Április 27-e a vakvezető kutyák világnapja. Ezen a napon emlékezünk azokra a csodás négylábúakra, és kiképzőikre, valamint nevelőikre, akik sokunk önállóságát, szabadságát adják vissza. Természetesen a vakvezető kutyákat illetően is sok tévhit kering az emberek között, de ideje ezeket lerombolni! A vakvezető kutya például nem taxi, sőt Gps sincs beleültetve a chipjébe, de a fülei sem szolgálnak antennaként. Nekünk llátássérülteknek kell tudnunk, hogy milyen útvonalon szeretnénk megközelíteni az adott helyet. Az éveken át történő közlekedés során kialakult bennem is az a készség, hogy gyorsan kialakul bennem egy útvonal térképe, így már tudom irányítani a kutyát megfelelően: jobbra, ballra, előre, lépcsőhöz, zebrához, ajtóhoz, ezek olykor irányokkal is kombinálva, megállókerestetés, járművön ülőhelykerestetés. Tapasztalataim szerint a rátermettebb kutyák ülőhely híján a helyet keress parancsra egy kapaszkodóhoz viszik a gazdát, így nem esik el a páros, és útban sincs. Lucky ezt rendszerint megoldja. A vakvezető kutyák munkájában elengedhetetlen, hogy a kutya tudjon bizonyos helyzetekben döntést hozni, de tudja átadni ezt a szerepet a gazdának, ha kell. Fantasztikus dolog ezeknél a kutyáknál az értelmes engedetlenség, valamint a forgalom kritikus távolság bemérésének képessége. A kiképzés során megtanulják, hogy veszély esetén a kutya tagadja meg a parancsot. Ha nem hallom, hogy jön egy halkabb hibridautó, és tovább előre járdára küldöm Luckyt, ő befeszít a hámban, és megtagadja a parancsot. Vakvezető kutyával közlekedő sorstársaim bizonyára sok ilyen esetet tudnának mesélni, ez csak egy példa volt a sok közül. Utatkeress parancs esetén a kutyának kell mérlegelnie, hogy hogyan kerüljünk ki egy akadályt, hogy lavírozzunk el két autó közt, vagy egy tömegben, de ugyanerre a parancsra meg kell találnia a járda folytatását, ha nem vagyok képben azzal kapcsolatban, hogy merre folytatódik az út. Számtalan dolgot lehetne még sorolni, de talán ízelítőnek ennyi is elegendő, hogy belássa az olvasó, ezek a kutyák valóban szemünk helyett szemek, és helyettünk látnak a közlekedés során gyakran. Ahhoz, hogy egy vakvezető kutya ilyen jólképzett segítőtárs legyen, következetes nevelésre van szükség már kicsi koruktól kezdve, majd erre épül a célirányos kiképzés, az alapengedelmességi képzéssel megalapozva. Fontos, hogy egy vakvezető kutya egyszerre legyen szociálisan érzékeny, barátságos, játékos inpulzív, de bátor, fegyelmezett, és jó stressztűrő, hiszen ez a munka azért megterhelő is számukra mind idegileg, mind a hámban dolgozva fizikailag is. Itt is igaz az, mint sok más egyéb fantasztikus dolog esetében, hogy először katonák körében kezdték alkalmazni a vakvezető kutyákat, majd az I. világháború után hamar elterjedt a civil lakosság köreiben is.
Végezetül arról, hogy nekem mit nyújt a vakvezető kutyám, és mit nyújtottak Lucky elődei? Nos, szerintem ebben a témában még oldalakat tudnék írni, de hamar bezárná a böngészőt a kedves olvasó, így csak röviden fejteném ki ezt az egyébként szinte megfogalmazhatatlan témát. Nos, az első szó, ami eszembe jutott 2000-ben, mikor egy Simon nevű német juhász bobtail keverék kutyussal mentem, a szabadság volt. Fogtam a hámfogót, és suhantam az utcán úgy, ahogy azelőtt még sohasem. Nem kellett bottal támpontokat kotorásznom, hanem csak követtem a kutya mozgását, és szárnyaltam, sok látó embernél gyorsabban. A közel tizenhét év kutyázás alatt a részemmé vált ez az érzés, és még ma is, ha megfogom a hámfogót, és kiadom Lucky-nak az előre parancsot, ez az örömteli érzés fog el, hogy ismét enyém az utca, és összeforrva szárnyalhatunk az éppen aktuális cél felé.
Gondoljunk tehát ma azokra a nevelőkre, kiképzőkre, akik egy szertelen kis labrador, vagy goldenkölyökből felelősségteljes, komoly, de mégis bohókás munkakutyát nevelnek, akikre emberek életét bízzák majd! ÉN köszönöm ezúton is Lucky nevelőinek, és kiképzőjének azt az áldozatos munkát, melynek köszönhetően nem vagyok egyedül noha egyedül élek, és szabadon róhatom az utcákat, mint egy látó ember, legalábbis nagyon hasonlóan. Ennél nyilván többet nyújt nekem Lucky, de ez szavakkal nem leírható. Emlékezzünk tehát, és becsüljük, tiszteljük a szakembereket, és az általuk képzett kutyákat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése