igehirdetést halhattunk, ami megerősítő volt, majd a folytatás sem volt mindennapi.

Reggel Lucky kimozogta magát barátaival a futtatón, majd összekészülődtünk, és elindultunk a templomba. Gyönyörű, napsütéses idő volt, így örömmel suhantunk kutyámmal az utcákon. A templomban olyan sokan voltak, hogy már csak a padok melletti székek egyikét találta meg nekem Lucky a helyet keress parancsra, de tökéletesen elfértünk, nem voltunk útban senkinek sem.

Ezúttal vendégeink is voltak, SzékelySzent Erzsébetről, aminek nagyon örültem, mert erős kötődésem van ERdélyhez, Székelyföldhöz, noha családomnak köze sincs ezekhez a területekhez, de többször jártam ott, és sok emlék származik onnan.

Az Igehirdetést nagytiszteletű Kincses Kálmán tartotta, vendégeink lelkipásztora. Már a szóhasználatából, az adott Igeszakasz vázolásából kitűnt, hogy sokat épülhetünk ezen a délelőttön. Megerősödött bennem a reménység, hogy Krisztus testét, és vérét magamhoz véve én is feltámadok majd az utolsó napon, és lesz erőm megélni a nehézségeket is, mert kapok bátorságot a Szentlélek által. Eszembe is jutott Édesanyám bátorsága, és nyugalma, ahogy közelgő halálához viszonyult januárban. Ahogy Jézus szenvedett értünk, és táplál minket, úgy táplál minket a kenyér is, amit a gazda gondosan elkészít, és nehézségeinken megedződve, mi is táplálhatunk másokat.

Az Igehirdetés után, Nagytiszteletű Úr mesélt nekünk gyülekezetéről, majd ízelítőt kaphattunk abból az értékrendből, ami nálunk bizony hiányzik, de mindig is szimpatikus volt, és Székelyföldön még él. Az egyik ilyen momentum, a nők tisztelete. olyan szeretettel mesélte el nagytiszteletű úr a feleségével való megismerkedését, hogy szerintem mindenki szíve felragyogott egy pillanatra, mert ilyen még létezik. Kimondta azt az igazat is, hogy a férfi egy hozzáillő nőtől lesz emberré, férfivá. Hallhattunk arról is, hogy miként próbálja megfogni a fiatalokat, ami persze mindenhol kihívás mostanság. Igyekeznek építeni a régi hagyományokra, a felmenők tiszteletét is fontosnak tartják, hiszen olyan értékeket képviseltek elmondása alapján, melyeket érdemes továbbvinni. A gyülekezet gondoskodó ereje is szóba került, hogy bizony Eus pályázatok nélkül is felépültek házak, megújultak porták, mert ahol szükség van a gyülekezetben, ott felbukkan a segítség is a gyülekezetükben, mert pattannak a testvérek a nehéz helyzetben lévő megsegítésére. Olvashatunk az Apostolok Cselekedeteiben is az ősgyülekezet összetartásáról. Nekünk miért megy ez ilyen nehezen sokszor? Isten pedig most sem vár mást tőlünk, mint az akkori hívektől várt.

A hosszú, de tartalmas alkalom végén együtt énekeltük el a Székelyhimnuszt, majd Nemzeti Imádságunkat, a mi himnuszunkat. Ahogy fennhangon énekeltünk, csak úgy zengett a templom. Lélekben összeforrtunk Székely testvéreinkkel, és megélhettük az összetartozás érzését, és biztos vagyok abban, hogy földi határok nem választhatnak el minket egymástól, ha Krisztusban egyek vagyunk, ahogy egy nép is, több értelemben.

Sokat írhatnék még azokról a dolgokról, amiket hallottam ezen a délelőttön, de nehéz megfogalmazni, visszaadni azt az érzést, ami elindult bennem. Az bizonyos, hogy szeretném a saját életemben képviselni ezeket az értékeket, mert igaznak tartom őket, és bizony tetszik vagy sem, hölgyek nélkül csak félemberek vagyunk mi férfiak még akkor is, ha ezt az egonk nehezen fogadja el. Azt gondolom, hogy tanulhatnánk összetartást, testvéri szeretetet vendégeinktől, akik tudatosan próbálják megélni, és tovább is adni mindazt, ami érték, és igaz.

Kutyavilág I.

Hiába, nem tagadhatom meg, és nem is akarom megtagadni kutyás énemet, hiszen lassan tizenhat éve van vakvezető kutyám, kisebb megszakításokkal. Időnként ezért jelentkezni fogok kutyás témákat feszegető bejegyzésekkel is amellett, hogy természetesen igyekszem hírt adni életem további folyásáról is, ami persze egy blogban közölhető, így a szolgálataimról is, ameddig vannak.

Történt pár hete, hogy Lucky-val, és volt főnökömmel, aki jó barátom is, sétáltunk az Örsvezér téren, amiről is érdemes tudni, hogy hasonlóan kaotikus, mint a Moszkva tér. Ja kérem, hogy Moszkva tér már nem létezik? Nekem a mai Szél Kálmán tér akkor is Moszkva tér marad, ahogy az Örs Zugló Moszkva tere. Haladtunk tehát a téren, mikor is egy kutyatartó gond nélkül ráengedte kutyáját a vezetőhámban dolgozó Lucky-ra. Derék vakvezetőm szerette volna kikerülni a kutyát, de csak nem hagyta őt békén. Ekkor már besokaltunk, és jeleztük a pár méterre kullogó emberkének, hogy hívja vissza, és lehetőleg fogja meg a kutyáját, mert éppen egy vakvezető kutyát zavar a munkájában. Nehezen, de megértette a dolgot a kutya tulajdonosa, és ha körülményesen is, de behívta, és megfogta kedvencét. Luckyt kicsit megnyugtattam, és haladtunk tovább a célunk felé.

Nemez volt az első eset, ami megtörtént velem, de ez hozta ki belőlem azt, hogy írásba is foglaljam költői kérdéseimet, és a felmerülő gondolatokat. Először is vajon mit keres egy ilyen forgalmas téren szabadon egy kutya? Ha viszont elengedi az illető, akkor miért nem engedelmes a kis drágasága? Amikor felbukkan velük szemben egy feltűnő hámban lévő vakvezető kutya, miért engedi rá minden tiltás nélkül a kutyáját? Sok kérdést fogalmazhatnék meg, de egy válaszban foglalnám össze a problémacsokrot: az illető nem kutyás, csupán kutyatartó. Kutyatartó bárki lehet, aki leszurkol egy bizonyos összeget egy tenyésztőnél, vagy ne adja Isten szaporítónál, avagy befogad egy édes tüneményt egy menhelyről, vagy az utcáról fogad be egy kóbor kutyát. Pillanatnyilag semmi sem kötelezi a kutyatartókat arra, hogy vizsgát tegyenek, esetleg alapengedelmességi képzésre vigyék kedvencüket, így bárki tarthat kutyát, és az állat fizikai kínzásán kívül, bármit megtehet, és persze meg is engedhet a kutyának. Az ember pedig már csak olyan, hogy könnyen általánosít, tehát ha lát egy renitenskedő kutyát, rögtön rá is húzza ezt a skatulyát minden egyes kutyára. A médiában időnként felbukkanó kutyatámadásokból is ritkán jön le az az üzenet, hogy a gazda a hibás, mert egy egészséges idegrendszerű, jól szocializált kutya, soha, vagy csak nagyon komoly indokkal harap meg bárkit is. Bizonyos szolgálati, és harcikutya fajtákat is gyakran megbélyegeznek, pedig itt is a gazda a hunyó legtöbbször.

A fentebb leírottakból tehát kiderül, hogy a kutyatartó sok esetben felelőtlen, nem jártas a kutyázásban, de nem is veszi a fáradtságot a tanuláshoz, hanem emberként tekint kedvencére, és elkényezteti. Nem következetes, nem állít fel szabályokat már az elején a kutya elé, nem alakul ki a kutyában a gazdával szemben kívánatos tekintély, tehát azt csinál Buksika a kutyatartójával, amit csak akar. Sietve tenném hozzá, hogy egy kisgyermek nevelésénél is tévútra vezet a következetlen nevelés. Az ilyen módon nevelt, vagy inkább nem nevelt kutya nem tudja, hogy mit is várnak el tőle, ezért zavar támad a viselkedésében, és bár látszólag élvezi, hogy hülyére veheti a gazdáját, a legtöbb esetben inkább bizonytalan, mert nincs kit kövessen.

Ezzel szemben a kutyás kész tanulni mindig, szeretné megismerni minél jobban kutyáját, és a kutyák kommunikációját, rendszerét. Mivel szeretne megadni mindent kutyájának, így igyekszik kielégíteni a kutya fajra, és fajtájára, valamint egyedre jellemző igényeit. Ebből fakadóan iskolába is viszi, képezgeti, mert a fizikai kimozgatás mellett, a kutya szellemi kapacitásainak kiaknázása is fontos. A kutyás próbálja úgy tartani, sétáltatni kutyáját, hogy környezetének a legkevesebb gondot okozza. Ha több ilyen példát látnának a kutyákkal amúgy nem szimpatizálók, talán más lenne a megítélésünk.

Pünkösd ünnepén

Elérkezett Pünkösd ünnepe. Az ünnepet megelőző napokban azt a döntést hoztam, hogy megerősítem magam az elhatározásban, hogy változni szeretnék, és Pünkösd remek alkalom arra, hogy kérjem ismét a Szentlélek munkálkodását a szívemben, hogy a nehézségek ellenére Isten embere maradhassak, és ne egy kiüresített váz, melyben már nincs nyoma érzelmeknek, és az Istenképűségnek. Biztosra veszem, hogy a változás, ami elindult bennem, a Szentlélek munkálkodása által kezdődött el. Az ő vezetése nélkül nem lettem volna képes elintézni Édesanyám búcsúztatását, egyszerűen egy idegroncs lennék. Kétségtelen, hogy kimerült vagyok, ami a búcsúztatón erősen kijött egy kisebb rosszullétben is, de gyűjtöm az erőt, és komolyabban rámegyek a munkakeresésre. Kedden hivatalos vagyok egy céghez angolnyelvű interjúra, tehát a küzdelemnek koránt sincs még vége, ám az Úr ad olyan embereket, akik mellettem vannak, és kárpótolja azokat, akik cserben hagytak.

Elindultam hát reggel Lucky-val a templomba, hogy méltóképpen ünnepelhessem Pünkösdöt, mely a Szentlélek eljövetele mellett, az Egyház születésnapja is. Abba most nem mennék bele, hogy az eltelt évszázadok alatt miként torzult el az egyház, és milyen emberi gyarlóságokkal lett beszennyezve, mert messzire vezetne. Az Igehirdetés nagyon építő volt, és megerősítette bennem, hogy nem egy emlékünnepről van szó, hanem egy olyan eseményre emlékezünk, mely a mai napig meghatározza a hívő ember életét. Ezt majdnem olyan nehéz tudatosítani magunkban naponként, mint azt, hogy Jézus értem is meghalt a kereszten, és általa kaphattam kegyelmet. Nem, nem csak az abban a korban élt emberek ajándéka ez, hanem mi is részesedünk kegyelméből. Kimondhatatlanul fantasztikus!

A nap további részét pihengetéssel töltöttem, és ismerősökkel beszélgettem interneten. Nehéz is számomra ez az idei Pünkösd, mert az első Édesanyám nélkül töltött pünkösdi ünnep, de látjuk még egymást, addig pedig erősnek kell maradnom, ha bele is szakad a szívem látszólag.

Kívánok tehát minden kedves olvasómnak áldott, kegyelemben gazdag Pünkösdöt! Kívánom, hogy egyre több, és több ember számára váljon nyilvánvalóvá Pünkösd igazi lényege, és ne csak a hosszúhétvége ténye maradjon meg belőle!