Most lett elég

Eltelt egy újabb tanév, őszig nem lépek katedrára. Isten tudja, hogy valóban eleget tettem-e a szolgálatomnak, de a harcot megharcoltam. Az élet más területein még vannak harcaim, de úgy érzem, elfáradtam. Nem nyitok panaszládát blogomon, de több dolog egybeesése idézte elő nálam a jelenlegi állapotomat. A lényeg, hogy számos dologban döntésre jutottam, melyek közül van, ami leírható itt a blogomon is, de vannak nem publikus részei is. Ami a blogot érinti közvetlenül döntéseim közt az annyiban áll, hogy szüneteltetem, talán meg is szüntetem teljesen ezt a naplót. Úgy érzem, okafogyottá vált szélmalomharcom a többi sablonos bloggal szemben. A vakvezető kutyás témát is elcsépelték, a saját kutyájuk nevében író bloggertársak, facebookon postolgatók mese tárgyává tették mindazt, ami a kőkemény valóság. Ha jószándékkal próbáltam kutyásként segíteni bárhol, bármilyen fórumon, ledorongolás lett a vége, így a kutyás bejegyzéseket, cikkeket is hanyagolni fogom a továbbiakban. Mivel nem kaptam igazán visszajelzéseket a blogot illetően, így fogalmam sincs arról, mekkora olvasó tábort hagyok most magára. Nehéz úgy közvetíteni bármit is, ha nincs visszajelzés, befogadás. Egyelőre nem szűnik meg a blog, de ha jelenlegi álláspontom nem változik, rövid időn belül törlődni fognak a bejegyzések. Egy darabig fent hagyok mindent, hogy az esetleges érdeklődők olvashassák még.

Kívánok élményekkel teli, pihentető nyarat minden kedves olvasónak! Hogy találkozunk-e még e blog hasábjain, a jövő zenéje.

A bölcsesség útján

Zavaros idők járnak mostanság a világban, és ez a jelenség késztet most írásra engem. Nem gondolom persze, hogy az én alább olvasható eszmefuttatásom majd megváltja a világot, hiszen még ha nem is vesszük észre ezt már más megtette, másrészt feltehetően vajmi kevesen olvassák ezt a blogot ahhoz, hogy valamit igazán elindítson a fejekben, de persze csodák léteznek ma is, és még akár ez a kis internetes napló is szolgálhat eszközként Isten kezében.

Az egyik téma, mely írásra késztet, a bölcsesség keresése, meglelése. Hozom szóba azért ezt a témát, mert egy ideje tematikusan olvasom a Példabeszédek könyvét telefonomon. Salamonról olvassuk, hogy igen bölcse mber volt, ám bölcsességét nem a legkisebb ujjából szívta ki, hanem Istentől kapta. Az más kérdés, hogy később hová fajult az ő erkölcsi, és egyéb élete, de most még uralkodásának elejéről van szó, mikor is valóban bölcs, és igazságos volt. Azért kezdtem el pont ezt a könyvet olvasni a Bibliából, mert tudatosan szeretnék a bölcsesség felé vezető úton járni. Ha egy kicsit is sikerül bölcsebben élnem az életemet, esetleg sikerül bölcsebben viszonyulnom emberekhez, problémákhoz, akkor már volt értelme. Szeretném ha ez a megszerzett bölcsesség nem önjelölt okoskodás lenne, hanem valóban Istentől kapott képesség, mellyel hasznára lehetek embertársaimnak, de főleg Isten ügyének, vagy legalábbis felesleges bajként ne nehezedjek környezetem vállára. Írom ezt úgy, hogy több oldalról támad a gonosz, és helyt kell állnom, még ha olykor megbotlok, és esetleg adom is alá a lovat azzal, hogy fogékonyabbá válok az ingerléseire. Gyakran bölcsebb csendben maradni, mint harsogni a magunk igazát, de az ember már csak olyan, hogy mindenkor érvényesíteni akarja igazát, és bosszantja a többi ember esetleges együgyűsége egy adott témában. Vakvezető kutyás témában például már nem nyilvánulok meg facebookos csoportokban, mert a magukat okosabbnak gondoló, egyébként gyakran tapasztalatlanabb kutyások okoskodásnak vélik hozzászólásaimat, és támadással reagálnak. Zavaros ez a világ, és felborulni látszik az az értékrend, amit még én kaptam Édesanyámtól, hitoktatómtól, későbbi lelkészeimtől, tanáraimtól, vagy vakvezető kutyát képző szakemberektől. ÉN tiszteltem az idősebb, tapasztaltabb kutyásokat, és örömmel vettem, ha jószándékkal terelgetni próbáltak, de a mai fiatal kutyásokban ezt a lelkületet nem érzékelem. Ha tehát azt látom, hogy nem hallgatnak meg, csendben maradok. Akit érdekelnek meglátásaim megtalálnak, és megosztom velük úgy, hogy nyilván magam sem vagyok tévedhetetlen, de olyat nem fogok tanácsolni, amit magam meg nem tapasztaltam már.

A bölcsesség másik alkalmazási területe, az emberi kapcsolataimban keresendő jelenleg. Nem rég egy egyébként jó baráti kapcsolatomba beette magát a féltékenység szörnyetege, és nem beszéltünk egymással az illetővel egy darabig. Noha az alapvető problémáját értem a másik félnek, azt továbbra is tartom, hogy sokféle módja van egy probléma megbeszélésének, de a módszer, amit választott, nem volt a megfelelő választás. Isten tudja, hogy valaha normalizálódni fog-e ez a viszony, detudunk beszélni egymással, ami már előrelépés. A másik dolog, amit még szintén a helyére kell tennem az életemben, az egy régebben megromlott kapcsolat, egy számomra igen fontos valakivel, aki az utóbbi hónapokban ismét felbukkant az életemben. Jó érzés nem haragudni rá, hanem normálisan beszélgetni vele, és jó érzés tudnom, hogy kaptam egy lehetőséget arra, hogy bölcsebben kezeljem ezt az emberi kapcsolatomat is. Nincs ugyanis olyan konfliktus, amiben egyértelműen egy ember lenne a hibás. Olyan van, hogy valaki nagyobb hibát vét, mint a másik, de egy tánchoz is két ember kell, ahogy egy verekedéshez is. Egy csókhoz, és szeretkezéshez is két ember kell, ahogy egy harapáshoz is. Próbálom követni emberi kapcsolataimban is azt az utat, hogy megfelelő alkalmakkor, megfelelő témák felmerülése esetén csendben maradok. Rájöttem ugyanis, hogy mások helyett nincs jogom, és kompetenciám döntéseket hozni, ezért önjelölt bíróként tetszelegnem értelmetlen, a másik fél számára még frusztráló is lehet. Ha ő kifejezetten kérdezi a véleményemet, akkor is csupán röviden megfogalmazom az álláspontomat hozzátéve, hogy ez az én szemszögemből nézve a történet, de a döntés az övé. Gyakran akarjuk megmondani egymásnak, hogy mit hogyan kellene tennie, sőt még a gondolatait is terelgetnénk a másiknak, amihez semmiféle jogosultságunk nincsen. Nagyon indokolt esetben alkalmazhatunk enyhe terelgetést, de drasztikus beavatkozásra nincs jogunk. Évekbe telt, mire ezt megértettem, és ma már tudom, sok konfliktusnak lehetett volna elejét venni, ha alább adok a megmondom a frankót mentalitásomból. Talán nem túlzok, ha azt írom, a mai nap is boldog párkapcsolatban élhetnék, vagy legalábbis nagyobb esélyem lenne erre, ha bölcsebb lettem volna. Szeretném leszögezni azonban, hogy a bölcsesség nem egyenlő a megalkuvással, és pipogyasággal. Írom ezt úgy, hogy néhány hete egy jó barátom némi alkoholtol őszinteségi rohamot kapva lepipogyázott engem. Noha nem esett jól a jelző, bizonyos értelemben még igaza is lehet, bár tisztáztuk, hogy ő mit vélt esetemben pipogyaságnak. Fontos lehet még kapcsolataimat tekintve, hogy ne engedjek beavatkozást más emberek részéről egy bizonyos ponton túl, mert minden összeomolhat, amit nehezen felépítettem. Ellenkezést, és dacot válthat ki a másik félből, ha erőszakosan próbálják rávenni valamire, amire esetleg még hajlana is, de saját meggyőződésből kell elindulnia abba a bizonyos irányba, és nem mások által vonszolva.

Fontos hír tehát, hogy Machron nyert-e a francia választásokon, vagy más, fontos a belpolitikai helyzet is, hiszen alapvetően meghatározza azt, hogy mennyire marad élhető ez az ország, de a személyes életünkkel is törődni kellene. Nem bagatelizálhatjuk el azt, ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, mert egy idő után megmérgezi a fizikai egészségünket is a depresszió. Lehet persze reagálni erre azt, hogy az ember bizonyos helyzetekben nem válogathat, de nézelődni, a változás lehetőségét keresni még szabad, és senkinek sem ártunk vele. Ha pedig azt tapasztalom, hogy valahol nem értékelnek, nem hallgatnak meg, akkor követem a bibliai példát, és elmegyek onnan úgy, hogy még a port is leverem a lábamról, és ott állok meg, ahol befogadást tapasztalok.

Múlthéten a nézelődéseim, szemlélődéseim során kaptam egy lehetőséget, amit gyorsan meg is ragadtam, ugyanis hittanoktatói állást hirdetnek a bélatelepi gyülekezetben. Óvodás, és iskolás csoportokat kellene tanítani, nagyjából 80-100 gyerkőc lenne összesen. Azt persze még nem tudom, hogy hány embert vennének fel, és hogy oszlanának meg a csoportok, de jelentkeztem E-mailben az állásra. Visszajelzés még nem érkezett, de Pünkösd után megkeresem őket telefonon is. Nem rossz ugyan a mostani munkám, de tudom, hogy nem vagyok a helyemen. Csak remélni tudom, hogy a helyemre kerülök egyszer minden értelemben.

Pünkösd ünnepe közeleg, mely a Szentlélek kitöltetésének, és az Egyház születésének ünnepe. Szeretném, ha az én újászületésemnek ünnepévé is válhatna, mert belefáradtam a múlt terheinek cipelésébe. Holnap az Úr Asztalához járulok, hogy valóban lerakhassam a terheimet. Vannak élethelyzetek, megoldandó problémák, dilemmák, melyeket addig dobál vissza nekünk Isten, míg rendbe nem tesszük őket. Több dologgal kapcsolatban is megtalált ez a felismerés, tehát igyekszem rendezni soraimat, míg nem késő.

Őszintén kívánom, hogy a kedves olvasó is hasonló felismerésekre jusson Pünkösd ünnepén, és remélem, a hétköznapok sodrása sem fogja elnyomni azokat a dolgokat, érzéseket, melyek igazán lényegesek.

Kutyavilág külön kiadás, avagy akik helyettünk is látnak

Április 27-e a vakvezető kutyák világnapja. Ezen a napon emlékezünk azokra a csodás négylábúakra, és kiképzőikre, valamint nevelőikre, akik sokunk önállóságát, szabadságát adják vissza. Természetesen a vakvezető kutyákat illetően is sok tévhit kering az emberek között, de ideje ezeket lerombolni! A vakvezető kutya például nem taxi, sőt Gps sincs beleültetve a chipjébe, de a fülei sem szolgálnak antennaként. Nekünk llátássérülteknek kell tudnunk, hogy milyen útvonalon szeretnénk megközelíteni az adott helyet. Az éveken át történő közlekedés során kialakult bennem is az a készség, hogy gyorsan kialakul bennem egy útvonal térképe, így már tudom irányítani a kutyát megfelelően: jobbra, ballra, előre, lépcsőhöz, zebrához, ajtóhoz, ezek olykor irányokkal is kombinálva, megállókerestetés, járművön ülőhelykerestetés. Tapasztalataim szerint a rátermettebb kutyák ülőhely híján a helyet keress parancsra egy kapaszkodóhoz viszik a gazdát, így nem esik el a páros, és útban sincs. Lucky ezt rendszerint megoldja. A vakvezető kutyák munkájában elengedhetetlen, hogy a kutya tudjon bizonyos helyzetekben döntést hozni, de tudja átadni ezt a szerepet a gazdának, ha kell. Fantasztikus dolog ezeknél a kutyáknál az értelmes engedetlenség, valamint a forgalom kritikus távolság bemérésének képessége. A kiképzés során megtanulják, hogy veszély esetén a kutya tagadja meg a parancsot. Ha nem hallom, hogy jön egy halkabb hibridautó, és tovább előre járdára küldöm Luckyt, ő befeszít a hámban, és megtagadja a parancsot. Vakvezető kutyával közlekedő sorstársaim bizonyára sok ilyen esetet tudnának mesélni, ez csak egy példa volt a sok közül. Utatkeress parancs esetén a kutyának kell mérlegelnie, hogy hogyan kerüljünk ki egy akadályt, hogy lavírozzunk el két autó közt, vagy egy tömegben, de ugyanerre a parancsra meg kell találnia a járda folytatását, ha nem vagyok képben azzal kapcsolatban, hogy merre folytatódik az út. Számtalan dolgot lehetne még sorolni, de talán ízelítőnek ennyi is elegendő, hogy belássa az olvasó, ezek a kutyák valóban szemünk helyett szemek, és helyettünk látnak a közlekedés során gyakran. Ahhoz, hogy egy vakvezető kutya ilyen jólképzett segítőtárs legyen, következetes nevelésre van szükség már kicsi koruktól kezdve, majd erre épül a célirányos kiképzés, az alapengedelmességi képzéssel megalapozva. Fontos, hogy egy vakvezető kutya egyszerre legyen szociálisan érzékeny, barátságos, játékos inpulzív, de bátor, fegyelmezett, és jó stressztűrő, hiszen ez a munka azért megterhelő is számukra mind idegileg, mind a hámban dolgozva fizikailag is. Itt is igaz az, mint sok más egyéb fantasztikus dolog esetében, hogy először katonák körében kezdték alkalmazni a vakvezető kutyákat, majd az I. világháború után hamar elterjedt a civil lakosság köreiben is.

Végezetül arról, hogy nekem mit nyújt a vakvezető kutyám, és mit nyújtottak Lucky elődei? Nos, szerintem ebben a témában még oldalakat tudnék írni, de hamar bezárná a böngészőt a kedves olvasó, így csak röviden fejteném ki ezt az egyébként szinte megfogalmazhatatlan témát. Nos, az első szó, ami eszembe jutott 2000-ben, mikor egy Simon nevű német juhász bobtail keverék kutyussal mentem, a szabadság volt. Fogtam a hámfogót, és suhantam az utcán úgy, ahogy azelőtt még sohasem. Nem kellett bottal támpontokat kotorásznom, hanem csak követtem a kutya mozgását, és szárnyaltam, sok látó embernél gyorsabban. A közel tizenhét év kutyázás alatt a részemmé vált ez az érzés, és még ma is, ha megfogom a hámfogót, és kiadom Lucky-nak az előre parancsot, ez az örömteli érzés fog el, hogy ismét enyém az utca, és összeforrva szárnyalhatunk az éppen aktuális cél felé.

Gondoljunk tehát ma azokra a nevelőkre, kiképzőkre, akik egy szertelen kis labrador, vagy goldenkölyökből felelősségteljes, komoly, de mégis bohókás munkakutyát nevelnek, akikre emberek életét bízzák majd! ÉN köszönöm ezúton is Lucky nevelőinek, és kiképzőjének azt az áldozatos munkát, melynek köszönhetően nem vagyok egyedül noha egyedül élek, és szabadon róhatom az utcákat, mint egy látó ember, legalábbis nagyon hasonlóan. Ennél nyilván többet nyújt nekem Lucky, de ez szavakkal nem leírható. Emlékezzünk tehát, és becsüljük, tiszteljük a szakembereket, és az általuk képzett kutyákat!

Húsvéti vallomás

Itt az ideje a bűnbánatnak, és a változásról tett fogadalmam megerősítésének, hiszen elérkezett Nagyhét. Ekkor teljesedtek be mindazon próféciák, melyeket már az Ószövetség idején megírt Ézsaiás próféta is többek között. Minden ami történt, értem is történt, és ezt olykor érdemes tudatosítani magamban. Értem is elárulta őt Judás, értem is történt az utolsó vacsora, hogy az Úrvacsorában megcselekedjem az ő emlékezetére mindazt, amit ő tett tanítványai körében. nagypénteken értem is megverték, kigúnyolták, megfeszítették. Miért felejtjük ezt el oly gyakran? Miért engedjük, hogy a hétköznapok megfojtsák bennünk a szívünkbe ültetett magvacskát? Sorolhatnám most a már ismert okokat, a bűnös természetet, de itt és most ez mentegetőzésnek tűnik. Nem fogom azt hazudni, hogy nem bántottam meg számomra fontos, és kevésbé fontos embereket, mert bizony megbántottam sokakat akaratomon kívül is. Tavaly elindultam a változás útján, amit Édesanyám elvesztésének traumája indított el bennem, de még gyakran megcsúszom a lejtőn, és visszább csúszom, ami olykor elkeserít, máskor arra bíztat, hogy meneteljek tovább a nehéz terep ellenére is. Eszemben sincs magam mártírnak beállítani, hiszen éppen olyan bűnös ember vagyok, mint bárki más, de magammal nekem kell együtt élnem, és szeretném jobban csinálni, amíg még van rá lehetőségem. Húsvét idején erősebb a késztetés a konkrét cselekvésre, de nem engedhetem, hogy csupán fellángolás legyen ez a tettrekészség.

Komoly reménységünk lehet abban, hogy noha Nagypéntek eseményei is értünk történtek, ahogy a feltámadás is. Csak remélni tudom, hogy a körülöttem lévő emberek hagynak változni, és leszek elég erős ahhoz, hogy a hátráltató tényezők ellenére is véghez tudjam vinni azt, amire fogadalmat tettem. Meglehet, hogy némelyekben erősebb az a kép, amit a múltbéli dolgaimmal alakítottam ki bennük, de itt vagyok, ha tehetek valamit, és a szándékomat Isten látja a legjobban.

Jézus megélt minden emberi szenvedést, hogy méltó közbenjárónk lehessen az Atyánál, ezért Húsvét reménysége erőt adhat nekünk ahhoz, hogy folytassuk akkor is, ha nehezítik is bizonyos tényezők, emberek küzdelmünket. Elsősorban nem embereknek kell tetszenünk, de ha jó ügyben ténykedünk, és törekszünk arra, hogy Istennek tetszően éljünk, másoknak is feltűnik majd a változás. Szeretném, ha értené az olvasó, hogy jelen írásom nem önmarcangolás, hanem őszinte számvetés, egyfajta vallomás jelenlegi állapotomról. Kívánom, hogy fedezzék fel a lehetőséget abban, amit Húsvét üzenete rejt.

Kívánok áldott Húsvétot minden kedves olvasónak, és tartsák meg ezt a reménységet a hétköznapok viharaiban is! ÉN megélhettem a musical bemutatóján a sikert, és az elismerést, amit titkon rég kerestem, és vártam már. Ha itt a földi létben megadatnak nekünk efféle ajándékok, mennyivel inkább megélhetjük majd az igaz boldogságot majd odafent? Bele sem tudunk ebbe gondolni, mert emberi ésszel ez nem fogható fel, de én vágyom erre a boldogságra. Addig is teszem a dolgom, és míg barátok vannak mellettem, és van kihez szóljak akár virtuálisan is, lesz erőm nekifutni a következő akadályoknak is.

Akik nélkül félemberek vagyunk

Lassacskán március közepére érkezünk az idő vonatán, és egy újabb ünnephez érkeztünk, mely most nem tagadással, és iróniával tölt el, hanem tényleges tisztelettel, noha azt gondolom, hogy az ünnepelteket az év minden napján tisztelnünk kellene. Felfedem a titkot, a nőnapról van szó egészen pontosan. Bízom benne, hogy bejegyzésem végére egyértelmű lesz minden kedves olvasó számára, hogy csalódottságom ellenére tisztelem a hölgyeket, és tudom, nélkülük félemberek vagyunk csupán mi férfiak.

Hogyan is kezdődött? Isten tudta jól, hogy amit megalkot a világ teremtésével, és az ember megalkotásakor, az alapvetően jó. Az már más kérdés, hogy az ember mire használta az értelmét, és mire használja ma is, de Isten szándéka a teremtéssel jó volt a kezdetektől fogva, hiszen ő maga a jóság, és szeretet. Látta, hogy Ádám egyedül van az Édenben, és nincs megfelelő segítője, aki együtt hordozná vele élete minden terhét, aki megvidámítaná napjait egy halvány, bájos mosollyal, aki erőt adhatna neki a reménytelenségben is. Az álatok ugyan okosak, és bizonyosértelemben remek társak voltak már akkor is az ember számára, de nem pótolhatták egy nő szerepét a férfi életében, így Isten Ádám mellé adta Évát. Boldogságban is éltek, majd tudjuk, hogy mi történt az első bűnesetkor, és azt is, hogy a mai napig annak a következményeit nyögi a világ. Nem állítom, hogy kizárólag Éva lett volna a hibás a történetben, mert mindketten rossz döntést hoztak, amihez joguk volt akkor is, ahogy most is joga van az embernek hülyeséget csinálni, ám viselnie kell a következményeit.

Sok év eltelt azóta, de a lényeg nem változott, ma is szükségünk van rátok kedves hölgyek, de nőkre van szükség, és nem férfias teremtésekre, akik szerepüket eldobva törtetnek előre. Vállalom álláspontomat, mely lényegében annyi ebben a témában, hogy egy nő maradjon nőies, ami természetesen nem azt jelenti, hogy ne érvényesüljön az életben, de például megmosolyogtatnak a női katonák, mert egészen egyszerűen egy nő nem erre lett megteremtve. Volt szerencsém a musical kapcsán megismerni karakteres színésznőket, akik nők tudtak maradni, és bizony nem is akármilyenek. Azt látom viszont, hogy változnak a szerepek, és a nők egy része nem tölti be azt a szerepet a párja mellett, amire rendeltetett. Azt várják sokan, hogy a férfi legyen a háttér az ő előmenetelükhöz, holott ennek fordítva kellene lennie, ami nem zárja ki azt, hogy a nő is megélhesse karrierjét, kibontakoztassa tehetségét, de egy sikeres férfi mellett ott kell, hogy legyen egy megfelelő nő, és ez így is van. Egészen biztos, hogy máshol tartanék magam is, ha egy olyan nő lenne az oldalamon, aki valóban azt a hátteret, biztonságot nyújtaná nekem, amire szükségem van. Természetesen nekem férfiként is támogatnom kell a páromat, és szeretnem, tisztelnem is kell, de abban nem lennék jó partner, hogy az elférfiasodásban, szerepének eltorzulásában támogassam őt.

A lényeg, hogy fontosak vagytok számunkra kedves hölgyek, mert bármennyire is szeretjük olykor hangoztatni az ellenkezőjét, , csak veletek vagyunk egészek.

Kicsit kesernyés a hangulatom máma

Ahogy telnek a hetek, lassan búcsúzik a tél, és ahogy a mai időjárás is mutatja, közeleg a tavasz. Túl vagyunk az általam oly sokszor kárhoztatott Valentin napon is, tehát ismét jól járhattak az ajándék, és édességboltok, de a vendéglátó helyek is. A párok tagjai kiszerették magukat, hogy aztán egy évig ismét vagdalkozzanak tovább, vagy éppen semmibe vegyék egymást, avagy csak a megszokástól hajtva maradjanak azzal, akivel már nem az igazi. Nyilván vannak kivételek, de ha nem így lenne, miért lenne szükség szerelmesek napjára? Miért nem lehet minden nap a szerelmesek napja? természetesen lehetne, csak rajtunk múlik, de mi nem sokat teszünk az ügy érdekében csak addig, amíg új a préda. Ajánlom minden kedves olvasó figyelmébe a fireproof című filmet! (Szerelempróba.)

Körülöttem aztán ismét zajlanak az események, újabb válságot kell megélnem, ugyanis feletteseim leraktak távmunkára. Heti kétszer kellene bemennem, ehhez képest egyszer sem hívtak még be, noha két hete vagyok csupán szobafogságra ítélve. Mivel a musical elkészült, így korrepetíciót tartunk a színészeknek Ricsosszal, és próbálok Lucky-val közlekedni minél többet, hogy ne essen ki a munkából, és én sem szeretnék megbolondulni teljesen. Lucky ügyes, a szájkosarat már megszokta, így végre biztonságban elengedhetem. Közben örömmel látom, hogy barátaim megtalálják boldogságukat egy-egy nő mellett, ám én bizonytalanságban vagyok, mert megítélnek bizonyos hölgyek a múltbéli hibáim miatt, így viszont kevés az önbizalmam ahhoz, hogy új kapcsolatot építsek fel. Vágyom pedig magam is az igaz szerelemre, ahol nem számít a múlt, csupán én számítok, és a másik fél, nincs üvöltözés akkor, ha padlón vagyok, mert vannak mélypontok az ember életében, és most ismét mélyponton vagyok. Fogalmam sincs, meddig kell még futnom ezt az ördögi kört, de aki nem tud mellettem állni hiszti nélkül, az jobb, ha elenged szépen, mert az indokolatlan letorkolásokat mostanság nem tolerálom.

Mivel ma szép idő volt, leültünk Lucky-val egy közeli padra, majd okostelefonomon Bibliát kezdtem olvasni. Egy újabb tervet kezdtem el, mely a húsvéti történetet járja körül, és minden igeszakaszhoz van egy rövid magyarázat is. Ma azt az üzenetet kaptam, hogy keressem meg, mire hívott el Isten, mi a feladatom. Nos én azt hittem, hogy az Igehirdetés az én szolgálatom, ehhez képest egy világi cég kapcarongya vagyok, aki mára már csupán távmunkára alkalmas. Tartok még néhány hittanórát, de pár éven belül nem lesz kit tanítsak. A másik alternatíva még a zene lehet, de egyelőre bizonytalannak tűnnek a próbálkozásaim. Megírtuk ugyan a musicalt, és a rendező szövegírónk elégedett is a művel, de hogyan tovább? Többeket figyelmeztetni kell, hogy ennek a műnek a zenéjét nem csak Ricsosz írta, hanem én is belekontárkodtam. Olyannyira sikerült belekontárkodnom, hogy visszatérő motívumaim fedezhetők fel, ha valaki jobban megfigyeli, észlelheti. Mielőtt elégedetlenséggel vádolnának, szó sincs róla, mert van lakásom, egyelőre fizetést is kapok némi excelezésért, és netezgetésért, de hiányzik a teljesség megélése, ami talán örök hiány marad az életemben. Segíthetne egy állás, melyben azt érezhetném, hogy valóban szükség van rám, és része vagyok valaminek, és akadhatna egy hölgyemény, aki nem hétvégi kapcsolat, és támogatna leüvöltés helyett, mert ahogy szoktam mondani, öreg vagyok bohócnak. Talán a tavasz hoz ezen a téren is némi felüdülést, mert nem célom haragban lenni a világgal, csak érteni szeretném, mi a célja Istennek velem, mert a 2015 decemberéig elképzelt küldetést kicsavarta a kezemből. hosszabb távon tehát keresnék vagy teljes nyolc órás állást a mostani helyett, vagy négy órásat a távvergődés mellé. ha beindul a zenélés végre, akkor persze a négy órás munka okafogyottá válik, ha megmarad ez a távmunka, ami anyagilag nem rossz, csak mentálisan golyózik be az ember tőle, ha van annyi ambíciója, hogy ő menne emberek közé, és szeretne rendszert az életében végre.

Lázadozásommal nem szeretném megbotránkoztatni olvasóimat, de sajnos valóban ilyen érzések, gondolatok kavarognak bennem, és ez egyáltalán nem építő. Ezekkel a gondolatokkal együtt teszem a dolgom, mert életben kell maradni, amíg haza nem hív az Úr. Az érces megjegyzések mellett pedig továbbra is a hölgyek tisztelője vagyok, csak jól esne, ha engem is tisztelnének. Nem vagyok telhetetlen, csupán egyfajta férfinak kijáró alapvető tisztelet az, ami lendületet adhatna. Mivel azonban az önsajnálat nem vezet sehová, be is fejezem ezen írásomat abban a reményben, hogy az egyszer fent, egyszer lent elv alapján megszakad a lent, és elérkezik a fent az én életemben is. Kívánom az enyhülést mindenkinek, aki most nehézséget él meg. Reménységünk van abban, hogy Jézusnál megnyugvást találhatunk mind, akik megterheltek vagyunk.

Rövid vallomás, Édesanyám emlékére

Olyan évfordulóhoz érkeztem, melynek apropója könnyeket csal szemembe, de nem az öröm könnyei ezek, hanem a fájdalomé. Egy éve húnyt el Édesanyám, és mostmár értem, mire utaltak többen az ismerettségi körömben facebookon, vagy más egyéb fórumokon. Vannak veszteségek, helyzetek, melyek nem megszokhatók, csak hordozható terhek, melyekhez idomul egy idő után a vállunk, de attól még a teher teher marad. Azt hittem, egy év után már békességre találok, és sikerül elengednem őt, de hazudnék, ha azt írnám, sikerült. Emberek vagyunk, értelmet kaptunk tehát Istentől arra, hogy vigyük tovább életünk pakkját, mert menni kell a végsőkig, de időnként leroskadunk, ami nem szégyen.

Soha nem fogom tehát megszokni azt, hogy Édesanyám hazatért, legfeljebb elviselem. A könnyek záporában pedig igyekszem rávenni magam arra, hogy ne magamat sajnáljam, hanem az lebegjen lelki szemeim előtt, hogy ő már békességben van, és nem érez fájdalmat.