Ebben az évben úgy alakult, hogy Lucky-val töltöm a Karácsonyt. Ha már így esett, jó ez az időszak, és az egyedül lét az elmélkedésre, rendrakásra belsőmben. Túlsok dolgot nem engedtem még el, amik miatt nem tudok tovább lépni, pedig szeretnék. A fülemben cseng, amint Papámmal karácsonyi dalokat éneklünk, Édesanyámék pedig áhítattal hallgatnak minket. Egy idő után én alig énekeltem, csak kísértem Papát hangszeremen, hiszen olyan szép hangja volt, hogy a nyomába sem érhettem. Szinte érzem a karácsonyi ebéd illatát, a hangulatot, ahogy együtt ülünk az asztalnál, és egy asztalközösségben ünnepeljük a legnagyobb ajándékot Krisztust, aki érettünk született, hogy bevégezze mindazt, amire majd Húsvétkor emlékezünk ünnepi keretek között. Ma már lennének eszközeim arra, hogy elkészítsem a régen énekelt karácsonyi dalok alapjait, és úgy énekelhessünk papával, de ő itt lent már nem énekel velem. Nem csoda hát, hogy a mérhetetlen keserűség közepette nem lelem a szeretetet, és csak lakásom négy fala nehezedik rám. Itt van persze velem Lucky, aki mindig hűséges hozzám, aki nem akar elhagyni, legfeljebb a kidobált kaja csalja el az orránál fogva, de ebben a fő hibás nem ő. Vannak barátaim, akikre számíthatok, és a testvérem, aki bár távol van tőlem, a technika vívmányain keresztül beszélünk, és még segített is nekem visszakapcsolni az áramot lakásomba, mikor a tv bemondta az unalmast, és leverte az egyik megszakítót.
Mi értelme tehát egy ilyen magányos, keserűséggel teli Karácsonynak? Nos egyfelől pontosan az, ami minden Karácsony értelme kellene, hogy legyen. Ez nem más, mint a mi Urunk Jézus Krisztus születésére való emlékezés, és hálaadás az ő eljöveteléért. Nem a giccs a lényeg, még csak nem is az a tömegnyomor, amit magam is megtapasztaltam, mikor egy jó barátommal, és Lucky-val róttuk az Árkád üzleteit, hogy megoldjunk néhány adódott problémát, hanenm az igazi lényeg. Karácsony a szeretet ünnepe, de nem olyan értelemben, ahogy azt a világ fennhangon hirdeti. "Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János Evangéliuma: 3,16.) Ezt a mindenek felett álló szeretetet kellene ünnepelnünk, és hálából próbálni úgy szeretni egymást, ahogyan ő szeretett, és szeret minket. Ha pedig már így alakult, próbálok rendet tenni magamban, és rendezni az életemet, ahogy csak erőmből, és képességeimből telik. Ha erőm elhagy, akkor is igaz az a megdönthetetlen tény, mely szerint Isten előtt semmi sem lehetetlen. Az sem lehetetlen tehát, hogy könnyeim záporán át megmutatja nekem is azt az utat, melyen haladnom kell tovább a cél felé, mely nem más, mint az örök élet. Ott aztán majd újra találkozhatok azokkal, akik most kibírhatatlanul hiányoznak. Papával énekelhetünk majd együtt Isten dicsőségére, Édesanyámat pedig keblemre ölelhetem, és bocsánatot kérhetek tőle mindazokért a dolgokért, amiket már nem tudtunk megbeszélni.
Ebben a reménységben kívánok minden kedves olvasónak áldott, kegyelemben gazdag Karácsonyt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése