Feltöltődés igazán

Olyan hétvégén vagyok túl, mely ismét érzékeltette velem Isten mérhetetlen kegyelmét, mert olyan emberekkel tölthettem, akik valóban elfogadnak, és igazi testvéreim a hitben. Nem titok, hogy bizony azon volt csoporttársaimmal találkoztam Szóládon, akikkel Nagykőrösön együtt végeztünk, hittanoktató szakon. Már a főiskolán töltött évek megmutatták, hogy összetartó csapat vagyunk, akik minden egyes tagért egy emberként küzdenek, ha kell. Nem egyszer akadályozták meg, hogy abbahagyjam a sulit, mert kiakadtam egy nehezebb vizsga után, ami nem sikerült elsőre. Ezen a hétvégén is úgy voltunk együtt, mintha csak folytattuk volna ott, ahol befejeztük a legutóbbi találkozáskor. Kétségtelen, hogy rengeteg dolog változott mindenki életében. Többeknek több gyermekük is született az utóbbi években, ám vagyunk olyanok is, akiknek még nem ért révbe az élete ezen a téren. Van, aki megmaradt a szolgálatban, de van, aki más területen dolgozik Isten dicsőségére. Bár helyzetünk különbözik, a hit, és az egymás iránti szeretet összeköt minket, még ennyi év után is.

Szombat reggel találkoztunk Dezsővel, és együtt utaztunk a helyszynre. Balatonszárszóig mentünk vonattal, majd ott már Tamás várt minket, aki kocsival Szóládra vitt minket. Elkezdődtek az önfeledt beszélgetések, nevetgélések. Hamar jóban lettem Erika egyik nevelt fiával Szabival, aki később segített abban is, hogy Luckyt biztonságos helyen elengedhessem dolgát végezni. Később megismerhettem jobban Gyuszit, és Johannát is, akik szintén Erika gyerkőcei. Tamás barátom lánykáját még nem is láttam, csak hallottam róla, de végre személyesen is találkozhattam Kittivel is.

Ebéd után felkerekedtünk, és bementünk kocsikkal Szárszóra, az ottani szabadstrandra. Nagyon kellemes most a Balaton, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki nyaralni készül arrafelé. Hamar megszoktuk a viz hőmérsékletét, és kezdődtek is az önfeledt órák a vízben. Dezsővel sokat úsztunk, majd később felfedeztünk egy kis stéget, ahonnan biztonságosan lehetett ugrálni a vízbe, persze már a víz hőmérsékletéhez szokott testtel. Csatlakoztak hozzánk később Tamással együtt, a gyerkőcök közül ketten: Johanna, és Szabi. Labdáztunk, úszkáltunk, és rengeteget nevettünk. Bátran állíthatom, hogy az elmúlt időszakban régen éreztem ilyen jól magam, mint ezen a hétvégén.

A pancsolás után visszatértünk a szálásra, ahol hamar asztalhoz is ültünk, hiszen mindenkit kiszívott a víz, és a friss levegő. Egy idő után a gyerekek aludni tértek, így elő kerültek a komolyabb témák is. Mindenki mesélt magáról, és próbáltuk erősíteni egymást lélekben. Nincs persze osztálytalálkozó nosztalgia nélkül, tehát felidéztünk sok régi emléket. Jó volt együtt emlékezni, bizonyos momentumokon jókat nevetni együtt. noha alapvetően egyedül élek Lucky-val, ezen a hétvégén újra azt éreztem, hogy tartozom valahová, hogy létezik egy közösség, mely tényleg elfogad, és tagjai testvéreim az Úrban.

Vasárnap délelőtt szolgáltunk a szóládi Református Egyházkösség templomában énekekkel, és áldással. A két éneket Zoli kísérte gitáron, Erika furulyázott, én harmoniumon kántorizáltam sok kihagyott év után ismét. Felemelő szolgálat volt, és ezt is együtt élhettük meg.

Kora délután a csapat döntő része elment sétálni a faluba, ám mi Dezsővel maradtunk a táborban. Saját készítésű hamburgert ettünk, amitől elkapott minket a kajakóma, és lepihentünk kicsit.

Ebédre megérkezett aztán a csapat a sétából, de hamar megettük ebédünket, mert vágyakoztunk a Balaton habjai közé. Volt idő ismét úszni, tréfálkozni, labdázni, és megcsináltam az eddigi legkomolyabb stégről való ugrásomat is. Luckyt is megúsztattuk a Balcsiban, szóval mindenkinek kijutott a jóból.

Eljött aztán a búcsú ideje, Dezsővel vonatra szálltunk, és hazatértünk hajlékainkba.

Mindig elszorul a szívem, mikor búcsúzni kell barátaimtól, testvéreimtől. Fokozottabban igaz ez azóta, mióta hozzátartozóim döntő része elment, mások messze vannak, tehát sokat vagyok egyedül. Bízom benne, hogy tartjuk a kapcsolatot továbbra is barátaimmal, és reménység szerint jövőre ismét Szóládra megyünk, ám ezúttal igyekszem úgy intézni, hogy egy hétig maradhassak én is, mert ez a másfél nap legfeljebb kóstolónak illett be, de annak mindenképpen.

Számomra nagy tanulsága volt ennek a hétvégének az, hogy eltelhetnek évek, de a legfontosabb, hogy lélekben maradjunk meg nyitottnak, és fiatalosnak. Ez a lelkület aztán vonzani fogja testünket a sportolás, edzések felé, hiszen így próbálhat testünk lépést tartani a lelkünkkel. Ezen a hétvégén nem akartam érezni, hogy 38 éves vagyok, és nem is éreztem. Azt éreztem, hogy megtaláltam a hangot a gyerkőcökkel is, de amikor kellett, akkor felnőttként tudtam viszonyulni elmesélt élethelyzetekhez.

Hálát adok tehát Istennek ezért a feltöltődésért még akkor is, ha be is szedtem egy aranyos fülgyulladást a Balatonnál, amit a héten igyekszem elhessegetni magamtól némi orvosi ráhatással persze. A lényeg, hogy jövőre legkésőbb ugyanitt, és ugyanezekkel az emberekkel szeretnék nyaralni! SDG.

A szeretet ereje

sokminden történt az elmúlt években velem, ami elcsigázottá tett talán kicsit, és fáradtá, de néhány dolog azért megmaradt, hogy életben tartson. Megmaradt a hitem, noha hazudnék, ha azt írnám, hogy nem voltak lázadásaim Istennel szemben, és persze maradtak barátok, akik próbálnak elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Végül, de nem utolsó sorban megmaradt a kutyázás, és annak minden szeretnivaló mozzanata, ahogy régebbi kutyáim emléke is, és a még mellettem lévő Lucky gesztusai is. Nem tudom, hogy hol tartanék, ha az a szeretet, mely Lucky-ból sugárzik, nem tartott volna életben. Noha próbálok változtatni bizonyos dolgaimon, jellemvonásaimon, ő akkor is szeret, ha elbukom. Bizony sokban hasonlít kutyáink szeretete Isten szeretetéhez. Bennük ott van az az ártatlanság, ami belőlünk emberekből hiányzik, és ez a hiány önmagunk erejéből nem pótolható. Emberek elhagyhatnak, megbélyegezhetnek, megvethetnek minket elbukásainkért, de Isten, és a kutyánk mellettünk marad az idők végezetéig. Az már persze más kérdés, hogy mennyi időt kaptunk, és vajon jól sáfárkodunk-e az időnkkel?

Lucky ma lett hat éves, ami elgondolkodtatott, és ezen elmélkedés szüleménye olvasható ebben a bejegyzésben. A napokban kérdezte tőlem Lucky kiképzője, hogy vajon én vagyok a szerencsés, vagy Lucky? Nos, szerénytelenség lenne azt írnom, hogy mindketten, de talán mégis igaz. Első perctől kezdve volt köztünk egyfajta kölcsönös szimpátia, aminek folytán jól sikerült az első közös bóklászásunk egy próbaúton, melynek során felmérték a szakemberek, hogy van-e jövőnk együtt, vagy sem. Hálát adok Istennek, hogy Lucky velem lehet, és csak remélni tudom, hogy még legalább hat évet eléldegélhet mellettem. Szülinapjára új hámot is kapott, mert a régi már igen megtört volt a sok közlekedés mellékhatásaként. Az új hám mégjobb, jobban érzem benne Luckyt, és szerintem a hámfogón keresztül ő is jobban érez engem a profibb kialakításnak köszönhetően. Öröm lesz együtt róni az utcákat, vagy csak együtt hallgatni a nyári csendet, mert mindezek olyan emlékekké alakulnak, melyeket senki sem vehet el tőlem. Áldás naponként megélni lucky szeretetében Isten, a kiképzők, és Lucky kölyöknevelőinek szeretetét. Annak, hogy a vakvezető kutya-gazda párosok jól működjenek, bizony egyetlen nyitja van a profi tenyésztésen, nevelésen, képzésen, átadáson kívül, ez pedig a szeretet. Lehetek ugyanis bármilyen következetes a kutyámmal, de ha szeretet nincs mögötte, akkor ott a kutya megtörik, és megtörik az a varázs, ami ezt az egészet működteti.

Isten éltessen hát Kajlaságom! Mert míg Lucky mellettem van, szeretet is van körülöttem, mely egy szőrös, nyalakodós kajlaság képében megfogható, megölelhető, viszontszerethető. Isten ad mellénk olyan lényeket, akiken keresztül tükröződik mérhetetlen szeretete. Kik hát kutyáink, ha nem Isten szeretetének csodás megnyilvánulásai?
Nem maradt más, mint élvezem az együtt töltött időt, hiszen megtanultam, hogy annak felbecsülhetetlen értéke van. Egyszer úgyis menni kell, de addig még széppé tehető megannyi perc, ha törekszünk rá. Lucky törekszik rá, én pedig igyekszem tanulni tőle.