Katarzis

Amit pénteken megélhettem, arra nincs kifejezőbb szó, mint a katarzis. A bejegyzés végére érteni fogja az olvasó, hogy miért éppen ez a szó a legkifejezőb erre az élményre.

Izgatottan kezdtem készülődni péntek délelőtt, hiszen a négy muskétás következő előadására voltam hivatalos, mint a darab egyik zeneszerzője. Előző este a próbán már hallottam, hogy mire képesek a beugró színészek, de a pénteki előadáson azt az élményt is képesek voltak felülmúlni.

Ricsoszékkal félnégykor találkoztunk a Szél Kálmán téren, ami szerintem sokunknak Moszkva tér marad még akkor is, ha fel is újították az elmúlt évek során. Lucky remekül vezetett a könnyűnek nem mondható terepen. Ismét éreztem azt a szabadságot, amit egy vakvezető kutya nyújthat gazdájának akkor, ha igazán jólképzett. A 21-es busszal haladtunk tovább Csillebércig, majd a megállótól már csak néhány percet kellett sétálnunk a szabadtéri színházig.

mikor odaértünk, a színésznők már lázasan sminkeltek, miközben a férfiak a vívást gyakorolták néhány méterrel hátrébb. Noha olyan színészekről írok, akik több színpadon játszanak, mégis bennük volt az az alázat, és megmosolyogtató izgalom, ami talán vizsgaelőadáson lehet egy frissen végző színészben. Nem ragadta még el szívüket az önteltség, talán ezért is sikerült úgy ez az előadás, ahogyan aztán sikeredett.

A készülődések ideje aztán lejárt, elkezdődött az előadás. Bevallom, büszkeséggel szívemben hallgattam a művet, hiszen részese voltam azon álom megformálásának, melyet megvalósulni láthattunk a színpadon. Ahogy haladtunk a mű folyamán, úgy bontakozott ki a katarzis. A beugrók olyan természetességgel játszottak, mintha sokadjára adnák elő szerepüket, hihetetlen volt. Talán nem túlzok, ha azt írom, az ehhez hasonló nyári estékért érdemes élni. A Constance Dartagnan duett úgy szólalt meg, ahogy elképzeltem, még egy előadáson sem sikerült így, a meghaltál pedig hátborzongató volt. Bízom benne, hogy elterjed majd annyira ez a musical, hogy e dalcímek nem lesznek ismeretlenek az olvasó számára.

Az előadás után még kicsit beszélgettünk, és akinek csak tudtam, gratuláltam a helyszínen. Mivel későre járt az idő, többen taxival jutottunk haza, de ez mit sem változtatott az élményen. Napokig az este hatása alatt voltam. Vannak érzések, emlékek, melyeket nem lehet, és nem is szabad soha elfelejteni, mert erőt, és önbecsülést adnak akkor is, ha a világ látszólag legyint ránk. Bízom benne, hogy látom még ezeket a fantasztikus embereket, és büszke vagyok, hogy ismerhetem őket, ha még csak felszínesen is.