A Corona fogságában

Talán észre sem vettük, és hirtelen Nagyböjt harmadik hetébe csöppehntünk. Eddig talán nem is foglalkoztunk igazán a böjt jelentőségével, csak rohantunk teendőink után, mert minden napra akadt valami fontosnak látszó dolog, amit sűrgősen intézni kellett, és Isten dolgai háttérbe szorultak. Földi egyházaink olykor tesznek is arról, hogy távolabb érezzük magunktól Isten gondviselését, de szerencsénkre Isten nem ember, így kegyelme, és jósága, mindenek felett álló hatalma nem függ püspököktől, és egyéb egyházi vezetőktől, kik gyakran csupán a szavak szintjén Isten emberei. Az sem véletlen, hogy új munkahelyem egy világi cég, és nem egyházi szolgálat. Nincs helye a továbbiaknak ezen a blogon, de aki tud olvasni a sorok közt, hamar rájöhet kiábrándultságom okára. Sietve tenném hozzá, hogy nem, nem Istenből ábrándultam ki, hanem földi egyházunk hozzáállása dolgokhoz feküdte meg a gyomromat kissé.

Most azonban Nagyböjt idejét éljük, mely remek lehetőség a magunkba nézésre, megbánásra, újrakezdésre. Mi emberek azonban nem tudunk, és nem akarunk lassítani, mert ijesztővé vált a csend, és a lassabb életritmus. Rettegünk attól, hogy lemaradunk társainktól, akik egyébként lehet, éppen a vesztükbe rohannak. Isten kegyelme viszont mindenkinek megadatik, aki hisz benne, és Krisztusban, és elfogadja a Szentlelket, ám a világnak látszólag nem kell ez a kegyelem. Nem kell, mert nem jár együtt zsíros fizetéssel, magas pozícióval, és a prémium, avagy a cafeteria sem látszik kecsegtetőnek. Az ígért pozíció pedig az, hogy Isten gyermekei lehetünk mi is, a cafeteria szintén nem csekély, hiszen maga az örök élet. Mindez azonban sokaknak nem kell, így tehát különlegessé tette Isten az idei Böjtünket. Engedte ugyanis, hogy egy mikroszkópikus kis vírus rettegést, és pánikot ültethessen a szívünkbe, hogy látszólag erős gazdaságok roppanjanak meg szorításától, és megálljon minden. Iskolák bezárnak, többen és többen maradnak otthon, mert munkáltatójuk otthoni munkát rendel el, vagy a karantén őket is bekebelezi. Sokan persze kizárólag kormányoktól, és földi orvosoktól várják a segítséget, holott mindenki csak eszköz Isten kezében. Ha a mennybéli orvostól várnánk a gyógyulást, akkor földi gyógyítóinkon keresztül megóvna minket a pusztulástól.

A lényeg, hogy Isten megálljt parancsolt a világnak, hogy feleszméljen végre. Itt az idő, hogy több időt töltsünk szeretteinkkel, vagy ha ez nem lehetséges, akkor épüljünk lélekben, hogy szabadulásunkat megkaphassuk. Nem feledhetjük, hogy mely ünnepünk felé közeledünk. Húsvét a reménység ünnepe, mert ahogy Jézus feltámadt, úgy támadhat fel világunk ismét, ha Isten kezébe tesszük le sorsunkat. Határozott parancsot kapunk arra vonatkozóan is, hogy adjuk meg a császárnak azt, ami a császáré, és Istennek azt, ami az Istené. Ha tehát most fegyelemre, és megszorításokra int minket kormányunk, akkor legyünk engedelmesek! A barikádok közt pedig az imádság az eszközünk arra, hogy mihamarabb véget érjen megpróbáltatásunk.

Keresztyén képződmény vagyok

Hűséges olvasóim tudhatják, hogy blogomon tartózkodom a politikai felhangoktól, hiszen számtalan írást találni az interneten, a téma pedig gyakran egy-egy bizonyos politikai oldal nevében halmoz karaktert karakterre. Most azonban egy olyan megnyilvánulásról kell írnom, mely csúnyán felborzolta minden jó érzéssel bíró ember idegeit. Egy bizonyos párt egyik vezető politikusa azt találta mondani, hogy a heteroszexuális, fehér, keresztény nők, és férfiak, rémisztő képződmények. Lehet, nem szó szerint idéztem, de a lényeg a lényeg, tehát ezen elmés megállapítás szerint, magam is rémisztő képződmény vagyok. Ez a kijelentés több sebből is vérzik: Nem egy szűk társadalmi réteget bélyegzett és bántott meg ez a magát politikusnak nevező személy, hanem lényegében egész népünket. Ez még akkor is így van, ha nem minden Magyar vallja magát kereszténynek, mert kultúránk alapja mégis csak a kereszténység. Arról nem is beszélve, hogy a többség még mindig fehér, és heteroszexuális női, és firfé képződmény. Egy egész ország lakosságát becsmérelni esztelenség, és felelőtlenség, aminek minden bizonnyal következményei lesznek. Mindazon által büszke vagyok, hogy Keresztyén, heteroszexuális, fehér férfi vagyok, és ha Krisztus nevéért üldöznek, vagy megvetnek, az csak erősíti hitemet abban, hogy helyem van nekem is Isten országában. Ebben viszont nem mindenki hisz, de származásukban, és bőrszínük, szexuális irányultságukban lettek megsértve. Különös kontraszt, hogy egy toleranciát, és liberalizmust hirdető párt egy prominens személyisége nyilatkozik így.

Mi a teendőnk ezel a nyilatkozattal nekünk, akik fehér, heteroszexuális Keresztény keresztyén nőknek, és férfiaknak valljuk magunkat? Nos, az ítélkezés semmi esetre sem lehet út, hiszen akkor hasonlatossá válnánk ehhez az illetőhöz, és pontosan a Krisztusi útról térnénk le, és méltatlanná válnánk ahhoz, hogy tanítványainak nevezzenek minket. Isten rendezni fogja a sorsát majd ennek az embernek is, mi pedig imádkozhatunk azért, hogy egyszer megértse, hogy mekkora hibát követett el ezzel a minősítéssel, és megbánást tanusítson. Hogy megtörténik ez valaha, vagy sem, szintén Isten kezében van, de a mi szüntelen imádságunknak immár ez a kívánság is része lehet. Ha rémisztő képződmények volnánk, Isten akkor is szeretne minket, de neki hála, az ő hasonlatosságára lettünk teremtve. Ha pedig ez így van, akkor minden ember csodálatos a maga nemében, ami persze Sátán szemében lehet rémisztő, mert mindaz, ami Istentől való, számára rémisztő.

Várjuk inkább a lassan sarjadó tavaszt! Lázas betegségemből lassanként feltápászkodva ismét megélem Isten mérhetetlen kegyelmét, hogy még felállhatok, mert még van dolgom itt. Állásom ugyan még nincs, de több helyről is várok visszajelzést, és tudom, hogy Isten útjai gyakran kifürkészhetetlenek. Valahol vár reám egy szolgálat, egy munkahely, ami előttem még rejtve van, de Isten előtt már világosabb a napnál.

szeretetbe csomagolt ajándék

Sok üresnek tűnő frázist olvasni manapság a szeretetről, az idő múlásáról, és egyéb dolgokról. A Biblia szavai persze egyértelműen beszélnek a szeretetről, de gyakran úgy érezhetjük, hogy a mai világ már nem rejthet olyan csodákat, melyek a szeretettel lehetnek összefüggésben, vagy Istennel. Én azonban olyat tapasztalhattam meg a napokban, ami ismét elhitette velem, hogy a szeretet igenis létezik, és lehet látszólag bármilyen zord is ez a felgyorsult világ, időnként megálljt parancsol nekünk, és ámulatra késztet.

Történt, hogy előszülinapi vacsorára voltam hivatalos egy bizonyos étterembe. A vacsorát Anna, és a Druidások szervezték miattam, ami már önmagában is jól esett, de amit később tapasztaltam, az mindent vitt.

Anna eljött hozzzám, és a lakásomról indultunk el a helyszínre, félúton pedig Andrissal találkoztunk, a Druida billentyűsével. Lucky végig fegyelmezetten viselkedett, és szépen dolgozott.

Az étterembe érkezve éreztem, hogy valami merénylet készül értem, és nem ellenem, de még nem sejtetem, hogy miről van szó. Elérkezett aztán a illanat, és az egész csapat, együtt adta át nekem az ajándékot, amit Anna szerzet be, mint az kiderült. Az ajándék pedig egy rég vágyott basszusgitár lett. Ekkor még csak a tokját érezhettem, de már ettől meghatódtam. Prüntyögtem én régebben már basszusgitáron, de csak álom volt számomra, hogy saját basszusgitárom legyen, és egy bandában is jjátszhassak. Nos, a gitárt, és bandát is megkaphattam, ugyanis egy Fénykerék nevű bandában lesz lehetőségem basszusgitározni, amint gatyába ráztam magam a hangszer megszólaltatását illetően, és ebben a csapatban Ricsosz, és Timi is tagok. Azt is megtudtam, hogy a hangszert, melyet Mütyűrkének neveztünk el, Anna szerezte be. Nagyon meghatódtam, mert mindenki elmondta egy pohárköszöntő keretében, hogy mit gondol rólam, miért is vagyok fontos számára. Megálapodtunk abban is, hogy a b oldalon vannak sok esetben a legjob számok egy lemezen, tehát remélhetőleg életemnek is egy job szakasza következik. Ehhez most adott néhány tényező: Isten, Anna, barátikör, és a basszusgitározás gyakorlása. Ha Isten ebben is megsegít, akkor munka is lesz hamarosan.

A születésnapom konkrét napján Annával nálam voltunk, és békességben ünnepelgettünk. Egész nap az járt a fejemben, hogy mennyit agyalhattak, szervezkedhettek Anna, és a barátaim, hogy ilyen tökéletes estét kaphassak tőlük ajándékba, egyszerűen szeretetből. Nem hangzottak el fenkölt nagy szavak, de minden gesztus, és szó igazi volt. A hangszer pedig, amit kaptam gyönyörű, és azon leszek, hogy minél szebben megszólaltathassam. Találtam olyan videókat a neten, melyekben szóban is elhangzik, hogy mi az adott lecke feladata, tehát ezek az oktató videók is a hasznomra válhatnak majd.

Féltem a vűvös negyventől, de most egy új élet kezdetét látom benne. Isten Annán, és a barátaimon keresztül ráébresztett arra, hogy mindig kész megújítani, és, hogy negven évesen még nem kell eltemetnem magam, hanem inkább egy új, szebb jövőben kell reménykednem, mert még van dolgom, és célom ezen a földön.

Év végi számvetés

Látszólag egy szempillantás alatt röppent el ez az esztendő is. Tisztán emlékszem, hogy tavaly bizony még egyedül töltöttem a Szilvesztert, és az idei év első napját is. Sejtelmem sem volt még arról, hogy mit hozhat a 2019-es év, de ma már tudom, hogy igazi hullámvasút alakult a történések sorából. Következzék hát egy afféle számvetés, mi is törrtént..

Januárban a munkahelyen értekezlettel nyitottunk, ahol is kiderült, hogy hat órába tettek, így több fizetésre számíthattam. Teljesen átvettem a központos, ügyfélszolgálatos munkát, ami komoly felelősség volt, de egyben kihívás is. Ekkor még nem sejtettem, hogy húzós fordulatot vesznek a dolgok az év végére. Januárban volt a 39-edik szülinapom is, amit az Archive tagjaival ünnepeltünk. Szembesültem azzal a ténnyel is, hogy egy évem van már csupán a bűvös negyvenig, amit érdemes kihasználni. Majd idővel kiderül, hogy jól sáfárkodtam-e az időmmel ténylegesen, vagy esetleg eltékozoltam egy részétt..

A téli hónapok elteltek szépen, komolyabb események nélkül. Időnként volt lehetőségem együtt szolgálni Lórival, ami mindig örömmel tölt el. Bátran állíthatom, hogy a Siketmissziónál voltam hivatásom csúcsán. Isten tudja csak, hogy lesz-e még ilyen időszak az életemben.

Tavasszal megpályáztam sokakkal együtt egy Iphone 7-est a Távszem project keretében, és nyertem. A mai napig nagyon örülök az elnyert telefonnak, mert naponként komoly segítséget nyújt a mindennapokban, ahogy maga a Távszem is. Közben éreztem, hogy kezdek mentálisan kimerülni, valamint az Oflák vizsgálatán is jelezték, hogy javasolt pszichológus felkeresése. Nem volt könnyű rászánni magam, de végül szakemberhez fordultam, akivel a mai napig is együtt dolgozunk életem traumáinak feldolgozásán. Elkezdtem járni rehabtanárhoz is, hogy önálóságomat tovább növelhessem. Megtanultam többek közt vasalni is.

Nyáron volt ismét lehetőségem együtt nyaralni volt évfolyamtársaimmal, ami örömmel töltött el. Ezúttal nem csupán két napot töltöttünk Szóládon, hanem egy egész hetet. Sokat úsztam a Balatonban, utolsó este pedig építő beszélgetésem volt Dezsővel. Amikor pedig ténylegesen eldöntöttem, hogy rendbe teszem az életemet, felbukkant szinte a semmiből Anna, aki gyermekkori szerelmem volt, de évtizedekre megszakadt köztünk a kapcsolat. Még ma is hihetetlen, de ott tudtuk folytatni szinte, ahol abbahagytuk annak idején, és mára egy pár vagyunk. Ágival igyekszünk tartani a barátságot, amennyire ez lehetséges, és mára már ő is megtalálta a párját, akivel tényleg boldog.

Az őszre nem lehetett panasz, hiszen sokáig volt meglepően szép idő, így volt lehetőségünk Annával több időt együtt tölteni. A munkahelyen már kezdtek vészjósló szelek fújdogálni, de még nem sejtettem, mi lesz a végkifejlet.

Elérkezett aztán a tél, és bizony magával is hozta életem újabb nehéz időszakát. December elején néhány centi hótól beállt Budapest, és persze a Máv sem hazudtolta meg önmagát. Bő két héttel az ünnepek előtt tudtam meg, hogy januártól lényegében munkanélküli leszek, és ez letaglózott teljesen. Isten persze adta mellém segítségül Annát, és a barátaimat, és persze Luckyt, de nehéz reményteli szívvel várni a 2020-as esztendőt. Több helyen bent van már az önéletrajzom, de egyetlen hely kivételével, még senki sem reagált.

Igaz a mondás, mely szerint Isten útjai kifürkészhetetlenek. Most még nem látom, hogy hová helyez majd engem az
Úr, de csak remélni tudom, hogy mindez a javamra szolgál, és mindenki megkapja a maga jussát mindenért. Zenei téren kicsit stabilizálódott a helyzet, mert megújult a Druida, és elindítottam saját projectemet is, Tom Sound néven.

Kívánok ezúton minden kedves olvasómnak áldott, kegyelemben gazdag 2020-as évet! Saját magam érdekében is remélem, hogy ami most még rejtve van, a jövendőben világossá lesz, és akkor nem emészt majd a kételkedés, és a bizonytalanság mocsara.

Eljött hát Karácsony

Az adventi várakozás célt ért, elérkezett a Karácsony. A próbatétel ezév végén is megérkezett, ugyanis az ünnepek előtt két héttel közölték velem, nincs szükség a munkámra a továbbiakban a Szövinél, tehát munka nélkül maradtam. Tudni kell, hogy év végén a munkáltatóknál már a fű sem nő, tehát hiába hirdetnek állásokat, reagálni vélhetően már csak januárban fognak, addig pedig eheti a fene a munkát kereső emberkét, mert ilyenkor már mindenki az egyébként megérdemelt szabadságát tölti.

Sejthető tehát, hogy némileg megkeseredve vágtam neki az ünnepnek, de szépen sikerült minden. Annánál töltöttük a Karácsonyt, mely meghittre sikeredett. Isten kegyelméből, egy héten belül háromszor is voltunk templomban. Vasárnap egyedül vágtunk neki a részben ismeretlennek, majd megismerkedtünk két hölggyel a gyülekezetből, akik a másik két alkalommal már segítségünkre voltak az eljutásban. A mai napon Úrvacsorát is tudtam venni, ami külön áldás, és öröm volt.

Ma délután felhívott Dezső barátom, aki már a főiskolás évek óta igaz szolgatársam, és barátom. A hirtelen beküvetkezett munkanélküliségemre ő is csak azt mondta, hogy ennek nyilvánvaló oka van, és talán egy sokkal jobb munka vár rám valahol, akár az Egyházon belül is. Annával, és Lucky-val pedig könnyebb átvészelni ezt a köztes időszakot, mint egyedül.


A karácsonyi ünneplés során volt részünk fadíszítésben, és főzőcskézésben is. Anna meglepett egy vízforralóval, amit már régen szerettem volna, mert teafőzőm már igen megviselt szegény.

Az ünnep pedig lassan elköszön, de akit igazán ünnepelnünk kellene, velünk jön az úton. Istentől kaptuk a legnagyobb ajándékot, mert ő úgy szeretett minket, hogy fiát adta azért, hogy örök életünk legyen.

A várakozás ideje

Rohanni látszik az idő kedves olvasók. Tisztán emlékszem még a tavalyi Adventre, és most ismét elérkezett a várakozás időszaka. Ez az időszak talán a legalkalmasabb arra, hogy rendezzük kapcsolatunkat Istennel, hogy valóban megértsük ígéretének jelentőségét. Egyházunkban evangelizációs alkalmakat tartanak, melyek arra szolgálnak, hogy hívogassák a keresőket, mert Karácsony igazi lényege Isten Igéjében keresendő. Már az Ószövetségben találunk utalásokat Isten ígéretére, és mérhetetlen szeretetére vonatkozóan. Mózes első könyvében olvashatjuk, hogy Ádám, és Éva súlyos bűnt követtek el, mellyel Isten szívét összetörték, és bizony ígéreteket tesz az Úr: "Ellenségeskedést támasztok közted, és az asszony közt. A te utódod, és az ő utódja közt. Ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod." (1Móz: 3,15.) Első olvasatra semmi köze a Karácsonyhoz ennek az Igeszakasznak, ám ez tévedés. Amint megtörtént az első bűneset, Isten elhatárolódott a bűntől, ám az embertől nem. Szentsége által a bű nnel nem válallhat közösséget, ezért tervet készített arra vonatkozóan, hogy az embert miként váltsa meg bűnös állapotából. Mérhetetlen szeretete arra vezérelte őt, hogy elküldje közénk Krisztust, a mi érdekünkben. A Sátánnak teszi meg első ígéretét, hogy bizony az embert az ellenségévé teszi, és eljön majd a Megváltó, aki eltiporja majd, és a fejére tapos. Nekünk pedig már reménységünk van az örök életre, a megtisztulásra.

Évezredek teltek el, és bár még létezik ez a földi útvesztő, látszólag a vesztébe rohan. Arról harsog minden közösségi oldal, hogy vásároljunk őrült tempóban, és persze még segítenek is nekünk a feketepéntekes akciókkal, hogy minél olcsóbban juthassunk olyan dolgokhoz, melyek idővel értéktelenné válnak, mert kiadnak egy újabbat belőlük. A karácsonyi asztalközösségnek is az anyagi részét domborítják ki a reklámok, és azokra az érzéki dolgokra helyezik a hangsúlyt, melyek elillannak, amint elfogyasztotttuk a bejglit, vagy a rántotthúst. Az egyik mobilszolgáltató fel is szólít minket, szinte hajcsárként rival ránk: "Repedjen az a bejgli!" Bevallom, szívesebben hallanék valami olyan felszólítást, inkább hívogatást, hogy szeressük egymást úgy, ahogyan Isten szeretett minket! Becsüljük meg a pillanatot, melyet együtt tölthetünk, mert ezáltal egymást is ajándéknak tekinthetjük életünkben! Ha van étel az asztalon az külön kegyelem, de isten ígéretének beteljesedése a legnagyobb ajándék, amit csak kaphattunk. Tart még a kegyelem időszaka, hát akkor éljünk a lehetőséggel! Advent időszaka remek lehetőség az Istennel való találkozásra, összekuszálódott életünk rendezésére, Isten segítségével. Már Ézsaiás próféta könyvében komoly felszólítást kapunk a várakozás méltó megélésére: "Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden
hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga
mondja ezt." (Ézsaiás 40:3-5 )
Ha ezzel a lelkülettel készülünk a Karácsonyra, értelmet nyer a várakozás. Értéke lesz minden várakozással töltött percnek, mert nem múlandó dolgokra várunk, hanem az Örökké valóra.

Az emlékezés, és ébredés ideje

Nagyon régen jelentkeztem bejegyzéssel, így azóta már egy nyár is eltelt, s az ősz közepén járunk. Sok változás lépett az életembe, melyek során megtapasztalhattam, hogy isten útjai kifürkészhetetlenek. Berobbant az életembe a szerelem, az első, még általánosból való szerelmem Anna személyében, akivel hirtelen elszakadtunk egymástól, mert másik iskolába került, de az internetnek köszönhetően, no és a közösségi oldalaknak is, ismét egymásra találtunk. Régebben bejelöltem már, de most tanácsot kért tőlem, amiből elindult a beszélgetésfolyam, és immár egy pár vagyunk. Rengeteget kell dolgozni magamon, hogy a múlt sebei begyógyuljanak, de immár szakember segítségét is igénybe vettem, hogy valóban tovább tudjak lépni.

Elérkezett október vége, és november eleje, mely a Reformáció ünnepét, valamint a már eltávozott szeretteinkre való emlékezést jelenti számomra. Ahogy Luther az Egyházat szerette volna megtisztítani, úgy életünkre is ráfér a tisztulás, az Igéhez való visszatérés. Tart még a kegyelem időszaka, érdemes jól sáfárkodnunk vele. Sokszor magam is eltántorodok az igazi zsinórmértéktől, de minden egyes tévelygésemkor szelíden magához hív a jó pásztor, aki engem is ismer, nevemen szólít, és mindenkinél jobban ismer engem. Amit annak idején Luther elindított, az valódi lelki ébredés volt, mely a mai napig is értékeket hordoz. Ránk férne ma is egy hasonló ébredés, mely letisztítaná gondolatainkat, hogy valóban azokra a dolgokra figyeljünk, melyek igazán fontosak. Jó cselekedeteink mit sem érnek, mert nem a miénk az érdem, hanem kegyelemből van új esélyünk. Kegyelem, és hit által juthatunk Isten országába, ahol már nem lesz fájdalom, és keserűség.

Református Keresztyén hitünk szerint, halottaink már jó helyen vannak, és mi egyébként sem lehetünk közbenjárók az ő üdvükért, mert egyetlen közbenjárónk van az Atyánál, Jézus Krisztus. Az emlékezés ideje van most, felidézhetünk régi emlékeket, melyeket a már eltávozott szeretteinkkel éltünk át, és imádkozhatunk a még élőkért, hogy viselni tudják a veszteséget, melyet szerettük halála okoz, mert itt még helyt kell állnunk nélkülük is.

Kívánok áldott emlékezést mindenkinek, és igazi lelki ébredést is kívánok, hogy élhetőbb legyen ez a földi lét.