Érzékeny búcsú

Nos kedves olvasóim, elérkezett az idő, hogy lezárjak egy fejezetet az életemben, és ezen a platformon befejezzem a blogzódást. Szerettem, és a továbbiakban is szeretnék formailag is igényes postokat kiadni a kezemből, de valamiért eltűnnek a központozások a bejegyzéseimből, melyeket újabban kiteszek. Az életem is kellően összezavarodott, rendeznem kell a soraimat valahogy. Nem látom még, hogy merre visz az utam, de ismét derékba törtem, mint ahogy az utóbbi években néhányszor már. Azt hittem, hogy amit Annával megéltünk csoda volt, hiszen szappanoperába illő történet volt a miénk. Sajnos a covid okozta feszültség, és egyéb körülmények kikezdték a csodát, és elillant hamar a varázs az életemből. Nem ismétlem magam, mert eleget mantráztam már, hogy én is hibás voltam, hiszen hibákat mindenki követ el az életben. Aki azt állítja, hogy ő nem, az önmagának is hazudik talán, de ezzel neki kell szembenéznie, nem másnak. A covid mellékhatásait még mindig magamon viselem, fáradékonyabb vagyok, és az edzések is jobban kifárasztanak, de kell az erőnlét. Megtanított viszont ez a vírus kitartásra, és megmutatta, hogy nem a saját erőmből éltem túl, hanem Isten kegyelméből. Gyökeres változásra van tehát szükségem, hogy újra élhetőnek érezzem ebben a kietlennek tűnő világban is az életemet. Természetesen vannak barátaim is, testvéreim is az Úrban, akik ösztönöznek többek közt a Luther musical megírására is. A nyitány vázlata el is készült, de nem publikus. Csak bizonyos emberek hallhatják egyelőre. Nos, a virtuális térben is lezárul hát egy fejezet, de valahol folytatni fogom a blogzódást. Ezt a blogot nem törlöm, hiszen az új helyen gyakran fogok hivatkozni erre a helyre, vagy valamelyik régebbi bejegyzésre, a több évnyi termés átköltöztetéséhez pedig nincs humorom. Kívánom a kedves olvasóknak, hogy legyen boldogabb évük. Ahhoz viszont, hogy boldogabb évünk legyen, keményen tanulnunk, és fejlődnünk kell. Ez a földi világ már csak olyan, hogy ingyen nem kapunk látszólag semmit. Azt tudjuk becsülni igazán, ami nem csupán az ölünkbe pottyan, hanem megküzdünk érte. Isten kegyelmében pont az a csodálatos, hogy nem a mi jóságunkon múlik, hiszen akkor már rég elbuktunk volna, hanem az Atya mérhetetlen szeretete sugárzik belőle. Krisztus pedig értünk áldozta magát, hogy bűneink váltsága kifizettessék. Nehéz időszakot élünk, nem tudni, hogy meddig tart a járvány, viszont a saját bőrömön tapasztaltam, hogy nagyon is létező kórokozóról van szó, ami képes mentálisan is legyengíteni áldozatát. Azért is fordulok szakemberhez, mert többszörös mentális támadás ért az utóbbi időkben, viszont nem akarok vesztes lenni többé. Elköszönök tehát, de közösségi oldalon, és itt is szerepelni fog a hely, ahol ismét olvashatják írásaimat. A Zakós novellákat egyelőre facebookon publikálom, de tervem egy kötetet összeállítani az epizódokból. Tervek tehát vannak, csak az erő tűnik kevésnek, de Krisztusban lesz erőm talán mindenhez. A talán az én tökéletlenségemet tükrözi, mert Jézuson nem múlik a dolog. Én érzem mostanság úgy, hogy egy őrült körhintába kerültem, mely megszédít, és irányt vesztettem, ám haladás akkor is van, ha nem észleljük.

Futni a végső célig

Új esztendőbe léptünk. Reménykedünk egy szebb jövőben, várjuk a járvány végét, egy új élet kezdetét. Jelentem tisztelettel, a videó elérhetővé vált amit feltöltöttem, nem is értem, de nem is kell mindent értenünk. Ahogy a közelmúlt történéseit sem értem pontosan, de Istenre bízom a továbbiakat. Szándékomban áll a fejlődés, igyekszem tenni is érte mint mentálisan, mind fizikálisan. Mentálisan lelkigondozást veszek igénybe, fizikálisan pedig folytatom az edzéseket, egyelőre itthon. A legutóbbi Biblia órán nagyon megfogott az Igeszakasz, melyet tanulmányoztunk: "Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. 13 Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé , Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért." (filippi: 3,12-14) A múlton változtatni nem tudok, vannak emberek, akik nem tudnak nekem megbocsátani, én a megfelelő gesztusokat megtettem az érintettek felé. Abban viszont biztos vagyok, hogy Isten látja a szándékomat, és engem bocsánatáról biztosít, kegyelme által. Életem céljai elérésének is nekifeszülök, de a fő célom Krisztus, és az örök élet. Szeretném, ha az idő nem múlna felettem, hanem telne, mert a beteljesedés felé futnék pályámon. Egészen bizonyos, hogy lesznek még olyan napjaim, mikor kevésbé lelkesen futok, de azt tudom, hogy megállnom nem szabad.

Leltár

Bejegyzésem elején, egy gyors szolgálati közleményben szeretném jelezni, hogy fogalmam sincs, miért nem érhető el a videó, amit feltöltöttem. Ha valaki tud segíteni blogspotra történő videó feltöltés ügyben, szívesen veszem. Eltelt tehát ez az esztendő is. Megmérgezte életünket a covid, de azt hittem, ha vigyázok, nem kapom el. Nos, tévedtem, mert elkaptam, és meg is szenvedtem rendesen. Részben a covidnak köszönhetően romba dőlt a párkapcsolatom, így ezt a Szilvesztert egyedül töltöm. Többekkel írkálok persze messengeren, és kezd kikristályosodni egy tervem az elkövetkezendő évre, de közben bizonytalan vagyok, hogy lesz-e erőm, kitartásom véghez vinni. A terv az, hogy végre megírom azt a musicalt, melyet már évek óta tervezgetek, Luther munkásságáról. Közben érkeznek a hírek a megmentő oltásról, mely feloldoz majd minket a covid láncai alól. Arra vajon gondolunk-e, hogy a bűnök rabságából mely oltás oldozhat fel? Krisztus vére az a védelem, mely végleges immunitást adhat lelkünknek. A Szentlélekkel való oltakozás szintén önkéntes, de eljön majd az idő, mikor már nem juthatunk vakcinához. Most még azonban a kegyelem időszaka tart, és ahhoz, hogy más legyen az elkövetkezendő év, évtized, változtatnunk kell. Egyedül a változás esetleges, és csak ideigvaló lehet, de Jézussal oldalunkon eredményre vezet. Ezt próbálom megélni mostanában, és komolyan olvasni kezdtem az önismereti témák mellett, Luther munkásságáról. Olyan lelki ébredést élt meg, mely aztán hatással lett az egész világra. Mi miért ne élhetnénk meg hasonlót? Nagyon komoly forrásanyagot, és mentális támogatást kapok Vivitől, aki Evangélikus teológa, testvérem az Úrban. Ricsosz barátom is segít bizonyos szövegek megírásában, tehát indulnom kell. Magamnak is csalódást okoznék, ahogy néhány bennem bízó embernek is, s talán Istennek is, ha megfutamodnék a feladattól. Igyekszem szolgálatnak felfogni ezt is, hiszen talentumot kaptam Istentől a zeneszerzésre, hangszerek megszólaltatására, szövegek írására. Ebbe a munkába szeretném fektetni most minden képességemet, melyeket az alkotás szolgálatába állíthatok. Hazudnék, ha azt írnám, hogy csak rossz dolgok történtek velem ebben az évben. A Druidának végre stabil tagsága lett, és remek barátikör is alakult a járvány viszontagságai alatt. Az pedig, hogy még fájdalmat vagyok képes érezni azt jelenti, hogy még tudok érezni, szeretni. Bízom azért, hogy a lejtmenet után, végre emelkedés jön újra. Kívánok minden olvasónak Istentől megáldott, boldog új esztendőt. Kívánom, hog y tudjunk vigyázni egymásra, mert egymás számára kincsek lehetünk a nehézségek közt.

Panaszos gondolatok

Mit is írhatnék? Eltelt a Karácsony immár Anna nélkül, de jó barátoknál. Szorult helyzetben derül ki, hogy ki is van mellettünk igazán. Az igaz barátok nem hagynak el minket, ahogy Isten sem. Karácsonykor azt a mérhetetlen szeretetet ünnepeljük, melyet az Úr nyújtott át nekünk, Jézus Krisztusban. Jézus kereszthalála, és feltámadása által megszabadulhatunk bűneinkt terhétől, mert a mi bűneinkért is történt, aminek történnie kellett, Isten tökéletes terve szerint. Gyakran azt gondoljuk talán, hogy mindaz, amit Jézus elszenvedett, rólunk már nem szól, hiszen csak a biblia emberének szólt az Ige, köztük néhányan valóban találkozhattak Istennel, Jézussal, ám ez volt, akit nem tartott vissza attól, hogy kételkedjen. A jó hír az, hogy mindenkinek szól a mai napig is a Biblia üzenete, és krisztus megváltó munkája, aki hisz benne. A rossz hír az, hogy a mai világ komoly kételkedést kelthet bennünk, mert önmagunkban sem vagyunk sokszor biztosak. Kapcsolatok dőlnek romba, mert félünk igazán elköteleződni, ami nem kell, hogy önfeladást is jelentsen. Amikor egy helyzet látszólag megoldhatatlan, lelépünk a másik ember mellől, mert nekünk úgy vélhetően könnyebb. Az már nem szempont, hogy a faképnél hagyott mit él át, hiszen az az ő dolga. Az öröm az ürömben az, hogy Istent érdekli az én sorsom is. Ad mellém barátokat, akiknek fontos vagyok csődközeli állapotban is, és nem futamodnak meg. Nem tudhatom, hogy lesz-e olyan nő még az életemben, akinek valóban fontos vagyok, de ha feladom, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Én döntést hoztam, ami már független Annától, vagy bármely nőtől, aki az életem része volt, mert magamért akarok változni. Az persze feltűnő, hogy némelyek a környezetemben még csak gondolati szinten sem jutnak el addig, hogy változniuk kéne, de ez az ő dolguk, és az ő felelősségük. A Karácsonyt tehát Ágiéknál töltöttem, és ők mindent megtettek, hogy jól érezzem magam. Mentálisan nem vagyok jól, hazugság volna azzal ámítanom az olvasót, hogy minden a legnagyobb rendben van velem, de bizony tűzben derül ki, hogy ki tart velünk a próbák során, akár saját épségét is kockáztatva. Igyekszem haladni a számomra kijelölt úton, és tudom, ha leroskadnék, majd az Úr magához emel. Rettegek a januártól, mert öt éve számomra a gyötrelmek hónapja, de reménységem az Isten. Panaszaim áradatának végén álljon itt ebben a bejegyzésben egy videó, mely egy Igehirdetésem, melyet a Vgyke karácsonyi rendezvényén adtam elő felvételről! Becsüljétek meg társatokat, mert nincs fájdalmasabb szárnyaszegett madárként vergődni önmagunk csapdájában. becsüljük meg a kegyelmet, amíg még nem késő!

Mélyponton

Nehéz betűkbe foglalni mindazt, amit most érzek. Egyrészt elindultam egy úton, melyet nevezhetünk változásnak, mentális fejlődésnek, az önismeret gyakorlásának, a női nem komolyabb mentális megismerésének, másrészt pedig leírhatatlan üresség van bennem. Szeretnék Anna felé is bizonyítani, de nem enged közel magához, így viszont lehetetlen bármit is tenni. Minden álmom, és tervem szerte foszlott, nem látom, merre tovább. Az életet azonban élni kell, vár a munka, a tanítás, a druida, itthon pedig a négy fal, női gyengédség nélkül. A Karácsonyt csak azért nem töltöm egyedül, mert Ági, és párja Józsi, befogadnak az ünnepre. 

Bizonyára az olvasót nem érdekli vergődésem, így csak akkor teszek közzé legközelebb bejegyzést, ha építőt tudok publikálni. Igyekeztem, és igyekszem ezen a blogon is értéket közvetíteni, de most saját értékeimben sem vagyok biztos. Megfordult a fejemben az is, hogy befejezem a bloggerkedést, de nem szeretnék átgondolatlan döntést hozni. Vannak azért terveim is a blog tartalmának fejlesztését illetően, de érdekel, hogy a kedves olvasók, mit olvasnának tőlem szívesen. Ha hozzászlólásban írnak nekem, sokat segíthetnek a továbbjutásban. 

Jelentkezem majd tehát, ha lesz új, építő, aktuális téma, ha majd ismét rám süt a nap. 

        

 

Változások kapujában

 Látom a fényt az alagút végén, de lassú a gyógyulás. A háziorvosom szerint fertőző már nem vagyok, de a mellkasom még fáj kicsit, ami azt jelzi, hogy szövődmény alakult ki a tüdőmben. Sokan nehezen lábalnak ki ebből a betegségből, és én is közéjük tartozom. Közben az Annának nevezett tündérmese is véget ért. Anna is megmérettetett, és könnyűnek találtatott, így egyedül maradtam. Ilyen szorult helyzetben mutatkozik meg, kire is számíthat az ember. Amir erről tudnék még írni, az nem tartozik egy blog hasábjaira. 

Keresem a kiutat, az ösvényt, melyen haladhatok tovább, és tudom, hogy isten ebben a helyzetben is velem van. Kaptam barátokat a Druida tagjai személyében, akik mellettem állnak, mert ők valóban szeretnek engem. A próbatételek során mutatkozik meg mindenki igazi jelleme, a tanulságot tehát leszűrtem.. 

Holnap megvizsgál a háziorvosom, így talán ténylegesen elindulhatok a gyógyulás útján, de a lelki regenerálódás hosszadalmasabb történetnek tűnik. Marad a zene, és a szolgálatom, mely kibővült azzal, hogy egy magántanulót is vizsgáztatnom kell hittanból. Ez komoly kihívás, mert magántanulóm még nem volt letanított éveim során. Becsatlakoztam gyülekezetünk egy kis csapatába, akik Zoomon tartanak Biblia órát a covid miatt. Igyekszem beilleszkedni, hogy mikor ismét kinyílnak templomaink, már legyenek ismerőseim, akiken keresztül betagozódhatok ténylegesen a közösségbe. 

közhelynek hathat talán, de mégis igaz, hogy a covid nem csak az egészségünket, és a gazdasági életet veszélyezteti, hanem bizony az emberi kapcsolatokat is. Lám, én elvesztettem a nőt, akiért mindent megtettem, és megtettem volna, ami tőlem telhető. Tudom, hogy én is követtem el hibákat, de nem számított, hogy küzdök a változásért. Ha csak nem muszáj, embereknek többé nem akarok megfelelni, csak Istennek, mert ő előbb szeretett engem, mikor még meg sem születtem. 

A kedves olvasónak annyit tudok javasolni, hogy vigyázzon szeretteire, mert az anyagi dolgokat lehet pótolni, de az egészséget, és szeretteinket nem pótolhatja semmi! Egyszer Ennek a válságnak is vége lesz, de ha nem vigyázunk, utána üresség marad, és mentális sivatag. 

