A szabadság küszöbén

Fogságunk lassan véget ér, noha bizonyos kutatók azt mondják, csak feltételesen vagyunk szabadlábon. Istentől megkaptuk azt az ajándékot, hogy szabadulásunk egybe esik a nyár kezdetével is. Az idő napról napra melegszik, a nap pedig bevilágít mindent, és mindenkit. Ez a nyár különönösen is fontos számomra, hiszen húsz éve érettségiztem. A karantén idején volt időm önvizsgálatot tartani, mely folyamat a mai napig is tart. Próbáltam felsorolni, miben voltam más húsz éve, és persze, hogy mit értem el az elmúlt években. Nem értem el mindent, amit szerettem volna, de Isten útjai kifürkészhetetlenek. Néhány hete nem gondoltam volna például, hogy a vírus kapcsán nyelvvizsga nélkül is átvehetem majd vallástanári diplomámat, most pedig már itt díszeleg az asztalomon. Biztosra veszem, hogy szolgálatot is kapok majd oklevelem mellé. Számot vetettem tehát eddigi életemről, és csak remélni tudom, hogy a lista még koránt sem teljes.
Sok plátói szerelem, és néhány ígéretesnek tűnő kapcsolat után, felbukkant az életemben első gyermekkori szerelmem, aki mára fantasztikus nő lett, és ezt a szó minden értelmében így gondolom. Szeretném hinni, hogy ő is hasonlóan vélekedik rólam, tehát határozott férfinak lát, de ezt csak ő tudná cáfolni, vagy megerősíteni. Van két zenekarom, és egy ideje már három hangszeren is tudok játszani, mert megtanultam basszusgitározni a billentyű, és a dob mellett. Immár papíron is vallástanár lettem, tehát értelmet nyertek a néhány éve megvívott harcaim, és persze piszkálgatja a hiúságomat, hogy első vakként végeztem el a mastert ezen a szakterületen. A dicsőség persze istené, hiszen nélküle régen feladtam volna. Kaptam embereket, akik hittek abban, hogy képes vagyok végig csinálni, és végig támogattak. Most is vannak barátaim, akik valamiért kitartanak mellettem, és valamiért Anna is lát valamit kérgességem alatt, amiért mellettem van, és szeret. Van egy kiváló vakvezető kutyám, akire mindig számíthatok, ahogy ő is rám. Ő az, aki által szabadon közlekedhetek, mintha látnék. Ezt talán most sok látó olvasó megmosolyogja, de ettől még így érzek, mikor megfogom a hámfogót, és suhanunk az utcákon.

Sokat kaptam, de mit tettem én? milyen voltam húsz évesen, és milyen vagyok negyven évesen? Tele voltam kétségekkel, félelmekkel, ami most sincs másképp talán. Éretlen kölyök voltam, aki meg is bukott első kutyájával a vizsgán, mert nem nőtt még fel a helyzethez. És most? Most olykor az öregedéstől félek, pedig élni kellene az életet, amíg lehetőségem van rá. Egyébként is amíg sokan sziával köszönnek, nincs baj talán, és persze korunkban a negyven az új harminc, azt mondják sokan. Ettől még persze gyakran fáradtnak érzem magam, de tudatosan próbálom megélni a dolgokat, és kihozni magamból a legtöbbet. Szeretnék jó barát lenni, Anna számára az ideális férfi, tanítványaim számára a jó példa, és tanár, kutyám számára az ideális gazda, zenekaraim számára dobos, vagy basszusgitáros, és még sorolhatnám. Jelenlegi munkahelyemen is igyekszem megállni a helyemet, de nem könnyíti meg a dolgomat a tény, hogy kollégáim már családos emberek, de legalábbis mindegyiküknek van már gyermeke. Valamiért a gyermek nem adatott meg nekem, de alakulhat még másképpen, és ha mégsem, akkor annak is oka van bizonyára, amit reménység szerint megértek majd egyszer. Pedagógus napon pedig hálát adok azokért a tanáraimért, akik próbálták pallérozni elmémet, és tudásuk által magam is pedagógus lettem. Pedagógus, mert bizony a hittanoktató, vagy vallástanár is az, ha ez hihetetlen is némelyek számára.

Itt van tehát a nyár, lassan szabadságunkat is megélhetjük újra, mely nem azonos a szabadossággal. Ajándéknak kell tekintenünk, hogy sétálhatunk az utcákon, erdőkben, parkokban, hogy a nap megsimít, mely szintén Isten szeretete felől biztosíthat minket. A nyári hónapok feltöltenek minket, az emlékek, melyeket előcsalnak, megédesítik a mindennapokat. Én személy szerint igyekszem a jövőben megélni minden napot a maga csodáival, mert az életünk ajándék. Erre rádöbbentett legutóbbi rosszullétem is.

Húsvét reménysége

Advent után ismét olyan időszak vette kezdetét, mikor lehetőségünk van elmélyíteni kapcsolatunkat Istennel. A Nagyböjt időszakában a Kereszténység, Keresztyénség legnagyobb ünnepére készülünk. Hamarosan persze meggjelennek majd a legkülönbözőbb reklámok, melyek arra csábítanak minket, hogy csokinyuszikát vegyünk, mert az cuki, és persze arra is ösztönzést kapunk, hogy néhány nap alatt, bepakoljuk bendőnkbe az éves főtt sonka adagunk döntő részét. Nem hagyhatjuk ki persze a szórásból a húsvéti locsolkodást sem, amely népszokásnak indult, ám mára inkább arról szól, hogy kisgyermekek idő előtt pénzhez juthassanak, vagy más jutalomhoz. Ez nem veszélytelen, hiszen azt sugallhatja a gyerkkőcök számára, hogy a szeretet, vagy egyéb kedvesség átnyújtásáért, várniuk kell valamit cserébe. A locsolkodás ugyanis elméletileg abból fakadt, hogy termékenységet, áldást kívánunk annak a hölgynek, akit megöntözünk akár vízzel, akár kölnivel. Ha én jót kívánok valakinek, hogyan tehetem azt önös érdekből, vagy számításból? Véleményem szerint, kifacsaródik ezzel a torzítással az önzetlenség lényege, ami elkeserítő, mert olyan nemzedék felnövését segíti elő, mely eltorzult értékeket tekinthet majd alapvető értékeknek, ami beláthatatlan következményekkel járhat.

Nagyhét eseményei pedig arra emlékeztethetnek minket, hogy Isten annyira szeretett minket, hogy fiát adta értünk, akik hiszünk benne, hogy örök életünk legyen. Ez komoly reménységünk lehet ebben a nehéz időszakban, mikor egy láthatatlan ellenség tart minket megkötözve, korlátoz minket szabadságunkban. Ez a Húsvét más, mint a többi, de a lényeg ugyanaz maradt, a feltámadás reménysége. Arra bíztatnak minket, hogy maradjunk otthon, de bizony vannak emberek, akik ha azokkal töltenék az ünnepet, akikkel laknak, egyedül maradnának. Éppen ezért jöttem le Annához én is, hogy legalább Húsvétkor ne legyek egyedül. Anna egy barátnője hozott le kocsival, teljesen fertőtlenített körülmények közt, és a szabályokat itt is tartjuk. Ha majd letelik az ünnep ideje, ismét otthon leszek, mert felelős vagyok az otthonomért, de azt senki sem kívánhatja, hogy teljesen egyedül legyenek azok, akikkel amúgy nem lakik senki. Lucky nyilván velem van mindig. Noha nagyon szeretem, az emberi társaságot nem tudja pótolni. Hiányoznak a barátaim, az önfeledt zenélések, és már új kollégáim is hiányoznak. Egyáltalán nem üres frázis az, hogy az ember alapvetően társas lény. Ez nem kizárólag a párkapcsolatot jelenti, hanem más egyéb társas kapcsolatunkat is jelentheti.

A reménység ünnepén különösen is vallom, hogy minden megpróbáltatásunk véget ér egyszer. Komoly intést kaptunk ezzel a vírussal, hogy hatalmunk, és tudásunk nem korlátlan, de van valaki, aki mérhetetlen szeretetével most is minket vár, és segíteni szeretne rajtunk. Ha lecseng a járvány, másképp kell folytatnunk tovább, hogy értelmet nyerjen az a szorongattatás, amiben most része van az egész emberiségnek. Ha nem is mi kapjuk el közvetlenül ezt a kórt, akkor elkaphatja egy közeli hozzátartozónk, barátunk, és mivel konkrét gyógymód nincs, Istenre és az immunrendszerre van bízva az, hogy merre tovább. Vannak ugyan már próbálkozások gyógyszerekkel, de mint bizonyára több olvasóm is tudja, próbálkozni a kiskutya szokott, és bizony akarni is máshol kell. Ideje akaratunkat alázatra váltani, és végre tényleg Isten kezébe tenni sorsunkat! Cserébe kapunk majd bölcsességet, és türelmet ahhoz, hogy átvészeljük ezt az egészet. Ha mindez sokunk életében megtörténik, akkor ez a Húsvét jelentőségteljesebb lesz, mint talán életünk bármely ünnepi időszaka.

A Corona fogságában 2.

Még a fogság idejét éljük. Nap telik nap után, és a hurok csak szorul a nyakunkon. A nagyra tartott civilizációnk gúsba van kötve, és látszólag nincs menekvés. Az idő vánszorog, és nem tudni, mikor lesz minden olyan, mint akár két, vagy három hete volt. Míg párok önként válalják a távolságtartást, családok kénytelenek darabokra szakadni, mások nem veszik komolyan a helyzetet. Féltjük az időseket, a tisztifőorvos Asszony szinte könyörög, hogy maradjanak otthon, mert még csak most jön a java, de látszólag mindez hatástalan. Eközben Kína lassan magához tér, máshol a delfinek ismét magukra találnak. Amíg az emberiség vergődik, a természet kezd magához térni. Magunkba kell szállni, át kell értékelnünk a dolgokat, mert csak így élhetjük túl. Bármennyire őrítő ez az időszak, Húsvét reménysége erőt adhat nekünk a küzdelemben.

Lesz még ragyogó nyár, mikor mindennlé jobban fog esni egy hűsítő ital. Lesznek még katartikus próbák a zenekaraimmal, és beérik majd a gyakorlásom a basszusgitáromon, amit azoktól az emberektől kaptam, akik igazán szeretnek. Ha sikerül ledobnunk emberi egónkat, és őszintén Isten felé tudunk fordulni, akkor mindaz, amit leírtam, megvalósul majd. Beköszönt majd egy új élet, melyben minden beteljesülhet, amit szeretnénk, és ami a javunkra válik. Kifacsart gondolat, de jelenleg ez a megkötözött állapot válik a javunkra. Megtanulhatunk felelősséget vállalni embertársainkért, megtanulhatunk értékelni olyan dolgokat, melyek mellett simán elsuhantunk a nagy rohanásban.

Közben nekem is hiányzik Anna, a barátaim, a testvérem, az együtt zenélés élménye, de rajtam is múlik, hogy megélhetem-e ismét a beteljesedést, vagy hiú ábránd marad minden. Közben kijárási korlátozást vezetett be kormányunk, ami csak erősíti az elszigetelődést. A lakóhely elhagyása csak nagyon indokolt esetekben engedélyezett, és persze ezek az indokok noha érthetőknek tűnnek, beszűkítik a lehetőségeket. Marad tehát az üldögélés itthon, és a számomra fontos emberek hiánya. Luckyt próbálom szinten tartani, időnként boltba, és gyógyszertárba megyünk, majd marad a négy fal, néhány telefonbeszélgetés.

Még a fogság idejét éljük. Látszólag egy parányi vírus tart megkötözve minket, de ennél jóval többről van szó. Saját egoizmusunk, bűnös természetünk vezetett el ezekig a napokig minket. Isten engedi, hogy ízelítőt kapjunk mindabból, ami a legfájóbb nekünk. Elvétetik most tőlünk az is, amink van, hogy értékelni tudjuk majd igazán, ha ismét a miénk lehet.

A Corona fogságában

Talán észre sem vettük, és hirtelen Nagyböjt harmadik hetébe csöppehntünk. Eddig talán nem is foglalkoztunk igazán a böjt jelentőségével, csak rohantunk teendőink után, mert minden napra akadt valami fontosnak látszó dolog, amit sűrgősen intézni kellett, és Isten dolgai háttérbe szorultak. Földi egyházaink olykor tesznek is arról, hogy távolabb érezzük magunktól Isten gondviselését, de szerencsénkre Isten nem ember, így kegyelme, és jósága, mindenek felett álló hatalma nem függ püspököktől, és egyéb egyházi vezetőktől, kik gyakran csupán a szavak szintjén Isten emberei. Az sem véletlen, hogy új munkahelyem egy világi cég, és nem egyházi szolgálat. Nincs helye a továbbiaknak ezen a blogon, de aki tud olvasni a sorok közt, hamar rájöhet kiábrándultságom okára. Sietve tenném hozzá, hogy nem, nem Istenből ábrándultam ki, hanem földi egyházunk hozzáállása dolgokhoz feküdte meg a gyomromat kissé.

Most azonban Nagyböjt idejét éljük, mely remek lehetőség a magunkba nézésre, megbánásra, újrakezdésre. Mi emberek azonban nem tudunk, és nem akarunk lassítani, mert ijesztővé vált a csend, és a lassabb életritmus. Rettegünk attól, hogy lemaradunk társainktól, akik egyébként lehet, éppen a vesztükbe rohannak. Isten kegyelme viszont mindenkinek megadatik, aki hisz benne, és Krisztusban, és elfogadja a Szentlelket, ám a világnak látszólag nem kell ez a kegyelem. Nem kell, mert nem jár együtt zsíros fizetéssel, magas pozícióval, és a prémium, avagy a cafeteria sem látszik kecsegtetőnek. Az ígért pozíció pedig az, hogy Isten gyermekei lehetünk mi is, a cafeteria szintén nem csekély, hiszen maga az örök élet. Mindez azonban sokaknak nem kell, így tehát különlegessé tette Isten az idei Böjtünket. Engedte ugyanis, hogy egy mikroszkópikus kis vírus rettegést, és pánikot ültethessen a szívünkbe, hogy látszólag erős gazdaságok roppanjanak meg szorításától, és megálljon minden. Iskolák bezárnak, többen és többen maradnak otthon, mert munkáltatójuk otthoni munkát rendel el, vagy a karantén őket is bekebelezi. Sokan persze kizárólag kormányoktól, és földi orvosoktól várják a segítséget, holott mindenki csak eszköz Isten kezében. Ha a mennybéli orvostól várnánk a gyógyulást, akkor földi gyógyítóinkon keresztül megóvna minket a pusztulástól.

A lényeg, hogy Isten megálljt parancsolt a világnak, hogy feleszméljen végre. Itt az idő, hogy több időt töltsünk szeretteinkkel, vagy ha ez nem lehetséges, akkor épüljünk lélekben, hogy szabadulásunkat megkaphassuk. Nem feledhetjük, hogy mely ünnepünk felé közeledünk. Húsvét a reménység ünnepe, mert ahogy Jézus feltámadt, úgy támadhat fel világunk ismét, ha Isten kezébe tesszük le sorsunkat. Határozott parancsot kapunk arra vonatkozóan is, hogy adjuk meg a császárnak azt, ami a császáré, és Istennek azt, ami az Istené. Ha tehát most fegyelemre, és megszorításokra int minket kormányunk, akkor legyünk engedelmesek! A barikádok közt pedig az imádság az eszközünk arra, hogy mihamarabb véget érjen megpróbáltatásunk.

Keresztyén képződmény vagyok

Hűséges olvasóim tudhatják, hogy blogomon tartózkodom a politikai felhangoktól, hiszen számtalan írást találni az interneten, a téma pedig gyakran egy-egy bizonyos politikai oldal nevében halmoz karaktert karakterre. Most azonban egy olyan megnyilvánulásról kell írnom, mely csúnyán felborzolta minden jó érzéssel bíró ember idegeit. Egy bizonyos párt egyik vezető politikusa azt találta mondani, hogy a heteroszexuális, fehér, keresztény nők, és férfiak, rémisztő képződmények. Lehet, nem szó szerint idéztem, de a lényeg a lényeg, tehát ezen elmés megállapítás szerint, magam is rémisztő képződmény vagyok. Ez a kijelentés több sebből is vérzik: Nem egy szűk társadalmi réteget bélyegzett és bántott meg ez a magát politikusnak nevező személy, hanem lényegében egész népünket. Ez még akkor is így van, ha nem minden Magyar vallja magát kereszténynek, mert kultúránk alapja mégis csak a kereszténység. Arról nem is beszélve, hogy a többség még mindig fehér, és heteroszexuális női, és firfé képződmény. Egy egész ország lakosságát becsmérelni esztelenség, és felelőtlenség, aminek minden bizonnyal következményei lesznek. Mindazon által büszke vagyok, hogy Keresztyén, heteroszexuális, fehér férfi vagyok, és ha Krisztus nevéért üldöznek, vagy megvetnek, az csak erősíti hitemet abban, hogy helyem van nekem is Isten országában. Ebben viszont nem mindenki hisz, de származásukban, és bőrszínük, szexuális irányultságukban lettek megsértve. Különös kontraszt, hogy egy toleranciát, és liberalizmust hirdető párt egy prominens személyisége nyilatkozik így.

Mi a teendőnk ezel a nyilatkozattal nekünk, akik fehér, heteroszexuális Keresztény keresztyén nőknek, és férfiaknak valljuk magunkat? Nos, az ítélkezés semmi esetre sem lehet út, hiszen akkor hasonlatossá válnánk ehhez az illetőhöz, és pontosan a Krisztusi útról térnénk le, és méltatlanná válnánk ahhoz, hogy tanítványainak nevezzenek minket. Isten rendezni fogja a sorsát majd ennek az embernek is, mi pedig imádkozhatunk azért, hogy egyszer megértse, hogy mekkora hibát követett el ezzel a minősítéssel, és megbánást tanusítson. Hogy megtörténik ez valaha, vagy sem, szintén Isten kezében van, de a mi szüntelen imádságunknak immár ez a kívánság is része lehet. Ha rémisztő képződmények volnánk, Isten akkor is szeretne minket, de neki hála, az ő hasonlatosságára lettünk teremtve. Ha pedig ez így van, akkor minden ember csodálatos a maga nemében, ami persze Sátán szemében lehet rémisztő, mert mindaz, ami Istentől való, számára rémisztő.

Várjuk inkább a lassan sarjadó tavaszt! Lázas betegségemből lassanként feltápászkodva ismét megélem Isten mérhetetlen kegyelmét, hogy még felállhatok, mert még van dolgom itt. Állásom ugyan még nincs, de több helyről is várok visszajelzést, és tudom, hogy Isten útjai gyakran kifürkészhetetlenek. Valahol vár reám egy szolgálat, egy munkahely, ami előttem még rejtve van, de Isten előtt már világosabb a napnál.

szeretetbe csomagolt ajándék

Sok üresnek tűnő frázist olvasni manapság a szeretetről, az idő múlásáról, és egyéb dolgokról. A Biblia szavai persze egyértelműen beszélnek a szeretetről, de gyakran úgy érezhetjük, hogy a mai világ már nem rejthet olyan csodákat, melyek a szeretettel lehetnek összefüggésben, vagy Istennel. Én azonban olyat tapasztalhattam meg a napokban, ami ismét elhitette velem, hogy a szeretet igenis létezik, és lehet látszólag bármilyen zord is ez a felgyorsult világ, időnként megálljt parancsol nekünk, és ámulatra késztet.

Történt, hogy előszülinapi vacsorára voltam hivatalos egy bizonyos étterembe. A vacsorát Anna, és a Druidások szervezték miattam, ami már önmagában is jól esett, de amit később tapasztaltam, az mindent vitt.

Anna eljött hozzzám, és a lakásomról indultunk el a helyszínre, félúton pedig Andrissal találkoztunk, a Druida billentyűsével. Lucky végig fegyelmezetten viselkedett, és szépen dolgozott.

Az étterembe érkezve éreztem, hogy valami merénylet készül értem, és nem ellenem, de még nem sejtetem, hogy miről van szó. Elérkezett aztán a illanat, és az egész csapat, együtt adta át nekem az ajándékot, amit Anna szerzet be, mint az kiderült. Az ajándék pedig egy rég vágyott basszusgitár lett. Ekkor még csak a tokját érezhettem, de már ettől meghatódtam. Prüntyögtem én régebben már basszusgitáron, de csak álom volt számomra, hogy saját basszusgitárom legyen, és egy bandában is jjátszhassak. Nos, a gitárt, és bandát is megkaphattam, ugyanis egy Fénykerék nevű bandában lesz lehetőségem basszusgitározni, amint gatyába ráztam magam a hangszer megszólaltatását illetően, és ebben a csapatban Ricsosz, és Timi is tagok. Azt is megtudtam, hogy a hangszert, melyet Mütyűrkének neveztünk el, Anna szerezte be. Nagyon meghatódtam, mert mindenki elmondta egy pohárköszöntő keretében, hogy mit gondol rólam, miért is vagyok fontos számára. Megálapodtunk abban is, hogy a b oldalon vannak sok esetben a legjob számok egy lemezen, tehát remélhetőleg életemnek is egy job szakasza következik. Ehhez most adott néhány tényező: Isten, Anna, barátikör, és a basszusgitározás gyakorlása. Ha Isten ebben is megsegít, akkor munka is lesz hamarosan.

A születésnapom konkrét napján Annával nálam voltunk, és békességben ünnepelgettünk. Egész nap az járt a fejemben, hogy mennyit agyalhattak, szervezkedhettek Anna, és a barátaim, hogy ilyen tökéletes estét kaphassak tőlük ajándékba, egyszerűen szeretetből. Nem hangzottak el fenkölt nagy szavak, de minden gesztus, és szó igazi volt. A hangszer pedig, amit kaptam gyönyörű, és azon leszek, hogy minél szebben megszólaltathassam. Találtam olyan videókat a neten, melyekben szóban is elhangzik, hogy mi az adott lecke feladata, tehát ezek az oktató videók is a hasznomra válhatnak majd.

Féltem a vűvös negyventől, de most egy új élet kezdetét látom benne. Isten Annán, és a barátaimon keresztül ráébresztett arra, hogy mindig kész megújítani, és, hogy negven évesen még nem kell eltemetnem magam, hanem inkább egy új, szebb jövőben kell reménykednem, mert még van dolgom, és célom ezen a földön.

Év végi számvetés

Látszólag egy szempillantás alatt röppent el ez az esztendő is. Tisztán emlékszem, hogy tavaly bizony még egyedül töltöttem a Szilvesztert, és az idei év első napját is. Sejtelmem sem volt még arról, hogy mit hozhat a 2019-es év, de ma már tudom, hogy igazi hullámvasút alakult a történések sorából. Következzék hát egy afféle számvetés, mi is törrtént..

