Javában tart még a nyár. Bár még fenyeget minket a vírus, és az időjárás is gyakran inkább az őszt idézi, de ettől még nyár van. Ékes bizonyíték erre a hangulat, mikor Lucky-val lent vagyunk este a parkban, és a kabócák húzzák a nyáresti nótát a fülembe. Mikor a levegőbe szippantok, átjár a hamisítatlan zöld illat, melyet egy évszakban sem érezni ilyen intenzíven, csak nyáron. Isten csodája a nyári hangulat is, mert emlékeztet az élet szépségére akkor is, mikor hangulatom egyébként borongósra váltana. Emlékeztetett július elején is arra az Úr, hogy velem ban, hiszen szolgálati lehetőséget kaptam ismét. Ezúttal a Kispesti Gyülekezet gyenesdiási táborába kaptam meghívást, hogy Igét hirdessek, és bizonyságot tegyek. tettem ezt úgy, hogy immár birtokában vagyok vallástanári diplomámnak, és bizonyítani is tudom, hogy küzdelmeim gyümölcse beérett. Édesanyám áldozata, és odaadása is értelmet nyert, hiszen volt, hogy ő olvasott fel nekem anyagokat, melyeket nem tudtam beszkennelni, és még sorolhatnám, mennyi mindent tett azért, hogy tanulhassak. Úgy tűnt, hogy a nyelvvizsga akadályozza meg az egész beteljesedését, de Isten előtt nincs lehetetlen.
Volt főnökömmel, lelki testvvéremmel, szolgatársammal, jó barátommal, a Siketmisszió vezetőjével utaztunk Gyenesdiásra. Volt lehetőségünk kis strandolásra is, noha azt hittem, hogy ezen a nyáron kimarad az életemből a Balaton. Sajnos lucky nem jöhetett be velünk a vízbe, de egy árnyékos helyen megvárt engem helybenmaradásban, és persze mindig figyelt rá látó, hogy senki se nyúlhasson hozzá.
Este aztán a táborba mentünk, ahol vacsorával vártak minket, majd következett utazásunk lényege, egy Isten közelségében töltött este, melynek során én csak eszköz voltam. Remélni tudom csak, hogy neki tetszően teljesítettem küldetésemet. Igehirdetésem témája, a János Evangéliuma 3. részében olvasható történet volt, mikor is Jézus Nikodémusssal beszélget. Igyekeztem kiemelni, hogy az újászületés megtörténhet velünk is, akár ott, a táborban töltött napok egyikén is. A természet is újászületik, és a nyárban teljesedik ki igazán. Hiteltelen lett volna született vak emberként a természet színeire hivatkozni, így a nyár illatára próbáltam felhívni a táborozók figyelmét. Nagyon kellemes helyen zajlott a csendes hét, valóban mindent belengett az általam emlegetett, és annyira szeretett zöld illat.
Az Igehirdetés után beszélgettünk, kérdeztek hitemről, megtérésem körülményeiről is. Szívesen beszéltem, és beszélek ezekről a dolgokról, mert Isten kegyelmét bizonyítja, hogy nekem is feladatot ad, és megbocsát naponként, noha gyakran talán vissza is élek jóságával.
Éjszaka értünk haza Lucky-val, de még nem jött álom a szememre. Hálát adtam ezért a csodálatos nyári napért, és csak remélni tudom, hogy lesz még részem hasonló töltekezésben, hogy aztán tovább működhessek ügyviteli munkatársként, dobosként, basszusgitárosként, a barátaim számára barátként, a párom számára megfelelő párként, férfiként, vakvezető kutyám számára felelős gazdaként, támaszként, Édesanyám számára fiúként, akire talán most is büszke kicsit, noha én sem vagyok kevésbé esendő, mint más.
