Anyák napja? Két éve mást jelent ez a nap számomra, mint azelőtt, de a jelentősége persze nem változott. Gyakran köszöntöttük testvéremmel Édesanyánkat virágokkal, kedves szavakkal, de két éve már, hogy abban az értelemben, ahogy régen, már nem köszönthetjük őt. Bevallom, átugrom azóta az Anyák napjára vonatkozó bejegyzéseket a közösségi oldalakon, mert a mai napig szomorúság tölt el Édesanyám halála miatt. Gondolatban persze felköszöntöm őt, emlékszem azokra a dolgokra, melyekre tanított, emlékszem szeretetére, mely körül vett minket, az ápolására, mikor beteg voltam. Örök emlék marad az is, hogy tisztességre nevelt, és ez igaz akkor is, ha ezt időnként megkérdőjelezik olyan emberek, akik nem ismernek igazán, de emlékezem dorgálásaira is, mikor rossz fát tettem a tűzre. Noha már nem foghatom meg a kezét, emlékszem tisztán arra, hogy milyen érzés volt. Tudom azt is, hogy olykor nem becsültem eléggé, hogy velünk van, mert természetesnek tűnt. Ha a józanészt elhessegettem, akkor legbelül olyan érzésem volt, mintha ő mindig velem maradna, és az általa nyújtott biztonság. A betegségek ugyan időnként leterítették, de erőre kapott, és felkelt. Aztán eljött az a betegség, mely erősebb volt nála, de csak a testét tudta felemészteni.
Kívánom, hogy az olvasók becsüljék meg még élő Édesanyjukat, amíg van rá lehetőségük! Jól véssék emlékezetükbe az együtt töltött minőségi időt, mert sajnos ez a földi lét már csak olyan, hogy egyszer véget ér. Hívő emberként viszont tudom, hogy a földi lét csupán egy állomás, és odafent majd újra találkozunk. gyakran vágyna az ember elköltözni ebből a földi világból, de míg feladatunk van, addig kötelesek vagyunk maradni, hiszen életünk felett nem mi rendelkezünk. Remélem végezetül, hogy nem csak ezen az egy napon figyelmesek az emberek Édesanyjukkal, hanem az év többi napján is. Ha ez így lenne, okafogyottá válna az Anyák napja is, hiszen minden nap ünneppé tehető. Rajtunk múlik csupán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése