Elérkezett az ősz, kipihente magát mindenki, így beindult a példaképgyár is. Példaképeket szórnak ránk a különböző kereskedelmi csatornák, és a közösségioldalak is. Láthatunk összezsúfolva embereket egy műkörnyezetben, akik érzésem szerint a legkülönbözőbb pszichés problémákkal vannak megterhelve, és persze sajnos lemaradtak az intelligencia osztogatásakor is, de a kultúrált viselkedésről, és beszédről sincs sok fogalmuk. Ma már ki sem fütyülik az ízléstelen megnyilvánulásokat, hanem kendőzetlenül hallható minden remek szóösszetétel, szótöredék. Tetszik vagy sem, példaképekké válnak ezek az emberek, ahogy azok a hirtelen felbukkant énekesek is, akik hírneve feltehetően tiszavirág életű, de pár hónapig lehet kikért rajongani. Kitesszük sztárok képeit szobánk falára, vágyakozunk arra, hogy hasonlatossá váljunk hozzájuk. Ha ez még nem lenne elég, képesek vagyunk fokozni a látszólag fokozhatatlant. Bizonyos körökben, és az interneten is egekig magasztalnak egy mozgássérült fiatalembert, aki karok, és lábak nélkül éli mindennapjait, prédikátorként szolgálva Istent. A probléma ezzel csupán az, hogy az ő showműsorai már kevésbé szólnak Istenről, és inkább szólnak róla. Nem állítom, hogy ezt ő is így szeretné, ám a körülötte kialakult propaganda azt sugallja, hogy ez a fiú csodálatraméltó, mert nem adta fel, és harcolt, és küzdött, és megmutatta, hogy.. vajon mit is mutatott meg ő? Mit tud bármelyikőnk is felmutatni, amit a maga erejéből ért el Isten kegyelme, és segedelme nélkül? Vajon ezt a példát mutatta nekünk Jézus, hogy önmagát magasztalta fel? Bizton állíthatom, hogy nem, ez nem az ő példája. Szimpatikusabb lenne a történet, ha egy csendes kis templomban arról beszélne ez a fiatalember, hogy ő is Isten eszköze, ahogy bármelyik más hívő ember. Az a csodálatos ebben az egészben, hogy Isten hatalma valóban mindent felülhalad, és ő képes felemelni egy mozgássérültet, vakot, siketet is a földről, hogy megmutatkozzanak rajta az ő Szent dolgai. Ha ezt látnám, máris szimpatikusabb lenne nekem, és talán talán el is mennék meghallgatni őt abba a kicsi templomba, de nem ez a helyzet jelenleg. Jézust noha jogosan, de csak akkor ünnepelték igazán, mikor bevonult Jeruzsálembe. Királynak járó tiszteletet kapott, hiszen ő az igazi király. Mi tehát ez az őrült rajongás földi prédikátorok körül? Mi ez a torzult őrület?
Az én példaképem Jézus. Az a Jézus, aki arra buzdít minket, hogy tanuljuk meg tőle szelídségét, és alázatosságát. Mivel Isten engem is a maga képére és hasonlatosságára teremtett, így vágyom arra, hogy valóban hasonlatossá váljak hozzá. Tisztában vagyok azzal, hogy Jézus nyomába sem érhetek, de pont ettől a legkiválóbb példakép, mert egy életen át törekedhetek arra, hogy legalább a lábnyomát elérjem. A legszebb az egészben pedig az, hogy emberi gyengeségeim, és bűnös természetem ellenére lehajol hozzám is, és felsegít. Folyamatosan csiszol, formál engem, hogy méltó eszköze lehessek a szolgálatomban, az új munkahelyemen, a barátikörömben, a családi problémáim közepette is.
Neked ki a példaképed kedves olvasó? Emberek által kreált bálványok nyomában loholsz, vagy igazi értéket keresel? A választ neked kel megadnod önmagadnak, majd a végső számadáskor pedig Jézusnak.
