Elteltek Advent hetei, elérkezett Megváltónk születésének ünnepe, a Karácsony. Alapvetően minden évben vártam ezt az ünnepet, hiszen öröm, hogy beteljesedett Isten ígérete, és megszületett az igazi ajándék számunkra. A legfőbb lényeg mellett azért fontos volt számomra az is, hogy a családdal együtt ünnepelhessek, vagy legalább Édesanyámmal. Isten valamiért megengedte azonban, hogy az idei Karácsonyt egyedül ünnepeljem, mert Édesanyám kórházba került. Amikor szembesültem a ténnyel, hogy ezúttal Lucky-val kell ünnepelnem, mert a családból senki sem lesz velem, elfogot a rettegés. Rettegtem attól, hogy rámzuhan a magány, ami ünnepek táján erősebben marcangolja a lelket, és nem tagadom, hogy sírva is fakadtam.
Elérkezett aztán Karácsony ünnepe, és én egyedül vagyok, ám rájöttem, hogy ez bizony nézőpont kérdése. Bajban derül ki ugyanis, hogy kire számíthat az ember igazán. Van olyan ember, aki elfordult tőlem, pedig azt hittem, hogy rá számíthatok, ám olyan valakitől is kaptam üzenetet, aki egy ideje látszólag eltűnt az életemből, de most bíztató szavakat írt nekem. Nem kell fenkölt szóáradatra gondolni, de olykor néhány szó is erőt ad. Mellettem vannak a barátaim, egyikük meg is hívott magához egy kis karácsonyozásra, és beszélgetésre, és volt főnököm is a segítségemre van. Kétségtelen tény, hogy nem lehetnek itt velem mindig, tehát alapvetően egyedül vagyunk Lucky-val, de azt is tudom, hogy az Úr tudtán, és akaratán kívül, egyetlen hajszál sem eshet le a fejemről, mert számon vagyok tartva.
Ha már úgy alakult, hogy egyedül töltöm a Karácsonyt hű vakvezető kutyámmal, kihasználom az időt az elmélkedésre, elmélyülésre. Hiszem, hogy Isten mindent okkal enged meg az életemben, ahogy azt is megengedte, hogy elbocsássanak a munkahelyemről, pont Karácsony előtt. Nagyon élesen megfogalmazódott bennem a gondolat ezekben a napokban: ha Isten velem, ki ellenem? A szolgálatot, amit végeztem, igyekeztem lelkiismeretesen ellátni, ami nem azt jelenti, hogy ne követtem volna el hibákat, de a célom mindig Isten szolgálata volt, és lesz is, bárhová is kerülök dogozni. Ha az Úr alkalmasnak ítél a további egyházi szolgálatra, akkor lesz is szolgálatom. Örömmel tölt el, hogy a hittanosaimat nem vehetik el tőlem, ez fontos számomra is, és a rámbízott gyermekek számára is.
A Karácsony tehát nem az okostelefonok, a reszkessetek betörők, és a bejgli ünnepe, hanem ennél jóval több. A szeretet ünnepe, de nem abban az értelemben, mint ahogy a világ felfogja manapság. Isten úgy szerette ezt a világot, hogy fiát adta, hogy aki igazán hisz benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Milyen drága ajándék ér fel ezzel a csodálatos ajándékkal, melyet Isten ad nekünk? Biztosan hiszem, hogy semmi sem ér fel ezzel.
Folytathatnám még a prédikációt, de a szavak helyett maradjon meg az érzés, a karácsony hangulata, az öröm, és a reménység! Áldott, békés Karácsonyt kívánok mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése