2021. január 6., szerda

Érzékeny búcsú

Nos kedves olvasóim, elérkezett az idő, hogy lezárjak egy fejezetet az életemben, és ezen a platformon befejezzem a blogzódást. Szerettem, és a továbbiakban is szeretnék formailag is igényes postokat kiadni a kezemből, de valamiért eltűnnek a központozások a bejegyzéseimből, melyeket újabban kiteszek. Az életem is kellően összezavarodott, rendeznem kell a soraimat valahogy. Nem látom még, hogy merre visz az utam, de ismét derékba törtem, mint ahogy az utóbbi években néhányszor már. Azt hittem, hogy amit Annával megéltünk csoda volt, hiszen szappanoperába illő történet volt a miénk. Sajnos a covid okozta feszültség, és egyéb körülmények kikezdték a csodát, és elillant hamar a varázs az életemből. Nem ismétlem magam, mert eleget mantráztam már, hogy én is hibás voltam, hiszen hibákat mindenki követ el az életben. Aki azt állítja, hogy ő nem, az önmagának is hazudik talán, de ezzel neki kell szembenéznie, nem másnak. A covid mellékhatásait még mindig magamon viselem, fáradékonyabb vagyok, és az edzések is jobban kifárasztanak, de kell az erőnlét. Megtanított viszont ez a vírus kitartásra, és megmutatta, hogy nem a saját erőmből éltem túl, hanem Isten kegyelméből. Gyökeres változásra van tehát szükségem, hogy újra élhetőnek érezzem ebben a kietlennek tűnő világban is az életemet. Természetesen vannak barátaim is, testvéreim is az Úrban, akik ösztönöznek többek közt a Luther musical megírására is. A nyitány vázlata el is készült, de nem publikus. Csak bizonyos emberek hallhatják egyelőre. Nos, a virtuális térben is lezárul hát egy fejezet, de valahol folytatni fogom a blogzódást. Ezt a blogot nem törlöm, hiszen az új helyen gyakran fogok hivatkozni erre a helyre, vagy valamelyik régebbi bejegyzésre, a több évnyi termés átköltöztetéséhez pedig nincs humorom. Kívánom a kedves olvasóknak, hogy legyen boldogabb évük. Ahhoz viszont, hogy boldogabb évünk legyen, keményen tanulnunk, és fejlődnünk kell. Ez a földi világ már csak olyan, hogy ingyen nem kapunk látszólag semmit. Azt tudjuk becsülni igazán, ami nem csupán az ölünkbe pottyan, hanem megküzdünk érte. Isten kegyelmében pont az a csodálatos, hogy nem a mi jóságunkon múlik, hiszen akkor már rég elbuktunk volna, hanem az Atya mérhetetlen szeretete sugárzik belőle. Krisztus pedig értünk áldozta magát, hogy bűneink váltsága kifizettessék. Nehéz időszakot élünk, nem tudni, hogy meddig tart a járvány, viszont a saját bőrömön tapasztaltam, hogy nagyon is létező kórokozóról van szó, ami képes mentálisan is legyengíteni áldozatát. Azért is fordulok szakemberhez, mert többszörös mentális támadás ért az utóbbi időkben, viszont nem akarok vesztes lenni többé. Elköszönök tehát, de közösségi oldalon, és itt is szerepelni fog a hely, ahol ismét olvashatják írásaimat. A Zakós novellákat egyelőre facebookon publikálom, de tervem egy kötetet összeállítani az epizódokból. Tervek tehát vannak, csak az erő tűnik kevésnek, de Krisztusban lesz erőm talán mindenhez. A talán az én tökéletlenségemet tükrözi, mert Jézuson nem múlik a dolog. Én érzem mostanság úgy, hogy egy őrült körhintába kerültem, mely megszédít, és irányt vesztettem, ám haladás akkor is van, ha nem észleljük.

