Új tavaszt, s erőt remélek

Hűséges olvasóim talán emlékeznek még blogom lényegére, mely a szolgálat. Az a fajta szolgálat, mely túl mutat a hitoktatáson, az egyházi alkalmakon, mert életem minden pillanatában szeretném Istent szolgálni. Teszem ezt akkor is, ha most a Magyar Vakok, és Gyengénlátók Országos Szövetségénél vagyok telefonközpontos, mert ezt is egyfajta szolgálatnak fogom fel. Szolgálat, mert emberekkel kommunikálok, adott esetben információt nyújtok, s talán segítek is. Bízom mellette abban is, hogy jutok még feljebb a szervezeten belül, hogy képességeimet kamatoztatva Isten dicsőségére, és a sorstársak javára munkálkodhassak.

Mitől több az Mvgyosz telefonközpontja, mint egy automata? Attól, hogy kollégámmal emberi hangon szólunk az ügyfelekhez, és segítünk, ahol tudunk. ÁLljon itt egy történet, mely igazolja ezt az állításomat!

Bejövő hívás érkezett a központba, a vonal túlsó végén egy középkorú hölgy ült a hangból ítélve. Elmesélte, hogy megismert egy idős vak nénit, akit szeretne megajándékozni még aznap, de nem tudja, minek örülne. Rákérdeztem, hogy mi a néni érdeklődési köre? Igyekeztem aztán rávezetni a hívó felet, hogy nyilván olyan ajándékot kellene választani, ami tapintható, érzékelhető vakon is a lényege. Ahogy szó szót követett, kipattant fejemből néhány ötlet, melyeket sietve meg is osztottam beszélgetőtársammal. Arra gondoltam ugyanis, hogy valami rézkarcot, ékszert, vagy hímzést választhatna a néninek, aminek meg is örült a hívó. Nagyon megköszönte a segítségemet, majd mosolyogva szép napot kívántunk egymásnak, és bontottuk a vonalat.

Csak remélni tudom, hogy valóban tudtam segíteni. Említhetnék más példákat is, de a lényeg úgy vélem, érthetővé vált az olvasók számára. Szervezetünk jelmondata: "Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!", s ennek része az Mvgyosz telefonközpontos kollektívája is. Az élhető élet része az emberi hang, segítségnyújtás, melyre egy automata nem képes, hiszen a készülék legfeljebb a menüpontokat sorolja fel gépiesen.

Nem állítom, hogy az élet egyéb területein nincs változtatni valóm, de a szándék bennem él. Erőt kaptam Nagymamám temetésének intézésében, kaptam embereket, akik mellettem vannak, és előttem a tavasz, és a nyár. Két évig lefelé haladtam a lejtőn, de most már a tavasszal az új kezdetet is remélem.

tavaszi nagytakarítás

Elérkezett a tavasz, vele együtt pedig az új munkahelyen való kezdés is, és talán életem egyéb területein is változás, és megnyugvás jelentkezik végre. Ahhoz viszont, hogy valódi megújulás kezdődjön arra jutottam, hogy rendet rakok az életemben végre. Száműzök minden hátráltató tényezőt, és embert, akik fájdalmat, keserűséget okoztak nekem, olykor nem véletlenül. Nem állítom persze, hogy ezzel egy csapásra megoldódik minden, de az esélyét sem szeretném többé megadni annak, hogy mikor már feljebb jutnék a lépcsőn, hirtelen lerántsanak egy visszautasítással, vagy támadásokkal, hülyítésekkel. Nyilvánvaló, hogy minden csalódást, és koppanást nem úszhatok meg ezzel a művelettel, de azért a tőlem telhetőt megteszem az ügy érdekében. Túlságosan sok megpróbáltatás ért az utóbbi két, kétésfél évben, muszáj tehát regenerálódnom. Arról nem is beszélve, hogy az új munkahelyen a próbaidő alatt valóban próbálgatják képességeimet, tehát helyt kell állnom. Nincs tehát szükségem olyan emberekre, és tényezőkre, amik gyengíthetnek, hiszen erőm nélkülük is fogytán. Az őszinte bocsánatkérést elfogadom bárkitől, de az őszintétlen műközeledéstől már háborog a gyomrom. Nem titok, hogy a Magyar vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségénél dolgozom elsejétől telefonközpontosként, és persze más egyéb feladatokra is befognak, hogy lássák, mire is vagyok képes, hiszen tény, hogy az önéletrajzban mindenki azt ír, amit akar. Az egyik ilyen extra feladat például egy cikk megírása, a hétfői rendezvényünkről, mely szervezetünk folyóiratában fog megjelenni reménység szerint.

Szeretném tehát, ha valódi megújulás venné kezdetét éltemben, mert töltekezésre van szükségem. Éveken keresztül mások szükségleteivel próbáltam törődni, és magammal nem foglalkoztam, ami ahhoz vezetett, hogy elfáradtam, kimerültem. Aki velem szeretne tartani ebben a változásban, és támogatni szeretne, vagy építő kritikákkal terelgetni azt elfogadom, és örömmel látom, de aki gáncsot kíván vetni bukdácsolásaim közepette inkább menjen a maga útján, és hagyjuk egymást békén! Nagymamámat is én temettem el, ahogy Édesanyámat is, legalábbis én intéztem a dolgok döntő részét és érzem, kimerültem. Fizikailag is fáradékonyabb lettem, amit igyekszem vitaminokkal, és edzéssel orvosolni, de a léleknek is szüksége van töltekezésre. Az Ige, és hitbéli meggyőződésem mellett fontos töltekezést adhatnak a barátaim, esetleg egy szerelem, ha még létezik ilyen, és meg is adatik nekem, valamint persze az értelmes munka. Nem kérek mást tehát csak lehetőséget, és levegőt!

Felemás Nagyhét, és húsvéti váradalom

Elérkezett ismét Nagyhét, ám ezúttal vegyes érzelmekkel viseltetek iránta. Durva kontraszt ugyanis, hogy a Feltámadás ünnepére készülök, a hittanosaimnak is erről tanítottam a héten, ám én Nagyhét keddjén búcsúzom Nagymamámtól, egy rövid, de annál meghittebb szertartás keretében. Bizonyára többen voltak már hasonló cipőben az olvasók közül, tehát nem szeretném magamat mártírnak beállítani, de pillanatnyilag fájdalmam erősebb, mint a Húsvét előtti váradalmam. Belátható, hogy nem könnyíti meg helyzetemet a tény, hogy miként Édesanyám hamvait, Nagymamámét is én őrzöm a szertartás előtti napig. Hiszem, hogy Isten kegyelméből lehetek még most is talpon dacára annak, hogy némi látó segítséggel ugyan, de én intéztem mindent Nagymamám halála után a szertartást, és egyéb ilyenkor szokásos dolgokat illetően. Hálát adok azért, hogy vannak mellettem emberek, akikre tényleg számíthatok, és őszintén mellettem állnak. A nem őszinte próbálkozásokat viszont szemrebbenés nélkül mellőzöm.

hazudnék azonban, ha azt írnám, hogy kizárólag rossz dolgok történtek velem az útóbbi időkben, noha többségében voltak a nehézségek. Egy régebbi állásinterjúm kapcsán visszahívott egy munkáltató, hogy állást ajánljon nekem, de erről akkor írok többet, ha már valóban ott fogok dolgozni. Az bizonyos, hogy nem számítottam erre a megkeresésre, tehát megtapasztalhattam ismét azt, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. Húsvét ünnepe pedig a feltámadás, és reménység ünnepe, melyhez hűen már lassan ugyan, de közelít a tavasz, a símogató napfény, és a csicsergő madarak. A tavasz pedig megmozdítja az embereket, megindítja a baráti társaságokat, hogy összejöveteleket szervezzenek, új kapcsolatoknak is remek táptalajt ad a tavasz, a maga pezsgésével, és csillogásával. Húsvétig azonban még meg kell élnünk Nagyhét többi napját is, melynek fontos része a Passió történet is. Talán most fontos megélnem újra a veszteség, és a gyász fájdalmát, hogy becsülni tudjam a feltámadás, a reménység, az igaz tavasz örömét. Idővel minden kiderül, ám most szomorúság, és fájdalom gyötör, de ezeket is magammal viszem az Úr asztalához Virágvasárnapon, majd Húsvétkor.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek tartalmas, áldott Nagyhetet, és Húsvétot!

Újra derékba törve

Kedves olvasók!

Pénteken olyan dolog történt, ami ismét derékba tört, pedig már kezdtem volna összeforrni, de valamiért nem kapok időt a teljes gyógyulásra. Ezúttal Nagymamám húnyt el hirtelen, így három év alatt a harmadik fontos embert vesztettem el. Nem próbálom leírni, hogy mit érzek, mert lehetetlen szavakba önteni, és persze keseregni sem szeretnék az olvasóknak, hiszen mindenkinek van elég baja az enyéimen kívül is. Egy időre tehát nem jelentkezem bejegyzéssel, mert nem tudok keserűség nélkül írni egyelőre. Ha változnának a dolgok körülöttem, talán erőre kapok, és folytatom, de mindenkinek jobb, ha most szünetet tartok.

Köszönöm olvasóimnak a kitartó követést, a háttérben döfködőknek is, mert valamiért ők is olvassák ezt a szerény kis naplót. Szebb időket, és éltető tavaszt mindenkinek!

Mint szomjas szememben az eső

Március 8. az a nap, melyet kijelöltünk a nők nemzetközi napjává. Elhalmozzuk mi féfrfiak kedvességgel, virágokkal az általunk szeretett hölgyet, és a tágabb értelemben vett ismerős hölgyeket, majd elillan ez a nap, és megy minden tovább. Szeretetünk, szerelmünk alább hagy, megszokásba fullad, pedig az a valaki, aki bearanyozta valaha életünket most is ugyanaz, vagy legalábbis alapvetően ugyanaz. Gyakran azt hisszük, elvagyunk nélkülük, ám ha nincsenek velünk, valami mérhetetlen űr támad utánuk. Gondoskodásuk, gyengédségük nélkül morcos kisgyermekekkként csapódunk éppen arra, merre a szél fúj, de csak ideig óráig van földi kapaszkodónk. Tetszik vagy sem, úgy lettünk megalkotva, hogy keressük a másik felünket, akik bizony ti vagytok kedves hölgyek. Senki nem lehet méltóbb segítőtársunk, mint ti, hiszen Isten pontosan olyanná formálta a nőt, hogy passzoljon a férfi mellé, és kiegészítse. Örvendetes lenne, ha nem csak ezen a jeles napon jutna eszünkbe tisztelni és becsülni titeket kedves hölgyek, mert bizony nélkületek kiszáradt sivatagok lennénk. Szomjas szemünkben olyanok vagytok, mint az eső. Erről énekel az alább linkelt dalban Luke Brian, a modern country egyik jeles képviselője. Én ezzel kívánok boldog nőnapot minden nőnek!
https://www.youtube.com/watch?v=nvO43Vjulf4

Nagyböjt idején

Elérkezett nagyböjt ideje. Számtalanszor írtam már az évek során erről az időszakról, ám ezúttal komoly tanulságokat sikerül levonnom az élet nagy dolgairól, melyek talán tovább csiszolják jellememet, személyiségemet. Elfelejtettem olykor tekintetemet az égre helyezni, és sajnáltattam magam. Így volt ez akkor is, ha tagadtam ezt. Sajnáltattam, és sajnáltam magam, ami nem vitt előre, csak sűlyedtem a mocsárba szép módszeresen. Nem mintha nem mentem volna sok nehézségen keresztül, és nem tarkítanák sebek lelkemet, de azon emberek véleményére kell adnom, akik segíteni szeretnének, és nem hátráltatni. Ehhez persze zhozzátartozik az is, hogy az engem szándékosan hátráltató, rúgdosó embereket ignorálni fogom az életemből addig, míg nem mutatnak változást. Ha én tudtam, és tudok változni Isten segedelmével, más is tud, ha akar. Ezen az úton viszont csak akkor lehet elindulni, ha belátjuk, hogy szükségünk van a változásra, megújulásra. Többen mellettem vagytok, és voltatok, amit nem fogok elfelejteni, de szeretném elfelejteni azokat a megnyilvánulásokat, melyek rúgtak rajtam, mikor vérző lélekkel feküdtem a földön. Őszintén remélem, hogy többünknek sikerül megtisztulva várni a feltámadás ünnepét. Tükröznünk kellene azt a szeretetet, amellyel Isten szeretett, és szeret minket.

Sok módja lehet a böjtölésnek, hiszen van, aki nem eszik húst, van, aki megvon magától valami olyan tevékenységet, amit egyébként szeret végezni, de a lényeg a megtisztulás. A keresztény, keresztyén hívők arra emlékeznek, ahogy én is, hogy Jézus negyven napig böjtölt a pusztában, ahol megkísértette a gonosz. Nem gépeltem el, a gonosz kísért meg minket is, és nem Isten. Mivel Isten maga a jóság, és szeretet, így ő nem kísérthet minket, de addig megkísérthetők vagyunk, míg szóba állunk a kísértővel. Nekem is könnyebb volt hibáztatni másokat főállásom elvesztése miatt, mint, hogy elfogadtam volna, mert minden napnak megvan a maga baja. Isten útjai pedig kifürkészhetetlenek, hiszen a legváratlanabb pillanatban kaptam egy állásajánlatot. Ebben is, és még számtalan dologban fellelhető Isten mérhetetlen kegyelme. Igyekszem élni vele, és nem visszaélni.

Őszinte kifakadás

Most, hogy lassanként eltelik az első negyedév, kezd egyértelművé válni számomra a tény, hogy bizony ez az év sem lesz a kedvencem. Elküldtek a főállásomból, Nagymamám sincs jó állapotban, tehát újabb küzdelmek várnak rám. A főállásommal kapcsolatban nem írnék többet, mert esetleg támadási felületet nyújthatnék azon jóakaróimnak, akik bizonyos bejegyzéseimet megforgatták már kellőképpen. Nagymamám álapotát pedig érzelmi okokból nem fogom taglalni.

Mivel megszűnt főállásom, nem maradt más, mint csatlakoztam az álláskeresők népes táborához ismét. Szűk három hetes tapasztalataim nem pozitívak, és sajnos azt kell írjam, hogy érdekképviseleteink is tehetnek arról kicsit, hogy Magyarországon továbbra sincs rend a munkáltatók fejében. Nem titok, hogy terjedőben van a távmunka, elegánsabb nevén homeoffice hazánkban is. Ez remek alternatíva lehet azoknak, akik olyan településen élnek, ami nehezen megközelíthető, vagy az egészségi állapotuk nem teszi lehetővé a munkába történő bejárást, de szeretnének megélni valamiből, viszont a magamfajta önállóan közlekedni tudó, és akaró, a társadalomban valóban résztvenni szándékozó vak emberek számára elszigetelő, és kirekesztő. A munkáltatónak persze előnyös a dolog, hiszen nem kell irodát, megfelelő munkakörülményeket, eszközparkot biztosítania a fogyatékos munkavállaló számára, és még nyugodtan is alhat, hiszen ő alkalmaz megváltozott munkaképességű személyeket, tehát a büntetést nem kell megfizetnie, és még jó fej is, és szociálisan érzékeny. Munkakeresőként nem tudok elmenni amellett, hogy érdekképviseleteink fórumain mostanában távmunkákról szóló hirdetéseket látni, vagy az általuk meghirdetett álásokat, melyek közt olvastam olyat is, mely nem volt egyértelműen megfogalmazva. Ragozhatnám még a dolgot, de egy mondatban összefoglalható a lényeg: Nincs rend a fejekben Magyarországon a fogyatékos személyek foglalkoztatása terén sem.