Egy emlékezetes délután margójára

Vasárnap olyan élményben volt részem, amiről sokan nem is álmodhatnak talán, és én sem számítottam rá ezelőtt. Amíg én Dániában voltam, Ricsosz összefogott a barátikörünk néhány tagjával, hogy szülinapi meglepetésbulit szervezzenek nekem. A szervezésben részt vett Ricsosz, Timi az ARchive énekesnője, Gyuri a dobosunk, és az ő felesége Eszter, valamint Móni, aki egy szolnoki koncertre szállított minket, majd a barátikör része lett hamar. ÉN szombaton annyit tudtam, hogy Móni jön értem kocsival vasárnap, és megyünk a dunakeszi próbatermünkbe.

Elérkezett a vasárnap, és jött is értem Móni, ahogy megbeszéltük. Kezdtem sejteni, hogy mesterkednek valamiben barátaim, de amit a próbateremben tapasztaltam, minden képzeletet felül múlt. Előkészített asztal várt, rajta egy fazék pincepörkölt, amit barátaim főztek, Zacher torta, zenélő gyertyával, amit Móni meg is gyújtott, én pedig elfújtam. Egy gyertya volt a tortán, így viccelődni is kezdtünk, hogy egy éves múltam csupán. Tetszik vagy sem, 38 éves lettem, de ez a délután rólam, és nekem szólt. Ital gyanánt volt pezsgő, és üdítők, valamint kaptam egy üveg bort is barátaimtól. Kajálás után zenélgettünk kicsit, de mivel hatig volt miénk a terem, így hamar lezártuk a bulit.

Azt hiszem, nem lehetek elég hálás Istennek, és a barátaimnak azért a szeretetért, és elfogadásért, amivel körül vesznek engem. A vér szerinti családomon kívül ők lettek a családom, hiszen ők vannak mellettem a mindennapok forgatagában, ők tették felejthetetlenné ezt a vasárnap délutánt számomra. Ezúton is köszönöm.

Külön kiadás, Dániai utazás, az utolsó napok

Szerdán kipihentük délelőtt a kedd fáradalmait, majd indultunk sétálni Koppenhága belvárosába. Hévvel mentünk a Dánia fővárosában Deák térnek megfelelő térig, majd besétáltunk egy a Váci utcához hasonlatos sétálóutcába. Egy templomnál megnézhettem azt a szoborként megörökített arcot, ami egy angyali arcot ábrázolt, majd megtaláltuk a világ legmagasabb emberének szobrát is. Lucky szépen dolgozott, pedig ismeretlen volt számára ez a környék is.

Sétánk során eljutottunk egészen az egyik csatornáig, mely a tengerig vezet. Kicsit olyan volt az egész, mint egy filmbéli jelenet, mert tengeri sirályok vijjogtak körülöttünk, és símogatta arcunkat a hűvös tengeri szél.

Visszafelé elengedtük Luckyt az egyik parkban, majd beültünk egy kávézóba kávét, és forrócsokit inni. Este pedig beültünk egy ázsiai étterembe, ahol amolyan előszülinapi vacsit rittyentettek nekem Tibiék. Sushival kezdtünk, majd én kínai kajával zártam az este ezen részét.

Elérkezett a reggel, indultunk a reptérre. Négykor keltünk fel, és ahogy teltek az órák, szép csendben 38 éves lettem. A reptéren jó hasznát vettem annak, hogy megtanítottam Lucky-nak a szabadon követést, mert a biztonságiak mindent levetettek velem Lucky-ról, és szabadon követésben jött át velem a biztonsági kapun. Büszke voltam rá, mert nem bóklászott el lábtól, és a lábhoz, kövess vezényszavakra szabályosan sétált mellettem. A gépen most kényelmesebb helyet kaptunk, Lucky jobban elfért a lábamnál. Kis szél nehezítette pilótánk dolgát, de kisebb megingásokon, és rázkódásokon kívül nem észleltünk veszélyt az út során. A ferihegyi reptéren kicsit döcögősen sikerült letennie a gépet pilótánknak, de ez valószínűleg a szélnek volt köszönhető.

Józsi Édesapja, és Józsi hoztak haza minket, majd pihengettünk a nap további részében.. Fura kettős érzés jár bennem egész nap, mert jó itthon lenni, de rossz volt Tibit ott hagyni Dániában. Zsonganak bennem az elmúlt pár nap eseményei, és közben újabb évvel öregebb lettem. Hogy bölcsebb is lettem-e, vagy sem, majd megítélik azok, akik ismernek.

Különkiadás, Dániai utazás 2. nap.

Elérkezett a nagy nap, a védés napja. Reggel levittük Luckyt a közeli erdőbe dolgára, majd ejtőztünk még kicsit, de gyorsra kellett fognunk az ebédet, ugyanis koradélután már az egyetemen kellett lennünk. Lucky ezúttal is sokat vezetett, nagyon ügyes volt. A megállót is megtalálta, pedig itt másképp néznek ki a megálótáblák, és az elhelyezésük is különbözik az otthoniaktól. Hamar talált helyet a buszon is a megfelelő parancsra, pedig más elrendezésűek itt a buszok kicsit.

Az egyetemen vártunk néhány percet, majd elkezdődött Bátyám előadása. Háromnegyed órát beszélt a disszertáció témájáról angolul, nagyon magabiztosan. Nem túlzok, ha azt írom, hogy levette a bizottság tagjait a lábukról. Nem is kérdezgették utána sokáig, így hamar átadhattuk magunkat az önfeledt ünneplésnek, hiszen megkapja a doktori címet Testvérem.

Az ünneplés után indultunk is Tibiékhez, most pedig pihengetünk, beszélgetünk, netezgetünk kedvünkre. Hihetetlen érzés volt megtapasztalni, hogy a szemem előtt válhatott valóra egy álom.

Különkiadás, dániai utazás 1. nap

Elérkezett az idő, végre kiutazhattam Bátyámhoz, mert holnap esedékes a doktori védése. Egy közös jó barátunkkal, és Lucky-val vágtunk neki az útnak. Kb. tizenöt éve nem repültem, így némi izgalommal pakoltam be csomagjaimat, és indultam útnak.

A reptérre Józsi barátom Édesapja vitt ki minket kocsival, majd megkezdődtek a szokásos vizsgálatok, amiket rendesen ki is bővítettek a biztonság érdekében. Míg látó barátomat röntgennel világították át, engem egy némileg izzadtságszagú fazon tapogatott át, de a szó legszorosabb értelmében. Nyilván másképp álltam volna a dologhoz, ha hölgyemény vizsgált volna, ami nyilván nem valósult meg, és csak a helyzet kifigurázásaként írtam le.

A tapogatózás után hamar a tranzitban találtuk magunkat, ahol bő másfél órát várakoztunk, de eltelt az idő. Lucky szépen vezetett a reptéren belül, pedig nem volt könnyű dolga abban a tömegben, és labirintusban.

A gépben szűkös helyünk volt, de megoldottuk az elhelyezkedést, majd némi késéssel, de felszálltunk. Számomra mindig egyszerre kicsit ijesztő, és mégis felemelő, mikor a kifutópályán felgyorsul a gép, majd egyszer csak emelkedni kezd, és elhagyja a talajt. Hasonló hangulata van a landolásnak is, mikor érezhetően átszeli a repülőgép a felhőket, hogy utat törjön magának.

Bő két órás repülés után megérkeztünk Koppenhágába, majd össze is futottunk Bátyámmal, aki már várt ránk a kijáratnál. Ebédeltünk egyet egy a reptérhez tartozó gyorsétteremben, majd indultunk testvéremékhez. Utunk során elengedtük Luckyt két helyen is, hogy legyen ideje, és lehetősége kimozognia magát az út után, és persze dolgait is elintézte.

Külön bekezdést érdemel a közlekedés, és a Dán emberek mentalitása. Pozitívum, hogy minden metróállomáson van lift, ahogy a hévnél is, és a liftekben Braille írással is kint vannak a gombokon a jelzések. Találkozhattam a már megszokott vezetősávokkal, és pöttyökkel is, amik ismerősek voltak legalább. Zebrán való átkelésnél simán átengednek az autók, még legalábbis nem tapasztaltam a nálunk időnként még előforduló elénkkanyarodást, és egyéb nyalánkságokat. Ami viszont furcsa, hogy simán megállnak bambán előttünk, és nem veszik a lapot, hogy szeretnénk őket kikerülni, vagy adott esetben szeretnénk mi is kiszállni a liftből.

Bátyámékhoz érkezve megpihentünk, hiszen húzós napunk volt. Vacsoráztunk, beszélgettünk, és lélekben készülünk a nagy napra, a védésre.