Kutyavilág külön kiadás, avagy akik helyettünk is látnak

Április 27-e a vakvezető kutyák világnapja. Ezen a napon emlékezünk azokra a csodás négylábúakra, és kiképzőikre, valamint nevelőikre, akik sokunk önállóságát, szabadságát adják vissza. Természetesen a vakvezető kutyákat illetően is sok tévhit kering az emberek között, de ideje ezeket lerombolni! A vakvezető kutya például nem taxi, sőt Gps sincs beleültetve a chipjébe, de a fülei sem szolgálnak antennaként. Nekünk llátássérülteknek kell tudnunk, hogy milyen útvonalon szeretnénk megközelíteni az adott helyet. Az éveken át történő közlekedés során kialakult bennem is az a készség, hogy gyorsan kialakul bennem egy útvonal térképe, így már tudom irányítani a kutyát megfelelően: jobbra, ballra, előre, lépcsőhöz, zebrához, ajtóhoz, ezek olykor irányokkal is kombinálva, megállókerestetés, járművön ülőhelykerestetés. Tapasztalataim szerint a rátermettebb kutyák ülőhely híján a helyet keress parancsra egy kapaszkodóhoz viszik a gazdát, így nem esik el a páros, és útban sincs. Lucky ezt rendszerint megoldja. A vakvezető kutyák munkájában elengedhetetlen, hogy a kutya tudjon bizonyos helyzetekben döntést hozni, de tudja átadni ezt a szerepet a gazdának, ha kell. Fantasztikus dolog ezeknél a kutyáknál az értelmes engedetlenség, valamint a forgalom kritikus távolság bemérésének képessége. A kiképzés során megtanulják, hogy veszély esetén a kutya tagadja meg a parancsot. Ha nem hallom, hogy jön egy halkabb hibridautó, és tovább előre járdára küldöm Luckyt, ő befeszít a hámban, és megtagadja a parancsot. Vakvezető kutyával közlekedő sorstársaim bizonyára sok ilyen esetet tudnának mesélni, ez csak egy példa volt a sok közül. Utatkeress parancs esetén a kutyának kell mérlegelnie, hogy hogyan kerüljünk ki egy akadályt, hogy lavírozzunk el két autó közt, vagy egy tömegben, de ugyanerre a parancsra meg kell találnia a járda folytatását, ha nem vagyok képben azzal kapcsolatban, hogy merre folytatódik az út. Számtalan dolgot lehetne még sorolni, de talán ízelítőnek ennyi is elegendő, hogy belássa az olvasó, ezek a kutyák valóban szemünk helyett szemek, és helyettünk látnak a közlekedés során gyakran. Ahhoz, hogy egy vakvezető kutya ilyen jólképzett segítőtárs legyen, következetes nevelésre van szükség már kicsi koruktól kezdve, majd erre épül a célirányos kiképzés, az alapengedelmességi képzéssel megalapozva. Fontos, hogy egy vakvezető kutya egyszerre legyen szociálisan érzékeny, barátságos, játékos inpulzív, de bátor, fegyelmezett, és jó stressztűrő, hiszen ez a munka azért megterhelő is számukra mind idegileg, mind a hámban dolgozva fizikailag is. Itt is igaz az, mint sok más egyéb fantasztikus dolog esetében, hogy először katonák körében kezdték alkalmazni a vakvezető kutyákat, majd az I. világháború után hamar elterjedt a civil lakosság köreiben is.

Végezetül arról, hogy nekem mit nyújt a vakvezető kutyám, és mit nyújtottak Lucky elődei? Nos, szerintem ebben a témában még oldalakat tudnék írni, de hamar bezárná a böngészőt a kedves olvasó, így csak röviden fejteném ki ezt az egyébként szinte megfogalmazhatatlan témát. Nos, az első szó, ami eszembe jutott 2000-ben, mikor egy Simon nevű német juhász bobtail keverék kutyussal mentem, a szabadság volt. Fogtam a hámfogót, és suhantam az utcán úgy, ahogy azelőtt még sohasem. Nem kellett bottal támpontokat kotorásznom, hanem csak követtem a kutya mozgását, és szárnyaltam, sok látó embernél gyorsabban. A közel tizenhét év kutyázás alatt a részemmé vált ez az érzés, és még ma is, ha megfogom a hámfogót, és kiadom Lucky-nak az előre parancsot, ez az örömteli érzés fog el, hogy ismét enyém az utca, és összeforrva szárnyalhatunk az éppen aktuális cél felé.

Gondoljunk tehát ma azokra a nevelőkre, kiképzőkre, akik egy szertelen kis labrador, vagy goldenkölyökből felelősségteljes, komoly, de mégis bohókás munkakutyát nevelnek, akikre emberek életét bízzák majd! ÉN köszönöm ezúton is Lucky nevelőinek, és kiképzőjének azt az áldozatos munkát, melynek köszönhetően nem vagyok egyedül noha egyedül élek, és szabadon róhatom az utcákat, mint egy látó ember, legalábbis nagyon hasonlóan. Ennél nyilván többet nyújt nekem Lucky, de ez szavakkal nem leírható. Emlékezzünk tehát, és becsüljük, tiszteljük a szakembereket, és az általuk képzett kutyákat!

Húsvéti vallomás

Itt az ideje a bűnbánatnak, és a változásról tett fogadalmam megerősítésének, hiszen elérkezett Nagyhét. Ekkor teljesedtek be mindazon próféciák, melyeket már az Ószövetség idején megírt Ézsaiás próféta is többek között. Minden ami történt, értem is történt, és ezt olykor érdemes tudatosítani magamban. Értem is elárulta őt Judás, értem is történt az utolsó vacsora, hogy az Úrvacsorában megcselekedjem az ő emlékezetére mindazt, amit ő tett tanítványai körében. nagypénteken értem is megverték, kigúnyolták, megfeszítették. Miért felejtjük ezt el oly gyakran? Miért engedjük, hogy a hétköznapok megfojtsák bennünk a szívünkbe ültetett magvacskát? Sorolhatnám most a már ismert okokat, a bűnös természetet, de itt és most ez mentegetőzésnek tűnik. Nem fogom azt hazudni, hogy nem bántottam meg számomra fontos, és kevésbé fontos embereket, mert bizony megbántottam sokakat akaratomon kívül is. Tavaly elindultam a változás útján, amit Édesanyám elvesztésének traumája indított el bennem, de még gyakran megcsúszom a lejtőn, és visszább csúszom, ami olykor elkeserít, máskor arra bíztat, hogy meneteljek tovább a nehéz terep ellenére is. Eszemben sincs magam mártírnak beállítani, hiszen éppen olyan bűnös ember vagyok, mint bárki más, de magammal nekem kell együtt élnem, és szeretném jobban csinálni, amíg még van rá lehetőségem. Húsvét idején erősebb a késztetés a konkrét cselekvésre, de nem engedhetem, hogy csupán fellángolás legyen ez a tettrekészség.

Komoly reménységünk lehet abban, hogy noha Nagypéntek eseményei is értünk történtek, ahogy a feltámadás is. Csak remélni tudom, hogy a körülöttem lévő emberek hagynak változni, és leszek elég erős ahhoz, hogy a hátráltató tényezők ellenére is véghez tudjam vinni azt, amire fogadalmat tettem. Meglehet, hogy némelyekben erősebb az a kép, amit a múltbéli dolgaimmal alakítottam ki bennük, de itt vagyok, ha tehetek valamit, és a szándékomat Isten látja a legjobban.

Jézus megélt minden emberi szenvedést, hogy méltó közbenjárónk lehessen az Atyánál, ezért Húsvét reménysége erőt adhat nekünk ahhoz, hogy folytassuk akkor is, ha nehezítik is bizonyos tényezők, emberek küzdelmünket. Elsősorban nem embereknek kell tetszenünk, de ha jó ügyben ténykedünk, és törekszünk arra, hogy Istennek tetszően éljünk, másoknak is feltűnik majd a változás. Szeretném, ha értené az olvasó, hogy jelen írásom nem önmarcangolás, hanem őszinte számvetés, egyfajta vallomás jelenlegi állapotomról. Kívánom, hogy fedezzék fel a lehetőséget abban, amit Húsvét üzenete rejt.

Kívánok áldott Húsvétot minden kedves olvasónak, és tartsák meg ezt a reménységet a hétköznapok viharaiban is! ÉN megélhettem a musical bemutatóján a sikert, és az elismerést, amit titkon rég kerestem, és vártam már. Ha itt a földi létben megadatnak nekünk efféle ajándékok, mennyivel inkább megélhetjük majd az igaz boldogságot majd odafent? Bele sem tudunk ebbe gondolni, mert emberi ésszel ez nem fogható fel, de én vágyom erre a boldogságra. Addig is teszem a dolgom, és míg barátok vannak mellettem, és van kihez szóljak akár virtuálisan is, lesz erőm nekifutni a következő akadályoknak is.