A bölcsesség útján

Zavaros idők járnak mostanság a világban, és ez a jelenség késztet most írásra engem. Nem gondolom persze, hogy az én alább olvasható eszmefuttatásom majd megváltja a világot, hiszen még ha nem is vesszük észre ezt már más megtette, másrészt feltehetően vajmi kevesen olvassák ezt a blogot ahhoz, hogy valamit igazán elindítson a fejekben, de persze csodák léteznek ma is, és még akár ez a kis internetes napló is szolgálhat eszközként Isten kezében.

Az egyik téma, mely írásra késztet, a bölcsesség keresése, meglelése. Hozom szóba azért ezt a témát, mert egy ideje tematikusan olvasom a Példabeszédek könyvét telefonomon. Salamonról olvassuk, hogy igen bölcse mber volt, ám bölcsességét nem a legkisebb ujjából szívta ki, hanem Istentől kapta. Az más kérdés, hogy később hová fajult az ő erkölcsi, és egyéb élete, de most még uralkodásának elejéről van szó, mikor is valóban bölcs, és igazságos volt. Azért kezdtem el pont ezt a könyvet olvasni a Bibliából, mert tudatosan szeretnék a bölcsesség felé vezető úton járni. Ha egy kicsit is sikerül bölcsebben élnem az életemet, esetleg sikerül bölcsebben viszonyulnom emberekhez, problémákhoz, akkor már volt értelme. Szeretném ha ez a megszerzett bölcsesség nem önjelölt okoskodás lenne, hanem valóban Istentől kapott képesség, mellyel hasznára lehetek embertársaimnak, de főleg Isten ügyének, vagy legalábbis felesleges bajként ne nehezedjek környezetem vállára. Írom ezt úgy, hogy több oldalról támad a gonosz, és helyt kell állnom, még ha olykor megbotlok, és esetleg adom is alá a lovat azzal, hogy fogékonyabbá válok az ingerléseire. Gyakran bölcsebb csendben maradni, mint harsogni a magunk igazát, de az ember már csak olyan, hogy mindenkor érvényesíteni akarja igazát, és bosszantja a többi ember esetleges együgyűsége egy adott témában. Vakvezető kutyás témában például már nem nyilvánulok meg facebookos csoportokban, mert a magukat okosabbnak gondoló, egyébként gyakran tapasztalatlanabb kutyások okoskodásnak vélik hozzászólásaimat, és támadással reagálnak. Zavaros ez a világ, és felborulni látszik az az értékrend, amit még én kaptam Édesanyámtól, hitoktatómtól, későbbi lelkészeimtől, tanáraimtól, vagy vakvezető kutyát képző szakemberektől. ÉN tiszteltem az idősebb, tapasztaltabb kutyásokat, és örömmel vettem, ha jószándékkal terelgetni próbáltak, de a mai fiatal kutyásokban ezt a lelkületet nem érzékelem. Ha tehát azt látom, hogy nem hallgatnak meg, csendben maradok. Akit érdekelnek meglátásaim megtalálnak, és megosztom velük úgy, hogy nyilván magam sem vagyok tévedhetetlen, de olyat nem fogok tanácsolni, amit magam meg nem tapasztaltam már.

A bölcsesség másik alkalmazási területe, az emberi kapcsolataimban keresendő jelenleg. Nem rég egy egyébként jó baráti kapcsolatomba beette magát a féltékenység szörnyetege, és nem beszéltünk egymással az illetővel egy darabig. Noha az alapvető problémáját értem a másik félnek, azt továbbra is tartom, hogy sokféle módja van egy probléma megbeszélésének, de a módszer, amit választott, nem volt a megfelelő választás. Isten tudja, hogy valaha normalizálódni fog-e ez a viszony, detudunk beszélni egymással, ami már előrelépés. A másik dolog, amit még szintén a helyére kell tennem az életemben, az egy régebben megromlott kapcsolat, egy számomra igen fontos valakivel, aki az utóbbi hónapokban ismét felbukkant az életemben. Jó érzés nem haragudni rá, hanem normálisan beszélgetni vele, és jó érzés tudnom, hogy kaptam egy lehetőséget arra, hogy bölcsebben kezeljem ezt az emberi kapcsolatomat is. Nincs ugyanis olyan konfliktus, amiben egyértelműen egy ember lenne a hibás. Olyan van, hogy valaki nagyobb hibát vét, mint a másik, de egy tánchoz is két ember kell, ahogy egy verekedéshez is. Egy csókhoz, és szeretkezéshez is két ember kell, ahogy egy harapáshoz is. Próbálom követni emberi kapcsolataimban is azt az utat, hogy megfelelő alkalmakkor, megfelelő témák felmerülése esetén csendben maradok. Rájöttem ugyanis, hogy mások helyett nincs jogom, és kompetenciám döntéseket hozni, ezért önjelölt bíróként tetszelegnem értelmetlen, a másik fél számára még frusztráló is lehet. Ha ő kifejezetten kérdezi a véleményemet, akkor is csupán röviden megfogalmazom az álláspontomat hozzátéve, hogy ez az én szemszögemből nézve a történet, de a döntés az övé. Gyakran akarjuk megmondani egymásnak, hogy mit hogyan kellene tennie, sőt még a gondolatait is terelgetnénk a másiknak, amihez semmiféle jogosultságunk nincsen. Nagyon indokolt esetben alkalmazhatunk enyhe terelgetést, de drasztikus beavatkozásra nincs jogunk. Évekbe telt, mire ezt megértettem, és ma már tudom, sok konfliktusnak lehetett volna elejét venni, ha alább adok a megmondom a frankót mentalitásomból. Talán nem túlzok, ha azt írom, a mai nap is boldog párkapcsolatban élhetnék, vagy legalábbis nagyobb esélyem lenne erre, ha bölcsebb lettem volna. Szeretném leszögezni azonban, hogy a bölcsesség nem egyenlő a megalkuvással, és pipogyasággal. Írom ezt úgy, hogy néhány hete egy jó barátom némi alkoholtol őszinteségi rohamot kapva lepipogyázott engem. Noha nem esett jól a jelző, bizonyos értelemben még igaza is lehet, bár tisztáztuk, hogy ő mit vélt esetemben pipogyaságnak. Fontos lehet még kapcsolataimat tekintve, hogy ne engedjek beavatkozást más emberek részéről egy bizonyos ponton túl, mert minden összeomolhat, amit nehezen felépítettem. Ellenkezést, és dacot válthat ki a másik félből, ha erőszakosan próbálják rávenni valamire, amire esetleg még hajlana is, de saját meggyőződésből kell elindulnia abba a bizonyos irányba, és nem mások által vonszolva.

Fontos hír tehát, hogy Machron nyert-e a francia választásokon, vagy más, fontos a belpolitikai helyzet is, hiszen alapvetően meghatározza azt, hogy mennyire marad élhető ez az ország, de a személyes életünkkel is törődni kellene. Nem bagatelizálhatjuk el azt, ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, mert egy idő után megmérgezi a fizikai egészségünket is a depresszió. Lehet persze reagálni erre azt, hogy az ember bizonyos helyzetekben nem válogathat, de nézelődni, a változás lehetőségét keresni még szabad, és senkinek sem ártunk vele. Ha pedig azt tapasztalom, hogy valahol nem értékelnek, nem hallgatnak meg, akkor követem a bibliai példát, és elmegyek onnan úgy, hogy még a port is leverem a lábamról, és ott állok meg, ahol befogadást tapasztalok.

Múlthéten a nézelődéseim, szemlélődéseim során kaptam egy lehetőséget, amit gyorsan meg is ragadtam, ugyanis hittanoktatói állást hirdetnek a bélatelepi gyülekezetben. Óvodás, és iskolás csoportokat kellene tanítani, nagyjából 80-100 gyerkőc lenne összesen. Azt persze még nem tudom, hogy hány embert vennének fel, és hogy oszlanának meg a csoportok, de jelentkeztem E-mailben az állásra. Visszajelzés még nem érkezett, de Pünkösd után megkeresem őket telefonon is. Nem rossz ugyan a mostani munkám, de tudom, hogy nem vagyok a helyemen. Csak remélni tudom, hogy a helyemre kerülök egyszer minden értelemben.

Pünkösd ünnepe közeleg, mely a Szentlélek kitöltetésének, és az Egyház születésének ünnepe. Szeretném, ha az én újászületésemnek ünnepévé is válhatna, mert belefáradtam a múlt terheinek cipelésébe. Holnap az Úr Asztalához járulok, hogy valóban lerakhassam a terheimet. Vannak élethelyzetek, megoldandó problémák, dilemmák, melyeket addig dobál vissza nekünk Isten, míg rendbe nem tesszük őket. Több dologgal kapcsolatban is megtalált ez a felismerés, tehát igyekszem rendezni soraimat, míg nem késő.

Őszintén kívánom, hogy a kedves olvasó is hasonló felismerésekre jusson Pünkösd ünnepén, és remélem, a hétköznapok sodrása sem fogja elnyomni azokat a dolgokat, érzéseket, melyek igazán lényegesek.