A sok rideg munkás hétköznap közül kiemelkedett az a nap, melyet nagykőrösi évfolyamtársaimmal tölthettem el, egy amolyan osztálytalálkozó keretében. Több, mint két éve volt a legutóbbi buli, amikor is a tíz éves találkozónk volt, így ideje volt egy újabb összejövetelnek.
Pár hete hívott fel egyik volt csoporttársam Tamás, hogy szerveznének néhányan egy közös bulit, és persze engem is hívnak rá, ha ráérek, és van kedvem. Mivel az egész csapat közel áll a szívemhez, így azonnal igent mondtam a lehetőségre. Dezsővel mentünk Erikáékhoz, ők adták a helyet az összejövetelhez. Dezsővel utaztunk annak idején a főiskolára, és sokat tanultunk együtt a vizsgákra is. Évek óta beszéltük Dezsővel, hogy megismerném szívesen gyermekeit, most végre erre is sor kerülhetett. Odafelé úton sokat beszélgettünk a kocsiban, majd rövid idő elteltével már Erikáék házában ültünk mindannyian, Lucky a lábamnál szunyókált békésen. Mindenki mesélt magáról, így elmondtam én is, hogy mi történt velem az elmúlt bő két évben. Erika ízletes gulyáslevessel látott vendégül minket, és persze süteményeket is fogyaszthattunk, melyeket férfi csoporttársaim oldalbordái készítettek. Örömmel hallhattam, hogy mindenki a helyén van. Néhány dolog még az én életemből hiányzik Dezsőhöz hasonlóan, de bízunk Isten gondviselésében. Volt lehetősége Lucky-nak is a lazulásra, hiszen jót játszott Erikáék kutyusával a kertben.
Eltelt az idő hamar, indultunk hazafelé. Dezsőék kicsit benéztek hozzám, így végre megmutathattam nekik lakásomat is, amit szintén évek óta terveztünk már. Öröm volt barátomat, szolgatársamat vendégül látni, és persze gyerkőceit is. Mosollyal arcunkon emlegettük a régi főiskolás emlékeket, és úgy éreztem, hihetetlen öröm járja át a szívemet, hogy velük lehetek. Ez az évfolyam volt eddigi életem során az a látó társaság, melynek tagjai első perctől kezdve olyannak fogadtak el, amilyen vagyok, és bevontak mindenbe, amibe csak lehetett.
Végül, de nem utolsó sorban dezső tekintete az egyik szekrényem tetején lévő serlegekre tévedt, melyeket Donnal nyertem évekkel ezelőtt. Felidéztem ezeket a régi csodás pillanatokat, majd egy könnycsepp gördült le arcomon, hiszen pont hét éve húnyt el második vakvezető kutyám Don, akiről túlzás nélkül állíthatom, legendává vált. A nap kontrasztja pedig, hogy november 18. legjobb barátom, Ricsosz születésnapja is.
