Fogságunk lassan véget ér, noha bizonyos kutatók azt mondják, csak feltételesen vagyunk szabadlábon. Istentől megkaptuk azt az ajándékot, hogy szabadulásunk egybe esik a nyár kezdetével is. Az idő napról napra melegszik, a nap pedig bevilágít mindent, és mindenkit. Ez a nyár különönösen is fontos számomra, hiszen húsz éve érettségiztem. A karantén idején volt időm önvizsgálatot tartani, mely folyamat a mai napig is tart. Próbáltam felsorolni, miben voltam más húsz éve, és persze, hogy mit értem el az elmúlt években. Nem értem el mindent, amit szerettem volna, de Isten útjai kifürkészhetetlenek. Néhány hete nem gondoltam volna például, hogy a vírus kapcsán nyelvvizsga nélkül is átvehetem majd vallástanári diplomámat, most pedig már itt díszeleg az asztalomon. Biztosra veszem, hogy szolgálatot is kapok majd oklevelem mellé. Számot vetettem tehát eddigi életemről, és csak remélni tudom, hogy a lista még koránt sem teljes.
Sok plátói szerelem, és néhány ígéretesnek tűnő kapcsolat után, felbukkant az életemben első gyermekkori szerelmem, aki mára fantasztikus nő lett, és ezt a szó minden értelmében így gondolom. Szeretném hinni, hogy ő is hasonlóan vélekedik rólam, tehát határozott férfinak lát, de ezt csak ő tudná cáfolni, vagy megerősíteni. Van két zenekarom, és egy ideje már három hangszeren is tudok játszani, mert megtanultam basszusgitározni a billentyű, és a dob mellett. Immár papíron is vallástanár lettem, tehát értelmet nyertek a néhány éve megvívott harcaim, és persze piszkálgatja a hiúságomat, hogy első vakként végeztem el a mastert ezen a szakterületen. A dicsőség persze istené, hiszen nélküle régen feladtam volna. Kaptam embereket, akik hittek abban, hogy képes vagyok végig csinálni, és végig támogattak. Most is vannak barátaim, akik valamiért kitartanak mellettem, és valamiért Anna is lát valamit kérgességem alatt, amiért mellettem van, és szeret. Van egy kiváló vakvezető kutyám, akire mindig számíthatok, ahogy ő is rám. Ő az, aki által szabadon közlekedhetek, mintha látnék. Ezt talán most sok látó olvasó megmosolyogja, de ettől még így érzek, mikor megfogom a hámfogót, és suhanunk az utcákon.
Sokat kaptam, de mit tettem én? milyen voltam húsz évesen, és milyen vagyok negyven évesen? Tele voltam kétségekkel, félelmekkel, ami most sincs másképp talán. Éretlen kölyök voltam, aki meg is bukott első kutyájával a vizsgán, mert nem nőtt még fel a helyzethez. És most? Most olykor az öregedéstől félek, pedig élni kellene az életet, amíg lehetőségem van rá. Egyébként is amíg sokan sziával köszönnek, nincs baj talán, és persze korunkban a negyven az új harminc, azt mondják sokan. Ettől még persze gyakran fáradtnak érzem magam, de tudatosan próbálom megélni a dolgokat, és kihozni magamból a legtöbbet. Szeretnék jó barát lenni, Anna számára az ideális férfi, tanítványaim számára a jó példa, és tanár, kutyám számára az ideális gazda, zenekaraim számára dobos, vagy basszusgitáros, és még sorolhatnám. Jelenlegi munkahelyemen is igyekszem megállni a helyemet, de nem könnyíti meg a dolgomat a tény, hogy kollégáim már családos emberek, de legalábbis mindegyiküknek van már gyermeke. Valamiért a gyermek nem adatott meg nekem, de alakulhat még másképpen, és ha mégsem, akkor annak is oka van bizonyára, amit reménység szerint megértek majd egyszer. Pedagógus napon pedig hálát adok azokért a tanáraimért, akik próbálták pallérozni elmémet, és tudásuk által magam is pedagógus lettem. Pedagógus, mert bizony a hittanoktató, vagy vallástanár is az, ha ez hihetetlen is némelyek számára.
Itt van tehát a nyár, lassan szabadságunkat is megélhetjük újra, mely nem azonos a szabadossággal. Ajándéknak kell tekintenünk, hogy sétálhatunk az utcákon, erdőkben, parkokban, hogy a nap megsimít, mely szintén Isten szeretete felől biztosíthat minket. A nyári hónapok feltöltenek minket, az emlékek, melyeket előcsalnak, megédesítik a mindennapokat. Én személy szerint igyekszem a jövőben megélni minden napot a maga csodáival, mert az életünk ajándék. Erre rádöbbentett legutóbbi rosszullétem is.
