Amikor azt hinné az ember, hogy Isten kicsit háttérbe vonult az életében, akkor olyan jelet mutat, mely rácáfol az egész gondolatmenetre. Írom ezt azért, mert ezen a vasárnapon szolgálhattam Solton, az ottani Református Egyházközség templomában. Jó barátságban vagyok ugyanis a solti lelkésszel, akit még abban az időben ismerhettem meg, mikor a Siketmissziónál dolgoztam, szolgáltam. Felkérést kaptunk a Siketmisszió vezetőjével, hogy tartsunk alkalmat október 21-én, és az Istentisztelet után érzékenyítő alkalmat is tartottunk.
Reggel hétkor indultunk útnak Soltra Járay Nagytiszteletű Úrral, aki számomra csak Lóri, mert hosszú évek óta tartó barátság köt össze minket. Felvettük még a solti lelkész Váradi Péter barátom Édesanyját, majd suhantunk is kisbuszunkkal a helyszínre.
Amint odaértünk, elengedtem a parókia udvarán Luckyt, aki kirohangálta magát, majd behívásomra mellettem is termett hamar. felhámoztam, majd bementünk a gyülekezeti terembe, ahol is bőséges reggeliben lehetett részünk, a lelki táplálék előtt. Nem elhanyagolható tény, hogy Lucky végig szépen dolgozott, és viselkedett. Ismét megélhettem az önállóságot Lucky vezetése által. Többször is helybenmaradásban kellett lennie, tehát a napi engedelmességi is megoldódott.
A reggeli után a templomba mentünk, hogy megbeszéljük a részleteket. Lóri tartotta a gyermekeknek szánt Istentiszteletet, míg a felnőtteknek szánt alkalmon én hirdettem Isten Igéjét, bizonyságtétellel vegyítve, ahogy kérték. Az Igeszakasz, mely alapján beszéltem: Márk: 8,11-8,22.
Elérkezett az idő, kezdődött az Istentisztelet. Felemelő érzés volt együtt imádkozni az alkalom előtt Péterrel, és Lórival, majd együtt bevonulni a templomba. Hosszú idő után ismét az Úr asztalánál állhattam, és közvetíthettem Isten üzenetét a gyülekezet felé. Csak remélni tudom, hogy jó eszköze voltam Istennek, és jobbban figyelnek majd ezek után az Úr jelzéseire, ahogy ez rám is vonatkozik persze.
Az Istentisztelet után a gyülekezeti terembe mentünk, ahol érzékenyítő alkalmat tartottunk a gyülekezet gyermek, és felnőtt tagjainak egyaránt. A gyerkőcökel labdáztunk csörgőlabdával, és meséltem nekik Lucky-ról, majd tartottunk kis bemutatót kutyámmal. Ajtót kerestettem vele, majd helyet, és persze az engedelmességi gyakorlatok sem maradhattak el. Rengereg kérdést intéztek hozzám a felnőttek is, de igyekeztem készséggel válaszolni. Nagyon érdeklődő, kedves emberekkel találkozhattam.
A napot ebéddel zártuk, mely bőséges, és ízletes paprikás krumpli volt, majd desszertként fánkot fogyaszthattunk. Hamar elszaladt az idő, így még kicsit elengedtem Luckyt, és indultunk is hazafelé.
Ez ismét egy olyan nap volt, mikor ténylegesen a helyemen éreztem magam. Noha arra próbáltam felhívni a gyülekezet figyelmét, hogy figyeljék Isten jelzéseit az életükben, most mégsem értem, hogy miért kapok időről időre ilyen szolgálatokat, mikor jelenleg esélyem sincs látszólag arra, hogy ismét Egyházunk berkein belül dolgozzak főállásban. Nem tehetek mást, mint várok türelemmel, és minden egyes ilyen alkalom során igyekszem töltekezni, hogy jobban bírjam a hétköznapok próbatételeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése