Érzékeny búcsú

Nos kedves olvasóim, elérkezett az idő, hogy lezárjak egy fejezetet az életemben, és ezen a platformon befejezzem a blogzódást. Szerettem, és a továbbiakban is szeretnék formailag is igényes postokat kiadni a kezemből, de valamiért eltűnnek a központozások a bejegyzéseimből, melyeket újabban kiteszek. Az életem is kellően összezavarodott, rendeznem kell a soraimat valahogy. Nem látom még, hogy merre visz az utam, de ismét derékba törtem, mint ahogy az utóbbi években néhányszor már. Azt hittem, hogy amit Annával megéltünk csoda volt, hiszen szappanoperába illő történet volt a miénk. Sajnos a covid okozta feszültség, és egyéb körülmények kikezdték a csodát, és elillant hamar a varázs az életemből. Nem ismétlem magam, mert eleget mantráztam már, hogy én is hibás voltam, hiszen hibákat mindenki követ el az életben. Aki azt állítja, hogy ő nem, az önmagának is hazudik talán, de ezzel neki kell szembenéznie, nem másnak. A covid mellékhatásait még mindig magamon viselem, fáradékonyabb vagyok, és az edzések is jobban kifárasztanak, de kell az erőnlét. Megtanított viszont ez a vírus kitartásra, és megmutatta, hogy nem a saját erőmből éltem túl, hanem Isten kegyelméből. Gyökeres változásra van tehát szükségem, hogy újra élhetőnek érezzem ebben a kietlennek tűnő világban is az életemet. Természetesen vannak barátaim is, testvéreim is az Úrban, akik ösztönöznek többek közt a Luther musical megírására is. A nyitány vázlata el is készült, de nem publikus. Csak bizonyos emberek hallhatják egyelőre. Nos, a virtuális térben is lezárul hát egy fejezet, de valahol folytatni fogom a blogzódást. Ezt a blogot nem törlöm, hiszen az új helyen gyakran fogok hivatkozni erre a helyre, vagy valamelyik régebbi bejegyzésre, a több évnyi termés átköltöztetéséhez pedig nincs humorom. Kívánom a kedves olvasóknak, hogy legyen boldogabb évük. Ahhoz viszont, hogy boldogabb évünk legyen, keményen tanulnunk, és fejlődnünk kell. Ez a földi világ már csak olyan, hogy ingyen nem kapunk látszólag semmit. Azt tudjuk becsülni igazán, ami nem csupán az ölünkbe pottyan, hanem megküzdünk érte. Isten kegyelmében pont az a csodálatos, hogy nem a mi jóságunkon múlik, hiszen akkor már rég elbuktunk volna, hanem az Atya mérhetetlen szeretete sugárzik belőle. Krisztus pedig értünk áldozta magát, hogy bűneink váltsága kifizettessék. Nehéz időszakot élünk, nem tudni, hogy meddig tart a járvány, viszont a saját bőrömön tapasztaltam, hogy nagyon is létező kórokozóról van szó, ami képes mentálisan is legyengíteni áldozatát. Azért is fordulok szakemberhez, mert többszörös mentális támadás ért az utóbbi időkben, viszont nem akarok vesztes lenni többé. Elköszönök tehát, de közösségi oldalon, és itt is szerepelni fog a hely, ahol ismét olvashatják írásaimat. A Zakós novellákat egyelőre facebookon publikálom, de tervem egy kötetet összeállítani az epizódokból. Tervek tehát vannak, csak az erő tűnik kevésnek, de Krisztusban lesz erőm talán mindenhez. A talán az én tökéletlenségemet tükrözi, mert Jézuson nem múlik a dolog. Én érzem mostanság úgy, hogy egy őrült körhintába kerültem, mely megszédít, és irányt vesztettem, ám haladás akkor is van, ha nem észleljük.

Futni a végső célig

Új esztendőbe léptünk. Reménykedünk egy szebb jövőben, várjuk a járvány végét, egy új élet kezdetét. Jelentem tisztelettel, a videó elérhetővé vált amit feltöltöttem, nem is értem, de nem is kell mindent értenünk. Ahogy a közelmúlt történéseit sem értem pontosan, de Istenre bízom a továbbiakat. Szándékomban áll a fejlődés, igyekszem tenni is érte mint mentálisan, mind fizikálisan. Mentálisan lelkigondozást veszek igénybe, fizikálisan pedig folytatom az edzéseket, egyelőre itthon. A legutóbbi Biblia órán nagyon megfogott az Igeszakasz, melyet tanulmányoztunk: "Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. 13 Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé , Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért." (filippi: 3,12-14) A múlton változtatni nem tudok, vannak emberek, akik nem tudnak nekem megbocsátani, én a megfelelő gesztusokat megtettem az érintettek felé. Abban viszont biztos vagyok, hogy Isten látja a szándékomat, és engem bocsánatáról biztosít, kegyelme által. Életem céljai elérésének is nekifeszülök, de a fő célom Krisztus, és az örök élet. Szeretném, ha az idő nem múlna felettem, hanem telne, mert a beteljesedés felé futnék pályámon. Egészen bizonyos, hogy lesznek még olyan napjaim, mikor kevésbé lelkesen futok, de azt tudom, hogy megállnom nem szabad.