Leltár

Bejegyzésem elején, egy gyors szolgálati közleményben szeretném jelezni, hogy fogalmam sincs, miért nem érhető el a videó, amit feltöltöttem. Ha valaki tud segíteni blogspotra történő videó feltöltés ügyben, szívesen veszem. Eltelt tehát ez az esztendő is. Megmérgezte életünket a covid, de azt hittem, ha vigyázok, nem kapom el. Nos, tévedtem, mert elkaptam, és meg is szenvedtem rendesen. Részben a covidnak köszönhetően romba dőlt a párkapcsolatom, így ezt a Szilvesztert egyedül töltöm. Többekkel írkálok persze messengeren, és kezd kikristályosodni egy tervem az elkövetkezendő évre, de közben bizonytalan vagyok, hogy lesz-e erőm, kitartásom véghez vinni. A terv az, hogy végre megírom azt a musicalt, melyet már évek óta tervezgetek, Luther munkásságáról. Közben érkeznek a hírek a megmentő oltásról, mely feloldoz majd minket a covid láncai alól. Arra vajon gondolunk-e, hogy a bűnök rabságából mely oltás oldozhat fel? Krisztus vére az a védelem, mely végleges immunitást adhat lelkünknek. A Szentlélekkel való oltakozás szintén önkéntes, de eljön majd az idő, mikor már nem juthatunk vakcinához. Most még azonban a kegyelem időszaka tart, és ahhoz, hogy más legyen az elkövetkezendő év, évtized, változtatnunk kell. Egyedül a változás esetleges, és csak ideigvaló lehet, de Jézussal oldalunkon eredményre vezet. Ezt próbálom megélni mostanában, és komolyan olvasni kezdtem az önismereti témák mellett, Luther munkásságáról. Olyan lelki ébredést élt meg, mely aztán hatással lett az egész világra. Mi miért ne élhetnénk meg hasonlót? Nagyon komoly forrásanyagot, és mentális támogatást kapok Vivitől, aki Evangélikus teológa, testvérem az Úrban. Ricsosz barátom is segít bizonyos szövegek megírásában, tehát indulnom kell. Magamnak is csalódást okoznék, ahogy néhány bennem bízó embernek is, s talán Istennek is, ha megfutamodnék a feladattól. Igyekszem szolgálatnak felfogni ezt is, hiszen talentumot kaptam Istentől a zeneszerzésre, hangszerek megszólaltatására, szövegek írására. Ebbe a munkába szeretném fektetni most minden képességemet, melyeket az alkotás szolgálatába állíthatok. Hazudnék, ha azt írnám, hogy csak rossz dolgok történtek velem ebben az évben. A Druidának végre stabil tagsága lett, és remek barátikör is alakult a járvány viszontagságai alatt. Az pedig, hogy még fájdalmat vagyok képes érezni azt jelenti, hogy még tudok érezni, szeretni. Bízom azért, hogy a lejtmenet után, végre emelkedés jön újra. Kívánok minden olvasónak Istentől megáldott, boldog új esztendőt. Kívánom, hog y tudjunk vigyázni egymásra, mert egymás számára kincsek lehetünk a nehézségek közt.

Panaszos gondolatok

Mit is írhatnék? Eltelt a Karácsony immár Anna nélkül, de jó barátoknál. Szorult helyzetben derül ki, hogy ki is van mellettünk igazán. Az igaz barátok nem hagynak el minket, ahogy Isten sem. Karácsonykor azt a mérhetetlen szeretetet ünnepeljük, melyet az Úr nyújtott át nekünk, Jézus Krisztusban. Jézus kereszthalála, és feltámadása által megszabadulhatunk bűneinkt terhétől, mert a mi bűneinkért is történt, aminek történnie kellett, Isten tökéletes terve szerint. Gyakran azt gondoljuk talán, hogy mindaz, amit Jézus elszenvedett, rólunk már nem szól, hiszen csak a biblia emberének szólt az Ige, köztük néhányan valóban találkozhattak Istennel, Jézussal, ám ez volt, akit nem tartott vissza attól, hogy kételkedjen. A jó hír az, hogy mindenkinek szól a mai napig is a Biblia üzenete, és krisztus megváltó munkája, aki hisz benne. A rossz hír az, hogy a mai világ komoly kételkedést kelthet bennünk, mert önmagunkban sem vagyunk sokszor biztosak. Kapcsolatok dőlnek romba, mert félünk igazán elköteleződni, ami nem kell, hogy önfeladást is jelentsen. Amikor egy helyzet látszólag megoldhatatlan, lelépünk a másik ember mellől, mert nekünk úgy vélhetően könnyebb. Az már nem szempont, hogy a faképnél hagyott mit él át, hiszen az az ő dolga. Az öröm az ürömben az, hogy Istent érdekli az én sorsom is. Ad mellém barátokat, akiknek fontos vagyok csődközeli állapotban is, és nem futamodnak meg. Nem tudhatom, hogy lesz-e olyan nő még az életemben, akinek valóban fontos vagyok, de ha feladom, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Én döntést hoztam, ami már független Annától, vagy bármely nőtől, aki az életem része volt, mert magamért akarok változni. Az persze feltűnő, hogy némelyek a környezetemben még csak gondolati szinten sem jutnak el addig, hogy változniuk kéne, de ez az ő dolguk, és az ő felelősségük. A Karácsonyt tehát Ágiéknál töltöttem, és ők mindent megtettek, hogy jól érezzem magam. Mentálisan nem vagyok jól, hazugság volna azzal ámítanom az olvasót, hogy minden a legnagyobb rendben van velem, de bizony tűzben derül ki, hogy ki tart velünk a próbák során, akár saját épségét is kockáztatva. Igyekszem haladni a számomra kijelölt úton, és tudom, ha leroskadnék, majd az Úr magához emel. Rettegek a januártól, mert öt éve számomra a gyötrelmek hónapja, de reménységem az Isten. Panaszaim áradatának végén álljon itt ebben a bejegyzésben egy videó, mely egy Igehirdetésem, melyet a Vgyke karácsonyi rendezvényén adtam elő felvételről! Becsüljétek meg társatokat, mert nincs fájdalmasabb szárnyaszegett madárként vergődni önmagunk csapdájában. becsüljük meg a kegyelmet, amíg még nem késő!

Mélyponton

Nehéz betűkbe foglalni mindazt, amit most érzek. Egyrészt elindultam egy úton, melyet nevezhetünk változásnak, mentális fejlődésnek, az önismeret gyakorlásának, a női nem komolyabb mentális megismerésének, másrészt pedig leírhatatlan üresség van bennem. Szeretnék Anna felé is bizonyítani, de nem enged közel magához, így viszont lehetetlen bármit is tenni. Minden álmom, és tervem szerte foszlott, nem látom, merre tovább. Az életet azonban élni kell, vár a munka, a tanítás, a druida, itthon pedig a négy fal, női gyengédség nélkül. A Karácsonyt csak azért nem töltöm egyedül, mert Ági, és párja Józsi, befogadnak az ünnepre. 

Bizonyára az olvasót nem érdekli vergődésem, így csak akkor teszek közzé legközelebb bejegyzést, ha építőt tudok publikálni. Igyekeztem, és igyekszem ezen a blogon is értéket közvetíteni, de most saját értékeimben sem vagyok biztos. Megfordult a fejemben az is, hogy befejezem a bloggerkedést, de nem szeretnék átgondolatlan döntést hozni. Vannak azért terveim is a blog tartalmának fejlesztését illetően, de érdekel, hogy a kedves olvasók, mit olvasnának tőlem szívesen. Ha hozzászlólásban írnak nekem, sokat segíthetnek a továbbjutásban. 

Jelentkezem majd tehát, ha lesz új, építő, aktuális téma, ha majd ismét rám süt a nap. 

        

 

Változások kapujában

 Látom a fényt az alagút végén, de lassú a gyógyulás. A háziorvosom szerint fertőző már nem vagyok, de a mellkasom még fáj kicsit, ami azt jelzi, hogy szövődmény alakult ki a tüdőmben. Sokan nehezen lábalnak ki ebből a betegségből, és én is közéjük tartozom. Közben az Annának nevezett tündérmese is véget ért. Anna is megmérettetett, és könnyűnek találtatott, így egyedül maradtam. Ilyen szorult helyzetben mutatkozik meg, kire is számíthat az ember. Amir erről tudnék még írni, az nem tartozik egy blog hasábjaira. 

Keresem a kiutat, az ösvényt, melyen haladhatok tovább, és tudom, hogy isten ebben a helyzetben is velem van. Kaptam barátokat a Druida tagjai személyében, akik mellettem állnak, mert ők valóban szeretnek engem. A próbatételek során mutatkozik meg mindenki igazi jelleme, a tanulságot tehát leszűrtem.. 

Holnap megvizsgál a háziorvosom, így talán ténylegesen elindulhatok a gyógyulás útján, de a lelki regenerálódás hosszadalmasabb történetnek tűnik. Marad a zene, és a szolgálatom, mely kibővült azzal, hogy egy magántanulót is vizsgáztatnom kell hittanból. Ez komoly kihívás, mert magántanulóm még nem volt letanított éveim során. Becsatlakoztam gyülekezetünk egy kis csapatába, akik Zoomon tartanak Biblia órát a covid miatt. Igyekszem beilleszkedni, hogy mikor ismét kinyílnak templomaink, már legyenek ismerőseim, akiken keresztül betagozódhatok ténylegesen a közösségbe. 

közhelynek hathat talán, de mégis igaz, hogy a covid nem csak az egészségünket, és a gazdasági életet veszélyezteti, hanem bizony az emberi kapcsolatokat is. Lám, én elvesztettem a nőt, akiért mindent megtettem, és megtettem volna, ami tőlem telhető. Tudom, hogy én is követtem el hibákat, de nem számított, hogy küzdök a változásért. Ha csak nem muszáj, embereknek többé nem akarok megfelelni, csak Istennek, mert ő előbb szeretett engem, mikor még meg sem születtem. 

A kedves olvasónak annyit tudok javasolni, hogy vigyázzon szeretteire, mert az anyagi dolgokat lehet pótolni, de az egészséget, és szeretteinket nem pótolhatja semmi! Egyszer Ennek a válságnak is vége lesz, de ha nem vigyázunk, utána üresség marad, és mentális sivatag. 

A corona fogságában igazán

    Hogyan is kezdjem? Nehezen jönnek most a szavak. Eddig csak híroldalakon, és a média egyéb színterein halottam róla, de azt hittem, velem nem történhet meg, hiszen vigyázok, maszkot hordok, fertőtlenítek, kezet mosok, de hiába. Ma érkezett meg a tesztem eredménye, és bizony pozitív. Bő két hete jelentkeztek a jellegzetes tünetek, de a hétvégi ügyelet elhajtott azzal, hogy egyszerű nátháról van szó. A tünetek persze erősödtek, így nem hagyott nyugodni a dolog, és nehezen, de elértem a háziorvosomat, aki komolyan vett végre. Részletesen kikérdezte a tüneteimet, majd azonnal kiírta nekem a tesztet, mert a szegcsontom, és a mellkasom fájdalma azt sugallta neki, hogy a vírus hatására kezd begyulladni a légcsövem. Nyomatékosan figyelmeztetett, hogy rosszabbodó állapot esetén azonnal mentő, és kórház, egy percig se habozzak. 

Egy hetet vártam a tesztre kétségek között, mert nem tudtam, hogy valóban fogságába ejtett a covid, vagy csak egyszerűen beszipkáztam valami őszi víruskát. Amikor volt erőm, maszkot vettem, és Lucky-val elmentünk a közeli boltba vásárolni, valamint kiváltottam a vitamint, amit felírt a doki. 

Most kedden, egy héttel a teszt kiírása után hívtak a mentősök, hogy jönnének kettő után levenni a mintát. Kicsivel kettő előtt meg is érkezett egy nagyon kedves fiatal mentős hölgy, aki igyekezett megnyugtatni miután megtudta, hogy nem volt még ilyen tesztben részen. Kellemetlen volt a mintavétel, de sokat segített a mintát levevő hölgyemény kedvessége, és tapintatoss hozzáállása. Ezúton is köszönöm, és Isten áldását kívánom életére, szolgálatára! Sok hasonló lelkületű emberre lenne szükség minden olyan szakmában, ahol emberekkel foglalkoznak. 

Majdnem két napos őrítő várakozás következett, a mellkasom fájt, köhögtem, és gyenge voltam, és ezek a tünetek most is gyötörnek. Jött aztán a mail azEeszt-től, hogy leletem érkezett a rendszerbe. Sietve bejelentkeztem, és ott volt a tesztem eredménye, egy pdf-ben. Kis habozás után megnyitottam a dokumentumot, majd néhány szó ütötte meg a fülemet: "Pozitív, Rns detektálható.." A lényeg, pozitív lett a tesztem, tehát fertőzött vagyok. 

 Itt ülök a magány, és egy kicsiny vírus fogságában, látszólag rabságba kerültem, mely nem ereszt, csak nagyon nagyon lassan enyhít a láncok szorításán. A mellkasom fáj, időnként olyan, mintha össze akarnák roppantani. Időnként fullasztó köhögési rohamok törnek rám, melyek kifárasztanak, és már jó ideje nem érzek rendesen szagokat, ízeket. Írnak, hívnak barátok, Annával is beszélünk, de ezek csak addig enyhítik vergődésemet, míg beszélünk. A telefonbeszélgetés véget ér, a chatelés megreked, én pedig ismét magam vagyok fogvatartómmal, és lucky-val, aki hűséges, engedelmes, és látszólag nagyon aggódik értem. Isten is velem van, hiszen az ő kegyelméből még nem vagyok kórházban, és van erőm ellátni magam. Mivel nem ismeri az emberiség ezt a vírust pontosan, így csak remélhetem, hogy legyőzöm hamar, és élhetem az életemet, de nem tudni, mi lesz a vége vesszőfutásomnak. Szeretném élni az életemet békében tovább, de tudom jól, hogy semmi sem lesz ugyanaz, mint a fertőzés előtt volt. Újra kell gondolnom az életemet, emberi kapcsolataimat, hogy értelmet nyerjen ez a megpróbáltatás. Lehetőséget kaptunk az elcsendesedésre, és a változásra, de azt csak az idő fogja megmutatni, hogy hatott-e az emberiségre ez a lecke, amit egy mikroszkópikus kis vírus képében ad fel nekünk az Úr. 

        

Várok, és remélek, miközben két köhögési roham között igyekszem erőt gyűjteni, hogy bírjam a gyűrődést tovább. Az Úr időnként gyógyító álmot bocsájt rám, mely valóban pihentet, és gyógyít. Ilyen éles helyzetekben derül ki, kikre is számíthat az ember igazán.  

Kutyavilág rendkívüli kiadás

Lassan húsz éve, hogy azt az életformát képviselem, melyet a köznyelv kutyás életmódnak, kutyázásnak nevez. Húsz év csetlései botlásai, húsz év sikerei, és kudarcai szegélyezik utamat, de még mindig kutyás vagyok. Hangsúlyozom, hogy kutyás vagyok, és nem kutyatartó, vagy csupán vakvezető kutyával közlekedő, mert ha csak e két kategóriába sorolnám magam, akkor tartanám a kutyát, mert a hasznomra válik, a közlekedés során pedig eszközként tekintenék rá.

 Több mint húsz éve történt, hogy először mehettem vakvezető kutyával, aki még kiképzés alatt volt, de már tudott kiképző felügyelete alatt vezetni. Egy egyenes szakaszon mehettünk csepelen az mvgyosz vakvezető Kutya-kiképző Iskolája, ma Kiképző központja környékén. Éreztem, ahogy suhanok az úton, mintha látnék. Efféle szabadságot fehérbottal közlekedve nem éreztem, de katartikus volt. Március volt, tehát már tavaszodott, és én csak élveztem, ahogy együtt száguldunk Simonnal, a hatalmas keverék kutyussal. Mondták később, hogy nem minden kutya ilyen gyors, de nekem tetszett ez a sebesség akkor is, ha azért kapkodtam is a levegőt, mert mai fejjel elképzelhetetlenül lassan közlekedtem akkor még. Éreztem, ahogy kerülgeti velem a felmerülő akadályokat Simon, és persze élmény volt az is, ahogy bejelezte az úthibákat, fel, és lelépőket. Amikor az akkori iskolavezető megkérdezte tőlem, hogy milyen érzés volt kutyával menni, csak egy szót tudtam mondani, szabadság. Akkor még csak annyit mondtak, hogy vélhetően nagytestű kant kapok majd, de nem Simont, mert ő gyors nekem, de nyugodjak meg, nem minden kutya ilyen gyors. Az tény, hogy Simonnal nem késtem

Egy kéretlen levél margójára

Gyakran előfordul, hogy kéretlen, spam leveleket kapunk e-mailcímünkre, melyek arra késztetnek minket, hogy a törlés gombra nyomjunk, vagy koppintsunk sietve, mert hamis, vagy lényegtelen információkat tartalmaznak, esetleg adathalászat is bújkál a háttérben. A napokban magam is kaptam egy kéretlen levelet, mely egy bizonyos látásközpont nevében érkezett. Szerettek volna meggyőzni, hogy vegyek tőlük egy csodaszert, amitől majd meglátulok, hogy nyelvújítási kényszeremet is megcsillogtassam kissé. Azt ígérték, hogy a ma ismert szembetegségek döntő százalékát gyógyítja, némi kezeléssel fűszerezve. Már a tárgy is figyelemfelkeltő volt, ugyanis arra utalt, hogy a szemem olyan lesz, mint a sasé. Nos, ha az én Ropomat meggyógyítja, akkor megtapsolom, bár nem szeretném feltétlen. Volt néhány hónapig ugyanis látásmaradványom, de nem volt kifejezetten jó élmény. Időm sem volt megtanulnom használni, mert elhomályosodott minden, bár a nap fényét még továbbra is látom. Hívő Keresztyénként pedig hiszem, hogy vakságomnak is oka van. Hallani, olvasni bizonyos terápiákról, próbálkozásokról, melyek részlegesen sok embernek adhatják majd vissza a látásukat, de negyven évesen kétlem, hogy képes lennék alkalmazkodni a rengeteg új ingerhez. Azoknak az embereknek viszont jó alternatíva lehet majd valamelyik kezelés, akik felnőtt korban vakultak meg. Hosszú évekbe telhet, míg kiforrott terápiák alakulnak ki a kutatásokból, az életet pedig élni kell, és abból kell kihozni a legtöbbet, ami adatott.

A racionális okokon túl hiszem, hogy vakságom is arra szolgál, hogy Isten dicsősége megmutatkozhasson, hiszen egy vakot is eszközévé tehet, ha úgy látja jónak. Azt pedig nem tudhatom, hogy látó emberként milyen utat választottam volna. Ma már egyre tágabb számunkra is a világ a technika által nyújtott lehetőségek miatt is, de továbbra is sok múlik azon, hogy milyen képet mutatunk kifelé magunkról. Sablonos talán, és közhelyként hat, de mégis igaz, hogy ha magunkat elfogadjuk, minket is jobban elfogadnak majd. Nem állítom, hogy nem vagyok időnként rosszban magammal, de vakon, vagy nem vakon, próbálok szerethető, és elviselhető lenni,de főleg Istennek jó eszközévé válni.