Ünnepelni igazán

Rákapcsolt az ősz, immár valóban hidegek a nappalok is, és gyakran borús az ég is felettünk. Egy szempontból viszont kedves

számomra az október, és köze sincs a fehérbot napjához, és egyéb hasonló kitalált ünnepekhez. Pontosan múlthét pénteken

volt húsz éve, hogy a Teleki Blanka gimnázium kapujában megállított engem Ricsosz, aki két évvel felettem járt. Valahonnan

hallotta, hogy zenélgetek, és rákérdezett, hogy lenne-e kedvem vele muzsikálni. Nagyon meglepődtem a kérdésén, és persze

megtiszteltetésnek is éreztem, hiszen hallottam őt a gólyabálunkon zenélni, az előző formációjával, ami be is fulladt

hamar. A felkérésre igent mondtam, és onnantól elindult barátságunk. Sok formációval próbálkoztunk, de gyakran kiestek

mellőlünk az emberek, ám mi kitartottunk egymás mellett. Akkor sem volt ez másképpen, ha éppen nem együtt zenéltünk, vagy

én éppen a hittanoktatás szolgálatáért képeztem magam, és hagytam, hogy nagytudású teológusok, és egyéb professzorok

okítgassanak.

Eltelt húsz esztendő azóta a bizonyos első találkozás óta. Idősebbek is lettünk, hajunk őszes lett, az élet meggyötört

minket, de egyben keményebbé, és bölcsebbé is tett talán. Múlthét pénteken azonban lélekben fiatalok voltunk ismét, hiszen

egy kisebb bulival ünnepeltük meg ezt a jeles évfordulót. Megbeszéltük, hogy tartunk egy kisebb bulit ketten is, de most

négyen voltunk: Ági, Timi, Ricsosz, és én. Ágit már nyolc éve ismerem, ő is sokmindenen átsegített már, és mivel ő is

vakvezető kutyás, így a sok egyéb téma mellett, a kutyázás örök témánk a mai napig is. Timi pedig jelenleg alakulgató

zenekarunk egyik énekese, akit nem rég ismertem meg, de hamar megkedveltük egymást. Nehezen fogadok a szívembe új

embereket, de ő már a barátikör része lett. Jókedvűen borozgattunk kicsit, és Bolognai spagettit főztünk. A lányok ügyesen

összedolgoztak a konyhában, így nekem a sajtreszelésen kívül nem sok feladat jutott, de bevallom, nem is bántam egy

végighajtott hét után. Repkedtek a legkülönbözőbb szóviccek, és persze felbukkantak régi emlékek is, melyeket Ricsosszal

idéztünk fel. Nem csoda hát, hogy hamar eltelt az este, és lassanként mindenki pihenni tért.

Megmutatkozott ezen az estén is, hogy ma is érték az asztalközösség, és létezik még igaz lelkikötelék. Engem kértek meg,

hogy mondjak áldást vacsoránk elején, amivel valóban megadtuk az este mélységét is. Csak remélni tudom, hogy sok hasonló

estét, és évfordulót élhetünk még meg itt a földön együtt.