Talán észre sem vettük, és hirtelen Nagyböjt harmadik hetébe csöppehntünk. Eddig talán nem is foglalkoztunk igazán a böjt jelentőségével, csak rohantunk teendőink után, mert minden napra akadt valami fontosnak látszó dolog, amit sűrgősen intézni kellett, és Isten dolgai háttérbe szorultak. Földi egyházaink olykor tesznek is arról, hogy távolabb érezzük magunktól Isten gondviselését, de szerencsénkre Isten nem ember, így kegyelme, és jósága, mindenek felett álló hatalma nem függ püspököktől, és egyéb egyházi vezetőktől, kik gyakran csupán a szavak szintjén Isten emberei. Az sem véletlen, hogy új munkahelyem egy világi cég, és nem egyházi szolgálat. Nincs helye a továbbiaknak ezen a blogon, de aki tud olvasni a sorok közt, hamar rájöhet kiábrándultságom okára. Sietve tenném hozzá, hogy nem, nem Istenből ábrándultam ki, hanem földi egyházunk hozzáállása dolgokhoz feküdte meg a gyomromat kissé.
Most azonban Nagyböjt idejét éljük, mely remek lehetőség a magunkba nézésre, megbánásra, újrakezdésre. Mi emberek azonban nem tudunk, és nem akarunk lassítani, mert ijesztővé vált a csend, és a lassabb életritmus. Rettegünk attól, hogy lemaradunk társainktól, akik egyébként lehet, éppen a vesztükbe rohannak. Isten kegyelme viszont mindenkinek megadatik, aki hisz benne, és Krisztusban, és elfogadja a Szentlelket, ám a világnak látszólag nem kell ez a kegyelem. Nem kell, mert nem jár együtt zsíros fizetéssel, magas pozícióval, és a prémium, avagy a cafeteria sem látszik kecsegtetőnek. Az ígért pozíció pedig az, hogy Isten gyermekei lehetünk mi is, a cafeteria szintén nem csekély, hiszen maga az örök élet. Mindez azonban sokaknak nem kell, így tehát különlegessé tette Isten az idei Böjtünket. Engedte ugyanis, hogy egy mikroszkópikus kis vírus rettegést, és pánikot ültethessen a szívünkbe, hogy látszólag erős gazdaságok roppanjanak meg szorításától, és megálljon minden. Iskolák bezárnak, többen és többen maradnak otthon, mert munkáltatójuk otthoni munkát rendel el, vagy a karantén őket is bekebelezi. Sokan persze kizárólag kormányoktól, és földi orvosoktól várják a segítséget, holott mindenki csak eszköz Isten kezében. Ha a mennybéli orvostól várnánk a gyógyulást, akkor földi gyógyítóinkon keresztül megóvna minket a pusztulástól.
A lényeg, hogy Isten megálljt parancsolt a világnak, hogy feleszméljen végre. Itt az idő, hogy több időt töltsünk szeretteinkkel, vagy ha ez nem lehetséges, akkor épüljünk lélekben, hogy szabadulásunkat megkaphassuk. Nem feledhetjük, hogy mely ünnepünk felé közeledünk. Húsvét a reménység ünnepe, mert ahogy Jézus feltámadt, úgy támadhat fel világunk ismét, ha Isten kezébe tesszük le sorsunkat. Határozott parancsot kapunk arra vonatkozóan is, hogy adjuk meg a császárnak azt, ami a császáré, és Istennek azt, ami az Istené. Ha tehát most fegyelemre, és megszorításokra int minket kormányunk, akkor legyünk engedelmesek! A barikádok közt pedig az imádság az eszközünk arra, hogy mihamarabb véget érjen megpróbáltatásunk.
