Az utóbbi időkben ismét nehéz terheket kaptam Istentől, de mégis több szempontból is tanulságos mindaz, ami ma velem történt. Bízom benne, hogy több olvasó is okul majd belőle.
Édesanyám elvesztése után, most egy újabb kedves hozzátartozóm került kórházba, mégpedig a fogadott nagypapám. Nem vagyunk vérszerinti rokonságban, de a szeretet, ami összeköt minket, erősebb minden vérségi kapcsolatnál. Egy elesés következtében combnyaktörést szenvedett, amit általános állapotának gyengesége miatt nem műtenek meg az orvosok, így a folytatás sejthető mindenki számára feltételezésem szerint. Még a múlthét folyamán Ági, és főnöke segítségével feltérképeztem elméletben az utat a kórházhoz, majd ma neki is vágtunk Lucky-val az ismeretlennek. Egészen pontosan csak részben volt ismeretlen az útvonal, hiszen a Keletiig simán eljutottunk, csak onnan volt újdonság eljutni a Fiumei úton lévő kórházba, mely a Péterfi Sándor utcai kórház kihelyezett telephelye. Isten kegyelméből Lucky is szépen dolgozott, és segítségeket is kaptam járókelőktől, ha elbizonytalanodtam volna.
A kórházban mindenki segítőkész volt, és jóindulatú, ugyanolyan hozzátartozónak tekintettek, mint bármely más látogatót, Lucky pedig a kórterembe is bejöhetett velem. Fontos, és az igazsághoz tartozik, hogy Lucky mindvégig fegyelmezetten viselkedett, szépen vezetett, és ápolt volt, tehát nem okozott gondot környezetének. Nem véletlen, hogy minden nap engedelmességizem is vele, mert kérhették volna például, hogy hagyjam kutyámat helyben maradásban valahol, tőlem távolabb, de most a feladata az volt a kórteremben, hogy fegyelmezetten feküdjön lábamnál órákon keresztül. A tanulság mellett pedig szeretném kiemelni az említett kórház munkatársainak jóindulatát, és empatikus hozzáállását, melyet velem szemben tanusítottak. Lassacskán elfogadottá válik hazánkban is, hogy a segítő kutyák az őket alkalmazó személyek részei, így megfelelő viselkedés, és képzettség, ápoltság esetén nem utasíthatók ki sehonnan, ahová közember bemehet. ÉN ezúttal elfogadást tapasztaltam, ami kifejezetten jól is esett ebben a könnyűnek nem mondható helyzetben.
Fontos dologra hívod fel a figyelmet ismét, a segítő kutyák remélhetőleg mind nagyobb teret és elismerést fognak kapni a jövőben. Az pedig igazán megnyugtató, hogy még nem veszett ki minden közintézményekben - kórház, közhivatalok, stb. a segíteni akarás, nem tárgyiasult minden érző, lélegző ember olyannyira, hogy teljesen megfeledkezzünk a másikról.
VálaszTörlés