Advent után ismét olyan időszak vette kezdetét, mikor lehetőségünk van elmélyíteni kapcsolatunkat Istennel. A Nagyböjt időszakában a Kereszténység, Keresztyénség legnagyobb ünnepére készülünk. Hamarosan persze meggjelennek majd a legkülönbözőbb reklámok, melyek arra csábítanak minket, hogy csokinyuszikát vegyünk, mert az cuki, és persze arra is ösztönzést kapunk, hogy néhány nap alatt, bepakoljuk bendőnkbe az éves főtt sonka adagunk döntő részét. Nem hagyhatjuk ki persze a szórásból a húsvéti locsolkodást sem, amely népszokásnak indult, ám mára inkább arról szól, hogy kisgyermekek idő előtt pénzhez juthassanak, vagy más jutalomhoz. Ez nem veszélytelen, hiszen azt sugallhatja a gyerkkőcök számára, hogy a szeretet, vagy egyéb kedvesség átnyújtásáért, várniuk kell valamit cserébe. A locsolkodás ugyanis elméletileg abból fakadt, hogy termékenységet, áldást kívánunk annak a hölgynek, akit megöntözünk akár vízzel, akár kölnivel. Ha én jót kívánok valakinek, hogyan tehetem azt önös érdekből, vagy számításból? Véleményem szerint, kifacsaródik ezzel a torzítással az önzetlenség lényege, ami elkeserítő, mert olyan nemzedék felnövését segíti elő, mely eltorzult értékeket tekinthet majd alapvető értékeknek, ami beláthatatlan következményekkel járhat.
Nagyhét eseményei pedig arra emlékeztethetnek minket, hogy Isten annyira szeretett minket, hogy fiát adta értünk, akik hiszünk benne, hogy örök életünk legyen. Ez komoly reménységünk lehet ebben a nehéz időszakban, mikor egy láthatatlan ellenség tart minket megkötözve, korlátoz minket szabadságunkban. Ez a Húsvét más, mint a többi, de a lényeg ugyanaz maradt, a feltámadás reménysége. Arra bíztatnak minket, hogy maradjunk otthon, de bizony vannak emberek, akik ha azokkal töltenék az ünnepet, akikkel laknak, egyedül maradnának. Éppen ezért jöttem le Annához én is, hogy legalább Húsvétkor ne legyek egyedül. Anna egy barátnője hozott le kocsival, teljesen fertőtlenített körülmények közt, és a szabályokat itt is tartjuk. Ha majd letelik az ünnep ideje, ismét otthon leszek, mert felelős vagyok az otthonomért, de azt senki sem kívánhatja, hogy teljesen egyedül legyenek azok, akikkel amúgy nem lakik senki. Lucky nyilván velem van mindig. Noha nagyon szeretem, az emberi társaságot nem tudja pótolni. Hiányoznak a barátaim, az önfeledt zenélések, és már új kollégáim is hiányoznak. Egyáltalán nem üres frázis az, hogy az ember alapvetően társas lény. Ez nem kizárólag a párkapcsolatot jelenti, hanem más egyéb társas kapcsolatunkat is jelentheti.
A reménység ünnepén különösen is vallom, hogy minden megpróbáltatásunk véget ér egyszer. Komoly intést kaptunk ezzel a vírussal, hogy hatalmunk, és tudásunk nem korlátlan, de van valaki, aki mérhetetlen szeretetével most is minket vár, és segíteni szeretne rajtunk. Ha lecseng a járvány, másképp kell folytatnunk tovább, hogy értelmet nyerjen az a szorongattatás, amiben most része van az egész emberiségnek. Ha nem is mi kapjuk el közvetlenül ezt a kórt, akkor elkaphatja egy közeli hozzátartozónk, barátunk, és mivel konkrét gyógymód nincs, Istenre és az immunrendszerre van bízva az, hogy merre tovább. Vannak ugyan már próbálkozások gyógyszerekkel, de mint bizonyára több olvasóm is tudja, próbálkozni a kiskutya szokott, és bizony akarni is máshol kell. Ideje akaratunkat alázatra váltani, és végre tényleg Isten kezébe tenni sorsunkat! Cserébe kapunk majd bölcsességet, és türelmet ahhoz, hogy átvészeljük ezt az egészet. Ha mindez sokunk életében megtörténik, akkor ez a Húsvét jelentőségteljesebb lesz, mint talán életünk bármely ünnepi időszaka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése