Számtalan filozófus, teológus, egyéb területeken mozgó ember boncolgatja, hogy vajon mi is az élet értelme? Hívő emberként sem mindig könnyű ezt a kérdést megválaszolni, hiszen mindenkit érnek csapások, melyek gyakran letaglózzák az embert, és csak kapkodja a fejét, hogy merre is haladjon tovább. Esetemben lassanként drámaivá válik a helyzet, de tartom magam, hiszen vakvezető kutyás szóhasználattal élve, menni kell tovább előre.
Lássuk az aktuális helyzetet! Továbbra sincs munkám, ígéretekkel lassanként persze tele a padlás. A hab a tortán, hogy Édesanyám elhúnyt kb. másfél hete, és az ügyintézés döntő része az én felelősségemmé vált, mert testvérem külföldön dolgozik. A teendők súlyánál jóval nehezebb a veszteség megélése még akkor is, ha tudom, ő már jó helyen van, és nem kell többé aggódnia semmiért, nem kell azokat a fájdalmakat átélnie, amiket súlyos betegsége okozott számára. Lehetne persze boncolgatni, hogy mennyire játszott szerepet Édesanyám halálában a hazai egészségügy szánalmas vergődése, de messzire vezetne. Az azért mindenképpen vérlázító, hogy heteket, hónapokat kell várni egy vizsgálatra, majd annak az eredményére, de az eredmények fényében sem mindig tudnak mit mondani a bölcs doktorok, hanem fejüket csóválva küldik tovább a beteget a következő vizsgálatra. Az idő persze megállíthatatlanul halad, és mire megszületik a diagnózis, hősünk már menthetetlen. Hányan megmenekülhetnének, ha hatékonyabb lenne a rendszer? Felháborító, és kiábrándító, hogy ebben az esetben is a pénz beszél, kutya ugat elv érvényesül.
Jelen helyzetemben, ismétlődően dübörög elmémben a kérdés: mi az élet értelme? Azért tanulsz, képzedmagad évekig egy cél érdekében, hogy szakmailag kigolyózzanak miután ezer bőrt lehúztak rólad? Azzal vádolnak, hogy nem is a munka kell neked, hanem a pénz miközben ingyen vállalsz Igehirdetést a gyászod kellős közepén? Amikor pedig tegnap átvettem a temetkezési vállalkozótól Édesanyám hanvait, bizony megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy ennyi lenne egy emberi élet? Kidolgozod a beledet, majd amikor élvezhetnéd a nyugdías éveket elragad egy halálos kór, és egy urnában végzed? Ez volna hát az élet értelme? A kialakult helyzet ellenére hiszem, hogy koránt sem. Az imént feltett kérdések inkább az élet értelmetlenségét mutatják, holott értelme akkor is van minden életnek, ha ezt nem mindig látjuk.
adódhatnak élethelyzetek, melyek hatására átértékelődnek dolgok, és olyan dolgok válnak fontossá, melyek mellett régebben szemrebbenés nélkül elmentünk volna. Mérhetetlenül tudok örülni annak, hogy egy számomra fontos ember ismét része az életemnek, hogy múlthét szombaton együtt főzhettünk, és élvezhettük egymás társaságát számomra két nagyon fontos emberrel, hogy vakvezető kutyám mindig mellettem van, és bohókás jellemével mosolyt csal mostanság könnyektől áztatott ábrázatomra. Nem túlzok, ha azt írom, hogy egy-egy kicsi gesztus, mely arra utal, hogy szeretnek, életmentő lehet egy ilyen krízishelyzetben. A szeretet pedig soha el nem fogy, mert istentől való. Talán nem is gondolnánk, hogy milyen sokat tehetünk mi földi halandók azért, hogy minél több szívbe begyűrűzzön, és lebontsa a közöny, és gyűlölet falait.
Nos, ha közelebb jutottunk kicsit az élet értelmének megragadásához, akkor már megérte bilentyűzetet ragadnom. Merni kell megélni, és kimondani érzéseinket, mert nem tudhatjuk, hogy meddig tehetjük meg! Lehet, hogy ma még láthatjuk egymást, de holnap már lemegy a függöny, és egy életen át bánhatjuk, hogy nem mondtunk el mindent, avagy nem tettünk meg mindent. Minden bizonnyal Édesanyámnak is sokmindent mondtam volna még, de mikor majd újra találkozunk, pótolni fogom.
