Keserédes számvetés

A sok teher cipelése közben észre sem vettem, és elillant ez az esztendő is. Hazudnék persze, ha csak a terheket emlegetném 2016-tal kapcsolatban, de az sem titok, hogy több volt ebben az évben a nehézség, mint az önfeledt, boldog pillanat. Nyilván erősíti ezt az érzést bennem az is, hogy szomjazom a jó pillanatokat, és nem tudok betelni velük. Lássuk hát, milyen is volt ez az év az én olvasatomban!

Beköszöntött január, amikor is nekiláttam a munkakeresésnek, mert 2015 végén elküldtek előző munkahelyemről. Külön bejegyzésben írtam arról, hogy milyen megalázó volt megjelenni a munkaügyiben, majd tudomásul venni azt, hogy fogyatékosként nem vehetek részt a közmunkaprogramban. Nem volt tehát más út, keresnem kellett tovább munkalehetőségeket, de még hónapokig kilátástalan maradt a helyzet ezen a téren. Január 5-én Édesanyám kórházba került, ahonnan már nem jött ki élve, és pár nappal bekerülése után már tudtuk, nincs remény a gyógyulására. Noha Isten előtt semmi sem lehetetlen, ezúttal hazahívta őt. Kétségtelen, hogy ezzel elindította bennem azt a folyamatot, melynek során megtanultam megállni teljesen a saját lábamon, és csak a legszükségesebb esetekben kérek segítséget látóktól, vagy bárkitől. Isten kegyelméből vannak emberek, akiktől bizalommal kérhetek segítséget, ha szükséges.

Kezdetét vette aztán a gyász időszaka, melyet keservesebbé, és nehezebbé tett az, hogy én intéztem a temetést, és egy ideig Édesanyám lakásába jártam át mosni is. Fontos azért megemlítenem azt is, hogy legjobb barátom Ricsosz, és egy szűk, de annál őszintébb barátikör mellettem volt ebben a helyzetben is, és persze ma is segítenek embernek maradnom. Az némi üröm az örömben, hogy csalódnom kellett a nőben, akit nagyon szerettem barátilag is, de haragot nem érzek mégsem. Ági is végig mellettem volt, akinél a Karácsonyt is töltöttem, és az idei Szilvesztert is töltöm.

Eltelt aztán az év első fele, és továbbra is munkanélküli voltam. Egyszer aztán kifakadtam gyülekezetünk egyik lelkészének. Ő kihirdette a gyülekezetben a szükségemet, és jelentkezett egy idős házaspár, kiknek fia egy feltörekvő cég vezetője. Arra gondoltak, hogy esélyt adnak nekem arra, hogy bizonyítsak egy nem támogatott, keményen a nyílt munkaerőpiacon működő cégnél. Isten kegyelméből leírhatom, hogy július eleje óta ott dolgozom, és immár recepciós munkakörben erősítem az Eu-fire Kft csapatát, szolgálatnak pedig megmaradt a hitoktatás továbbra is.

Év végefelé aztán megalakult a Druida zenekar, mely egyben kis barátikör is lett. Kifejezetten fontossá vált számomra a barátiköröm, hiszen gyakorlatilag ők lettek a családom. Félreértés ne essék, van még vérszerinti családom is, de ők nincsenek velem a mindennapok viharaiban, míg a barátaim alapvetően igen.

Most pedig itt ülök Áginál, és emlékezem. A sok emlék közé azért reménység is tódul, hogy lesz még boldogság az életemben akkor is, ha a múlt csúnyán megtépázta lelkemet. Álmok, és remény nélkül ugyanis nincs élet, márpedig az Úrban mindig lehet reménységünk, és általa reményünk lehet az örök életre is.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok én sikerekben gazdag, boldog új esztendőt, és remélem, továbbra is hű olvasóim maradnak!

adventi gondolatok

Már pál Apostol is utalt arra, hogy elsősorban nem fizikai értelemben kell harcokat vívnunk földi életünk során, hanem lelki értelemben. A gonosz ránk vágyódik, hogy a maga oldalára állíthasson, és miután kifacsart, a kárhozatra juttasson, ahonnan már nincs visszaút. Advent idején különösen támadásba lendült, és ostromolni kezdett engem. Az év első két adventi hetében elérte, hogy ne jussak el templomba. Ez természetesen nem kisebbíti az én felelősségemet a dologban, de valóban a legváltozatosabb módokon gyengített engem. Érdekes módon a fejem pont vasárnap reggel kezdett fájni mindkét alkalommal, valamint úgy sikerült a kutyasétáltatás, hogy mindenképpen lekéssem azt a trolit, amivel még odaérhettem volna az Istentiszteletre. A lelkiismeret persze gyötört utána, hiszen éreztem, hogy nagy hibát követtem el azzal, hogy nem mentem el a templomba, hogy lélekben készülhessek igazán Karácsony ünnepére. Múlthéten viszont erősebb volt az indíttatás, mint a kísértés, és eljutottam templomba végre. Jól esett hallani az Igét, mely jános Evangéliuma 5,1-5,9 alapján szólt hozzánk. Ez az a történet, mely arról szól, hogy Jézus miként gyógyította meg azt a 38 éve beteg embert, akinek bizony nem volt embere, aki a Betesda tavánál a megmozduló vízbe segíthette volna, hogy ő is meggyógyuljon. Jézus azonban érdeklődik felőle, és meggyógyítja őt. Jézus szeretné az én lelkemet is meggyógyítani végre. Adott mellém embereket, akik mellettem vannak Édesanyám halála óta is. A szó legszorosabb értelmében nekem már nincs családom, így ezek az emberek lettek a családom. Természetesen van családom, de annak tagjai messze vannak tőlem, és élik a maguk kis életét. Lehet szépíteni a dolgot, de látszólag egyedül vagyok, és tudom, ha Isten nem adott volna mellém igaz embereket, akkor mostanra végképp összeomlottam volna. Sajnos a fájdalom által a Sátán mérgezi a karácsonyi váradalmamat is, mert rettegek a Karácsonytól. Míg sokan örömmel várják az ünnepet, én attól félek, hogy milyen lesz megélni az első Karácsonyt Édesanyám nélkül. Tavaly már kórházban volt, de még megfoghattam a kezét, és áldott Karácsonyt kívántunk egymásnak. Ezúttal ágiéknál töltöm a Karácsonyt, hogy ne kelljen egyedül töltenem.

Nem nyugszik a gonosz, de nekem bizodalmam van az úrban, hogy megerősít akkor és úgy, ahogyan arra szükségem van, és lesz. Vannak mellettem néhányan, akikre tényleg számíthatok, és erősítenek engem gyengeségeim közepette. ÉN pedig erőtlenségenben, és tökéletlenségemben mégis szolgálom tovább a Mindenható Szentháromság Istent, amíg csak földi életem tart.

Végül, de nem utolsó sorban gondolok mindazokra, akik örömmel készülnek az ünnepre, és valóban várják Jézus születésének évfordulóját, de azokra is, akik rég nem látott családtagjaikkal találkozhatnak újra e Szent ünnepen. Gondolok azokra is, akikre sajnos sokan nem gondolnak, és hasonló helyzetben vannak, mint én, tehát azokra, akik gyász terhét hordozzák a szívükön, és minden egyes karácsonyi dal valami emléket tép fel bennük, és egyedül töltik az ünnepet, mint én majdnem. Nem az a baj ugyanis, ha nincs ajándék a fa alatt, vagy kevesebb a bejgli az asztalon, hanem bizony az, ha valaki már nincs velünk, akivel egyébként ünnepelni szoktunk. Nem az a baj, ha nincs fenyő agyoncsicsázva a nappaliban, hanem az, ha nem közvetítjük azt a szeretetet egymás felé, melyet Istentől kaptunk azzal, hogy elküldte fiát, majd hagyta, hogy megalázzák érettünk, de a nagyszerű az, hogy ezzel nincs vége a történetnek, mert legyőzte a halált, és ezáltal bűnbocsánatot nyertünk, és reménységünk lehet abban, hogy akik már odaát vannak, és most nagyon hiányoznak, egykor újra velünk ünnepelnek majd fájdalom, szenvedés, könnyek nélkül. Ezzel a reménységgel várom majd, hogy újra átölelhessem Édesanyámat, mert ő ebben a reménységben búcsúzott el! Éljen tehát mindaz, aki az üdvösséget választja, de mindenek felett dicsőség Istennek!