Isten igazsága örök

A közelmúltban okostelefonomon olvasni kezdtem egy alkalmazáson keresztül a Szentírást. Mivel az alkalmazás képes arra,

hogy bizonyos tematika szerint adjon napi Igeszakaszokat, így én el is kezdtem az egyik tervet, mely az Apcselt, és az

újszövetségi leveleket veszi végig. A napokban az 1. Korintusiakhoz írott levelet olvastam így végig, minden nap egy

fejezetet. Régebben is szerettem a páli leveleket, de most különösen elgondolkodtattak az olvasottak.

Hallani sokszor világi, nem hívő emberektől azt, hogy a Biblia elvei mára már elavultak, tehát a Pál által megfogalmazott

igazságok is ódivatúak, és a mai világban nem lehet megtartani őket, ahogy a Mózesnek adott törvények is merevek, és a mai

korra már nem lehet alkalmazni azokat.. Ha ez így van, akkor Isten kijelentése mára érvényét vesztette, ami egyértelműen

hazugság lenne. Bolondság megkérdőjelezni Isten kijelentésének igazságtartalmát. Azért tart ott az emberiség ahol tart,

mert lassan 2000 év eltelte után sem tartjuk magunkat a bibliai törvényekhez, így Pál levelei sem kapnak kellő

odafigyelést. A paráznaság, egyéb kilengések olyan méreteket öltöttek korunkra, hogy küzdhetünk az Aids pusztítása ellen,

emberi életek, családok dőlnek romba az alkohol, és a drogok romboló hatása miatt. Arról nem is beszélve, hogy a házasságot

sokan már csak felesleges papírformának tartják, így lényegében összeállnak melegedni, mint a lovak, aztán mikor már

kényelmetlenné válik a kapcsolat, vagy felelősséget kellene vállalni az egészért, akkor kimenekülnek a helyzetből sietve. A

mai fiatalok nagy része, de még a harmincasok is nehezen köteleződnek el igazán valaki mellett. Egyszerűbb élni bele a

világba, váltogatni a partnereket, mint a zoknit szokás, hiszen az újdonságnak mindig varázsa van, és elköteleződni sem

kell. az emberi jellem torzulásai által annyi fájdalmat okozunk egymásnak, hogy kicsit mindenki sebesülten lép bele egy

másik kapcsolatba, és félti maradék épségét a sérülésektől, ezért inkább nem kötelezi el magát, vagy csak nehezen. Örök

igazság, hogy a család az elsődleges közeg, ahonnan az értékrendünket, és egyéb szociális szokásainkat hozzuk. Ha nem

kapunk megfelelő útravalót, akkor nem formálódik megfelelően jellemünk, és ott tartunk, mint sok huszonéves, és harmincas,

hogy még mindig önmagukat keresik. A kamaszkor egyik legfontosabb jellemzője az úútkeresés, és saját személyiségünk

feltérképezése, de azért harminc felett Édesanyám bőven nevelgetett engem és bátyámat, míg a mai harmincas nők egy része

még mindig bulizik, tanul, és önmegvalósít. A fene nagy önmegvalósításnak pedig az a vége, hogy magukra maradnak, mert

társat nem tűrnek meg maguk mellett, a barátaik pedig elpártolnak tőlük kibírhatatlan egoizmusuk, és önzésük miatt.

Mivel megváltoztak a szerepek, vagy legalábbis összekutyulódtak, ezért sok nő férfiakat megszégyenítő módon önmegvalósító

szinglivé vált, akik keményen törtetnek előre, esetleg vezetőként trónolnak egy cég élén, komoly pozíciót vívnak ki az

üzleti életben, de a magánéletük egy csődtömeg. Lehet tekerni, csavarni a dolgokat, de egy ponton megszakadnak, és

megtörnek. Többre juthatnánk, ha ismét férfi lenne a maga helyén a férfi, a nő pedig nő tudna lenni a maga szépségében,

jellemességében, gyengédségében, és megteremtené a fészek melegét. A nő valóban elfogadná fejének a férjét, és

engedelmeskedne neki, de nem robotként, hanem szeretetből, és tiszteletből, míg a férfi is szeretné, és tisztelné a nőt,

aki neki adatott, és kincsként kezelné. Bizonyára sok olvasó megbotránkozik most, de nem véletlenül jegyzi meg Pál sem azt,

hogy a nők viseljenek hosszú hajat, mert a hajkorona az ékessége lehet egy nőnek. Nekem régen is a hosszúhajú hölgyek,

lányok tetszettek, és ez most sincs másképpen. Ebben is, mint egyéb dolgokban is talán konzervatív vagyok, de ezen a blogon

is vállalom.

Tanulságos még az 1Kor 13. részben olvasható Szeretethimnusz is, ahogy a 14. részben olvasható mondatok a lelkiajándékokkal

kapcsolatban. Főleg karizmatikus Pünkösdi irányzatot képviselő testvéreimnek megszívlelendő ez a rész, kiváltképp a

nyelveken való szólás tekintetében. Bevallom, egyetlen mai gyülekezettel kapcsolatban sem hallottam, hogy magyaráznák is

azt, ami egy-egy nyelveken szólás alkalmával elhangzik. Isten nem a zűrzavar istene, és nem is akarja előidézni. A zűrzavar

keltése a Sátán eszköze. Ezzel együtt majd Isten megítél mindent, és mindenkit, tehát nekem nem tisztem ítélkezni egy

gyülekezet, vagy irányzat felett sem, de ajánlom tanulmányozásra ezt a részt azoknak, akiket érint e néhány mondatom.

Nők tehát legyetek igazán nők, és akkor nagyon fogunk titeket szeretni, de ehhez persze olyan férfiak is kellenek, akik

jellemesek, és igazán férfiak! Forgassuk a Bibliát, mert mindig rátalálhatunk valami új, eddig még nem észlelt üzenetre,

melynek mentén aztán haladhatunk tovább a nekünk kiszabott úton!

Az emlékezés ideje

Vannak napok, melyek megálásra, és elmélkedésre késztetnek minket. A hétköznapi feladatok, gondok elterelik figyelmünket lelki dolgainkról, de muszáj időnként megálljt parancsolni magunknak, hogy aztán újult erővel rohanhassunk tovább.

Ilyen megálljt parancsolo nap, a halottak napja. Ezen a napon, és az e napot övező meghosszabbított hétvégén meglátogatjuk elhúnyt szeretteink sírját, a sírnál, vagy otthon mécsest, vagy gyertyát gyújtunk, miközben emlékezünk rájuk. Elképzeljük mozdulataikat, hangjukat, és rádöbbenünk, hogy még mindig hiányoznak nekünk. Magam is emlékezem elhúnyt hozzátartozóimra. Református Keresztyén emberként hiszem, hogy ők nem meghaltak, csupán máshol vannak, ahol már nincs szenvedés, fájdalom, hanem nyugalom, és boldogság tölti el a szíveket. Nem titok, hogy még gyászban vagyok, hiszen egy éve sincs, hogy édesanyám eltávozott ebből a földi világból. Azt sem szándékom titkolni, hogy erős sírás fogott el, mikor Ágival mécsest gyújtottunk érte is. Meghívott ugyanis magához Ági, hogy ne töltsem most egyedül ezt a nehéz időszakot, ami jól esett.

Abban tehát biztosak lehetünk, hogy eltávozott szeretteink már jó helyen vannak Isten keblén, tehát nincs szükségük más közbenjáróra Krisztuson kívül, ahogy nekünk sincs. Mi, akik még valamiért itt vagyunk, szörnyű veszteségként éljük meg azt, hogy a számunkra fontos illető már máshol van, és talán bűntudat is mardos minket, így imádságra, támogatásra nekünk van szükségünk. Nekünk kell látszólag nélkülük haladnunk tovább a számunkra kijelölt úton, de az emlékeket senki sem veheti el tőlünk.

Végezetül pedig vigasztaljon minket a tudat, hogy egyszer majd újra találkozunk! Amikor majd ez megtörténik, bizonyos, hogy átölelem Édesanyámat, és mindenért bocsánatot kérek majd tőle, amiért a földi életben nem volt lehetőségem, és merszem.