Kutyás sorozatom ezen részében azt kívánom fejtegetni, hogy miért fontos, és hogyan tartható szinten, esetleg fejleszthető a vakvezető kutyák önfegyelme, helybenmaradásának megbízhatósága. Lucky csütörtöki hosszantartó helybenmaradása, valamint vacak szombati szintén sokáig tartó helybenmaradása, melyet Ágitól nem messze, de mégis távolabb teljesített, miközben Ági talpmasszázst végzett kliensein esetek sarkalltak e téma bővebb kifejtésére. Témánk fontosságát jelzi az a tény is, hogy noha a kiképzésen remekül megtanulják a kutyák az önfegyelmet, és stabil helybenmaradással kerülnek a vak gazdákhoz, idővel romlik a kiadott kutyák teljesítménye, a kivételeknek persze tisztelet. A kulcsszó itt is a szintentartás, és a már meglévő, és szerzett képességek fejlesztése a kutyában. Egy a kutyájával rendszeresen közlekedő, aktív életet élő vak gazda nem engedheti meg, hogy kutyája fegyelmezetlen, munkájában pontatlan legyen. Ha megengedi, azzal veszélyezteti a saját, és kutyájának életét is, valamint rossz hírét kelti a vakvezető kutyásoknak a többségi társadalomban.
E rövid bevezetés után, következzék a téma hosszabb boncolgatása! A leendő vakvezető kutyák már kölyök korukban hordják a tanulóhámot, és megtanulják a nevelőcsaládoknál szakmai segítséggel, hogy hámban komolyság, fegyelem van. Fontos természetesen ebben az esetben is, ahogy a kutyázásban alapvetően a fokozatosság elve. Elsajátítják továbbá a kölykök a szobatisztaságot, a behívhatóságot alap szinten, és persze azt, hogy csak akkor végezhetik el dolgukat, ha pórázon vezetve kiértek a futtatóra, vagy parkba, ahol szabad üríteniük. Fontos, hogy az elengedő helyig pórázon vezessék őket nevelőik, hogy megtanulják, csak szabadon végezhetik el szükségüket, pórázon nem, ahogy később majd hámban sem.
Nagyjából tíz hónapos, egy éves koruk körül visszakerülnek az iskolára a tanoncok, ám ekkor még nem biztos, hogy mindegyikük vakvezető lesz. Olyan sokrétű követelményrendszernek kell megfelelniük, aminek nehéz eleget tenniük, így sok kutya kiszóródik a tesztek során a képzésből.
A teztek, orvosi vizsgálatok után, elkezdődik az engedelmességi képzés, amely 4-6 hétig tart. Itt alapozzák meg a kiképzők azt az önfegyelmet, mely egy vakvezető kutya munkájának egyik legfőbb pillére. Megtanulnak lábnál, laza pórázon közlekedni, megtanulják, hogy szabadon engedve bármilyen inger is érje őket, a nevük hallatára, és a gyere, vagy ide hozzám vezényszóra haladéktalanul gazdájukhoz rohanjanak, megtanulják az áll, ül, fekszik vezényszavakat, valamint a helybenmaradást. Az irányítóparancsokat pórázon is teljesíteniük kell, valamint ekkor már nézik a kutya húzását is, hiszen hámban folyamatos húzást kell produkálniuk a vak gazda mellett később. A behívásra a kutyának a gazdával szembe kell leülnie, és orrával a gazda kezét megbökve jeleznie kell, hogy megérkezett. A lábhoz vezényszóra a kutya egy kisívű mozdulattal beül a gazdája lábához, hozzá is ér, hogy a vak gazda érezze, hol van kutyája. Alapvetően megszokják ezek a kutyák, hogy szemkontaktus helyett testjeleket használjanak, érintéssel, ritka esetben hanggal kommunikáljanak gazdájukkal. Mikor ezeket a leendő vakvezető kutya már biztosan, megbízhatóan tudja, vizsgát tesz kiképzőjével a tanultakból.
Ezt követően a konkrét vezetőmunka tanítása következik, de ebbe nem mennék bele mélyebben ebben a bejegyzésben, mert témánk továbbra is az önfegyelem, és az atomstabil helybenmaradás meggtartása, fejlesztése. Célunk tehát, hogy kutyánk helybenmaradása olyan stabil legyen, hogy bármilyen inger is érje, ne moccanjon onnan, ahová vak gazdája letette. Ha lehetséges, testhelyzetet se változtasson, hiszen a gazda a földhöz közel fogja keresni a helybenmaradásban hagyott kutyáját. Vizsgán ugyan szokták stabilizálni a kutyát kikötéssel még plusszban, de én személy szerint elvárom Luckytól, hogy minden kikötés, odaláncolás nélkül is atomstabilan maradjon a kijelölt helyen, amíg érte nem megyek. Helybenmaradásban hagyott kutyát behívni tilos!
Alapvető igazság, hogy tökéletes kutya nincs, de mindig van hová fejlődni. Az alább olvasható módszer nálunk bevált, így bizton ajánlhatom minden kutyásnak, aki problémásnak érzi kutyájánál a helybenmaradást. Lefektetjük helybenmaradásba a kutyát, fekszik parancs után kiadjuk a marad parancsot, és elsétálunk a szokott módon tőle. Amikor visszamegyünk hozzá, hogy feloldjuk, nem ültetjük fel rögtön, hanem még fekvő helyzetében adunk neki tiedre egy jutalomfalatot, majd ellépünk tőle fél percre. A falat adásakor megdicsérjük, ha nem moccant meg. A félperc eltelte után visszamegyünk a kutyához, felültetjük, és feloldjuk újabb falattal, és dicsérettel. Az első falattal leokézzuk, hogy ott maradt stabilan, de stabilizáljuk is egyúttal abban a helyzetben, a feloldás pedig egyértelmű.
A helybenmaradás stabilizálása csak egy szegmense az önfegyelem megkövetelésének, de igen fontos része. Következő kutyás bejegyzésemben más oldalról közelítem majd meg az önfegyelem kérdéskörét. A fentebb említett stabilizáló módszer jóváhagyását, és megerősítését köszönöm Lucky kiképzőjének ezúton is.
Jó kutyázást, szép nyarat, fegyelmezett kutyákat kívánok mindenkinek!
2017. június 26., hétfő
2017. június 25., vasárnap
Egy hamisítatlan nyári zenés est margójára
Ezen a héten újabb bizonyságot kaphattam arról, hogy ez a nyár valóban jó dolgokat rejt számomra. Történt ugyanis, hogy a régebben már megalakult, de mostanra megújult akusztikus projektünkkel felléptünk a Szép Ernő színház pódiumán. Facebookon hirdettük az eseményt, mely 22-én, csütörtökön vált valóra. Együttesünk afféle bulizenekar, a 70-es 80-as 90-es évek népszerű, és elfeledett slágereit dolgozzuk fel. Hárman vagyunk a zenekarban: Szőke Tímea ének, Szepesi Richárd gitár, ének, vokál, és szerény személyem zongora, ének, vokál. A koncerteken vendégeket is hívunk a színpadra, de az együttes maga mi vagyunk.
csütörtök reggel izgatottan ébredtem, hiszen tudtam, hogy ezen a fellépésen múlik a zenekar jövője. Ha veszik az emberek a műfajt, és az átdolgozásaink stílusát, akkor csináljuk, de ha mégsem, akkor lezárjuk a dolgot, mint egy aféle tanulságos történetet. Ágit is érdekelte a buli, ezért feljöttek hozzánk Vacakkal, és együtt mentünk a koncert helyszínére. Az út során mindkét kutya szépen dolgozott, a hőség ellenére is.
Mikor odaértünk, a technikus kollégák már azon munkálkodtak, hogy minél szebb hangzást nyújthassunk a közönségnek. Noha csak egy szintetizátort, egy gitárt, és három mikrofont kellett beállítani, mégis volt vele dolog, mert a cél a legjobb hangzás előcsalogatása volt. Bátran állíthatom, nem volt okunk panaszra, és a közönségtől is pozitív visszajelzéseket kaptunk. Luckyt egy hűvös, elfüggönyözött helységben helybenmaradásban hagytam, majd mehettem is a színpadra, mert kezdődött az est.
A bulit két blokkra osztottuk, melyeket egy rövid szünet választott el egymástól, hogy mi is levegőhöz, és folyadékhoz juthassunk, hiszen két kétésfél órás zenélés során sok energia elvész, vagy inkább átalakul izzadtsággá. Sok régi sláger előkerült, nagyon élvezte a közönség előadásunkat. Részleteket talál az érdeklődő olvasó az archive Company zenekar facebookoldalán.
A buli után pedig nem maradt más, mint az őszinte, vidám, megkönnyebbült ünneplés. A büfénél jókedvűen beszélgettünk egymással, és a közönséggel, ekkor már Luckyt feloldottam a helybenmaradásból, és a lábamnál feküdt.
Reménység szerint lesz még lehetőségünk zenélni a nyáron, de máris egy újabb szép emlékkel gazdagodhattam magam is, ahogy remélhetőleg mindenki, aki megtisztelt minket jelenlétével.
csütörtök reggel izgatottan ébredtem, hiszen tudtam, hogy ezen a fellépésen múlik a zenekar jövője. Ha veszik az emberek a műfajt, és az átdolgozásaink stílusát, akkor csináljuk, de ha mégsem, akkor lezárjuk a dolgot, mint egy aféle tanulságos történetet. Ágit is érdekelte a buli, ezért feljöttek hozzánk Vacakkal, és együtt mentünk a koncert helyszínére. Az út során mindkét kutya szépen dolgozott, a hőség ellenére is.
Mikor odaértünk, a technikus kollégák már azon munkálkodtak, hogy minél szebb hangzást nyújthassunk a közönségnek. Noha csak egy szintetizátort, egy gitárt, és három mikrofont kellett beállítani, mégis volt vele dolog, mert a cél a legjobb hangzás előcsalogatása volt. Bátran állíthatom, nem volt okunk panaszra, és a közönségtől is pozitív visszajelzéseket kaptunk. Luckyt egy hűvös, elfüggönyözött helységben helybenmaradásban hagytam, majd mehettem is a színpadra, mert kezdődött az est.
A bulit két blokkra osztottuk, melyeket egy rövid szünet választott el egymástól, hogy mi is levegőhöz, és folyadékhoz juthassunk, hiszen két kétésfél órás zenélés során sok energia elvész, vagy inkább átalakul izzadtsággá. Sok régi sláger előkerült, nagyon élvezte a közönség előadásunkat. Részleteket talál az érdeklődő olvasó az archive Company zenekar facebookoldalán.
A buli után pedig nem maradt más, mint az őszinte, vidám, megkönnyebbült ünneplés. A büfénél jókedvűen beszélgettünk egymással, és a közönséggel, ekkor már Luckyt feloldottam a helybenmaradásból, és a lábamnál feküdt.
Reménység szerint lesz még lehetőségünk zenélni a nyáron, de máris egy újabb szép emlékkel gazdagodhattam magam is, ahogy remélhetőleg mindenki, aki megtisztelt minket jelenlétével.
2017. június 18., vasárnap
Egy ígéretes nyár kezdete
Mielőtt belekezdenék bejegyzésem lényegébe, szeretném megköszönni minden kedves olvasónak, aki támogatásáról biztosított a bíztatást, így látom értelmét folytatni.
Olyan álmom valósult meg tegnap, ami kisgyermek korom óta fontos volt nekem. Ahogy bizonyára sokan, magam is a Rockin nőttem fel, és a kedvenc sportágam volt az ökölvívás. Szerettem volna kipróbálni, de elhessegettem magamtól a gondolatot azzal a kreált ténnyel, hogy vakon nem lehet komoly körülmények között boxolni, és egy edző sem vállalná be egy vak edzését, tanítását. Nos, ez a kreálmányom a tegnapi nap során megdőlt, mert volt szerencsém részt venni a Nem Adom Fel alapítvány sports for all rendezvénysorozatán belül egy rendezvényen, mely megvalósította a fentebb említett álmomat, és lehet, hogy lesz folytatás. A Zuglóban található Box akadémián volt lehetőségünk többünknek kipróbálni a boxot, részt venni egy integrált edzésen. Én még boxoltam is ringben egy vak sráccal, és egy edzővel, élmény volt. Az edzők tehetségesnek gondolnak, így felmerült, hogy vállalnák az edzésemet, ahogy Gyuláét a másik srácét is, nagyon nyitottan álltak hozzánk.
Amikor beléptem az öltözőbe, már beszűrődtek a Rocki, és egyéb boxolós filmekből ismert hangok, a zsák puffanása, stb. Ahogy meghallottam ezeket a hangokat, méginkább felvillanyozott a dolog, és vártam, hogy kezdődjön az edzés. Gyorsan átöltöztem az edzéshez szánt ruhámba, és mentem is a terem ajtaja felé.
Ahogy beléptem az edzőterembe, máris kezelésbe vettek az edzők. Először bemelegítettünk különböző ugrálós gyakorlatokkal, majd megmutatták pontosan, hogy melyik ütést hogy kell bevinni, aztán már ütéskombinációkat is gyakorolhattam. Az egyik idős edző a lábmunkát is megmutatta, és gyakoroltuk ezt is. Amikor már rögzültek az előbb említett dolgok, a zsákozás következett. Zsákon kellett bemutatnom az ütéseket, és a végén jött a ringgel való ismerkedés, és zárásként maga a box, élő ellenféllel. Hihetetlen, hogy mikre képes az adrenalin. Alig éreztem ellenfelem ütéseit, és inkább az motivált, hogy bevihessem a következő ütést. Az edzők figyelték küzdelmünket, és egy-egy szép ütésnek jobban örültek, mint talán mi magunk. Olyan szeretettel, és elfogadással fordultak felénk, ami jó példa lehetne sokak számára, és ezt minden túlzás nélkül írhatom.
Az edzés után beültünk az edzőkkel, és a jelenlévő érdeklődőkkel egy helyre, jó hangulatban beszélgettünk, majd mindenki hazatért. Azzal az ígérettel váltunk el edzőinktől, hogy találkozunk hamarosan.
Fantasztikus élmény volt ez az este. Már ténylegesen eltudom képzelni, hogy milyen érzés lehet a ringben, és alapvetően jól esett az edzés. Ebből az estéből kiindulva csak remélni tudom, hogy sok jót hozhat még ez a nyár. Nem szeretnék sokat, csak kellemes nyári estéket azokkal az emberekkel, akik fontosak számomra, és örökre megbecsülni minden őszinte, szép pillanatot.
Olyan álmom valósult meg tegnap, ami kisgyermek korom óta fontos volt nekem. Ahogy bizonyára sokan, magam is a Rockin nőttem fel, és a kedvenc sportágam volt az ökölvívás. Szerettem volna kipróbálni, de elhessegettem magamtól a gondolatot azzal a kreált ténnyel, hogy vakon nem lehet komoly körülmények között boxolni, és egy edző sem vállalná be egy vak edzését, tanítását. Nos, ez a kreálmányom a tegnapi nap során megdőlt, mert volt szerencsém részt venni a Nem Adom Fel alapítvány sports for all rendezvénysorozatán belül egy rendezvényen, mely megvalósította a fentebb említett álmomat, és lehet, hogy lesz folytatás. A Zuglóban található Box akadémián volt lehetőségünk többünknek kipróbálni a boxot, részt venni egy integrált edzésen. Én még boxoltam is ringben egy vak sráccal, és egy edzővel, élmény volt. Az edzők tehetségesnek gondolnak, így felmerült, hogy vállalnák az edzésemet, ahogy Gyuláét a másik srácét is, nagyon nyitottan álltak hozzánk.
Amikor beléptem az öltözőbe, már beszűrődtek a Rocki, és egyéb boxolós filmekből ismert hangok, a zsák puffanása, stb. Ahogy meghallottam ezeket a hangokat, méginkább felvillanyozott a dolog, és vártam, hogy kezdődjön az edzés. Gyorsan átöltöztem az edzéshez szánt ruhámba, és mentem is a terem ajtaja felé.
Ahogy beléptem az edzőterembe, máris kezelésbe vettek az edzők. Először bemelegítettünk különböző ugrálós gyakorlatokkal, majd megmutatták pontosan, hogy melyik ütést hogy kell bevinni, aztán már ütéskombinációkat is gyakorolhattam. Az egyik idős edző a lábmunkát is megmutatta, és gyakoroltuk ezt is. Amikor már rögzültek az előbb említett dolgok, a zsákozás következett. Zsákon kellett bemutatnom az ütéseket, és a végén jött a ringgel való ismerkedés, és zárásként maga a box, élő ellenféllel. Hihetetlen, hogy mikre képes az adrenalin. Alig éreztem ellenfelem ütéseit, és inkább az motivált, hogy bevihessem a következő ütést. Az edzők figyelték küzdelmünket, és egy-egy szép ütésnek jobban örültek, mint talán mi magunk. Olyan szeretettel, és elfogadással fordultak felénk, ami jó példa lehetne sokak számára, és ezt minden túlzás nélkül írhatom.
Az edzés után beültünk az edzőkkel, és a jelenlévő érdeklődőkkel egy helyre, jó hangulatban beszélgettünk, majd mindenki hazatért. Azzal az ígérettel váltunk el edzőinktől, hogy találkozunk hamarosan.
Fantasztikus élmény volt ez az este. Már ténylegesen eltudom képzelni, hogy milyen érzés lehet a ringben, és alapvetően jól esett az edzés. Ebből az estéből kiindulva csak remélni tudom, hogy sok jót hozhat még ez a nyár. Nem szeretnék sokat, csak kellemes nyári estéket azokkal az emberekkel, akik fontosak számomra, és örökre megbecsülni minden őszinte, szép pillanatot.
2017. június 12., hétfő
Most lett elég
Eltelt egy újabb tanév, őszig nem lépek katedrára. Isten tudja, hogy valóban eleget tettem-e a szolgálatomnak, de a harcot megharcoltam. Az élet más területein még vannak harcaim, de úgy érzem, elfáradtam. Nem nyitok panaszládát blogomon, de több dolog egybeesése idézte elő nálam a jelenlegi állapotomat. A lényeg, hogy számos dologban döntésre jutottam, melyek közül van, ami leírható itt a blogomon is, de vannak nem publikus részei is. Ami a blogot érinti közvetlenül döntéseim közt az annyiban áll, hogy szüneteltetem, talán meg is szüntetem teljesen ezt a naplót. Úgy érzem, okafogyottá vált szélmalomharcom a többi sablonos bloggal szemben. A vakvezető kutyás témát is elcsépelték, a saját kutyájuk nevében író bloggertársak, facebookon postolgatók mese tárgyává tették mindazt, ami a kőkemény valóság. Ha jószándékkal próbáltam kutyásként segíteni bárhol, bármilyen fórumon, ledorongolás lett a vége, így a kutyás bejegyzéseket, cikkeket is hanyagolni fogom a továbbiakban. Mivel nem kaptam igazán visszajelzéseket a blogot illetően, így fogalmam sincs arról, mekkora olvasó tábort hagyok most magára. Nehéz úgy közvetíteni bármit is, ha nincs visszajelzés, befogadás. Egyelőre nem szűnik meg a blog, de ha jelenlegi álláspontom nem változik, rövid időn belül törlődni fognak a bejegyzések. Egy darabig fent hagyok mindent, hogy az esetleges érdeklődők olvashassák még.
Kívánok élményekkel teli, pihentető nyarat minden kedves olvasónak! Hogy találkozunk-e még e blog hasábjain, a jövő zenéje.
Kívánok élményekkel teli, pihentető nyarat minden kedves olvasónak! Hogy találkozunk-e még e blog hasábjain, a jövő zenéje.
2017. június 3., szombat
A bölcsesség útján
Zavaros idők járnak mostanság a világban, és ez a jelenség késztet most írásra engem. Nem gondolom persze, hogy az én alább olvasható eszmefuttatásom majd megváltja a világot, hiszen még ha nem is vesszük észre ezt már más megtette, másrészt feltehetően vajmi kevesen olvassák ezt a blogot ahhoz, hogy valamit igazán elindítson a fejekben, de persze csodák léteznek ma is, és még akár ez a kis internetes napló is szolgálhat eszközként Isten kezében.
Az egyik téma, mely írásra késztet, a bölcsesség keresése, meglelése. Hozom szóba azért ezt a témát, mert egy ideje tematikusan olvasom a Példabeszédek könyvét telefonomon. Salamonról olvassuk, hogy igen bölcse mber volt, ám bölcsességét nem a legkisebb ujjából szívta ki, hanem Istentől kapta. Az más kérdés, hogy később hová fajult az ő erkölcsi, és egyéb élete, de most még uralkodásának elejéről van szó, mikor is valóban bölcs, és igazságos volt. Azért kezdtem el pont ezt a könyvet olvasni a Bibliából, mert tudatosan szeretnék a bölcsesség felé vezető úton járni. Ha egy kicsit is sikerül bölcsebben élnem az életemet, esetleg sikerül bölcsebben viszonyulnom emberekhez, problémákhoz, akkor már volt értelme. Szeretném ha ez a megszerzett bölcsesség nem önjelölt okoskodás lenne, hanem valóban Istentől kapott képesség, mellyel hasznára lehetek embertársaimnak, de főleg Isten ügyének, vagy legalábbis felesleges bajként ne nehezedjek környezetem vállára. Írom ezt úgy, hogy több oldalról támad a gonosz, és helyt kell állnom, még ha olykor megbotlok, és esetleg adom is alá a lovat azzal, hogy fogékonyabbá válok az ingerléseire. Gyakran bölcsebb csendben maradni, mint harsogni a magunk igazát, de az ember már csak olyan, hogy mindenkor érvényesíteni akarja igazát, és bosszantja a többi ember esetleges együgyűsége egy adott témában. Vakvezető kutyás témában például már nem nyilvánulok meg facebookos csoportokban, mert a magukat okosabbnak gondoló, egyébként gyakran tapasztalatlanabb kutyások okoskodásnak vélik hozzászólásaimat, és támadással reagálnak. Zavaros ez a világ, és felborulni látszik az az értékrend, amit még én kaptam Édesanyámtól, hitoktatómtól, későbbi lelkészeimtől, tanáraimtól, vagy vakvezető kutyát képző szakemberektől. ÉN tiszteltem az idősebb, tapasztaltabb kutyásokat, és örömmel vettem, ha jószándékkal terelgetni próbáltak, de a mai fiatal kutyásokban ezt a lelkületet nem érzékelem. Ha tehát azt látom, hogy nem hallgatnak meg, csendben maradok. Akit érdekelnek meglátásaim megtalálnak, és megosztom velük úgy, hogy nyilván magam sem vagyok tévedhetetlen, de olyat nem fogok tanácsolni, amit magam meg nem tapasztaltam már.
A bölcsesség másik alkalmazási területe, az emberi kapcsolataimban keresendő jelenleg. Nem rég egy egyébként jó baráti kapcsolatomba beette magát a féltékenység szörnyetege, és nem beszéltünk egymással az illetővel egy darabig. Noha az alapvető problémáját értem a másik félnek, azt továbbra is tartom, hogy sokféle módja van egy probléma megbeszélésének, de a módszer, amit választott, nem volt a megfelelő választás. Isten tudja, hogy valaha normalizálódni fog-e ez a viszony, detudunk beszélni egymással, ami már előrelépés. A másik dolog, amit még szintén a helyére kell tennem az életemben, az egy régebben megromlott kapcsolat, egy számomra igen fontos valakivel, aki az utóbbi hónapokban ismét felbukkant az életemben. Jó érzés nem haragudni rá, hanem normálisan beszélgetni vele, és jó érzés tudnom, hogy kaptam egy lehetőséget arra, hogy bölcsebben kezeljem ezt az emberi kapcsolatomat is. Nincs ugyanis olyan konfliktus, amiben egyértelműen egy ember lenne a hibás. Olyan van, hogy valaki nagyobb hibát vét, mint a másik, de egy tánchoz is két ember kell, ahogy egy verekedéshez is. Egy csókhoz, és szeretkezéshez is két ember kell, ahogy egy harapáshoz is. Próbálom követni emberi kapcsolataimban is azt az utat, hogy megfelelő alkalmakkor, megfelelő témák felmerülése esetén csendben maradok. Rájöttem ugyanis, hogy mások helyett nincs jogom, és kompetenciám döntéseket hozni, ezért önjelölt bíróként tetszelegnem értelmetlen, a másik fél számára még frusztráló is lehet. Ha ő kifejezetten kérdezi a véleményemet, akkor is csupán röviden megfogalmazom az álláspontomat hozzátéve, hogy ez az én szemszögemből nézve a történet, de a döntés az övé. Gyakran akarjuk megmondani egymásnak, hogy mit hogyan kellene tennie, sőt még a gondolatait is terelgetnénk a másiknak, amihez semmiféle jogosultságunk nincsen. Nagyon indokolt esetben alkalmazhatunk enyhe terelgetést, de drasztikus beavatkozásra nincs jogunk. Évekbe telt, mire ezt megértettem, és ma már tudom, sok konfliktusnak lehetett volna elejét venni, ha alább adok a megmondom a frankót mentalitásomból. Talán nem túlzok, ha azt írom, a mai nap is boldog párkapcsolatban élhetnék, vagy legalábbis nagyobb esélyem lenne erre, ha bölcsebb lettem volna. Szeretném leszögezni azonban, hogy a bölcsesség nem egyenlő a megalkuvással, és pipogyasággal. Írom ezt úgy, hogy néhány hete egy jó barátom némi alkoholtol őszinteségi rohamot kapva lepipogyázott engem. Noha nem esett jól a jelző, bizonyos értelemben még igaza is lehet, bár tisztáztuk, hogy ő mit vélt esetemben pipogyaságnak. Fontos lehet még kapcsolataimat tekintve, hogy ne engedjek beavatkozást más emberek részéről egy bizonyos ponton túl, mert minden összeomolhat, amit nehezen felépítettem. Ellenkezést, és dacot válthat ki a másik félből, ha erőszakosan próbálják rávenni valamire, amire esetleg még hajlana is, de saját meggyőződésből kell elindulnia abba a bizonyos irányba, és nem mások által vonszolva.
Fontos hír tehát, hogy Machron nyert-e a francia választásokon, vagy más, fontos a belpolitikai helyzet is, hiszen alapvetően meghatározza azt, hogy mennyire marad élhető ez az ország, de a személyes életünkkel is törődni kellene. Nem bagatelizálhatjuk el azt, ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, mert egy idő után megmérgezi a fizikai egészségünket is a depresszió. Lehet persze reagálni erre azt, hogy az ember bizonyos helyzetekben nem válogathat, de nézelődni, a változás lehetőségét keresni még szabad, és senkinek sem ártunk vele. Ha pedig azt tapasztalom, hogy valahol nem értékelnek, nem hallgatnak meg, akkor követem a bibliai példát, és elmegyek onnan úgy, hogy még a port is leverem a lábamról, és ott állok meg, ahol befogadást tapasztalok.
Múlthéten a nézelődéseim, szemlélődéseim során kaptam egy lehetőséget, amit gyorsan meg is ragadtam, ugyanis hittanoktatói állást hirdetnek a bélatelepi gyülekezetben. Óvodás, és iskolás csoportokat kellene tanítani, nagyjából 80-100 gyerkőc lenne összesen. Azt persze még nem tudom, hogy hány embert vennének fel, és hogy oszlanának meg a csoportok, de jelentkeztem E-mailben az állásra. Visszajelzés még nem érkezett, de Pünkösd után megkeresem őket telefonon is. Nem rossz ugyan a mostani munkám, de tudom, hogy nem vagyok a helyemen. Csak remélni tudom, hogy a helyemre kerülök egyszer minden értelemben.
Pünkösd ünnepe közeleg, mely a Szentlélek kitöltetésének, és az Egyház születésének ünnepe. Szeretném, ha az én újászületésemnek ünnepévé is válhatna, mert belefáradtam a múlt terheinek cipelésébe. Holnap az Úr Asztalához járulok, hogy valóban lerakhassam a terheimet. Vannak élethelyzetek, megoldandó problémák, dilemmák, melyeket addig dobál vissza nekünk Isten, míg rendbe nem tesszük őket. Több dologgal kapcsolatban is megtalált ez a felismerés, tehát igyekszem rendezni soraimat, míg nem késő.
Őszintén kívánom, hogy a kedves olvasó is hasonló felismerésekre jusson Pünkösd ünnepén, és remélem, a hétköznapok sodrása sem fogja elnyomni azokat a dolgokat, érzéseket, melyek igazán lényegesek.
Az egyik téma, mely írásra késztet, a bölcsesség keresése, meglelése. Hozom szóba azért ezt a témát, mert egy ideje tematikusan olvasom a Példabeszédek könyvét telefonomon. Salamonról olvassuk, hogy igen bölcse mber volt, ám bölcsességét nem a legkisebb ujjából szívta ki, hanem Istentől kapta. Az más kérdés, hogy később hová fajult az ő erkölcsi, és egyéb élete, de most még uralkodásának elejéről van szó, mikor is valóban bölcs, és igazságos volt. Azért kezdtem el pont ezt a könyvet olvasni a Bibliából, mert tudatosan szeretnék a bölcsesség felé vezető úton járni. Ha egy kicsit is sikerül bölcsebben élnem az életemet, esetleg sikerül bölcsebben viszonyulnom emberekhez, problémákhoz, akkor már volt értelme. Szeretném ha ez a megszerzett bölcsesség nem önjelölt okoskodás lenne, hanem valóban Istentől kapott képesség, mellyel hasznára lehetek embertársaimnak, de főleg Isten ügyének, vagy legalábbis felesleges bajként ne nehezedjek környezetem vállára. Írom ezt úgy, hogy több oldalról támad a gonosz, és helyt kell állnom, még ha olykor megbotlok, és esetleg adom is alá a lovat azzal, hogy fogékonyabbá válok az ingerléseire. Gyakran bölcsebb csendben maradni, mint harsogni a magunk igazát, de az ember már csak olyan, hogy mindenkor érvényesíteni akarja igazát, és bosszantja a többi ember esetleges együgyűsége egy adott témában. Vakvezető kutyás témában például már nem nyilvánulok meg facebookos csoportokban, mert a magukat okosabbnak gondoló, egyébként gyakran tapasztalatlanabb kutyások okoskodásnak vélik hozzászólásaimat, és támadással reagálnak. Zavaros ez a világ, és felborulni látszik az az értékrend, amit még én kaptam Édesanyámtól, hitoktatómtól, későbbi lelkészeimtől, tanáraimtól, vagy vakvezető kutyát képző szakemberektől. ÉN tiszteltem az idősebb, tapasztaltabb kutyásokat, és örömmel vettem, ha jószándékkal terelgetni próbáltak, de a mai fiatal kutyásokban ezt a lelkületet nem érzékelem. Ha tehát azt látom, hogy nem hallgatnak meg, csendben maradok. Akit érdekelnek meglátásaim megtalálnak, és megosztom velük úgy, hogy nyilván magam sem vagyok tévedhetetlen, de olyat nem fogok tanácsolni, amit magam meg nem tapasztaltam már.
A bölcsesség másik alkalmazási területe, az emberi kapcsolataimban keresendő jelenleg. Nem rég egy egyébként jó baráti kapcsolatomba beette magát a féltékenység szörnyetege, és nem beszéltünk egymással az illetővel egy darabig. Noha az alapvető problémáját értem a másik félnek, azt továbbra is tartom, hogy sokféle módja van egy probléma megbeszélésének, de a módszer, amit választott, nem volt a megfelelő választás. Isten tudja, hogy valaha normalizálódni fog-e ez a viszony, detudunk beszélni egymással, ami már előrelépés. A másik dolog, amit még szintén a helyére kell tennem az életemben, az egy régebben megromlott kapcsolat, egy számomra igen fontos valakivel, aki az utóbbi hónapokban ismét felbukkant az életemben. Jó érzés nem haragudni rá, hanem normálisan beszélgetni vele, és jó érzés tudnom, hogy kaptam egy lehetőséget arra, hogy bölcsebben kezeljem ezt az emberi kapcsolatomat is. Nincs ugyanis olyan konfliktus, amiben egyértelműen egy ember lenne a hibás. Olyan van, hogy valaki nagyobb hibát vét, mint a másik, de egy tánchoz is két ember kell, ahogy egy verekedéshez is. Egy csókhoz, és szeretkezéshez is két ember kell, ahogy egy harapáshoz is. Próbálom követni emberi kapcsolataimban is azt az utat, hogy megfelelő alkalmakkor, megfelelő témák felmerülése esetén csendben maradok. Rájöttem ugyanis, hogy mások helyett nincs jogom, és kompetenciám döntéseket hozni, ezért önjelölt bíróként tetszelegnem értelmetlen, a másik fél számára még frusztráló is lehet. Ha ő kifejezetten kérdezi a véleményemet, akkor is csupán röviden megfogalmazom az álláspontomat hozzátéve, hogy ez az én szemszögemből nézve a történet, de a döntés az övé. Gyakran akarjuk megmondani egymásnak, hogy mit hogyan kellene tennie, sőt még a gondolatait is terelgetnénk a másiknak, amihez semmiféle jogosultságunk nincsen. Nagyon indokolt esetben alkalmazhatunk enyhe terelgetést, de drasztikus beavatkozásra nincs jogunk. Évekbe telt, mire ezt megértettem, és ma már tudom, sok konfliktusnak lehetett volna elejét venni, ha alább adok a megmondom a frankót mentalitásomból. Talán nem túlzok, ha azt írom, a mai nap is boldog párkapcsolatban élhetnék, vagy legalábbis nagyobb esélyem lenne erre, ha bölcsebb lettem volna. Szeretném leszögezni azonban, hogy a bölcsesség nem egyenlő a megalkuvással, és pipogyasággal. Írom ezt úgy, hogy néhány hete egy jó barátom némi alkoholtol őszinteségi rohamot kapva lepipogyázott engem. Noha nem esett jól a jelző, bizonyos értelemben még igaza is lehet, bár tisztáztuk, hogy ő mit vélt esetemben pipogyaságnak. Fontos lehet még kapcsolataimat tekintve, hogy ne engedjek beavatkozást más emberek részéről egy bizonyos ponton túl, mert minden összeomolhat, amit nehezen felépítettem. Ellenkezést, és dacot válthat ki a másik félből, ha erőszakosan próbálják rávenni valamire, amire esetleg még hajlana is, de saját meggyőződésből kell elindulnia abba a bizonyos irányba, és nem mások által vonszolva.
Fontos hír tehát, hogy Machron nyert-e a francia választásokon, vagy más, fontos a belpolitikai helyzet is, hiszen alapvetően meghatározza azt, hogy mennyire marad élhető ez az ország, de a személyes életünkkel is törődni kellene. Nem bagatelizálhatjuk el azt, ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, mert egy idő után megmérgezi a fizikai egészségünket is a depresszió. Lehet persze reagálni erre azt, hogy az ember bizonyos helyzetekben nem válogathat, de nézelődni, a változás lehetőségét keresni még szabad, és senkinek sem ártunk vele. Ha pedig azt tapasztalom, hogy valahol nem értékelnek, nem hallgatnak meg, akkor követem a bibliai példát, és elmegyek onnan úgy, hogy még a port is leverem a lábamról, és ott állok meg, ahol befogadást tapasztalok.
Múlthéten a nézelődéseim, szemlélődéseim során kaptam egy lehetőséget, amit gyorsan meg is ragadtam, ugyanis hittanoktatói állást hirdetnek a bélatelepi gyülekezetben. Óvodás, és iskolás csoportokat kellene tanítani, nagyjából 80-100 gyerkőc lenne összesen. Azt persze még nem tudom, hogy hány embert vennének fel, és hogy oszlanának meg a csoportok, de jelentkeztem E-mailben az állásra. Visszajelzés még nem érkezett, de Pünkösd után megkeresem őket telefonon is. Nem rossz ugyan a mostani munkám, de tudom, hogy nem vagyok a helyemen. Csak remélni tudom, hogy a helyemre kerülök egyszer minden értelemben.
Pünkösd ünnepe közeleg, mely a Szentlélek kitöltetésének, és az Egyház születésének ünnepe. Szeretném, ha az én újászületésemnek ünnepévé is válhatna, mert belefáradtam a múlt terheinek cipelésébe. Holnap az Úr Asztalához járulok, hogy valóban lerakhassam a terheimet. Vannak élethelyzetek, megoldandó problémák, dilemmák, melyeket addig dobál vissza nekünk Isten, míg rendbe nem tesszük őket. Több dologgal kapcsolatban is megtalált ez a felismerés, tehát igyekszem rendezni soraimat, míg nem késő.
Őszintén kívánom, hogy a kedves olvasó is hasonló felismerésekre jusson Pünkösd ünnepén, és remélem, a hétköznapok sodrása sem fogja elnyomni azokat a dolgokat, érzéseket, melyek igazán lényegesek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)