2021. január 4., hétfő

Futni a végső célig

Új esztendőbe léptünk. Reménykedünk egy szebb jövőben, várjuk a járvány végét, egy új élet kezdetét. Jelentem tisztelettel, a videó elérhetővé vált amit feltöltöttem, nem is értem, de nem is kell mindent értenünk. Ahogy a közelmúlt történéseit sem értem pontosan, de Istenre bízom a továbbiakat. Szándékomban áll a fejlődés, igyekszem tenni is érte mint mentálisan, mind fizikálisan. Mentálisan lelkigondozást veszek igénybe, fizikálisan pedig folytatom az edzéseket, egyelőre itthon. A legutóbbi Biblia órán nagyon megfogott az Igeszakasz, melyet tanulmányoztunk: "Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. 13 Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé , Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért." (filippi: 3,12-14) A múlton változtatni nem tudok, vannak emberek, akik nem tudnak nekem megbocsátani, én a megfelelő gesztusokat megtettem az érintettek felé. Abban viszont biztos vagyok, hogy Isten látja a szándékomat, és engem bocsánatáról biztosít, kegyelme által. Életem céljai elérésének is nekifeszülök, de a fő célom Krisztus, és az örök élet. Szeretném, ha az idő nem múlna felettem, hanem telne, mert a beteljesedés felé futnék pályámon. Egészen bizonyos, hogy lesznek még olyan napjaim, mikor kevésbé lelkesen futok, de azt tudom, hogy megállnom nem szabad.

2020. december 31., csütörtök

Leltár

Bejegyzésem elején, egy gyors szolgálati közleményben szeretném jelezni, hogy fogalmam sincs, miért nem érhető el a videó, amit feltöltöttem. Ha valaki tud segíteni blogspotra történő videó feltöltés ügyben, szívesen veszem. Eltelt tehát ez az esztendő is. Megmérgezte életünket a covid, de azt hittem, ha vigyázok, nem kapom el. Nos, tévedtem, mert elkaptam, és meg is szenvedtem rendesen. Részben a covidnak köszönhetően romba dőlt a párkapcsolatom, így ezt a Szilvesztert egyedül töltöm. Többekkel írkálok persze messengeren, és kezd kikristályosodni egy tervem az elkövetkezendő évre, de közben bizonytalan vagyok, hogy lesz-e erőm, kitartásom véghez vinni. A terv az, hogy végre megírom azt a musicalt, melyet már évek óta tervezgetek, Luther munkásságáról. Közben érkeznek a hírek a megmentő oltásról, mely feloldoz majd minket a covid láncai alól. Arra vajon gondolunk-e, hogy a bűnök rabságából mely oltás oldozhat fel? Krisztus vére az a védelem, mely végleges immunitást adhat lelkünknek. A Szentlélekkel való oltakozás szintén önkéntes, de eljön majd az idő, mikor már nem juthatunk vakcinához. Most még azonban a kegyelem időszaka tart, és ahhoz, hogy más legyen az elkövetkezendő év, évtized, változtatnunk kell. Egyedül a változás esetleges, és csak ideigvaló lehet, de Jézussal oldalunkon eredményre vezet. Ezt próbálom megélni mostanában, és komolyan olvasni kezdtem az önismereti témák mellett, Luther munkásságáról. Olyan lelki ébredést élt meg, mely aztán hatással lett az egész világra. Mi miért ne élhetnénk meg hasonlót? Nagyon komoly forrásanyagot, és mentális támogatást kapok Vivitől, aki Evangélikus teológa, testvérem az Úrban. Ricsosz barátom is segít bizonyos szövegek megírásában, tehát indulnom kell. Magamnak is csalódást okoznék, ahogy néhány bennem bízó embernek is, s talán Istennek is, ha megfutamodnék a feladattól. Igyekszem szolgálatnak felfogni ezt is, hiszen talentumot kaptam Istentől a zeneszerzésre, hangszerek megszólaltatására, szövegek írására. Ebbe a munkába szeretném fektetni most minden képességemet, melyeket az alkotás szolgálatába állíthatok. Hazudnék, ha azt írnám, hogy csak rossz dolgok történtek velem ebben az évben. A Druidának végre stabil tagsága lett, és remek barátikör is alakult a járvány viszontagságai alatt. Az pedig, hogy még fájdalmat vagyok képes érezni azt jelenti, hogy még tudok érezni, szeretni. Bízom azért, hogy a lejtmenet után, végre emelkedés jön újra. Kívánok minden olvasónak Istentől megáldott, boldog új esztendőt. Kívánom, hog y tudjunk vigyázni egymásra, mert egymás számára kincsek lehetünk a nehézségek közt.

2020. december 28., hétfő

Panaszos gondolatok

Mit is írhatnék? Eltelt a Karácsony immár Anna nélkül, de jó barátoknál. Szorult helyzetben derül ki, hogy ki is van mellettünk igazán. Az igaz barátok nem hagynak el minket, ahogy Isten sem. Karácsonykor azt a mérhetetlen szeretetet ünnepeljük, melyet az Úr nyújtott át nekünk, Jézus Krisztusban. Jézus kereszthalála, és feltámadása által megszabadulhatunk bűneinkt terhétől, mert a mi bűneinkért is történt, aminek történnie kellett, Isten tökéletes terve szerint. Gyakran azt gondoljuk talán, hogy mindaz, amit Jézus elszenvedett, rólunk már nem szól, hiszen csak a biblia emberének szólt az Ige, köztük néhányan valóban találkozhattak Istennel, Jézussal, ám ez volt, akit nem tartott vissza attól, hogy kételkedjen. A jó hír az, hogy mindenkinek szól a mai napig is a Biblia üzenete, és krisztus megváltó munkája, aki hisz benne. A rossz hír az, hogy a mai világ komoly kételkedést kelthet bennünk, mert önmagunkban sem vagyunk sokszor biztosak. Kapcsolatok dőlnek romba, mert félünk igazán elköteleződni, ami nem kell, hogy önfeladást is jelentsen. Amikor egy helyzet látszólag megoldhatatlan, lelépünk a másik ember mellől, mert nekünk úgy vélhetően könnyebb. Az már nem szempont, hogy a faképnél hagyott mit él át, hiszen az az ő dolga. Az öröm az ürömben az, hogy Istent érdekli az én sorsom is. Ad mellém barátokat, akiknek fontos vagyok csődközeli állapotban is, és nem futamodnak meg. Nem tudhatom, hogy lesz-e olyan nő még az életemben, akinek valóban fontos vagyok, de ha feladom, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Én döntést hoztam, ami már független Annától, vagy bármely nőtől, aki az életem része volt, mert magamért akarok változni. Az persze feltűnő, hogy némelyek a környezetemben még csak gondolati szinten sem jutnak el addig, hogy változniuk kéne, de ez az ő dolguk, és az ő felelősségük. A Karácsonyt tehát Ágiéknál töltöttem, és ők mindent megtettek, hogy jól érezzem magam. Mentálisan nem vagyok jól, hazugság volna azzal ámítanom az olvasót, hogy minden a legnagyobb rendben van velem, de bizony tűzben derül ki, hogy ki tart velünk a próbák során, akár saját épségét is kockáztatva. Igyekszem haladni a számomra kijelölt úton, és tudom, ha leroskadnék, majd az Úr magához emel. Rettegek a januártól, mert öt éve számomra a gyötrelmek hónapja, de reménységem az Isten. Panaszaim áradatának végén álljon itt ebben a bejegyzésben egy videó, mely egy Igehirdetésem, melyet a Vgyke karácsonyi rendezvényén adtam elő felvételről! Becsüljétek meg társatokat, mert nincs fájdalmasabb szárnyaszegett madárként vergődni önmagunk csapdájában. becsüljük meg a kegyelmet, amíg még nem késő!

2020. december 10., csütörtök

Mélyponton

Nehéz betűkbe foglalni mindazt, amit most érzek. Egyrészt elindultam egy úton, melyet nevezhetünk változásnak, mentális fejlődésnek, az önismeret gyakorlásának, a női nem komolyabb mentális megismerésének, másrészt pedig leírhatatlan üresség van bennem. Szeretnék Anna felé is bizonyítani, de nem enged közel magához, így viszont lehetetlen bármit is tenni. Minden álmom, és tervem szerte foszlott, nem látom, merre tovább. Az életet azonban élni kell, vár a munka, a tanítás, a druida, itthon pedig a négy fal, női gyengédség nélkül. A Karácsonyt csak azért nem töltöm egyedül, mert Ági, és párja Józsi, befogadnak az ünnepre. 


Bizonyára az olvasót nem érdekli vergődésem, így csak akkor teszek közzé legközelebb bejegyzést, ha építőt tudok publikálni. Igyekeztem, és igyekszem ezen a blogon is értéket közvetíteni, de most saját értékeimben sem vagyok biztos. Megfordult a fejemben az is, hogy befejezem a bloggerkedést, de nem szeretnék átgondolatlan döntést hozni. Vannak azért terveim is a blog tartalmának fejlesztését illetően, de érdekel, hogy a kedves olvasók, mit olvasnának tőlem szívesen. Ha hozzászlólásban írnak nekem, sokat segíthetnek a továbbjutásban. 


Jelentkezem majd tehát, ha lesz új, építő, aktuális téma, ha majd ismét rám süt a nap. 

        



 

2020. november 25., szerda

Változások kapujában

 Látom a fényt az alagút végén, de lassú a gyógyulás. A háziorvosom szerint fertőző már nem vagyok, de a mellkasom még fáj kicsit, ami azt jelzi, hogy szövődmény alakult ki a tüdőmben. Sokan nehezen lábalnak ki ebből a betegségből, és én is közéjük tartozom. Közben az Annának nevezett tündérmese is véget ért. Anna is megmérettetett, és könnyűnek találtatott, így egyedül maradtam. Ilyen szorult helyzetben mutatkozik meg, kire is számíthat az ember. Amir erről tudnék még írni, az nem tartozik egy blog hasábjaira. 


Keresem a kiutat, az ösvényt, melyen haladhatok tovább, és tudom, hogy isten ebben a helyzetben is velem van. Kaptam barátokat a Druida tagjai személyében, akik mellettem állnak, mert ők valóban szeretnek engem. A próbatételek során mutatkozik meg mindenki igazi jelleme, a tanulságot tehát leszűrtem.. 


Holnap megvizsgál a háziorvosom, így talán ténylegesen elindulhatok a gyógyulás útján, de a lelki regenerálódás hosszadalmasabb történetnek tűnik. Marad a zene, és a szolgálatom, mely kibővült azzal, hogy egy magántanulót is vizsgáztatnom kell hittanból. Ez komoly kihívás, mert magántanulóm még nem volt letanított éveim során. Becsatlakoztam gyülekezetünk egy kis csapatába, akik Zoomon tartanak Biblia órát a covid miatt. Igyekszem beilleszkedni, hogy mikor ismét kinyílnak templomaink, már legyenek ismerőseim, akiken keresztül betagozódhatok ténylegesen a közösségbe. 


közhelynek hathat talán, de mégis igaz, hogy a covid nem csak az egészségünket, és a gazdasági életet veszélyezteti, hanem bizony az emberi kapcsolatokat is. Lám, én elvesztettem a nőt, akiért mindent megtettem, és megtettem volna, ami tőlem telhető. Tudom, hogy én is követtem el hibákat, de nem számított, hogy küzdök a változásért. Ha csak nem muszáj, embereknek többé nem akarok megfelelni, csak Istennek, mert ő előbb szeretett engem, mikor még meg sem születtem. 


A kedves olvasónak annyit tudok javasolni, hogy vigyázzon szeretteire, mert az anyagi dolgokat lehet pótolni, de az egészséget, és szeretteinket nem pótolhatja semmi! Egyszer Ennek a válságnak is vége lesz, de ha nem vigyázunk, utána üresség marad, és mentális sivatag. 

2020. november 6., péntek

A corona fogságában igazán

    Hogyan is kezdjem? Nehezen jönnek most a szavak. Eddig csak híroldalakon, és a média egyéb színterein halottam róla, de azt hittem, velem nem történhet meg, hiszen vigyázok, maszkot hordok, fertőtlenítek, kezet mosok, de hiába. Ma érkezett meg a tesztem eredménye, és bizony pozitív. Bő két hete jelentkeztek a jellegzetes tünetek, de a hétvégi ügyelet elhajtott azzal, hogy egyszerű nátháról van szó. A tünetek persze erősödtek, így nem hagyott nyugodni a dolog, és nehezen, de elértem a háziorvosomat, aki komolyan vett végre. Részletesen kikérdezte a tüneteimet, majd azonnal kiírta nekem a tesztet, mert a szegcsontom, és a mellkasom fájdalma azt sugallta neki, hogy a vírus hatására kezd begyulladni a légcsövem. Nyomatékosan figyelmeztetett, hogy rosszabbodó állapot esetén azonnal mentő, és kórház, egy percig se habozzak. 


Egy hetet vártam a tesztre kétségek között, mert nem tudtam, hogy valóban fogságába ejtett a covid, vagy csak egyszerűen beszipkáztam valami őszi víruskát. Amikor volt erőm, maszkot vettem, és Lucky-val elmentünk a közeli boltba vásárolni, valamint kiváltottam a vitamint, amit felírt a doki. 


Most kedden, egy héttel a teszt kiírása után hívtak a mentősök, hogy jönnének kettő után levenni a mintát. Kicsivel kettő előtt meg is érkezett egy nagyon kedves fiatal mentős hölgy, aki igyekezett megnyugtatni miután megtudta, hogy nem volt még ilyen tesztben részen. Kellemetlen volt a mintavétel, de sokat segített a mintát levevő hölgyemény kedvessége, és tapintatoss hozzáállása. Ezúton is köszönöm, és Isten áldását kívánom életére, szolgálatára! Sok hasonló lelkületű emberre lenne szükség minden olyan szakmában, ahol emberekkel foglalkoznak. 

Majdnem két napos őrítő várakozás következett, a mellkasom fájt, köhögtem, és gyenge voltam, és ezek a tünetek most is gyötörnek. Jött aztán a mail azEeszt-től, hogy leletem érkezett a rendszerbe. Sietve bejelentkeztem, és ott volt a tesztem eredménye, egy pdf-ben. Kis habozás után megnyitottam a dokumentumot, majd néhány szó ütötte meg a fülemet: "Pozitív, Rns detektálható.." A lényeg, pozitív lett a tesztem, tehát fertőzött vagyok. 


 Itt ülök a magány, és egy kicsiny vírus fogságában, látszólag rabságba kerültem, mely nem ereszt, csak nagyon nagyon lassan enyhít a láncok szorításán. A mellkasom fáj, időnként olyan, mintha össze akarnák roppantani. Időnként fullasztó köhögési rohamok törnek rám, melyek kifárasztanak, és már jó ideje nem érzek rendesen szagokat, ízeket. Írnak, hívnak barátok, Annával is beszélünk, de ezek csak addig enyhítik vergődésemet, míg beszélünk. A telefonbeszélgetés véget ér, a chatelés megreked, én pedig ismét magam vagyok fogvatartómmal, és lucky-val, aki hűséges, engedelmes, és látszólag nagyon aggódik értem. Isten is velem van, hiszen az ő kegyelméből még nem vagyok kórházban, és van erőm ellátni magam. Mivel nem ismeri az emberiség ezt a vírust pontosan, így csak remélhetem, hogy legyőzöm hamar, és élhetem az életemet, de nem tudni, mi lesz a vége vesszőfutásomnak. Szeretném élni az életemet békében tovább, de tudom jól, hogy semmi sem lesz ugyanaz, mint a fertőzés előtt volt. Újra kell gondolnom az életemet, emberi kapcsolataimat, hogy értelmet nyerjen ez a megpróbáltatás. Lehetőséget kaptunk az elcsendesedésre, és a változásra, de azt csak az idő fogja megmutatni, hogy hatott-e az emberiségre ez a lecke, amit egy mikroszkópikus kis vírus képében ad fel nekünk az Úr. 

        

Várok, és remélek, miközben két köhögési roham között igyekszem erőt gyűjteni, hogy bírjam a gyűrődést tovább. Az Úr időnként gyógyító álmot bocsájt rám, mely valóban pihentet, és gyógyít. Ilyen éles helyzetekben derül ki, kikre is számíthat az ember igazán.