Januárban a munkahelyen értekezlettel nyitottunk, ahol is kiderült, hogy hat órába tettek, így több fizetésre számíthattam. Teljesen átvettem a központos, ügyfélszolgálatos munkát, ami komoly felelősség volt, de egyben kihívás is. Ekkor még nem sejtettem, hogy húzós fordulatot vesznek a dolgok az év végére. Januárban volt a 39-edik szülinapom is, amit az Archive tagjaival ünnepeltünk. Szembesültem azzal a ténnyel is, hogy egy évem van már csupán a bűvös negyvenig, amit érdemes kihasználni. Majd idővel kiderül, hogy jól sáfárkodtam-e az időmmel ténylegesen, vagy esetleg eltékozoltam egy részétt..

A téli hónapok elteltek szépen, komolyabb események nélkül. Időnként volt lehetőségem együtt szolgálni Lórival, ami mindig örömmel tölt el. Bátran állíthatom, hogy a Siketmissziónál voltam hivatásom csúcsán. Isten tudja csak, hogy lesz-e még ilyen időszak az életemben.

Tavasszal megpályáztam sokakkal együtt egy Iphone 7-est a Távszem project keretében, és nyertem. A mai napig nagyon örülök az elnyert telefonnak, mert naponként komoly segítséget nyújt a mindennapokban, ahogy maga a Távszem is. Közben éreztem, hogy kezdek mentálisan kimerülni, valamint az Oflák vizsgálatán is jelezték, hogy javasolt pszichológus felkeresése. Nem volt könnyű rászánni magam, de végül szakemberhez fordultam, akivel a mai napig is együtt dolgozunk életem traumáinak feldolgozásán. Elkezdtem járni rehabtanárhoz is, hogy önálóságomat tovább növelhessem. Megtanultam többek közt vasalni is.

Nyáron volt ismét lehetőségem együtt nyaralni volt évfolyamtársaimmal, ami örömmel töltött el. Ezúttal nem csupán két napot töltöttünk Szóládon, hanem egy egész hetet. Sokat úsztam a Balatonban, utolsó este pedig építő beszélgetésem volt Dezsővel. Amikor pedig ténylegesen eldöntöttem, hogy rendbe teszem az életemet, felbukkant szinte a semmiből Anna, aki gyermekkori szerelmem volt, de évtizedekre megszakadt köztünk a kapcsolat. Még ma is hihetetlen, de ott tudtuk folytatni szinte, ahol abbahagytuk annak idején, és mára egy pár vagyunk. Ágival igyekszünk tartani a barátságot, amennyire ez lehetséges, és mára már ő is megtalálta a párját, akivel tényleg boldog.

Az őszre nem lehetett panasz, hiszen sokáig volt meglepően szép idő, így volt lehetőségünk Annával több időt együtt tölteni. A munkahelyen már kezdtek vészjósló szelek fújdogálni, de még nem sejtettem, mi lesz a végkifejlet.

Elérkezett aztán a tél, és bizony magával is hozta életem újabb nehéz időszakát. December elején néhány centi hótól beállt Budapest, és persze a Máv sem hazudtolta meg önmagát. Bő két héttel az ünnepek előtt tudtam meg, hogy januártól lényegében munkanélküli leszek, és ez letaglózott teljesen. Isten persze adta mellém segítségül Annát, és a barátaimat, és persze Luckyt, de nehéz reményteli szívvel várni a 2020-as esztendőt. Több helyen bent van már az önéletrajzom, de egyetlen hely kivételével, még senki sem reagált.

Igaz a mondás, mely szerint Isten útjai kifürkészhetetlenek. Most még nem látom, hogy hová helyez majd engem az
Úr, de csak remélni tudom, hogy mindez a javamra szolgál, és mindenki megkapja a maga jussát mindenért. Zenei téren kicsit stabilizálódott a helyzet, mert megújult a Druida, és elindítottam saját projectemet is, Tom Sound néven.

Kívánok ezúton minden kedves olvasómnak áldott, kegyelemben gazdag 2020-as évet! Saját magam érdekében is remélem, hogy ami most még rejtve van, a jövendőben világossá lesz, és akkor nem emészt majd a kételkedés, és a bizonytalanság mocsara.