Eljött Karácsony

Szinte észre sem vettük, és ebben az évben is eltelt a Karácsony. Tavaly ugyan egyedül töltöttem az ünnepet, de most meghívott Ági magához, így mindketten jól jártunk, mert egyébként ő is egyedül lett volna két kutyájával.

Amikor 21-én utaztam Mezőtúrra Ágihoz, sajnos lekéstem a kiszemelt vonatot, így várnom kellett egy órát kb a másik vonat indulásáig. Ahogy áldogáltunk Lucky-val a pályaudvar csarnokában, mellém lépett egy srác, és felajánlotta, hogy üljek be nyugodtan a pályaudvar területén lévő étterembe, ahol ő dolgozik, ha még várnom kell. Mivel hideg volt, nem ellenkeztem. Leültünk egy üres asztalhoz, majd néhány perc múlva a már említett srác ismét mellém lépett, és gyümölcsteával kínált. Fázós emberke lévén, elfogadtam a teát is, majd számolgatni kezdtem fejben készpénzemet, mert persze nem vártam, hogy ingyen teát kapjak. Amikor megkérdeztem, hogy mennyivel tartozom, a következő választ kaptam: "Nem tartozik semmivel. Boldog Karácsonyt!" Innentől biztos voltam benne, hogy Isten vezérelte mellém ezt az illetőt, aki aztán segített megkeresni a vonatunkat is, és még ülőhelyet is kaptunk a segítségével, ami nehéz eset volt, mert tömeg volt az egész szerelvényen. Ez a kis csoda aztán megalapozta karácsony előtti várakozásomat. A tea melege, és ennek az embernek a segítő, szeretetteljes szándéka megerősített abban, hogy az ilyen kis csodák is erőt adhatnak nekünk, és ráhangolhatnak kminket az ünnepre. Hálát is adtam Istennek, hogy ilyen segítséget kaptam még akkor is, ha részben a saját hibámból késtem le az előző vonatot.

23-án templomban is voltunk, egészen pontosan gyülekezeti teremben, ahol adventi Istentiszteleten vettünk részt. Az Igehirdetés lényegre törő, és tömör volt, de a lényeg mindenkinek érthető lehetett, akinek volt füle a hallásra. Nagytiszteletű Asszony szerint a mai világ, és a benne élő ember megöli a Karácsonyt, amit nehéz lenne vitatni. Rohanunk, tömörülünk a bevásárlóközpontokban, ajándékot szeretnénk adni azoknak, akiket szeretünk, holott a legnagyobb ajándék az, hogy velük lehetünk, és ők velünk lehetnek. Karácsony pedig nem azért a szeretet ünnepe, amit a világ döngöl elménkbe, hanem azért, mert Isten úgy szeretett minket, hogy egyszülött fiát adta értünk. Beteljesedett az, amit már Ézsaiás próféta is megírt. Szabadítást kaptunk, és örök életet, melyet nem a jó tetteinkért kaptunk, hanem ingyen kegyelemből.

A nap további részében mézeskalácsot sütöttünk. Egészen pontosan Ági sütötte, én csak díszítettem őket sütés előtt dióval, és mandulával. Az első adag kicsigt megégett, de aztán belejöttünk a mókába, és sikerült ízletesre sütni a kis szívecskéket. A konyhai munkálatok alatt karácsonyi zenéket hallgattunk, számítógépről. Benyomtuk véletlenszerű lejátszásba winampba az én karácsonyi mapámat, aztán adott is volt a hangulat.

Elérkezett Karácsony. Sokféle kaját sorakoztattunk fel a karácsonyi asztalon, tehát panaszra nem lehetett okunk. A bejglit egy pékségből rendeltük, amit Ági testvére, Misi hozott el nekünk. Egészen biztos, hogy ilyen ízletes bejglit nem lettünk volna képesek megalkotni. Bolti bejglit nem szerettünk volna, így maradt a pékség, ami jó döntésnek bizonyult. Este fát díszítettünk, ami inkább néhány fenyőág volt, meghallgattuk az éjféli misét, és nyugovóra tértünk. A kutyák sokat játszottak minden nap a havas, majd a már felolvadt, és felszáradt kertben.

25-én Misiékhez voltunk hivatalosak, amolyan karácsonyi ebédre. Ízletes fácánlevessel kezdtünk, majd harcsapaprikás, és két fajta sütemény következett. Kaptunk elvitelre is kaját, aminek utóját ma fogyasztjuk el. Jót beszélgettünk, alapvetően derült volt a hangulat. Természetesen nem maradhatott el a kutyás téma sem, ami Ágit, Misit, és engem is mindig beszédre, és elmélkedésre késztet.

Karácsony második napján, nem mentünk sehová, hanem filmet néztünk, pihentünk, a kutyákat rendeztük. Este felhívott nagykőrösi évfolyamtársam dezső, akiről már tettem említést itt a blogon. Jó volt vele beszélni, nevetni. Elgondolkodtatott megállapítása, mely szerint ércesebb lettem, megedzett az élet. Nem csodálkozom rajta persze, hiszen három év alatt, három számomra fontos embert vesztettem el, de érdekes volt ez a visszajelzés.

Holnap pedig haza térek lakásomba, és készülök egy szebb, reményt keltő 2019-re. Persze minden év végén valami kedvezőbb folytatásban reménykedünk, aztán érkezik az, amit az Úr megenged, vagy próbatételként elénk állít. Örvendetes lenne, ha Karácsony hangulata, és üzenete nem csak három napig hatna ránk, hanem a hétköznapokban is. Kétségtelen tény, hogy a hétköznapok gondjai, terhei gyakran elfordítják tekintetünket azoktól a dolgoktól, melyek igazán fontosak, de legalább törekednünk kell arra, hogy Isten szeretetének fényében szemléljük a dolgokat.

advent, és ami előtte történt

Azt gondolná az ember, hogy ma már nem adódnak olyan konkrét helyzetek, mikor valaki hite, vallása miatt szenved hátrányt, vagy válik kitaszítottá, de én megélhettem. Említettem, hogy egy zenekarba hívtak dobosnak az Archive mellett, ám ez a project részemről a múlté. Kaptam ugyanis egy üzenetet messengeren gitárosunktól, melyben az állt, hogy az ő eszmerendszere nem egyeztethető össze vallási fantazmagóriákkal, tehát nem kíván velem dolgozni. Röviden jeleztem, hogy ebben az esetben én sem kívánok vele dolgozni, mert egyfelől ez hamarabb is eszébe juthatott volna, másrészt pedig nem fogom megtagadni a hitemet. Az igazsághoz tartozik, hogy soha sem térítgettem sem őt, sem mást, tehát mondva csinált okból lettem röptetve az egyébként még szinte nem is létező zenekarból. Ígéretesnek tűnt a dolog, de hiszem, hogy emberek elhagyhatnak, de Isten soha.

Megy persze a karácsony előtti őrült vásárlási láz, melyet ügyesen ki is használnak a különböző áruházak, és csábító akciókkal késztetik esztelen költekezésre a népet. Többre mennénk, ha az ünnep igazi lényegét próbálnánk megélni, és törekednénk arra, hogy akinek lehetősége van, családjával, meghitten élje át Krisztus születésének ünnepét. A tavalyi Karácsonyt egyedül töltöttem, és ha Ági nem hívott volna meg magához, akkor az idei ünnepet is magamban kellene átvészelnem. Írásban nehéz kifejezni, és nem is tartozik ezen blog oldalaira, hogy milyen érzések tombolnak bennem, de a szomorúság azért kifejező. Egy biztos, hogy én minden blackfriday akciónál jobban örülnék, ha a családom megmaradt részével tölthetném az ünnepet. Soha sem gondoltam, hogy más jóindulatától függ majd, hogy egyedül töltöm-e a Karácsonyt, vagy sem.

Hogy azért ne csak negatív dolgokat írjak, ricsoszt méltóképpen felköszöntöttük egy meglepetésbulival a negyvenedik születésnapján. Az ARchive próbahelyén rendeztük be a helyszínt asztallal, Ági által készített tortával, Gyuriék által főzött pörkölttel, némi itókával. Kis drazsékból Ági kirakta a torta tetejére Braille írásban azt, hogy Ricsosz 40. Előkerült később a gitár is, tehát valóban remekül sikerült az ünneplés. Csak remélni tudom, hogy még sokszor tíz évet tölthetünk el barátságban, szeretetben.

Kínálhat tehát a világ számtalan ajándékot, fergeteges akciót, nekem az ilyen barátságok az igazi értékek. Nem egyszer fogalmazódott meg az Archive tagjai közt, hogy olyan ez a barátikör, mint egy család. Kiállnánk egymásért a bajban, és tudjuk igaz szándékkal ünnepelni egymást, ha arról van szó. Igaz talán az a megállapítás, mely szerint ha Isten elvesz valamit, pótolja másképpen. Ebből a gondolatmenetből fakadóan koncertet adtunk az Archive-val, az Életfa Rehabilitációs Intézetben. Mikulás napi műsor volt náluk, és a mi műsorunk volt számukra az egyik ajándék. Tavaly már voltunk náluk, tehát emlékeztek többen ránk, és nagy örömmel fogadtak minket. Felemelő volt az Istentől kapott talentummal másoknak boldog perceket okozni. Megható volt, mikor az egyik karácsonyi dal közben csillagszórót gyújtottak többen.

Advent heteit éljük, mely a várakozás időszaka. Reménykedünk egy szebb jövőben, de bevallom én már kicsit félek is a jövendőtől. Három év, három elvesztett, számomra fontos ember, és még mindig vannak Nagymamám halála után intéznivalók. Kaptam viszont embereket, akik mellettem állnak, és igyekszem tényleg elhinni, hogy enyi nehézség után már csak jobb jöhet. Közhelynek tűnik, de mégis igaz, hogy amíg valaki nem éli meg azt, hogy egyedül kell töltenie a Karácsonyt, és ez csak akkor lehet másképpen, ha más esetleg meghívja magához, az nem érti igazán azt, hogy Karácsony ünnepe keserűség is lehet némelyeknek. Nem célom sajnáltatni magam, mert tudom, vannak nálam keményebb helyzetben élő emberek, csak a felismerés tényét szeretném kicsit kifejteni. Közösséget vállalni valakivel nem azt jelenti, hogy nagy szavakat használunk, majd elvonulunk a saját családunkhoz, és messze száll az együttérzés. Adományoznak játékot, ajándékokat nehéz sorban élő gyermekeknek, de hol marad az igazi szeretet? Együtt lenni asztalközösségben, igaz meghittségben? Létezik ma még ez igazán? Decemberben hirtelen mindenki szeret mindenkit, de egy pontnál tovább nem engedjük be az életünkbe a másik problémáit. Advent idején rendezhetjük emberi kapcsolatainkat, és az Istenhez fűződő kapcsolatunkat is. Isten persze nyitott az újrakezdésre, csak mi vagyunk gyakran korlátoltak, ami akadályozza boldogulásunkat.