A corona fogságában igazán

    Hogyan is kezdjem? Nehezen jönnek most a szavak. Eddig csak híroldalakon, és a média egyéb színterein halottam róla, de azt hittem, velem nem történhet meg, hiszen vigyázok, maszkot hordok, fertőtlenítek, kezet mosok, de hiába. Ma érkezett meg a tesztem eredménye, és bizony pozitív. Bő két hete jelentkeztek a jellegzetes tünetek, de a hétvégi ügyelet elhajtott azzal, hogy egyszerű nátháról van szó. A tünetek persze erősödtek, így nem hagyott nyugodni a dolog, és nehezen, de elértem a háziorvosomat, aki komolyan vett végre. Részletesen kikérdezte a tüneteimet, majd azonnal kiírta nekem a tesztet, mert a szegcsontom, és a mellkasom fájdalma azt sugallta neki, hogy a vírus hatására kezd begyulladni a légcsövem. Nyomatékosan figyelmeztetett, hogy rosszabbodó állapot esetén azonnal mentő, és kórház, egy percig se habozzak. 

Egy hetet vártam a tesztre kétségek között, mert nem tudtam, hogy valóban fogságába ejtett a covid, vagy csak egyszerűen beszipkáztam valami őszi víruskát. Amikor volt erőm, maszkot vettem, és Lucky-val elmentünk a közeli boltba vásárolni, valamint kiváltottam a vitamint, amit felírt a doki. 

Most kedden, egy héttel a teszt kiírása után hívtak a mentősök, hogy jönnének kettő után levenni a mintát. Kicsivel kettő előtt meg is érkezett egy nagyon kedves fiatal mentős hölgy, aki igyekezett megnyugtatni miután megtudta, hogy nem volt még ilyen tesztben részen. Kellemetlen volt a mintavétel, de sokat segített a mintát levevő hölgyemény kedvessége, és tapintatoss hozzáállása. Ezúton is köszönöm, és Isten áldását kívánom életére, szolgálatára! Sok hasonló lelkületű emberre lenne szükség minden olyan szakmában, ahol emberekkel foglalkoznak. 

Majdnem két napos őrítő várakozás következett, a mellkasom fájt, köhögtem, és gyenge voltam, és ezek a tünetek most is gyötörnek. Jött aztán a mail azEeszt-től, hogy leletem érkezett a rendszerbe. Sietve bejelentkeztem, és ott volt a tesztem eredménye, egy pdf-ben. Kis habozás után megnyitottam a dokumentumot, majd néhány szó ütötte meg a fülemet: "Pozitív, Rns detektálható.." A lényeg, pozitív lett a tesztem, tehát fertőzött vagyok. 

 Itt ülök a magány, és egy kicsiny vírus fogságában, látszólag rabságba kerültem, mely nem ereszt, csak nagyon nagyon lassan enyhít a láncok szorításán. A mellkasom fáj, időnként olyan, mintha össze akarnák roppantani. Időnként fullasztó köhögési rohamok törnek rám, melyek kifárasztanak, és már jó ideje nem érzek rendesen szagokat, ízeket. Írnak, hívnak barátok, Annával is beszélünk, de ezek csak addig enyhítik vergődésemet, míg beszélünk. A telefonbeszélgetés véget ér, a chatelés megreked, én pedig ismét magam vagyok fogvatartómmal, és lucky-val, aki hűséges, engedelmes, és látszólag nagyon aggódik értem. Isten is velem van, hiszen az ő kegyelméből még nem vagyok kórházban, és van erőm ellátni magam. Mivel nem ismeri az emberiség ezt a vírust pontosan, így csak remélhetem, hogy legyőzöm hamar, és élhetem az életemet, de nem tudni, mi lesz a vége vesszőfutásomnak. Szeretném élni az életemet békében tovább, de tudom jól, hogy semmi sem lesz ugyanaz, mint a fertőzés előtt volt. Újra kell gondolnom az életemet, emberi kapcsolataimat, hogy értelmet nyerjen ez a megpróbáltatás. Lehetőséget kaptunk az elcsendesedésre, és a változásra, de azt csak az idő fogja megmutatni, hogy hatott-e az emberiségre ez a lecke, amit egy mikroszkópikus kis vírus képében ad fel nekünk az Úr. 

        

Várok, és remélek, miközben két köhögési roham között igyekszem erőt gyűjteni, hogy bírjam a gyűrődést tovább. Az Úr időnként gyógyító álmot bocsájt rám, mely valóban pihentet, és gyógyít. Ilyen éles helyzetekben derül ki, kikre is számíthat az ember igazán.  

Kutyavilág rendkívüli kiadás

Lassan húsz éve, hogy azt az életformát képviselem, melyet a köznyelv kutyás életmódnak, kutyázásnak nevez. Húsz év csetlései botlásai, húsz év sikerei, és kudarcai szegélyezik utamat, de még mindig kutyás vagyok. Hangsúlyozom, hogy kutyás vagyok, és nem kutyatartó, vagy csupán vakvezető kutyával közlekedő, mert ha csak e két kategóriába sorolnám magam, akkor tartanám a kutyát, mert a hasznomra válik, a közlekedés során pedig eszközként tekintenék rá.

 Több mint húsz éve történt, hogy először mehettem vakvezető kutyával, aki még kiképzés alatt volt, de már tudott kiképző felügyelete alatt vezetni. Egy egyenes szakaszon mehettünk csepelen az mvgyosz vakvezető Kutya-kiképző Iskolája, ma Kiképző központja környékén. Éreztem, ahogy suhanok az úton, mintha látnék. Efféle szabadságot fehérbottal közlekedve nem éreztem, de katartikus volt. Március volt, tehát már tavaszodott, és én csak élveztem, ahogy együtt száguldunk Simonnal, a hatalmas keverék kutyussal. Mondták később, hogy nem minden kutya ilyen gyors, de nekem tetszett ez a sebesség akkor is, ha azért kapkodtam is a levegőt, mert mai fejjel elképzelhetetlenül lassan közlekedtem akkor még. Éreztem, ahogy kerülgeti velem a felmerülő akadályokat Simon, és persze élmény volt az is, ahogy bejelezte az úthibákat, fel, és lelépőket. Amikor az akkori iskolavezető megkérdezte tőlem, hogy milyen érzés volt kutyával menni, csak egy szót tudtam mondani, szabadság. Akkor még csak annyit mondtak, hogy vélhetően nagytestű kant kapok majd, de nem Simont, mert ő gyors nekem, de nyugodjak meg, nem minden kutya ilyen gyors. Az tény, hogy Simonnal nem késtem

Egy kéretlen levél margójára

Gyakran előfordul, hogy kéretlen, spam leveleket kapunk e-mailcímünkre, melyek arra késztetnek minket, hogy a törlés gombra nyomjunk, vagy koppintsunk sietve, mert hamis, vagy lényegtelen információkat tartalmaznak, esetleg adathalászat is bújkál a háttérben. A napokban magam is kaptam egy kéretlen levelet, mely egy bizonyos látásközpont nevében érkezett. Szerettek volna meggyőzni, hogy vegyek tőlük egy csodaszert, amitől majd meglátulok, hogy nyelvújítási kényszeremet is megcsillogtassam kissé. Azt ígérték, hogy a ma ismert szembetegségek döntő százalékát gyógyítja, némi kezeléssel fűszerezve. Már a tárgy is figyelemfelkeltő volt, ugyanis arra utalt, hogy a szemem olyan lesz, mint a sasé. Nos, ha az én Ropomat meggyógyítja, akkor megtapsolom, bár nem szeretném feltétlen. Volt néhány hónapig ugyanis látásmaradványom, de nem volt kifejezetten jó élmény. Időm sem volt megtanulnom használni, mert elhomályosodott minden, bár a nap fényét még továbbra is látom. Hívő Keresztyénként pedig hiszem, hogy vakságomnak is oka van. Hallani, olvasni bizonyos terápiákról, próbálkozásokról, melyek részlegesen sok embernek adhatják majd vissza a látásukat, de negyven évesen kétlem, hogy képes lennék alkalmazkodni a rengeteg új ingerhez. Azoknak az embereknek viszont jó alternatíva lehet majd valamelyik kezelés, akik felnőtt korban vakultak meg. Hosszú évekbe telhet, míg kiforrott terápiák alakulnak ki a kutatásokból, az életet pedig élni kell, és abból kell kihozni a legtöbbet, ami adatott.

A racionális okokon túl hiszem, hogy vakságom is arra szolgál, hogy Isten dicsősége megmutatkozhasson, hiszen egy vakot is eszközévé tehet, ha úgy látja jónak. Azt pedig nem tudhatom, hogy látó emberként milyen utat választottam volna. Ma már egyre tágabb számunkra is a világ a technika által nyújtott lehetőségek miatt is, de továbbra is sok múlik azon, hogy milyen képet mutatunk kifelé magunkról. Sablonos talán, és közhelyként hat, de mégis igaz, hogy ha magunkat elfogadjuk, minket is jobban elfogadnak majd. Nem állítom, hogy nem vagyok időnként rosszban magammal, de vakon, vagy nem vakon, próbálok szerethető, és elviselhető lenni,de főleg Istennek jó eszközévé válni.

Egy szép nyári nap, és valami sokkal több

Javában tart még a nyár. Bár még fenyeget minket a vírus, és az időjárás is gyakran inkább az őszt idézi, de ettől még nyár van. Ékes bizonyíték erre a hangulat, mikor Lucky-val lent vagyunk este a parkban, és a kabócák húzzák a nyáresti nótát a fülembe. Mikor a levegőbe szippantok, átjár a hamisítatlan zöld illat, melyet egy évszakban sem érezni ilyen intenzíven, csak nyáron. Isten csodája a nyári hangulat is, mert emlékeztet az élet szépségére akkor is, mikor hangulatom egyébként borongósra váltana. Emlékeztetett július elején is arra az Úr, hogy velem ban, hiszen szolgálati lehetőséget kaptam ismét. Ezúttal a Kispesti Gyülekezet gyenesdiási táborába kaptam meghívást, hogy Igét hirdessek, és bizonyságot tegyek. tettem ezt úgy, hogy immár birtokában vagyok vallástanári diplomámnak, és bizonyítani is tudom, hogy küzdelmeim gyümölcse beérett. Édesanyám áldozata, és odaadása is értelmet nyert, hiszen volt, hogy ő olvasott fel nekem anyagokat, melyeket nem tudtam beszkennelni, és még sorolhatnám, mennyi mindent tett azért, hogy tanulhassak. Úgy tűnt, hogy a nyelvvizsga akadályozza meg az egész beteljesedését, de Isten előtt nincs lehetetlen.

Volt főnökömmel, lelki testvvéremmel, szolgatársammal, jó barátommal, a Siketmisszió vezetőjével utaztunk Gyenesdiásra. Volt lehetőségünk kis strandolásra is, noha azt hittem, hogy ezen a nyáron kimarad az életemből a Balaton. Sajnos lucky nem jöhetett be velünk a vízbe, de egy árnyékos helyen megvárt engem helybenmaradásban, és persze mindig figyelt rá látó, hogy senki se nyúlhasson hozzá.

Este aztán a táborba mentünk, ahol vacsorával vártak minket, majd következett utazásunk lényege, egy Isten közelségében töltött este, melynek során én csak eszköz voltam. Remélni tudom csak, hogy neki tetszően teljesítettem küldetésemet. Igehirdetésem témája, a János Evangéliuma 3. részében olvasható történet volt, mikor is Jézus Nikodémusssal beszélget. Igyekeztem kiemelni, hogy az újászületés megtörténhet velünk is, akár ott, a táborban töltött napok egyikén is. A természet is újászületik, és a nyárban teljesedik ki igazán. Hiteltelen lett volna született vak emberként a természet színeire hivatkozni, így a nyár illatára próbáltam felhívni a táborozók figyelmét. Nagyon kellemes helyen zajlott a csendes hét, valóban mindent belengett az általam emlegetett, és annyira szeretett zöld illat.

Az Igehirdetés után beszélgettünk, kérdeztek hitemről, megtérésem körülményeiről is. Szívesen beszéltem, és beszélek ezekről a dolgokról, mert Isten kegyelmét bizonyítja, hogy nekem is feladatot ad, és megbocsát naponként, noha gyakran talán vissza is élek jóságával.

Éjszaka értünk haza Lucky-val, de még nem jött álom a szememre. Hálát adtam ezért a csodálatos nyári napért, és csak remélni tudom, hogy lesz még részem hasonló töltekezésben, hogy aztán tovább működhessek ügyviteli munkatársként, dobosként, basszusgitárosként, a barátaim számára barátként, a párom számára megfelelő párként, férfiként, vakvezető kutyám számára felelős gazdaként, támaszként, Édesanyám számára fiúként, akire talán most is büszke kicsit, noha én sem vagyok kevésbé esendő, mint más.

A szabadság küszöbén

Fogságunk lassan véget ér, noha bizonyos kutatók azt mondják, csak feltételesen vagyunk szabadlábon. Istentől megkaptuk azt az ajándékot, hogy szabadulásunk egybe esik a nyár kezdetével is. Az idő napról napra melegszik, a nap pedig bevilágít mindent, és mindenkit. Ez a nyár különönösen is fontos számomra, hiszen húsz éve érettségiztem. A karantén idején volt időm önvizsgálatot tartani, mely folyamat a mai napig is tart. Próbáltam felsorolni, miben voltam más húsz éve, és persze, hogy mit értem el az elmúlt években. Nem értem el mindent, amit szerettem volna, de Isten útjai kifürkészhetetlenek. Néhány hete nem gondoltam volna például, hogy a vírus kapcsán nyelvvizsga nélkül is átvehetem majd vallástanári diplomámat, most pedig már itt díszeleg az asztalomon. Biztosra veszem, hogy szolgálatot is kapok majd oklevelem mellé. Számot vetettem tehát eddigi életemről, és csak remélni tudom, hogy a lista még koránt sem teljes.
Sok plátói szerelem, és néhány ígéretesnek tűnő kapcsolat után, felbukkant az életemben első gyermekkori szerelmem, aki mára fantasztikus nő lett, és ezt a szó minden értelmében így gondolom. Szeretném hinni, hogy ő is hasonlóan vélekedik rólam, tehát határozott férfinak lát, de ezt csak ő tudná cáfolni, vagy megerősíteni. Van két zenekarom, és egy ideje már három hangszeren is tudok játszani, mert megtanultam basszusgitározni a billentyű, és a dob mellett. Immár papíron is vallástanár lettem, tehát értelmet nyertek a néhány éve megvívott harcaim, és persze piszkálgatja a hiúságomat, hogy első vakként végeztem el a mastert ezen a szakterületen. A dicsőség persze istené, hiszen nélküle régen feladtam volna. Kaptam embereket, akik hittek abban, hogy képes vagyok végig csinálni, és végig támogattak. Most is vannak barátaim, akik valamiért kitartanak mellettem, és valamiért Anna is lát valamit kérgességem alatt, amiért mellettem van, és szeret. Van egy kiváló vakvezető kutyám, akire mindig számíthatok, ahogy ő is rám. Ő az, aki által szabadon közlekedhetek, mintha látnék. Ezt talán most sok látó olvasó megmosolyogja, de ettől még így érzek, mikor megfogom a hámfogót, és suhanunk az utcákon.

Sokat kaptam, de mit tettem én? milyen voltam húsz évesen, és milyen vagyok negyven évesen? Tele voltam kétségekkel, félelmekkel, ami most sincs másképp talán. Éretlen kölyök voltam, aki meg is bukott első kutyájával a vizsgán, mert nem nőtt még fel a helyzethez. És most? Most olykor az öregedéstől félek, pedig élni kellene az életet, amíg lehetőségem van rá. Egyébként is amíg sokan sziával köszönnek, nincs baj talán, és persze korunkban a negyven az új harminc, azt mondják sokan. Ettől még persze gyakran fáradtnak érzem magam, de tudatosan próbálom megélni a dolgokat, és kihozni magamból a legtöbbet. Szeretnék jó barát lenni, Anna számára az ideális férfi, tanítványaim számára a jó példa, és tanár, kutyám számára az ideális gazda, zenekaraim számára dobos, vagy basszusgitáros, és még sorolhatnám. Jelenlegi munkahelyemen is igyekszem megállni a helyemet, de nem könnyíti meg a dolgomat a tény, hogy kollégáim már családos emberek, de legalábbis mindegyiküknek van már gyermeke. Valamiért a gyermek nem adatott meg nekem, de alakulhat még másképpen, és ha mégsem, akkor annak is oka van bizonyára, amit reménység szerint megértek majd egyszer. Pedagógus napon pedig hálát adok azokért a tanáraimért, akik próbálták pallérozni elmémet, és tudásuk által magam is pedagógus lettem. Pedagógus, mert bizony a hittanoktató, vagy vallástanár is az, ha ez hihetetlen is némelyek számára.

Itt van tehát a nyár, lassan szabadságunkat is megélhetjük újra, mely nem azonos a szabadossággal. Ajándéknak kell tekintenünk, hogy sétálhatunk az utcákon, erdőkben, parkokban, hogy a nap megsimít, mely szintén Isten szeretete felől biztosíthat minket. A nyári hónapok feltöltenek minket, az emlékek, melyeket előcsalnak, megédesítik a mindennapokat. Én személy szerint igyekszem a jövőben megélni minden napot a maga csodáival, mert az életünk ajándék. Erre rádöbbentett legutóbbi rosszullétem is.

Húsvét reménysége

Advent után ismét olyan időszak vette kezdetét, mikor lehetőségünk van elmélyíteni kapcsolatunkat Istennel. A Nagyböjt időszakában a Kereszténység, Keresztyénség legnagyobb ünnepére készülünk. Hamarosan persze meggjelennek majd a legkülönbözőbb reklámok, melyek arra csábítanak minket, hogy csokinyuszikát vegyünk, mert az cuki, és persze arra is ösztönzést kapunk, hogy néhány nap alatt, bepakoljuk bendőnkbe az éves főtt sonka adagunk döntő részét. Nem hagyhatjuk ki persze a szórásból a húsvéti locsolkodást sem, amely népszokásnak indult, ám mára inkább arról szól, hogy kisgyermekek idő előtt pénzhez juthassanak, vagy más jutalomhoz. Ez nem veszélytelen, hiszen azt sugallhatja a gyerkkőcök számára, hogy a szeretet, vagy egyéb kedvesség átnyújtásáért, várniuk kell valamit cserébe. A locsolkodás ugyanis elméletileg abból fakadt, hogy termékenységet, áldást kívánunk annak a hölgynek, akit megöntözünk akár vízzel, akár kölnivel. Ha én jót kívánok valakinek, hogyan tehetem azt önös érdekből, vagy számításból? Véleményem szerint, kifacsaródik ezzel a torzítással az önzetlenség lényege, ami elkeserítő, mert olyan nemzedék felnövését segíti elő, mely eltorzult értékeket tekinthet majd alapvető értékeknek, ami beláthatatlan következményekkel járhat.

Nagyhét eseményei pedig arra emlékeztethetnek minket, hogy Isten annyira szeretett minket, hogy fiát adta értünk, akik hiszünk benne, hogy örök életünk legyen. Ez komoly reménységünk lehet ebben a nehéz időszakban, mikor egy láthatatlan ellenség tart minket megkötözve, korlátoz minket szabadságunkban. Ez a Húsvét más, mint a többi, de a lényeg ugyanaz maradt, a feltámadás reménysége. Arra bíztatnak minket, hogy maradjunk otthon, de bizony vannak emberek, akik ha azokkal töltenék az ünnepet, akikkel laknak, egyedül maradnának. Éppen ezért jöttem le Annához én is, hogy legalább Húsvétkor ne legyek egyedül. Anna egy barátnője hozott le kocsival, teljesen fertőtlenített körülmények közt, és a szabályokat itt is tartjuk. Ha majd letelik az ünnep ideje, ismét otthon leszek, mert felelős vagyok az otthonomért, de azt senki sem kívánhatja, hogy teljesen egyedül legyenek azok, akikkel amúgy nem lakik senki. Lucky nyilván velem van mindig. Noha nagyon szeretem, az emberi társaságot nem tudja pótolni. Hiányoznak a barátaim, az önfeledt zenélések, és már új kollégáim is hiányoznak. Egyáltalán nem üres frázis az, hogy az ember alapvetően társas lény. Ez nem kizárólag a párkapcsolatot jelenti, hanem más egyéb társas kapcsolatunkat is jelentheti.

A reménység ünnepén különösen is vallom, hogy minden megpróbáltatásunk véget ér egyszer. Komoly intést kaptunk ezzel a vírussal, hogy hatalmunk, és tudásunk nem korlátlan, de van valaki, aki mérhetetlen szeretetével most is minket vár, és segíteni szeretne rajtunk. Ha lecseng a járvány, másképp kell folytatnunk tovább, hogy értelmet nyerjen az a szorongattatás, amiben most része van az egész emberiségnek. Ha nem is mi kapjuk el közvetlenül ezt a kórt, akkor elkaphatja egy közeli hozzátartozónk, barátunk, és mivel konkrét gyógymód nincs, Istenre és az immunrendszerre van bízva az, hogy merre tovább. Vannak ugyan már próbálkozások gyógyszerekkel, de mint bizonyára több olvasóm is tudja, próbálkozni a kiskutya szokott, és bizony akarni is máshol kell. Ideje akaratunkat alázatra váltani, és végre tényleg Isten kezébe tenni sorsunkat! Cserébe kapunk majd bölcsességet, és türelmet ahhoz, hogy átvészeljük ezt az egészet. Ha mindez sokunk életében megtörténik, akkor ez a Húsvét jelentőségteljesebb lesz, mint talán életünk bármely ünnepi időszaka.

A Corona fogságában 2.

Még a fogság idejét éljük. Nap telik nap után, és a hurok csak szorul a nyakunkon. A nagyra tartott civilizációnk gúsba van kötve, és látszólag nincs menekvés. Az idő vánszorog, és nem tudni, mikor lesz minden olyan, mint akár két, vagy három hete volt. Míg párok önként válalják a távolságtartást, családok kénytelenek darabokra szakadni, mások nem veszik komolyan a helyzetet. Féltjük az időseket, a tisztifőorvos Asszony szinte könyörög, hogy maradjanak otthon, mert még csak most jön a java, de látszólag mindez hatástalan. Eközben Kína lassan magához tér, máshol a delfinek ismét magukra találnak. Amíg az emberiség vergődik, a természet kezd magához térni. Magunkba kell szállni, át kell értékelnünk a dolgokat, mert csak így élhetjük túl. Bármennyire őrítő ez az időszak, Húsvét reménysége erőt adhat nekünk a küzdelemben.

Lesz még ragyogó nyár, mikor mindennlé jobban fog esni egy hűsítő ital. Lesznek még katartikus próbák a zenekaraimmal, és beérik majd a gyakorlásom a basszusgitáromon, amit azoktól az emberektől kaptam, akik igazán szeretnek. Ha sikerül ledobnunk emberi egónkat, és őszintén Isten felé tudunk fordulni, akkor mindaz, amit leírtam, megvalósul majd. Beköszönt majd egy új élet, melyben minden beteljesülhet, amit szeretnénk, és ami a javunkra válik. Kifacsart gondolat, de jelenleg ez a megkötözött állapot válik a javunkra. Megtanulhatunk felelősséget vállalni embertársainkért, megtanulhatunk értékelni olyan dolgokat, melyek mellett simán elsuhantunk a nagy rohanásban.

Közben nekem is hiányzik Anna, a barátaim, a testvérem, az együtt zenélés élménye, de rajtam is múlik, hogy megélhetem-e ismét a beteljesedést, vagy hiú ábránd marad minden. Közben kijárási korlátozást vezetett be kormányunk, ami csak erősíti az elszigetelődést. A lakóhely elhagyása csak nagyon indokolt esetekben engedélyezett, és persze ezek az indokok noha érthetőknek tűnnek, beszűkítik a lehetőségeket. Marad tehát az üldögélés itthon, és a számomra fontos emberek hiánya. Luckyt próbálom szinten tartani, időnként boltba, és gyógyszertárba megyünk, majd marad a négy fal, néhány telefonbeszélgetés.

Még a fogság idejét éljük. Látszólag egy parányi vírus tart megkötözve minket, de ennél jóval többről van szó. Saját egoizmusunk, bűnös természetünk vezetett el ezekig a napokig minket. Isten engedi, hogy ízelítőt kapjunk mindabból, ami a legfájóbb nekünk. Elvétetik most tőlünk az is, amink van, hogy értékelni tudjuk majd igazán, ha ismét a miénk lehet.

A Corona fogságában

Talán észre sem vettük, és hirtelen Nagyböjt harmadik hetébe csöppehntünk. Eddig talán nem is foglalkoztunk igazán a böjt jelentőségével, csak rohantunk teendőink után, mert minden napra akadt valami fontosnak látszó dolog, amit sűrgősen intézni kellett, és Isten dolgai háttérbe szorultak. Földi egyházaink olykor tesznek is arról, hogy távolabb érezzük magunktól Isten gondviselését, de szerencsénkre Isten nem ember, így kegyelme, és jósága, mindenek felett álló hatalma nem függ püspököktől, és egyéb egyházi vezetőktől, kik gyakran csupán a szavak szintjén Isten emberei. Az sem véletlen, hogy új munkahelyem egy világi cég, és nem egyházi szolgálat. Nincs helye a továbbiaknak ezen a blogon, de aki tud olvasni a sorok közt, hamar rájöhet kiábrándultságom okára. Sietve tenném hozzá, hogy nem, nem Istenből ábrándultam ki, hanem földi egyházunk hozzáállása dolgokhoz feküdte meg a gyomromat kissé.

Most azonban Nagyböjt idejét éljük, mely remek lehetőség a magunkba nézésre, megbánásra, újrakezdésre. Mi emberek azonban nem tudunk, és nem akarunk lassítani, mert ijesztővé vált a csend, és a lassabb életritmus. Rettegünk attól, hogy lemaradunk társainktól, akik egyébként lehet, éppen a vesztükbe rohannak. Isten kegyelme viszont mindenkinek megadatik, aki hisz benne, és Krisztusban, és elfogadja a Szentlelket, ám a világnak látszólag nem kell ez a kegyelem. Nem kell, mert nem jár együtt zsíros fizetéssel, magas pozícióval, és a prémium, avagy a cafeteria sem látszik kecsegtetőnek. Az ígért pozíció pedig az, hogy Isten gyermekei lehetünk mi is, a cafeteria szintén nem csekély, hiszen maga az örök élet. Mindez azonban sokaknak nem kell, így tehát különlegessé tette Isten az idei Böjtünket. Engedte ugyanis, hogy egy mikroszkópikus kis vírus rettegést, és pánikot ültethessen a szívünkbe, hogy látszólag erős gazdaságok roppanjanak meg szorításától, és megálljon minden. Iskolák bezárnak, többen és többen maradnak otthon, mert munkáltatójuk otthoni munkát rendel el, vagy a karantén őket is bekebelezi. Sokan persze kizárólag kormányoktól, és földi orvosoktól várják a segítséget, holott mindenki csak eszköz Isten kezében. Ha a mennybéli orvostól várnánk a gyógyulást, akkor földi gyógyítóinkon keresztül megóvna minket a pusztulástól.

A lényeg, hogy Isten megálljt parancsolt a világnak, hogy feleszméljen végre. Itt az idő, hogy több időt töltsünk szeretteinkkel, vagy ha ez nem lehetséges, akkor épüljünk lélekben, hogy szabadulásunkat megkaphassuk. Nem feledhetjük, hogy mely ünnepünk felé közeledünk. Húsvét a reménység ünnepe, mert ahogy Jézus feltámadt, úgy támadhat fel világunk ismét, ha Isten kezébe tesszük le sorsunkat. Határozott parancsot kapunk arra vonatkozóan is, hogy adjuk meg a császárnak azt, ami a császáré, és Istennek azt, ami az Istené. Ha tehát most fegyelemre, és megszorításokra int minket kormányunk, akkor legyünk engedelmesek! A barikádok közt pedig az imádság az eszközünk arra, hogy mihamarabb véget érjen megpróbáltatásunk.

Keresztyén képződmény vagyok

Hűséges olvasóim tudhatják, hogy blogomon tartózkodom a politikai felhangoktól, hiszen számtalan írást találni az interneten, a téma pedig gyakran egy-egy bizonyos politikai oldal nevében halmoz karaktert karakterre. Most azonban egy olyan megnyilvánulásról kell írnom, mely csúnyán felborzolta minden jó érzéssel bíró ember idegeit. Egy bizonyos párt egyik vezető politikusa azt találta mondani, hogy a heteroszexuális, fehér, keresztény nők, és férfiak, rémisztő képződmények. Lehet, nem szó szerint idéztem, de a lényeg a lényeg, tehát ezen elmés megállapítás szerint, magam is rémisztő képződmény vagyok. Ez a kijelentés több sebből is vérzik: Nem egy szűk társadalmi réteget bélyegzett és bántott meg ez a magát politikusnak nevező személy, hanem lényegében egész népünket. Ez még akkor is így van, ha nem minden Magyar vallja magát kereszténynek, mert kultúránk alapja mégis csak a kereszténység. Arról nem is beszélve, hogy a többség még mindig fehér, és heteroszexuális női, és firfé képződmény. Egy egész ország lakosságát becsmérelni esztelenség, és felelőtlenség, aminek minden bizonnyal következményei lesznek. Mindazon által büszke vagyok, hogy Keresztyén, heteroszexuális, fehér férfi vagyok, és ha Krisztus nevéért üldöznek, vagy megvetnek, az csak erősíti hitemet abban, hogy helyem van nekem is Isten országában. Ebben viszont nem mindenki hisz, de származásukban, és bőrszínük, szexuális irányultságukban lettek megsértve. Különös kontraszt, hogy egy toleranciát, és liberalizmust hirdető párt egy prominens személyisége nyilatkozik így.

Mi a teendőnk ezel a nyilatkozattal nekünk, akik fehér, heteroszexuális Keresztény keresztyén nőknek, és férfiaknak valljuk magunkat? Nos, az ítélkezés semmi esetre sem lehet út, hiszen akkor hasonlatossá válnánk ehhez az illetőhöz, és pontosan a Krisztusi útról térnénk le, és méltatlanná válnánk ahhoz, hogy tanítványainak nevezzenek minket. Isten rendezni fogja a sorsát majd ennek az embernek is, mi pedig imádkozhatunk azért, hogy egyszer megértse, hogy mekkora hibát követett el ezzel a minősítéssel, és megbánást tanusítson. Hogy megtörténik ez valaha, vagy sem, szintén Isten kezében van, de a mi szüntelen imádságunknak immár ez a kívánság is része lehet. Ha rémisztő képződmények volnánk, Isten akkor is szeretne minket, de neki hála, az ő hasonlatosságára lettünk teremtve. Ha pedig ez így van, akkor minden ember csodálatos a maga nemében, ami persze Sátán szemében lehet rémisztő, mert mindaz, ami Istentől való, számára rémisztő.

Várjuk inkább a lassan sarjadó tavaszt! Lázas betegségemből lassanként feltápászkodva ismét megélem Isten mérhetetlen kegyelmét, hogy még felállhatok, mert még van dolgom itt. Állásom ugyan még nincs, de több helyről is várok visszajelzést, és tudom, hogy Isten útjai gyakran kifürkészhetetlenek. Valahol vár reám egy szolgálat, egy munkahely, ami előttem még rejtve van, de Isten előtt már világosabb a napnál.

szeretetbe csomagolt ajándék

Sok üresnek tűnő frázist olvasni manapság a szeretetről, az idő múlásáról, és egyéb dolgokról. A Biblia szavai persze egyértelműen beszélnek a szeretetről, de gyakran úgy érezhetjük, hogy a mai világ már nem rejthet olyan csodákat, melyek a szeretettel lehetnek összefüggésben, vagy Istennel. Én azonban olyat tapasztalhattam meg a napokban, ami ismét elhitette velem, hogy a szeretet igenis létezik, és lehet látszólag bármilyen zord is ez a felgyorsult világ, időnként megálljt parancsol nekünk, és ámulatra késztet.

Történt, hogy előszülinapi vacsorára voltam hivatalos egy bizonyos étterembe. A vacsorát Anna, és a Druidások szervezték miattam, ami már önmagában is jól esett, de amit később tapasztaltam, az mindent vitt.

Anna eljött hozzzám, és a lakásomról indultunk el a helyszínre, félúton pedig Andrissal találkoztunk, a Druida billentyűsével. Lucky végig fegyelmezetten viselkedett, és szépen dolgozott.

Az étterembe érkezve éreztem, hogy valami merénylet készül értem, és nem ellenem, de még nem sejtetem, hogy miről van szó. Elérkezett aztán a illanat, és az egész csapat, együtt adta át nekem az ajándékot, amit Anna szerzet be, mint az kiderült. Az ajándék pedig egy rég vágyott basszusgitár lett. Ekkor még csak a tokját érezhettem, de már ettől meghatódtam. Prüntyögtem én régebben már basszusgitáron, de csak álom volt számomra, hogy saját basszusgitárom legyen, és egy bandában is jjátszhassak. Nos, a gitárt, és bandát is megkaphattam, ugyanis egy Fénykerék nevű bandában lesz lehetőségem basszusgitározni, amint gatyába ráztam magam a hangszer megszólaltatását illetően, és ebben a csapatban Ricsosz, és Timi is tagok. Azt is megtudtam, hogy a hangszert, melyet Mütyűrkének neveztünk el, Anna szerezte be. Nagyon meghatódtam, mert mindenki elmondta egy pohárköszöntő keretében, hogy mit gondol rólam, miért is vagyok fontos számára. Megálapodtunk abban is, hogy a b oldalon vannak sok esetben a legjob számok egy lemezen, tehát remélhetőleg életemnek is egy job szakasza következik. Ehhez most adott néhány tényező: Isten, Anna, barátikör, és a basszusgitározás gyakorlása. Ha Isten ebben is megsegít, akkor munka is lesz hamarosan.

A születésnapom konkrét napján Annával nálam voltunk, és békességben ünnepelgettünk. Egész nap az járt a fejemben, hogy mennyit agyalhattak, szervezkedhettek Anna, és a barátaim, hogy ilyen tökéletes estét kaphassak tőlük ajándékba, egyszerűen szeretetből. Nem hangzottak el fenkölt nagy szavak, de minden gesztus, és szó igazi volt. A hangszer pedig, amit kaptam gyönyörű, és azon leszek, hogy minél szebben megszólaltathassam. Találtam olyan videókat a neten, melyekben szóban is elhangzik, hogy mi az adott lecke feladata, tehát ezek az oktató videók is a hasznomra válhatnak majd.

Féltem a vűvös negyventől, de most egy új élet kezdetét látom benne. Isten Annán, és a barátaimon keresztül ráébresztett arra, hogy mindig kész megújítani, és, hogy negven évesen még nem kell eltemetnem magam, hanem inkább egy új, szebb jövőben kell reménykednem, mert még van dolgom, és célom ezen a földön.

Év végi számvetés

Látszólag egy szempillantás alatt röppent el ez az esztendő is. Tisztán emlékszem, hogy tavaly bizony még egyedül töltöttem a Szilvesztert, és az idei év első napját is. Sejtelmem sem volt még arról, hogy mit hozhat a 2019-es év, de ma már tudom, hogy igazi hullámvasút alakult a történések sorából. Következzék hát egy afféle számvetés, mi is törrtént..

Januárban a munkahelyen értekezlettel nyitottunk, ahol is kiderült, hogy hat órába tettek, így több fizetésre számíthattam. Teljesen átvettem a központos, ügyfélszolgálatos munkát, ami komoly felelősség volt, de egyben kihívás is. Ekkor még nem sejtettem, hogy húzós fordulatot vesznek a dolgok az év végére. Januárban volt a 39-edik szülinapom is, amit az Archive tagjaival ünnepeltünk. Szembesültem azzal a ténnyel is, hogy egy évem van már csupán a bűvös negyvenig, amit érdemes kihasználni. Majd idővel kiderül, hogy jól sáfárkodtam-e az időmmel ténylegesen, vagy esetleg eltékozoltam egy részétt..

A téli hónapok elteltek szépen, komolyabb események nélkül. Időnként volt lehetőségem együtt szolgálni Lórival, ami mindig örömmel tölt el. Bátran állíthatom, hogy a Siketmissziónál voltam hivatásom csúcsán. Isten tudja csak, hogy lesz-e még ilyen időszak az életemben.

Tavasszal megpályáztam sokakkal együtt egy Iphone 7-est a Távszem project keretében, és nyertem. A mai napig nagyon örülök az elnyert telefonnak, mert naponként komoly segítséget nyújt a mindennapokban, ahogy maga a Távszem is. Közben éreztem, hogy kezdek mentálisan kimerülni, valamint az Oflák vizsgálatán is jelezték, hogy javasolt pszichológus felkeresése. Nem volt könnyű rászánni magam, de végül szakemberhez fordultam, akivel a mai napig is együtt dolgozunk életem traumáinak feldolgozásán. Elkezdtem járni rehabtanárhoz is, hogy önálóságomat tovább növelhessem. Megtanultam többek közt vasalni is.

Nyáron volt ismét lehetőségem együtt nyaralni volt évfolyamtársaimmal, ami örömmel töltött el. Ezúttal nem csupán két napot töltöttünk Szóládon, hanem egy egész hetet. Sokat úsztam a Balatonban, utolsó este pedig építő beszélgetésem volt Dezsővel. Amikor pedig ténylegesen eldöntöttem, hogy rendbe teszem az életemet, felbukkant szinte a semmiből Anna, aki gyermekkori szerelmem volt, de évtizedekre megszakadt köztünk a kapcsolat. Még ma is hihetetlen, de ott tudtuk folytatni szinte, ahol abbahagytuk annak idején, és mára egy pár vagyunk. Ágival igyekszünk tartani a barátságot, amennyire ez lehetséges, és mára már ő is megtalálta a párját, akivel tényleg boldog.

Az őszre nem lehetett panasz, hiszen sokáig volt meglepően szép idő, így volt lehetőségünk Annával több időt együtt tölteni. A munkahelyen már kezdtek vészjósló szelek fújdogálni, de még nem sejtettem, mi lesz a végkifejlet.

Elérkezett aztán a tél, és bizony magával is hozta életem újabb nehéz időszakát. December elején néhány centi hótól beállt Budapest, és persze a Máv sem hazudtolta meg önmagát. Bő két héttel az ünnepek előtt tudtam meg, hogy januártól lényegében munkanélküli leszek, és ez letaglózott teljesen. Isten persze adta mellém segítségül Annát, és a barátaimat, és persze Luckyt, de nehéz reményteli szívvel várni a 2020-as esztendőt. Több helyen bent van már az önéletrajzom, de egyetlen hely kivételével, még senki sem reagált.

Igaz a mondás, mely szerint Isten útjai kifürkészhetetlenek. Most még nem látom, hogy hová helyez majd engem az
Úr, de csak remélni tudom, hogy mindez a javamra szolgál, és mindenki megkapja a maga jussát mindenért. Zenei téren kicsit stabilizálódott a helyzet, mert megújult a Druida, és elindítottam saját projectemet is, Tom Sound néven.

Kívánok ezúton minden kedves olvasómnak áldott, kegyelemben gazdag 2020-as évet! Saját magam érdekében is remélem, hogy ami most még rejtve van, a jövendőben világossá lesz, és akkor nem emészt majd a kételkedés, és a bizonytalanság mocsara.

Eljött hát Karácsony

Az adventi várakozás célt ért, elérkezett a Karácsony. A próbatétel ezév végén is megérkezett, ugyanis az ünnepek előtt két héttel közölték velem, nincs szükség a munkámra a továbbiakban a Szövinél, tehát munka nélkül maradtam. Tudni kell, hogy év végén a munkáltatóknál már a fű sem nő, tehát hiába hirdetnek állásokat, reagálni vélhetően már csak januárban fognak, addig pedig eheti a fene a munkát kereső emberkét, mert ilyenkor már mindenki az egyébként megérdemelt szabadságát tölti.

Sejthető tehát, hogy némileg megkeseredve vágtam neki az ünnepnek, de szépen sikerült minden. Annánál töltöttük a Karácsonyt, mely meghittre sikeredett. Isten kegyelméből, egy héten belül háromszor is voltunk templomban. Vasárnap egyedül vágtunk neki a részben ismeretlennek, majd megismerkedtünk két hölggyel a gyülekezetből, akik a másik két alkalommal már segítségünkre voltak az eljutásban. A mai napon Úrvacsorát is tudtam venni, ami külön áldás, és öröm volt.

Ma délután felhívott Dezső barátom, aki már a főiskolás évek óta igaz szolgatársam, és barátom. A hirtelen beküvetkezett munkanélküliségemre ő is csak azt mondta, hogy ennek nyilvánvaló oka van, és talán egy sokkal jobb munka vár rám valahol, akár az Egyházon belül is. Annával, és Lucky-val pedig könnyebb átvészelni ezt a köztes időszakot, mint egyedül.


A karácsonyi ünneplés során volt részünk fadíszítésben, és főzőcskézésben is. Anna meglepett egy vízforralóval, amit már régen szerettem volna, mert teafőzőm már igen megviselt szegény.

Az ünnep pedig lassan elköszön, de akit igazán ünnepelnünk kellene, velünk jön az úton. Istentől kaptuk a legnagyobb ajándékot, mert ő úgy szeretett minket, hogy fiát adta azért, hogy örök életünk legyen.

A várakozás ideje

Rohanni látszik az idő kedves olvasók. Tisztán emlékszem még a tavalyi Adventre, és most ismét elérkezett a várakozás időszaka. Ez az időszak talán a legalkalmasabb arra, hogy rendezzük kapcsolatunkat Istennel, hogy valóban megértsük ígéretének jelentőségét. Egyházunkban evangelizációs alkalmakat tartanak, melyek arra szolgálnak, hogy hívogassák a keresőket, mert Karácsony igazi lényege Isten Igéjében keresendő. Már az Ószövetségben találunk utalásokat Isten ígéretére, és mérhetetlen szeretetére vonatkozóan. Mózes első könyvében olvashatjuk, hogy Ádám, és Éva súlyos bűnt követtek el, mellyel Isten szívét összetörték, és bizony ígéreteket tesz az Úr: "Ellenségeskedést támasztok közted, és az asszony közt. A te utódod, és az ő utódja közt. Ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod." (1Móz: 3,15.) Első olvasatra semmi köze a Karácsonyhoz ennek az Igeszakasznak, ám ez tévedés. Amint megtörtént az első bűneset, Isten elhatárolódott a bűntől, ám az embertől nem. Szentsége által a bű nnel nem válallhat közösséget, ezért tervet készített arra vonatkozóan, hogy az embert miként váltsa meg bűnös állapotából. Mérhetetlen szeretete arra vezérelte őt, hogy elküldje közénk Krisztust, a mi érdekünkben. A Sátánnak teszi meg első ígéretét, hogy bizony az embert az ellenségévé teszi, és eljön majd a Megváltó, aki eltiporja majd, és a fejére tapos. Nekünk pedig már reménységünk van az örök életre, a megtisztulásra.

Évezredek teltek el, és bár még létezik ez a földi útvesztő, látszólag a vesztébe rohan. Arról harsog minden közösségi oldal, hogy vásároljunk őrült tempóban, és persze még segítenek is nekünk a feketepéntekes akciókkal, hogy minél olcsóbban juthassunk olyan dolgokhoz, melyek idővel értéktelenné válnak, mert kiadnak egy újabbat belőlük. A karácsonyi asztalközösségnek is az anyagi részét domborítják ki a reklámok, és azokra az érzéki dolgokra helyezik a hangsúlyt, melyek elillannak, amint elfogyasztotttuk a bejglit, vagy a rántotthúst. Az egyik mobilszolgáltató fel is szólít minket, szinte hajcsárként rival ránk: "Repedjen az a bejgli!" Bevallom, szívesebben hallanék valami olyan felszólítást, inkább hívogatást, hogy szeressük egymást úgy, ahogyan Isten szeretett minket! Becsüljük meg a pillanatot, melyet együtt tölthetünk, mert ezáltal egymást is ajándéknak tekinthetjük életünkben! Ha van étel az asztalon az külön kegyelem, de isten ígéretének beteljesedése a legnagyobb ajándék, amit csak kaphattunk. Tart még a kegyelem időszaka, hát akkor éljünk a lehetőséggel! Advent időszaka remek lehetőség az Istennel való találkozásra, összekuszálódott életünk rendezésére, Isten segítségével. Már Ézsaiás próféta könyvében komoly felszólítást kapunk a várakozás méltó megélésére: "Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden
hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga
mondja ezt." (Ézsaiás 40:3-5 )
Ha ezzel a lelkülettel készülünk a Karácsonyra, értelmet nyer a várakozás. Értéke lesz minden várakozással töltött percnek, mert nem múlandó dolgokra várunk, hanem az Örökké valóra.

Az emlékezés, és ébredés ideje

Nagyon régen jelentkeztem bejegyzéssel, így azóta már egy nyár is eltelt, s az ősz közepén járunk. Sok változás lépett az életembe, melyek során megtapasztalhattam, hogy isten útjai kifürkészhetetlenek. Berobbant az életembe a szerelem, az első, még általánosból való szerelmem Anna személyében, akivel hirtelen elszakadtunk egymástól, mert másik iskolába került, de az internetnek köszönhetően, no és a közösségi oldalaknak is, ismét egymásra találtunk. Régebben bejelöltem már, de most tanácsot kért tőlem, amiből elindult a beszélgetésfolyam, és immár egy pár vagyunk. Rengeteget kell dolgozni magamon, hogy a múlt sebei begyógyuljanak, de immár szakember segítségét is igénybe vettem, hogy valóban tovább tudjak lépni.

Elérkezett október vége, és november eleje, mely a Reformáció ünnepét, valamint a már eltávozott szeretteinkre való emlékezést jelenti számomra. Ahogy Luther az Egyházat szerette volna megtisztítani, úgy életünkre is ráfér a tisztulás, az Igéhez való visszatérés. Tart még a kegyelem időszaka, érdemes jól sáfárkodnunk vele. Sokszor magam is eltántorodok az igazi zsinórmértéktől, de minden egyes tévelygésemkor szelíden magához hív a jó pásztor, aki engem is ismer, nevemen szólít, és mindenkinél jobban ismer engem. Amit annak idején Luther elindított, az valódi lelki ébredés volt, mely a mai napig is értékeket hordoz. Ránk férne ma is egy hasonló ébredés, mely letisztítaná gondolatainkat, hogy valóban azokra a dolgokra figyeljünk, melyek igazán fontosak. Jó cselekedeteink mit sem érnek, mert nem a miénk az érdem, hanem kegyelemből van új esélyünk. Kegyelem, és hit által juthatunk Isten országába, ahol már nem lesz fájdalom, és keserűség.

Református Keresztyén hitünk szerint, halottaink már jó helyen vannak, és mi egyébként sem lehetünk közbenjárók az ő üdvükért, mert egyetlen közbenjárónk van az Atyánál, Jézus Krisztus. Az emlékezés ideje van most, felidézhetünk régi emlékeket, melyeket a már eltávozott szeretteinkkel éltünk át, és imádkozhatunk a még élőkért, hogy viselni tudják a veszteséget, melyet szerettük halála okoz, mert itt még helyt kell állnunk nélkülük is.

Kívánok áldott emlékezést mindenkinek, és igazi lelki ébredést is kívánok, hogy élhetőbb legyen ez a földi lét.